Pesti Srácok

A jó kommunisták és a jó szamizdatosok legendája – Az SZDSZ születése, avagy az ÁVH-s, rákosista családi, baráti kör

null

„Amikor pár napja írtam egy bejegyzést a szamizdatosokról, félreértés lett belőle. Nyilván nem az egész szamizdat-mozgalmat kérdőjelezem meg. Hanem a különleges, kiemelkedő, leginkább terjesztett szamizdat, a Beszélő hátterét igyekszem újravizsgálni. Azt (ezt) a brigádot, amelynek vezető tagjairól lépésről lépésre, de csak kiderült, hogy egyrészt mind befolyásos kádercsaládok gyermekei. Kettő: a kései Kádár-rendszerben az elit életét élhették. Szinte mind nagy lakásokban, villákban, zömmel másoktól elvett helyeken nevelkedtek. És így vagy úgy – de inkább így – be voltak kötve a Párthoz. És akik értelmiségiként szinte mind olyan munkát műveltek, ami a köz számára vagy teljesen haszontalan vagy egyenesen kártékony volt. Egy súlyosan traumatizált, betegesen zárt társaság. Ahogyan Máthé Áron történész mondta nagyon frappánsan: ez volt az ÁVH baráti kör.Vagy inkább az ÁVH-s, rákosista családi, baráti kör.” A Tanácsköztársaságtól az SZDSZ-ig. Mert mindig szükség van a jó kommunisták és a jó liberálisok legendájára. Vezércikk.

Van egyfajta következetesség a „baloldalinak” nevezett, amúgy inkább kommunista, posztkommunista történetírásban.

És hogyan fest a valóság: a tüdőbeteg, gyenge Szabó Ervin rávette a fiatal Komintern-ügynököt, Duczyńska Ilonát, hogy merényletet kövessen el Tisza István miniszterelnök ellen. Mert ő már gyenge – vagy gyáva – volt ehhez.

PestiSracok facebook image

Pedig hogy festett a valóság? Az ebbe (abba) a „baloldali” kultúrcsoportba már régen betagozódott – lásd még: társutasok – Romsics Ignác sem tagadta: Tisza István minden erejével fellépett a háborúba lépés ellen. De most nem róla van szó, hanem a felbujtóról.

– írják egy elvileg történelmi honlapon, és persze hamar kiderül, hogy ki a két beszélgető, aki ebben egyetért:

Konok az, aki időről-időre (ha éppen nem a Tanácsköztársaságot idealizálja) posztol vagy ír egy segélykiáltást arról, hogy nyomorog. A szegénylegény könyveit legutoljára az átmentett Európa Kiadó adta ki. Micsoda mostoha körülmények. Ott szomorkodik a borítón.

De olvassuk csak tovább a fenti cikket, a nagy vitáról. Szerzője azt ajánlja, hogy az olvasó feltétlenül keresse meg Litván György könyvét Szabóról. Abból aztán mindent megtud.

És persze hallgassunk sok Csunderliket – ajánlhatná a honlap.

Fogtam is magam és megírtam Hanák elvtárs ÁVH-s múltját. Amit persze szintén eltemettek. Nem is tudtak róla. Persze egy szűk csoport mégis. De el kellett felejteni, hiszen ő is jó liberális lett a jó kommunistából.

Pedig nem olyan nehéz a múltat értelmezni. Hogy valahogy mindig ezek a figurák kerülnek előtérbe, ezek a feljelentők, átmázolók, merénylet-tervezők. Mert józan paraszti ésszel mit kell tudnunk Szabó Ervinről?

Ja, hogy Szabó egy fiatal lánnyal meg akarta ölni a saját hazája miniszterelnökét?

Csak mutassuk meg az ideáljaikat. Tényszerűen, tisztán.

Szabó Ervin könyvtáros, szociológus /Fotó: MTI

A jó rákosista belügyminiszterek

Lépjünk a következő korszakba: jöjjenek Rákosiék. Utóbbi nyilván menthetetlen, Konokéknak, Csunderlikéknak is, talán csak egy elenyésző kis csoport gondolja azt, hogy Rákosi – pestiesen – rendben volt.

A módszer nem bonyolult, de örök. Elrejteni, nem kihangsúlyozni, sőt kisebbíteni, hogy Kádár, Nagy és Rajk is Rákosi belügyminisztere volt valamikor.

És persze kell az elhallgatás. Sehol nem említeni – ha már cáfolni nem lehet –, hogy Nagy Imre az NKVD mindenre kapható ügynöke volt.

Együtt a csapat: Rákosi, Rajk, Kádár / Fotó: MTI

A diktatúra rendszeréből adódóan – és a hitük miatt, mert ugye a kommunizmus vallás – Rajk nem mondhatott, de nyilván nem is mondott volna nemet.

Szóval mi volt ő?

És akkor elérkeztünk az SZDSZ-hez. És akkor a szamizdathoz.

Pető Iván, Rajk László, Magyar Bálint / Fotó: Fortepan.hu, ad.: Magyar Bálint

Demszky Gábort, „Mao” Lacit, Báron Györgyöt, Gara Ivánt is a csoporthoz sorolták, és a nyomozás során felmerült az ugyanott tanuló Majtényi László vagy éppen Vámos Miklós neve is. Utóbbi ugye szélsőbaloldali Pártharsonaként („zenészként”) kezdte, Gerilla nevű zenekarát tolta a rendszer.

Hiszen ahogyan Demszkyvel kapcsolatban is leírták, hogy vigyázniuk kell, mivel az apja impexes, az anyja meg a Pénzügyminisztériumban dolgozik, úgy Mao Lacinál is megjegyezték, hogy a nevelőapja a BM nyugalmazott ezredese volt.

Majtényinál az anyuka volt befolyásos: ő is BM-es volt, saját önéletrajza – és a BM szerint – egykori ÁVH-s. Akkoriban – ha minden igaz – már marxizmus-leninizmust oktatott.

Mert innen jöttek. Mit ad Isten (vagy a Hálózat), szinte mind befutottak – egyedül talán Mao Laci nem. Gara Iván bankár, Báron György fő-fő-fő-filmkritikus lett, a többiek pályafutását nagyon nem kell bemutatni.

Jaj, hová került - Demszky fiatalon / Fotó: Fortepan.hu

Ismert az a dokumentum, amelyben – egy szintén maoista ügy kapcsán – Demszky gyakorlatilag felajánlkozik az állambiztonságnak. A folytatás nem derül ki a dossziéból, az biztos, hogy amikor ezt Demszkyről megírták – Csurka István jegyezte, ha jól tudom, Modor Ádám kutatásaira alapozva –, akkor egyrészt a sajtó zömmel posztkommunista vagy társutas része azonnal kimagyarázta.

Napi Magyarország, 1999 / Forrás: Arcanum.hu

Mondják erre, de hát Demszkyt megverték a rendőrök! Igen, nagy botrány is lett belőle.

„Mit mondjak? A nyolcvanas évek nekünk arról szólt, hogy előbb rakjuk le a Beszélő másolatát Aczél György asztalára, mielőtt ők maguk megteszik. Ritkán sikerült” – ezt egy volt III/III.-as tiszt mondta nekem nem is olyan régen. Lehet, hogy túlzás – de nem hinném.

„1972. május 3-án felkereste Gyurkó László és Vitányi Iván elvtársakat kérve, hogy ügyüket sajtó utján hozzák nyilvánosságra <…> Kérését visszautasitották. <…> László, Ilku Pál Művelődésügyi Miniszter Elvtársnál kivánta meghallgatását kieszközölni. <…> Dr. Molnár Jánosné elvtársnő fogadta, aki azzal bocsájtotta el, hogy figyelemmel kisérik ügyüket. Kádár János és Aczél György elvtársak levél utján történő >tájékoztatását ugy tudják, hogy Gara Iván kapcsolatuk nőismerősén keresztül Aczél elvtárs tájékozott ügyükről, és hajlandó őket fogadni.”

Vagy ifjabb Rajk Lászlónak ne lett volna kapcsolata Aczélhoz? Vagy Kis Jánosnak? Életét – és azt, hogy ezt most hogyan próbálja elhazudni – Schmidt Mária tökéletesen összefoglalta ebben a cikkben. Tényekre, adatokra, komoly forrásokra hivatkozva. A marxista filozófus hátteréről csak ennyit:

Kisebb meglepetésre az asszony „filozófusként” lötyögő fiacskája már 1972-ben franciaországi ösztöndíjat kapott. Pont abban az évben, amikor.a későbbi párttársa, Demszky a vörös kokárdájával bohóckodott.

Kis János / Fortepan.hu, ad.: Hodosán Róza

Vagy vegyük a szintén a Szabad Kezdeményezések Hálózatához tartozó Pető Ivánt?

Vagy nézzük Bauer Tamást? Az ő apját aztán tényleg mindenki ismeri.

Eörsi gépel, Pető bambul, ketten az ÁVH-s baráti körből / Fotó: Fortepan, ad.: Szalay Zoltán

Persze nem elégedett meg egyetlen volt ÁVH-ssal. Azért még Bárd Károlyt is alkalmazta.

Hogy aztán egy másik Nagy Civil Pályára Helyezés idején tudós legyen belőle. Nagyon szerették a tanítványai – köztük Sólyom László. Írt is róla egy könnyekig megható nekrológot.

Nekrológjában ezt írták:

„Ez év október 11-én, 78 éves korában elhunyt Krausz Erzsé­bet, a bánáti kommunista és munkásmozgalom régi harcosa. Krausz Erzsébet elvtársnó a fa­siszta antoneszkánus rendszer és a szovjetellenes háború ellen harcolva, megismerkedett a for­radalmi eszmékkel és 1942-ben tagja lett a Román Kommunista Pártnak. A háborút követő években a demokrata nőszövetség megyei tanácsának aktivistája­ként dolgozott. Érdemeiért az RSZK érdemrendjeivel és ér­demérmeivel tüntették ki. Krausz Erzsébet elvtársnő el­hunyta súlyos veszteséget jelent azok részére, akik ismerték és becsülték.”

Inkább nem akarjuk tudni, mit tett és mit nem tett Ceaușescu diktatúrájában. Sok hasznosat biztosan nem.

Kácsor Zsolt megírta újbeszélül – a hetvenedik születésnapjára a Mazsihisz honlapjára: „A közbeszédben TGM-ként ismert filozófus páratlan műveltsége és olvasottsága révén a magyarországi szellemi élet egyik legmeghatározóbb alakja csaknem harminc éve.

Üldözöttek. Radnóti Sándor és Kenedi János, előttük ül Tamás Gáspár Miklós 1987-ben / Fotó: Fortepan.hu, ad. Hodosán Róza

A Szabad Európai Értelmiségi (SZEÉ) – így már érti az ember. SZDSZ helyett SZEÉ.

Amikor pár napja írtam egy bejegyzést a szamizdatosokról, félreértés lett belőle. Nyilván nem az egész szamizdat-mozgalmat kérdőjelezem meg.

Sokan megkerestek és megkeresnek azóta is, hogy csak most, megöregedve látják át, miről volt szó. Hogy amíg ők csórón, ismeretlenül éldegéltek és éldegélnek, addig ezek a kiskirályok, a kései Kádár-kor kishercegei szépen lefölözték a hasznot.

És azóta is újra és újraírják a történelmet. Ha kidől egy sakkbábu, ha lebukik az egyikük, akkor egy másikat öltöztetnek szép ruhába. Hogy megmaradjon a jó kommunisták, a jó liberálisok, a Minket a Fény Felé Vezérlők legendája.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.