Miniszterelnökünk tehát nagyon helyesen teszi, ha 1956 fontos vidéki helyszíneit tiszteli meg jelenlétével – különösen egy olyan időszakban, amikor egy esetleges békemenet vagy nagyszabású tömegdemonstráció résztvevői valóban terrorveszélynek és aljas provokációnak volnának kitéve – írta Huth Gergely, a PS főszerkesztője a Magyar Nemzetben. Portálunk főszerkesztője szerint azonban az mégsem helyes, hogy a fővárost csak így feladjuk. Hol vannak a polgári szalonok, az öntevékeny nemzeti körök, a kormányzat számos emlékezetpolitikai műhelye és intézménye, a helyi politika és mindenki, akinek október 23. jelent valamit? Miért nem segítik ezeket az ünnepi kezdeményezéseket az 1956-os emlékév mintájára a technikai költségek támogatásával?
1956-ban az egész világ szívét megdobogtatta a hősies ellenállás és a pesti srácok felfoghatatlan bátorsága, a megszállók kilőtt tankjainak és Budapest büszke barikádjainak a képsora. Más hasonlattal: Budapest a bolsevikok Waterloooja, itt kaptak akkora ütést, amiből már sosem tudtak felállni. Hogy másra ne utaljak: a nyugati világ két legerősebb kommunista pártja, a francia és az olasz az ’56-os forradalom hatására ment tönkre és hiteltelenedett el, Moszkva pedig egyre-másra kompromisszumokra kényszerült a következő évtizedekben.
Nemcsak 1848-ban és 1956-ban győzedelmeskedett a pesti utca, hanem 2006-ban is, amikor a bolsevik restauráció és az országrontó, hazug Apró–Gyurcsány-kormányzás ellen teljes nemzeti összefogás jött létre.
A Fidesz finomabb politikusai csörgőórákkal, a bátrabbak folyamatos jelenléttel és kiállással, nemzeti ikonjaink, köztük Makovecz Imre, Wittner Mária vagy Tőkés László fiatal, önkéntes és valóban civil szervezők közreműködésével, tízezrek megmozgatásával, a nemzeti radikálisok pedig erővel és kérlelhetetlenséggel szegültek szembe a hatalommal. Akkor Gyurcsány és Gergényi pribékjei még le tudták verni a forradalmat, de az 2010-ben végül mindent elsöprő és máig kitartó győzelmet aratott.
A pesti utca, mely már annyiszor győzedelmeskedni tudott, továbbra is minket illet! Nem pedig a zavarosan szövegelő dollárkomcsikat és a lámpavasakról álmodozó csőcseléket.
A mi feladatunk az, hogy erre soha többé ne adjunk nekik lehetőséget. Ne engedjük őket az 1956-os forradalom magasztos színhelyein gyűlölködni, ne engedjük át nekik Budapestet!
Mert nemcsak a 48-ból, de 1956-ból és 2006-ból sem engedünk!
A teljes írás ITT olvasható el.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
2 ÉNAKI
2023-10-26 at 07:56
Dr. Kolpár Genitália 10.25. 15.27. Nem gondolom,talán mások sem,hogy kommentjeid kormány buktatásahoz vezetnének,vagy esetlegesen félünk tőle.Mi a probléma? Teszed fel a kerdést. Lehet Jeanne d, Arc,ot jatszani,ami kivagyisággal párosul. Magán véleményedet közölted,ami nem egyezett a kommentelők véleményével.A seggnyalok helyett is válaszoltál,kissé merész kijelentés. Szerinted az a seggnyaló,aki veled nincs egyhullamhosszon azaz nem ért egyet. A kommentjeid során egy önelegült nő képe rajzolódott ki. Végezetül,mindent el lehet itt mondani,úgy,hogy valaki zsebében ne nyiljon ki a bicska.
dr. Kolompár Genitália
2023-10-26 at 05:42
moliere 2023-10-25 at 21:13
Kár dramatizálni a helyzetet. Egy valaki leírta a véleményét, egy másik pedig egyetértett vele. Mi itt a probléma? Nem gondolnám, hogy akár az én vélemlényem, akár más kommentelőé kormánybuktatáshoz vezetne. Ráadásul, ha Hesslerezredessel esetleg hülyeségeket mondtunk volna, akkor azon inkább nevetni kellene, nem egyből dramatizálni. Amúgy pedig a komment az egyedüli lehetősége a szavazónak, hogy leírja a véleményét. Persze tudom, hogy jónéhányan azt gondolják, hogy a komment szekció kizárólag a felállva tapsolás terepe lehet. Tévednek. Akik kritizálni mernek, azok a feltétel nélküli seggnyalók helyett is igyekeznek az általuk vélt, vagy tapasztalt hiányosságokra felhívni a figyelmet. A szavazók azon részének maximalizmusa, ami a valós lehetőségek határát nem lépi át, nem lehet oka sem a lázítástól való félelemnek, sem az ebből eredő kormányváltási hangulat kialakulásának. De intő jel lehet azoknak, akik üvegbúra alatt hozzák meg a döntéseiket, és bármennyire is értik a dolgukat, mindent ők sem dönthetnek el a szavazóik igényeinek ismerete nélkül és a jogos igényeik figyelmen kívül hagyásával.
Amúgy nagyon sajnálom, hogy pont Te álltál bele ebbe a dologba most. Főleg, hogy ezt a tőled korábban egyáltalán nem tapasztalt demagógiával tetted.
Sas
2023-10-26 at 03:25
nincs itt semmilyen fásulás-ahhoz képest, hogy apokalipszis van a világban-ehhez képest titáni a Fideszes réteg.OV-t egyébként tényleg Béke Nobelre kellene felterjeszteni-emberfeletti, ahogy a harmadik v.háború veszélyét igyekszik csökkenteni.
Sas
2023-10-26 at 03:21
Hessler nem akar Fideszes milliárdosokat(többet)–ezzel tényleg előmozdíthatná a rendszerváltást-vissza a múltba-alapon.
Sas
2023-10-26 at 03:15
ezazöld-ez hülyeség–szabadon lehetett szavazni-többen voltak a kretének-ennyi.
ezazöld
2023-10-26 at 00:57
egyre inkább úgy néz ki hogy a 19-es önkormányzati választást nem Karácsony nyerte meg
hanem a kormány amerikai diktátumra Budapestet átadta az amerikai megszállók amerikai
ügynök/védenc helytartójának.Azóta ünnepi beszédeit is jellemzően a vidéki fideszes területen modja.Az amerikai megszállóknak van mit ünnepelnie 56-l kapcsolatban,hiszen
a magyar népet felhasználták a szojetek szueztől való eltérítésére,a szovjet hadsereget
pedig kétszázezer magyar fiatal értelmiségi amerikai birodalomba űzésére.
moliere
2023-10-25 at 21:13
Úgy nézett ki a múlt héten, hogy a jónép még akár le is válthatja a kormányt, mert jó dolgukban már nem tudnak mit csinálni. Mint a lengyelek.
Most meg azt látom, hogy ez a megállapítás már a régi kormányszavazókra is kiterjed.
Isten lám, elveszi az eszét annak, akit el akar veszejteni.
Már a kiérdemesült Hesslerezredes is mindent IS akar egyszerre. Kevesebb oligarchát… Szépen állunk. Mindenki kritizálhatja a kormányt, és mindenki elengedheti Budapestet, és szavazhat bármire, vagy maradhat otthon. Elkaphatja az aktuális hév a kormánynál is okosabb és erkölcsösebb jobbos szavazókat, és szavazhatnak gyurcsányra, például úgy, hogy nem szavaznak a NER-re úgymond.
Sok sikert! Azt hiszem, hogy tényleg ráférne az országra egy 25 év globalista liberális diktatúra, és a teljes legatyásítás, miközben mindenről visszamenőleg Orbán tehetne, a fiatal hős szabadságharcosok, pankotaiak, jól megvernék az utcán a jobbos hesslerezredeseket, mert mondjuk valahogy kiderülne a címük, nevük, és persze vége lenne a magyar falvak elnéptelenedésének is, óriási sikerként, hiszen paki és nigériai összesen van majdnem félmilliárd.
Na mindenki nyugodjon le a picsába és kapjuk már össze magunkat szellemileg! A betyár kurva …..
TalEle
2023-10-25 at 19:24
A nemzeti ünnepeinket a vidéki nagyvárosokban is fontos megünnepelni – tavaly Zalaegerszegen, idén Veszprémben – de látható, hogy az így keletkezett „hatalmi űrt” a f@szopó Soros csőcselék azonnal kihasználja és Pesten – ahol amúgy is többségben van – randalírozásba kezd… Sajnos a Fideszt elkényelmesítette és önhitté tette a negyedik kétharmada! Csak nehogy úgy járjon 2026-ban mint most Morawieckiék! Ahogy a globalista, sorosista csőcselék nem ismeri a „vidéki Magyarországot”, úgy a Fidesz sem ismeri a populista, kozmopolita Budapestet…
Kk.
2023-10-25 at 18:22
Hesslerezredes megmondta a tutit,hogy Kormanyunk most rosszul kormanyoz ezèrt kritikàval illette,jogtalanul.Nem vette szàmitàsban,hogy mi földiek nem vagyunk egyformàk.Szūletèsi adottsàgaink folytàn bizonyos dolgokat màskènt itèlūnk meg. Amit a kommentelő hiba szeművegen àt làt,egy màsik ember eredmènykènt könyveli el. Volt egy műsor,az volt a cìme,hogy a fele sem igaz. A te 10 pontod ugyanìgy èrtèkelhető. Nem szàndèkom a vitàba beleszàllni,de nem tudtam megàllni reagàlàs nèlkūl. Azt a Kormànyt, aki hàborùs helyzetben,ennyi nenekűltekkel a nyakàn ilyen flottul old meg dolgokat azt illettelen ily mòdon aprehendàlni. Ki csinàlnà jobban,kerdès feltève : SENKI
dr. Kolompár Genitália
2023-10-25 at 17:32
Hesslerezredes 2023-10-25 at 15:45
Egyetértek a véleményével. Még ha engem is “megköveznek”.
Jómagam úgy gondolom, hogy ez a komment oldal nem azonos a “kitud többet a Szovjetunióról,” Fidesz változatával, hanem egy vélemyény oldal. Az pedig lehet sokféle. Számtalan esetben én is dicsérhetném a kormánypártot, de azt megteszik mások helyettem is. A rendszeresen visszatérő kritikáim valós érzelmeken és elképzeléseken alapulnak, nem azért mert mindennel elégedetlen vagyok. Igaz, a dicsérő mondatok azért is ritkán hagyják el a számat, mert azt az elvet vallom, hogy a kormánynak az a dolga, hogy mindent jól csináljon. Azonban a “jól csinálás” nem lehet relatív, – mások szerencsétlenkedéséhez, vagy aljasságához viszonyított – hanem csakis teljes egészében rendben lévő. Saját magunknak ártunk, ha az észrevétel nélkül hagyjuk az általunk vélt hibákat, és a rossz döntéseket.
Hesslerezredes
2023-10-25 at 16:56
Orientál2023-10-25 at 16:36
Mintha két “orientál” kommentelne: az egyik zagyva, idegbeteg, a másik egész normális, olyan, mint a mostani kommentje.
Ha skizofrén, akkor megértem, és megnyugtatom: minden normális ember kicsit skizofrén – mert a világ is az, amiben élni kényszerül/ünk.
Leírtam én már többször, hogy ettől a mocsadék ellenzéktől, mint amilyen nekünk jutott, a Magasságos Úristen mentsen és óvjon meg minket, hogy valaha is itt hatalomra jussanak.
Pontosan ezért aggódom és adok hangot a kritikámnak a kormányoldallal kapcsolatban, mert ha rosszul kormányoznak – és sajnos most rosszul kormányoznak – azt kockáztatják, hogy EZ AZ ELLENZÉK kerülhet hatalomra.
“Növeli, ki elfödi a bajt.” – írja Illyés Gyula a Bartók c. versében.
Amikor a hozzászólásaimat olvassa, erre gondoljon.
Orientál
2023-10-25 at 16:36
Hesslerezredes2023-10-25 at 13:14 Nem lehet úgy egy megcsonkított balliberális Gyurcsányék által kifosztott országot irányítani ahogy te azt nem állandóan de többször már megírtad. Ennek sajnos köze van ahhoz hogy a balliberális zöld mostani hazaáruló pártok elődeik a kommunista Szamuellyék Károlyiék …. alapoztak meg amit a fasiszta Szálasiék a vagy a jobbikosok miham-osok elődeik csináltak. – Más jelzésértékű ahogy a miham-os hitlerista fasiszták most szavaztak a gázai muszlim palesztin terroristák izraeli vérengzáéeikkel kapcsolatnan.
Hesslerezredes
2023-10-25 at 16:31
varga eszter2023-10-25 at 15:39
Ön belekötött a “nickname” használatába.
És tessék mondani, Ön melyik “varga eszter” a sok ezerből – na, jó, nem sok ezer, de pár tucat biztosan – ebből az országból, aki szintén “varga eszter”???
Megjegyzem, ezzel a “saját név” használatával meg megsérti azon “druszáit”, akik meg nem az ön álláspontján lennének adott esetben és most magyarázkodhatnak az ismerőseik előtt, hogy ők nem ön.
A nickname használata ezt a problémát oldja meg, és nem az anonimitás a fontos ebben.
Megjegyzem nekem olyan nevem van, ami nem a “kiss”, “nagy”, “kovács”, “szabó” nagyon gyakori kategóriába esik, de nem is annyira ritka, hogy ne legyen belőlünk legalább 200 ember ugyanilyen névvel ebben az országban.
A kérdést megoldaná a pontos név ÉS cím használata, de ugye nem kell magyaráznom, hogy ez számos őrültet mire ösztökélne?
És nem vagyok sem álruhás nem nem-álruhás kommunista.
Kormánypárti vagyok, de nem elvakult és nem elfogult kormánypárti.
És most a Kormány – szerintem – nem kormányoz jól, viszont rosszul kormányoz és sorozatosan rosszul dönt, már ha dönt egyáltalán.
Ennyi.
Orientál
2023-10-25 at 16:24
dr. Kolompár Genitália2023-10-25 at 15:27 Nem akarsz azzal tisztában lenni hogy a hazánk nem egy bármiben is világhatalom sajnos te nem veszed tudomásul hogy mára elvesztettük lényegébe a lengyeleket mint velünk sok témában egyetértőket. – Más ezért nincsen más választásunk hogy még inkább a kínaiakkal együttműködjünk mi magyarok akik még tíz millióan sem vagyunk.
Hesslerezredes
2023-10-25 at 15:45
dr. Kolompár Genitália2023-10-25 at 15:27
Kedves Kommentárs!
Ha egy kormányzással kapcsolatban a normális módon és keretek között megfogalmazott – szerintem egyértelműen építő jellegű – kritikát ilyen vitriolos és mocskos stílusban támadják, akkor nem csak tényleg nagyon nagy a baj, de ez ráadásul kísértetiesen emlékezteti az embert a mára meghaladottnak gondolt – de ezek szerint csak annak gondolt – kommunizmus éveire és a kommunista párt stílusára, azon belül nemhogy a kádári világra (ahol legalább az volt a jelszó, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van), hanem a sztálinista-rákosista stílusra (aki nincs velünk, az ellenünk van).
Ráadásul a habzó szájú apologéták azok, akik elsőként szokták a süllyedő hajót elhagyni és ugyanilyen habzó szájjal neofitává lenni – a másik oldalon.
Ezekkel tényleg kár nemhogy vitatkozni, de még eszmét cserélni is.
Ugyanis nincs cserealap: nekik eszméik nincsenek, csak pártlózungjaik – azt meg úgy lehet cserélni, mint a “csokis” alsóneműt.
Én itt be is fejezem, minden jót Önnek!
A többi kreténnek, meg javaslom, hogy nyálas nyelvvel keressék fel a hátam végét… :))))))))))))))))))
varga eszter
2023-10-25 at 15:39
dr. Kolompár Genitália2023-10-25 at 15:27
Nos, hogy kommunisták- e, azt nem tudom, de hogy álruhások az biztos.
És túl a személyeskedéseken, engem zavar, hogy nevüket nem vállalva nyilatkoznak meg ezen az oldalon,
miért is? Adna erre választ mondjuk Ön?
Ha rajtam múlna biztos, hogy ezt a formát nem engedném.
Amúgy legyen szép estéje.
dr. Kolompár Genitália
2023-10-25 at 15:27
2 ÉNAKI 2023-10-25 at 15:10
Egyetértek a normális véleménnynilvánítás szükségességével. Amúgy semmilyen “forradalmi” tíz pontról nincs szó, csak magánvéleményről. Ha már valakik ettől is félnek, az rámutat arra, hogy érdemes a támával foglakozni. A világ legjobb kormánya sem tud (mondjuk ilyen nem is létezett soha) mindenben olyan döntést hozni, hogy azzal mindenki egyetértsen. Hesslerezredes és én nem álruhás kommunisták vagyunk, mindössze néhány tekintetben elvárnánk pozitív változást. Nem vagyunk egyformák. Van olyan nő, akinek az is jó, ha egy héten csak kétszer verik meg, a másik az első verés után szakít. Úgy gondolom a Fidesz jónéhány éven keresztül történő támogatása okán leírhatjuk a véleményünket anélkül, hogy normális érvek nélkül lehülyéznének bennünket. Én sosem toporzékoltam, hogy nekem van igazam. Ha úgy éreztem hogy igen, persze kiálltam mellette, de nem anyázással és nem hülyézéssel.
Hesslerezredes
2023-10-25 at 15:22
ikszdé2023-10-25 at 14:26
Ön ezt íraj:
“Szemben veled én 2 kezemen nem tudom megszámolni hány kiváló minőséget és teljesítményt felmutató cég van. Ezek igen nagy részét éppen a mostani kormány is segítette.
Szemben az ellenzéki massziv hazudozással horribilis összegeket tolt bele a gazdaságba és szort ki az olyan vállalkozások között amiknek volt avlami épkézláb elképzelésük.
Ráadásul olyan szegmensekbe aminek a megtérülése az élelmiszeriparénak a sokszorosa és valódi high-tech teljesítményük van.”
Most nem minősítem azt a kocsmai stílust, amit újólag előadott.
Csöndben csak annyit kérdezek, hogy a Kormány által – Önt idézem – “betolt”/”kiszórt” ÁLLAMI (KÖZ) pénzekért cserébe nem lehetett volna ugyanilyen értékben részesedést, azaz RÉSZVÉNYT kérnie az Államnak ezektől a – közpénzekből kitömött magán – vállalkozásoktól???
Már csak a (kapitalista, piacgazdasági) rend kedvéért, ahol ugye “semmi nincs ingyen”…
Erre válaszoljon, ha tud?!?!?
(egyébként őszintén: nem hittem volna, hogy a Kormány ilyen degenerált senkiket kénytelen alkalmazni, hogy megvédje magát – nem tőlünk, hanem – saját magától, mint amilyen maga???!!!????)
dr. Kolompár Genitália
2023-10-25 at 15:13
ikszdé 2023-10-25 at 14:43
Egyszer – jó pár ével ezelőtt – egy másik internetes fórumban vitatkoztunk néhányan valakivel, akinek a stílusa nagyon hasonlít a tiédhez. Hónapokkal később derült ki, hogy a habzó szájú, mindenkit lehülyéző a saját képességeit folyamatosan fényező emberke egy szerencsétlen testi nyomorék, aki a kerekesszékéből az egyik fórumon forma 1-es versenyzőnek, a másikon közgazdász professzornak, a harmadikon politikai zseninek érezte, és szerette volna éreztetni magát…
Mindenesetre azt hiszem nem szükséges szembesítenem téged az önelégült stílusoddal – aki akarja észleli. Arra meg még várok, hátha elmeséled, hogy az ezer karakterben előadott fröcsögésed és személyeskedésed mellett az általam felhozott további két anomáliára miért nem válaszoltál.
2 ÉNAKI
2023-10-25 at 15:10
Hessler ezredes elindította ” Mit kivan a magyar Nemzet” javaslatat 10 pontban.Ezzel nem is lenne gond,ha dolgokat a realitas talaján vizsgálna.Pro és kontra. Kommenteket átolvasva NAHAT kommenttárs adta meg azt a választ,amivel maximálisan egyetértek.A komoly viták helyèn valóak,de ne hagyjuk,hogy stílusunk a komment rovásara menjen.
ikszdé
2023-10-25 at 14:43
@Kolompár bohóc
“A stílusodból és a tempódból egyértelműen arra lehet következtetni, hogy félsz valamitől.”
Tőled biztosan nem.
“Érdek nélkül csak vitatkoznánk, viszont te habzó szájjal, fröcsögve okoskodsz. ”
Okoskodok? Előre sejthető volt képtelen vagy értelmezni még összehasonlítani is számokat.
“Nem vagyok biztos benne, hogy nem “tűzközelből” vagy a világ legokosabb embere. Tét nélkül sewnki nem veszti el az eszét egy vitában senki.”
Az eszét elveszti? Hát öreg lehet te toporzékolsz engem szorakozztat egy hozzád hasonló buta tököt osztani.
“Amúgy a nagy arcod ellenére”
Nagy arc tekintetében sem neked sem a szekundánsodnak nincs oka szégyenkezni. Ritkán botlik az ember két olyan alakba akiknél a butaság és a nagyképúség igy korrelál.
– ” mindössze annyi telt a Pick és az MKB tekinetében felhozott kédésemre, hogy nekem kellett volna adni?”
– “A Pick valóban egy jól prosperáló cég,”
Most akkor csak annyi telt vagy a Pick egy jól prospeló cég. Egyébként nem kell ismételgetned nálad sokkal jobban tudom.
” ahogy a nemrég kannibalizálódó MKB is.”
Még véletlen sem. Egyelőre ott tart hogy éppen kirángatták a szarból majd ha annyit foglalkoznak vele mint Csányi a Pikkel akkor talán.
” Pont ezért nem mindegy, hogy a nyereséget kinek termelik. ”
Tudom nagyon örülnél neki ha a zsebedet tölthetnék belőle. Betudom az irigy proli mentalitásodnak, persze mostanra szemernyi kétségem sincs afelől, hogy nyilvánvalóan kommunista vagy, de szolok fater, magáncég a tulajdonosainak/részvényesinek stb “termel”.
Jaaa hogy támogatta LePen kampányát is? Hosszútávú befektetés. Makron meg a momentum kampányát finanszirozza.
“Sokunknak legalábbis nem mindegy, mert nem mi húzzuk le a sápot. ”
Ezt te tényleg leííírtad? 😀 Idösapám mi az a korrupció? Az fiam amiből bennünket kihagytak..
Egy vicc vagy.
“A többi kérdés tekintetében pedig csak a személyeskedésedre telt. Látszik, hogy Hesslerezezredessel jól nyultunk bele egy olyan témába, ami sokakat érzékenyen érint.”
Mi értene érzékenyen? Hogy annyira hülye vagy sokszoros áron előállított mezőgazdasági feldolgozóipari termékeket akarsz előállítatni és árulni és úgy gondolod abból fog az ország meggazdagodni ami nagyjából harmad ötöd annyi profitot hoz mint más iparágak?
“a stílusod abból adódik, hogy hülyékkel csak így lehet vitatkozni, mert hülyékkel nem vitatkozik az ember.”
Valóban te hülye vagy és nem is vitatkozom veled arra te alkalmatlan van…
ikszdé
2023-10-25 at 14:26
@Hesslerezredes
aki lenyom egy ilyen nagyképű demagóg közhelyes fröcsögést abban az arrogáns stílusban ahogy te, attól ha nem baj, nem veszek leckéket jó modorból.
Másrészt pont eleget olvastam itt tőled meg a pajtikádtól akinek önmagában a nickneve is a szánalmas szegénységi bizonyítvány, hogy ti legyetek az utolsók akiket a jómodorral és illemmel egy lapon lehet említeni.
Persze a kisebb baj, hogy mérhetetlenül nagyképűek vagytok a nagyobb, hogy ostobaságokat hordotok össze.
“Sem én sem Dr. Kolompár kommentárs nyilvánvalóan
nem fejthettük ki egy több száz oldalas tanulmányban itt,”
Bármit – amihez értek és 300 oldalban le tudom írni le tudom írni 20 mondatban is. Te nem azért nem tudod, mert nincs rá hely és idő, hanem mert fogalmad nincs miről beszélsz.
“hogy hogyan is gondoljuk részleteiben azt a felsorolást, amely – mint a jéghegyet a csúcsa – jellemzi és jelképezi azt a”
Mármint arra a rakás demagóg közhelyre gondolsz amit összehoztál?
“problémahalmazt, ami miatt a PATRIÓTA (és – megismétlem – NEM jobboldali) oldal csöndesen tántorog a 2026-os választási vereség felé.”
Ha te valami új ‘patrióta’ pártnak vagy a híve akkor érthető miért tántorogsz a vereség felé, elver megint a Fidesz mint szódás a lovát, és ez jó lesz így.
“Sem én, sem Kolompár kommentárs nem gondoljuk, hogy ki kéne lépni a kapitalizmusból (azaz a piacgazdaságból).”
Az csődtömeg volt állami építőipar emlegetése sokat elárult. Ami még azzal együtt is természeti csapás volt, hogy mérföldeket vert rá a blokk többi hasonló országára. Elég csak a ‘szovjet’ építőipar műremekeit megnézni.
“Azt azonban gondoljuk, hogy kemény kapitalista viszonyok között az Államnak is helye van/helye kell, hogy legyen … A rosszul vezetett Állam, az a valóban rossz tulajdonos.”
Hosszas és szükségtelen szófosás.
“Ami kimondható, hogy most Magyarország – nem kis mértékben a Kormány hathatós támogatásával – nyílegyenesen menetel egy vegytisztán Latin-Amerika-i típusú társadalom és gazdaság felé: néhány ezer iszonyat gazdag ember és közel kilenc és fél millió koldusszegény pária (esetünkben).”
Hordót a szónoknak. Te pedig egyenesen menetelsz a vegytiszta szovet típusu demagógia felé. De mondhatjuk gennyes hazudozásnak is.
“Az, hogy azért tiszteljem minden idők intellektuálisan legalacsonyabb szintű oligarcháját, Mészáros Lölőt, mert kegyeskedik munkát adni embereknek kb. olyan szintű érvelés, mint hogy nagy kár Pablo Escobar-ért, mert annak idején mennyi földművesnek adott munkát”
Ahha szóval te összehasonlítottad a gyöngyösi erőművet amit konkrétan szanálni akartak egy szaros drogdealerrel.
Nehéz eldönteni, hogy ennyire primitiv vagy, vagy pont olyan cinikus szardarab mint random nyomentumos kretén.
” és milyen – egyébként valóban – karitatív tevékenységet fejtett ki a drogkereskedelem iszonyatos hasznából!!!”
Az karitatív… Öreg te vagy olyan gyógyszert vettél be amit nem kéne vagy olyat nem vettél be ami kéne.
“Igazából nem velem/velünk kellene Önnek vitatkoznia, hanem a Kormánnyal.”
Igazából veletek tényleg nem vitatkozom mert ahol ti vagytok nincs miről. Felhivtam a figyelmét a kollegádnak nehány alapvető _tényre_. Fel sem fogtad.
“Mert a kiábrándulás egyre terjed, az idő meg rohamléptekkel közeledik 2026-hoz.”
Mivel te és a kollégád láthatóan rühellitek a kormányt nem értem mi ez a nagy aggodalom. Kit érdekel hogy két tökhülye ellendrukker mit hord össze?
“Mi itt megpróbáltunk javasolni néhány dolgot, hogy min kéne elgondolkodnia a Kormánynak és milyen irányban kéne másképp cselekednie.”
Francot se javasoltál te. Jelszavakat tettél egymás alá amit bármelyik Pankotai szintű kocsmai hőbölgő félrészegen felmond. A kollegád ugyan kicsit tovább ment de láthatóan azt sem érti hogy működik egy cég. Persze általában igaz azok szokták mindjárt a nemzetgazdaság megreformálásáról osztani az észt akiknek még a százalékszámítással is gondja van.
“Ön – egyébként betartva a jó (???) magyar szokást, hogy tudniillik “ha gond van és valaki javasol valamit, akkor az első reakció az, hogy azt miért nem lehet megcsinálni”
Persze mint a rabbi meg a libák mi? Pedig még annyi jó ötletem lett volna. Tényleg olyan nagyképű vagy hogy nem látsz az arcodtól.
” – egyébként a velünk szembeni – méltatlan és minősíthetetlen stílusú – kritikáján túl az égvilágon semmit nem javasolt,”
Nekem kéne javasolni? Nem néztél te be valamit durván? Te obégattál be partvbonalról. Aki A-t mond mondjon bét is .
Öreg te olyan vagy mint a DK-s Feri. Csináljuk meg, gyerünk csináljuk meg. Jó oktatás jó egészségügy. Hétfőn kiment a wcre reggel mire beült a minisztériumba volt egy ötlete. Kedden egy másik, Szerdán egy harmadik. Jaaa hogy ötletből nem lehet megélni az a hozzátok meg a ferihez hasonlóakat soha nem izgatta.
Egyébkétn adtam pár pontot mit tartsál fejben, mire válaszolj. A kollegádnak részletesebben is megvilágítottam miért hord össze hetet havat
” lényegében azt gondolja – ez jön le az Ön gondolataiból -, hogy minden úgy van jól, ahogy van, mert úgysem lehet a dolgokat másképpen csinálni.”
Szemben veled én 2 kezemen nem tudom megszámolni hány kiváló minőséget és teljesítményt felmutató cég van. Ezek igen nagy részét éppen a mostani kormány is segítette.
Szemben az ellenzéki massziv hazudozással horribilis összegeket tolt bele a gazdaságba és szort ki az olyan vállalkozások között amiknek volt avlami épkézláb elképzelésük.
Ráadásul olyan szegmensekbe aminek a megtérülése az élelmiszeriparénak a sokszorosa és valódi high-tech teljesítményük van.
Viszont szemben veletek pontosan tudom 10 év lószar egy termék kifejlesztése picradobása még ma is 3 év egy brand felépítése befuttatása és 5-10 év piacokat kiépíteni pedig évtizedek munkája. Jelen állás szerint 2015-16-ban szétverték a Jelenleg pedig már nem a piacaink hanem a komplett európai gazdaság szétverése megy.
Javaslatot akarsz? Huzz vissza a kocsmába és itt a langymeleg sörödet és várd ki hogy azok akik értenek is hozzá megcsinálják.
dr. Kolompár Genitália
2023-10-25 at 14:25
x³ 2023-10-25 at 12:18
Bocsáss meg, megpróbáltam értelmezni amit nekem írtál, úgy-ahogy sikerült. Azt azonban nem tudom, mi a konkrét oka, hogy ezeket nekem írtad.
Mit írtam, amivel nem értesz egyet?
Orientál
2023-10-25 at 14:22
Kedves Huth Gergely helyette az internet tévé lett a divat mert amiről írsz tehát a magyar közösségek hiánya az nagy gond. – Írtam már hogy a hétfői napot legalább tévémentessé kellene ismét tenni. Mert aki híreket és az időjáráselőrejelzésre kíváncsi az meghallgathatja ezeket a rádióban.
Orientál
2023-10-25 at 14:12
Hesslerezredes2023-10-25 at 13:14 Ne megjelentél mint a kétszínű Gyurcsány klón már többször pofáztam neked hogy még 10 millióan sem vagyunk persze te azért is bunkóan nem veszed figyelembe a korlátainkat mint ahogy Bogár Tanár Úr neked hiába is magyaráz. Nem vagyunk az ilyenek miatt mint a kommunista Szamuelydék Károlyidék Szálasidék Rákosidék Kádárodék Némethedék Hornodék Medgyessydék Gyurcsányodék Bajnaidék miatt több 10 vagy 100 millióan hazánkat feldarabolták nem vagyunk energia atom ….nagyhatalom sem. Azért nézzed meg a mostani lengyelországi eseményeket is.
dr. Kolompár Genitália
2023-10-25 at 14:10
ikszdé 2023-10-25 at 12:47
A stílusodból és a tempódból egyértelműen arra lehet következtetni, hogy félsz valamitől.
Érdek nélkül csak vitatkoznánk, viszont te habzó szájjal, fröcsögve okoskodsz. Nem vagyok biztos benne, hogy nem “tűzközelből” vagy a világ legokosabb embere. Tét nélkül sewnki nem veszti el az eszét egy vitában senki.
Amúgy a nagy arcod ellenére mindössze annyi telt a Pick és az MKB tekinetében felhozott kédésemre, hogy nekem kellett volna adni? A Pick valóban egy jól prosperáló cég, ahogy a nemrég kannibalizálódó MKB is. Pont ezért nem mindegy, hogy a nyereséget kinek termelik. Sokunknak legalábbis nem mindegy, mert nem mi húzzuk le a sápot. A többi kérdés tekintetében pedig csak a személyeskedésedre telt. Látszik, hogy Hesslerezezredessel jól nyultunk bele egy olyan témába, ami sokakat érzékenyen érint. Vélhetően téged is. És ne gyere azzal, hogy a stílusod abból adódik, hogy hülyékkel csak így lehet vitatkozni, mert hülyékkel nem vitatkozik az ember. Ráadásul a hülyékkel való vitának nincs tétje, ezért normális ember hülyékkel habzó szájjal főképp nem vitatkozik.
saghy rozi
2023-10-25 at 13:33
Ismerősöm a napokban járt Ásotthalom környékén. Azt mondja, hogy amit a tvben látunk, az semmi. A helyszín félelmetes. Kiégett autók, roncsok az utak mellett, most már ezen az oldalon is bemennek a tanyákba, hétvégi házat gyújtanak fel. Két tűzoltó autót látott rohanni. A helyiek mondták, hogy reggel a családok jönnek, este a jó kondiban levő férfiak. Egyszerre sokan. A rendőrök láttán kettő három úgy fut el, hogy elfogják, őket őrizni kell, így a többi el tud szaladni.
Szóval, az ország rámozdulhatna a határvédelemre, gondolom, a hivatásosok kevesen vannak ahhoz amennyien jönnek.
Vagy?
Korridor Hódmezővásárhelyre, Budapestre, Pécsre és ők majd megoldják?
Hesslerezredes
2023-10-25 at 13:14
ikszdé2023-10-25 at 12:47
Az Ön stílusa – mely, mint tudjuk, maga az ember – Önt minősíti.
Ez esetben a minősítés/minősülés messze nem esik a pozitív tartományba.
Sem én sem Dr. Kolompár kommentárs nyilvánvalóan nem fejthettük ki egy több száz oldalas tanulmányban itt, hogy hogyan is gondoljuk részleteiben azt a felsorolást, amely – mint a jéghegyet a csúcsa – jellemzi és jelképezi azt a problémahalmazt, ami miatt a PATRIÓTA (és – megismétlem – NEM jobboldali) oldal csöndesen tántorog a 2026-os választási vereség felé.
Sem én, sem Kolompár kommentárs nem gondoljuk, hogy ki kéne lépni a kapitalizmusból (azaz a piacgazdaságból).
Azt azonban gondoljuk, hogy kemény kapitalista viszonyok között az Államnak is helye van/helye kell, hogy legyen – szereplőként – a piacgazdaságban.
Ennek az útja az állami tulajdonú vállalkozások lehetnek.
Nem igaz az a – döntően a baloldalon (valamikori SZDSZ-berkekben főleg) axiómává vált – állítás, hogy az “Állam rossz tulajdonos”.
A rosszul vezetett Állam, az a valóban rossz tulajdonos.
Ami kimondható, hogy most Magyarország – nem kis mértékben a Kormány hathatós támogatásával – nyílegyenesen menetel egy vegytisztán Latin-Amerika-i típusú társadalom és gazdaság felé: néhány ezer iszonyat gazdag ember és közel kilenc és fél millió koldusszegény pária (esetünkben).
Az, hogy azért tiszteljem minden idők intellektuálisan legalacsonyabb szintű oligarcháját, Mészáros Lölőt, mert kegyeskedik munkát adni embereknek kb. olyan szintű érvelés, mint hogy nagy kár Pablo Escobar-ért, mert annak idején mennyi földművesnek adott munkát és milyen – egyébként valóban – karitatív tevékenységet fejtett ki a drogkereskedelem iszonyatos hasznából!!!
Igazából nem velem/velünk kellene Önnek vitatkoznia, hanem a Kormánnyal.
Mert a kiábrándulás egyre terjed, az idő meg rohamléptekkel közeledik 2026-hoz.
Mi itt megpróbáltunk javasolni néhány dolgot, hogy min kéne elgondolkodnia a Kormánynak és milyen irányban kéne másképp cselekednie.
Ön – egyébként betartva a jó (???) magyar szokást, hogy tudniillik ha gond van és valaki javasol valamit, akkor az első reakció az, hogy azt miért nem lehet megcsinálni – egyébként a velünk szembeni – méltatlan és minősíthetetlen stílusú – kritikáján túl az égvilágon semmit nem javasolt, lényegében azt gondolja – ez jön le az Ön gondolataiból -, hogy minden úgy van jól, ahogy van, mert úgysem lehet a dolgokat másképpen csinálni.
Ez a felfogás azonban azt eredményezte, ahova a Patrióta oldal mára jutott.
Nem kéne használnia végre kreatívan is azt a kocsonyás szürke anyagot, ami az Ön két füle közé (is, remélhetőleg) szorult???
ikszdé
2023-10-25 at 12:47
“dr. Kolompár Genitália”
“az arcodból kicsit visszavehetnél, főképp azért, mert süt rólad a hurkatöltővel belédnyomott elfogultság.”
Az tény belőled nem süt semmi max a massziv sötétség ami megüli az agyadat
“Nemzeti ipar alatt lehet érteni azt, hogy a Magyarország máig legfontosabb iparágának tekinthető meződazdaság termékeit ne bagóért kelljel eladni,”
Komolyan ezt kell alatta érteni? Akkor miért nem nemzeti élelmiszeripart értesz, az az ipar egy része. Továbbá mégis ki lenne aki megvené ‘nem bagóért’ te szerencsétlen? Te háromszoros áron?
Nyilván nem kell hozzá tőke ááááá dehogy, csak olyan Eu normáknak minőségbiztosítási szabályoknak kell megfelelni hogy 2 dolog biztos legyen, csak a megfelelő pedigrével rendelkező _nyugateurópából_ értsd régi tagállamokból beszerzett legmodernebb infrastruktura és gyártósorok azok amiket hasznélhatsz.
Persze 1 perc gondolkodással erre magadtól is rájöhettél hiszen az EU pont igy működik sőt ez a protekcionista belső piac az eredeti célja.
De lépjünk tovább csak hogy értsd mekkora ordító baromságokat hordasz össze. Konkrétan olyan vállalatokkal akarsz versenyezni mint az Unilever (a teljes eszközállomány 77 MRD(!) euró világszerte 147E alkalmazott 22-es netto árbevétel 8MRD euro) az elmúlt években olyan márkákat zabált fel szőröstöl bőröstöl mint a knorr.
Esetleg olyannal mint a Jabil, 250k dolgozó 22-es árbevétele 1MRD dollár és ha valami baja van a ‘gyarmatokon’ nem a helyi rendőrségre megy hanem a saját nagykövetségére …
De mégis hova akarod eladni a ‘prémium márkát’ te szerencsétlen? Mert azok az export piacok ahova könnyen tudtunk exportálni éppen most mennek a kukába, kivágtak róluk mint a macskát szarni, vagy politikailag instabilak.
Vagy éppen olyan drága odajutni (kelet-ázsia) hogy soha nem fogsz akkora tételben vinni hogy megérje mert az már a fenti multik terepe és az még egy Picknek sem megy pedig nem kicsi vállalat.
Értem én hogy nem állsz azon a szinten de nem enne hátrány ezeknek a vállalatoknak a bevételeit összehasonlítanád pl egy ‘kisebb’ autógyárral pl Daimler Benz nettó 22-es árbevétel: 23MRD euro.. Ebből nagyjából IQ 30 környékén világos az élelmiszeripar azért kell hogy legyen mit zabálnunk, de kb arra építeni egy nemzetgazdaságot nagyjából a futottak még kategória.
És hosszan folytathatnám egyszerűen fingod nincs miről dumálsz.
Érdekes egyébként, hogy miközben állandoan arról nyervogtok hogyan akar benneteket kinyirni az élelmiszer/gyógyszer stb ipar közben meg ‘ipari’ termelést akarsz – amit majd jó nagy felárral ‘valaki’ megvesz.
Egyébként meg nem lenne baj ha a pajtikáddal tudomásul vennétek. Van nemzeti ipar. Sőt nemzeti élelmiszeripari cégek is vannak, kiváló minőségben. De ebből látható hogy te az a fajta vagy aki a büdös életben nem venne ilyesmit. Fogalmad nincs róla.
“hogy a Picket nem Csányinak odaadni, ahogy az MKB bankot Mészárosnak. ”
Adjuk mindjárt neked mi? Láthatóan kurvára értesz hozzá. A Pick történetes éppen egy nagyon jól működő vállalat kiváló prémium termékkel és 2800 alkalmazottal.
“Az ezekből -és a többiből – bejövő pénzeket fejlesztésekre lehetett volna fordítani. ”
Hát persze ahogy móricka elképzelni.. nyilván mindenki hülye csak te vagy helikopter.
“Lehetne pl. Magyarországnak állami építőipari vállalata is, nem kellene háromszoros áron utakat építeni, és állami építőipari beruházásokért sokszoros árakat kifizetni.”
Ahha mint a kommunizmusban kicsit sárga kicsit szar de a minek. 20x ekkora túlárazások lennének egy ilyen ‘állami vállalattal’. Megjegyzem addig egy kis és középvállalkozó se ugasson a ‘nagyok’ túlárazásáról amíg igencsak megnyomják a tollat, ha EU pénz van a házszigetelés meg napelemfelpakolás mögött …
” Ehhez is sok tőke kellene? Ahhoz milyen tőke kell, hogy Magyarországon szinte minden tenderen elnyert építőipari beruhárzást az elnyerő cég alvállalkozókkal, azok gépparkjával végeztet el, a nagy pénzeket pedig zsebrevágja?”
Persze persze, hát hogyne… Éppen megdögleni készülnek ezek a szegény kisemmizett alvállalkozók na ne röhögtess ki a pofám szakad le az arcátlan kommunista hazudozástól.
fánfuri
2023-10-25 at 12:29
varga eszter2023-10-25 at 11:58
Örvendek, hogy “nagysága” ennyire felvilágosult!!nem annyira ostoba, mint “én és társaim”…de azért ideje lenne magácskának hazahúzni a kocsisorról, és elszámolni a keresettel…
nemzeti
2023-10-25 at 12:19
Kihaltak nem fásultak Uram !
Hol van már azon Békemenetek ideje amikor a Hősök
terén a Magyar Gárda bevonulását kisérte a legnagyobb
éljenzés.
Az már kevés,hogy Bayer-Bogár-Boros elmondja gondolatait.
A COVID-nak azért nem kellene ilyen hatással lenni
a tettrekészségre.
Az igazság az,hogy “volna mivel de nincs kivel.”
x³
2023-10-25 at 12:18
dr. Kolompár Genitália
2023-10-25 at 10:10
Szivböl kivánom,hogy a magadfajta értelmiségi megkapja végre a kormányváltást !
Majd a kerités és kordonbontók 7-8 nép pártján pártok elhozzák nektek
a mennyországot jogállamiságot emberi jogokat EU értékeket és szolidaritást !
A szolidaritás szó a mai német-politikában médiában rendszeresen használatos !
Nos ezeket a szlogeneket vésd a fejedbe de ne a magyar értelmezéz szerint hanem úgy ahogy nyugaton és németek Soros-gayropa értelmezi alkalmazza !
A realitás és valóság szerint!
Gondolom,hogy ezt te sem cáfolod,hogy a magyar gazdaság is erösen függö a németektöl ehhez olvad el a mai német-köz TV híreket a jelenlegi bezzeg német gazdasági mutatok és felméréseket !
Mivel szerintem te otthon vagy a magyar “Független-Tényellenőrzők igatmondó sajtó médiában ((Soros és soros gayropa EU pénzböl !független”)
(Csak a pénzektöl nem függetlenek -:)
´ss megmonják neked és nektek meg a hozzád hasonló értelmiségieknek ,hogy mi a FEKE NEWS -:)) Propaganda-:)
Azt nem kell részleteznem hogy kik ezek a tényfeltáró igazmondók pl.
Hazánkban a CEU -ELTE- 444 Lakmusz Jeti stb !
A neten ott vannak az pl Lakmusz Jeti igazmondók nevei és hogy milyen médiákban dolgoztak !
Szeretném azokat a parasztokat-tahókar látni akik a Faszházy-Momentomos Szabok kerítés és kordonbontó feték-romnbolók- PRIMITIV troger senkihazy adó tolvaj paraziták!
Felforgató terroristák politikából(?) képesek naponta ebédet és birkapörköltet tudnak fözni !
A magyar társadalom agymosott tudatlan rétege az ORBÀN Fidesz kormányt meg sem érdemli!!!
varga eszter
2023-10-25 at 11:58
fánfuri2
Ön és társai tényleg ennyire ostobák, hogy nem veszik észre mennyire SZÁNDÉKOSAN íródott ez a cikk, ezzel a CÍMMEL?
No de sebaj, szórakoztató ezt a értelmetlen vergődést olvasni, csak így tovább.
frédy
2023-10-25 at 11:56
Abszolut hatalmat kaptatok anno…egyetlen pozitivum a “lölő” jelenség(nem kerül anyi pénz a lumpen gecik kezébe, mint eddig)..más semmi..nihil..
ezvan
2023-10-25 at 11:36
A magyar polgári jobboldal fásult.
Van, akinek a covidőrület nem tetszett, van, akinek a Lölö-jelenség, van, akinek az akkugyárak környezetkárosítása, és van, akinek a legális migránsok tömeges betelepitése.
Ha összeadjuk a sok csalódott hazafit, kijön az az embermennyiség, amelynek hiányában már nem a miénk a pesti utca.
dr. Kolompár Genitália
2023-10-25 at 11:21
Bocsánat érte, Hesslerezredes helyett Királytigrist írtam. (régi “+szaki mind akettő 🙂 )
dr. Kolompár Genitália
2023-10-25 at 11:17
ikszdé 2023-10-25 at 10:35
Jogodban áll, hogy más legyen a véleményed, de az arcodból kicsit visszavehetnél, főképp azért, mert süt rólad a hurkatöltővel belédnyomott elfogultság.
Kisegíteném Kiránytigrist:
Nemzeti ipar alatt lehet érteni azt, hogy a Magyarország máig legfontosabb iparágának tekinthető meződazdaság termékeit ne bagóért kelljel eladni, újra lkellene építeni a feldolgozóipart. Tényleg, sok tőke kellene hozzá? Valóban. De lehetett volna azzal kezdeni, hogy a Picket nem Csányinak odaadni, ahogy az MKB bankot Mészárosnak. Az ezekből -és a többiből – bejövő pénzeket fejlesztésekre lehetett volna fordítani. Lehetne pl. Magyarországnak állami építőipari vállalata is, nem kellene háromszoros áron utakat építeni, és állami építőipari beruházásokért sokszoros árakat kifizetni. Ehhez is sok tőke kellene? Ahhoz milyen tőke kell, hogy Magyarországon szinte minden tenderen elnyert építőipari beruhárzást az elnyerő cég alvállalkozókkal, azok gépparkjával végeztet el, a nagy pénzeket pedig zsebrevágja?
Gullwing
2023-10-25 at 11:05
Mindenkinek ami jár…..
Bpest annyira a kretén korcsok uralma alá került hogy szerintem megérdemli hogy a saját szarában elmerüljön.
Legyen következménye annak hogy a fővárost és pár nagyvárost a ballibcsi kretének leuralnak.
Védelem még a józanokat szívesen várjuk a szart lehúzzuk a klotyón…😁
chatillon r
2023-10-25 at 11:05
Budapesten a jobboldal nincs többségben de azért nem gyenge. (egyébként a balliberális oldal meg vidéken nincs többségben de azért ők sem gyengék vidéken)
Nahát
2023-10-25 at 11:01
Hesslerezredes kérdéseire:
– kevesebb kormányközeli libling oligarcha / Minél több jobboldali milliárdost, mert az mégsem járja, hogy 30 évvel a rendszerváltás után a baloldalon hemzsegnek a gazdag emberek, belénk meg szekunderszégyent akarnak bemagyarázni Mészáros Lőrinc miatt, aki jelentős munkaadó Magyarországon, és nem viszi ki a hasznot külföldre. Szégyen, hogy az OTP és a MOL vezérigazgatója is a globalistákkal van, egy csepp nemzeti érzés nem szorult beléjük!
– kevesebb (korrupció)gyanús üzelem / Micsoda demagógia!
– esetleg már nem több akku-gyár / Miért is kellene átadnunk a lehetőséget a Nyugatnak? Itt lihegnek, hogy megkaparinthassák a beruházásainkat.
– sokkal alacsonyabb infláció / Ön esetleg tud valami csodaszert illegális migráció, kerítésfenntartás, Covid-járvány és a két háború ellen? De jó!
– kicsit méltányosabb nyugdíjemelés / Aki nem elégszik meg a jelenlegi igencsak méltányos nyugdíjemeléssel, az kérje a Gyurcsány-éra feltételei szerint! Még ma mondjon le a 13. havi nyugdíjáról és a nyugdíjkorrekciójáról is!
– karakánabb kiállás az EU-val szemben / Ezzel kapcsolatban esetleg tudna mondani olyan igazán karakán európai országot, akinek a példáját követnünk kellene, maga karakánságszakértő?!
– valódi határvédelem / Na ja, javasolnám a víz- és léghatlan biztonsági határzárat.
– valódi MAGYAR NEMZETI ipar / Itt utalnék arra, hogy Ön kifejezetten rühelli a nemzeti érzelmű oligarchákat. Nincs itt egy kis ellentmondás?
– valódi MAGYAR NEMZETI mezőgazdaság / Valódi? Hogy támadták a kormányt, amikor megszüntette a zsebszerződéseket, és, hogy osztrákok vásárolták fel a magyar földet, sőt kifejezetten támogatják a kisgazdákat.
– “Hangya”-típusú MAGYAR NEMZETI nagy-, és kiskereskedelem
ennyi a titka az élénkebb (nem “jobboldali”, hanem) PATRIÓTA oldali életnek. / Ezzel egyetértek. Üdvözlöm.
ikszdé
2023-10-25 at 10:38
@Kolompár Genitália
mivel értesz egyet? Mert ha ezzel a 2lábon járó közhelygyűjteménnyel akkor neked tökmindegy hányszor sulykolnak akármit …
ikszdé
2023-10-25 at 10:35
@Hesslerezredes
Semmitmondó közhelypufogtatáson és jelszavakon kívül konkrétumot is tudnál mondani?
Kezdheted mindjárt ezzel:
– valódi MAGYAR NEMZETI ipar,
Mondjuk számok. Olyan mellékes szálakról se feledkezz meg, hogy ezeknek piac kell és munkaerő és leginkább irgalmatlan mennyiségű tőke …
Szétvet a kíváncsiság mégis miféle ‘nemzeti’ ipart kéne elképzeljek. Mi a szart akarsz te gyártani nemzeti keretek között, alátétet fémhulladékból? Mert azt már csinálnak.
Mindezt úgy hogy kisebb ország GDP-jével összemérhető tökeerejű nagyvállalatok is a csőd szélén tántorognak _kifejezetten_ az iparban.
Jahh de akkumlátorgyár az ne legyen fujfuj fujj…
Vagy ezt te meg a hozzád hasonlók úgy képzelik hogy amolyan volt jobbikos kisbiró módjára mindenki más az szaladgál a dacia szinvonallal te meg a pajtikáid meg a legmodernebb bömössel mi?
uhhum jahh lanygmeleg pisiből húzd ki az ujjcskádat
Dodo
2023-10-25 at 10:35
Ne izguljon Gergely, fásultan is a FIDESZ-re fogok szavazni, amíg a nekem megfelelő politikát folytatja. Persze itt-ott kilóg a lóláb, hogy a FIDESZ-es oligarhák túlnyerik magukat, de nekem még fontosabb a bevándorlás kérdése, mint az irigység.
Pankotai Liliék meg csak ordítozzanak. Szeretem, ha bebizonyítják, hogy agyhalottak.
dr. Kolompár Genitália
2023-10-25 at 10:21
Hesslerezredes 2023-10-25 at 09:10
Egyetértek. Kiegészítve a következőkkel:
Több szerénység, kevesebb hazudozás (pl. az infláció valódi oka és a rezsitámogatás valós mértéke tekintetében)
dr. Kolompár Genitália
2023-10-25 at 10:10
Én csak a saját fásultságomról mesélhetek, de talán sokaké is azonos okból következik be.
Az, ami tizenéve folyik a médiában, csak fásultsághoz vezethet. Alig ér véget egy választás, már ugyanolyan erővel nyomul a propaganda gépezet.
Mintha kötelezően a levegővétellel kellene magunkba szívni a gyurcsányozást, baranyizást, kommunistázást, és uniózást. Pedig – optimista vagyok – a jobboldali választópolgárok többsége változó mértékben, de mégiscsak értelmes ember. Nekik nincs szükségük arra, hogy hurkatöltővel nyomják beléjük azt az információt, amit nagyrészt a média nyomulása nélkül is elsőre megértenek. Ebbe bele lehet fáradni, ezt meg lehet unni. Az igazság, a tény, a valóság akkor is az marad, ha nem nézik az embert akváriumi hal memóriájú gyökérnek, és nem ismétlik meg egy nap tizenötször ugyanazt. A hülyék meggyőzése amúgy is lehetetlen feladat, arra kár erőt pazarolni. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor az emberek által kedvelt plázában elkezdik az addig halkan szóló zenét ezer decibellel nyomni, arra hivatkozva, hogy néha erősen nagyothallók is vásárolnak itt. Egy hét múlva ki fog oda menni?
A Fidesznek el kellene gondolkodnia, – esetleg az üvegbúra alól kilépve – és független , hozzáértő csapattal fel kellene méretnie, hogy a demagóg hurkatöltő hoz-e annyit, mint amennyit elvisz. De az egész jobboldali szavazó tábort kőbaltás barlanglakónak nézni – akinek három másodpercenként a szájába kell rágni ugyanazt – kellően sértő, és meggyőződésem szerint kontraproduktívvá fog válni. Számomra biztosan.
Rózsa Zoltán
2023-10-25 at 09:56
Huth Gergely a Fideszen kívüli Pesty László – értendő: amíg Pesty a Fideszen belüli orkokat és NER lovagokat kezdi vasvillával piszkálni a saját öntömjénezésükben dagonyázva addig Huth a budapesti faszkalap választót próbálgatja defibrillálni. Egyetértek de van itt egy számomra fájó pont.
Idézek például Boros Bánk Leventétől, aki a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója: “Azt állítottam akkor is és most is azt állítom, hogy ha a fene fenét eszik is Budapest nem lesz dominánsan jobboldali.” Az idézet megtekinthető 13:28-tól a HírTV tegnap esti beszélgetésében:
https://hirtv.hu/video/285757
Tisztelettel kérdem én, mint jól fizető adózó, választópolgár akkor az alábbiakat – a teljesség igénye nélkül:
Nézőpont Intézet: Boros Bánk, Mráz Ágoston és a többi
XXI. Század Intézet: Deák Dániel
MCC: Orbán Balázs és a többiek
Alapjogokért Központ: Szánthó, Törcsi, Pindroch és a többiek
ifj. Lomniczy Zoltán, Lánczi Tamás és még hosszan sorolhatnám:
Mi a büdös fenének vagytok vastagon kistafírálva a csodálatos kutató intézményeitekben ha végén annyit tudtok Budapestről mondani mint ez a szerencsétlen idióta Boros Bánk?! Mi a fenének ültök ott a jobbnál jobb öltönyökben, csillogó karórákkal szépen borotválva az elegáns nyakkendőkkel és adjátok a tudós viselkedés- és közvéleménykutató okoskát basszátok meg?! Mi a munkátok végeredménye? Hogy Budapestet ki kellene vágni a térképről? Mi a fenének kapjátok a súlyos apanázsokat? Demagóg, önmagát és a miniszterelnököt mantrázó, semmirevaló, gőgös népség vagytok és Huth – szerintem – pontosan ezt kéri ki Budapest nevében. Egy kalitka papagáj legalább annyit tud mint ti, ócska irodatöltelékek!
Ezeknek a léhűtő “kutatóknak” lenne a feladata, hogy feltárja a budapesti választó rákfenéjét és megoldást, vakcinát, gyógyszert javasoljon a Fidesz-KDNP-nek arra nézvést, hogy mit tegyenek a város elnyerése érdekében! Erre mit tesznek? Mantrázzák a dollárbaloldalt, rúzsozzák a szart az izraeli meg az ukrán konfluktus körül és műsorról-műsorra, stúdióról-stúdióra, vezércikkről-vezércikkre ismételgetik azokat a paneleket ami már mindenkinek a könyökén folyik ki közben meg tök hülyék ahhoz az egyszerű kérdéshez, hogy a magyar, patrióta, konzervatív oldal mit kezdjen Budapesttel és a vidéki nagyvárosokkal ahhoz, hogy például ne egy ilyen piszoárfejű takony legyen mondjuk a főváros főpolgármestere!
Ennyit tud a vastagon megfizetett jobboldali viselkedéskutató gárda! A magunk részéről megteszünk mindent – fizetjük ennek a siserehadnak a drága öltönyeit, ékszereit, nyakkendőit, koszt, kvártély, szép házak, villák a budai hegyekben, Nagykovácsiban és ha lehet letesszük az X-et a megfelelő helyre választásokkor. Ennyit tehetünk mi.
Ezeknek a semmirevalóknak az lenne a feladata nap mint nap, hogy kitalálja mit nem tud a jobboldal Budapesten, Egerben, Szegeden, Pécsett, Vácott stb. amit a ballibernyák csürhe tud. – de nem teszik és erre ékes példa Boros Bánk művész úr tegnap esti kijelentése – csak azt nem értem, hogy ez a fasz miért nem árufeltöltő a szupermarketben akkor?!
Theo
2023-10-25 at 09:55
Gondolom nem akarták, hogy Karácsony poffeszkedhessen a Fideszes tömeg képeivel, mért valahogy biztos osszemostak volna. Vagy tán még atrocitás is lett volna.
Mindazonáltal egyetértek a cikk iroval, kell Budapest és kéne nemzeti érzés, közösségek, a gazdaság nem minden.
Remélem DSz helyett is találnak jobbat, aki csinál is valamit
varga eszter
2023-10-25 at 09:27
Hesslerezredes2023-10-25 at 09:1
Íme Magyarország következő miniszterelnökjelöltje.
Hesslerezredes
2023-10-25 at 09:10
Nos:
– kevesebb kormányközeli libling oligarcha, továbbá
– kevesebb (korrupció)gyanús üzelem,
– esetleg már nem több akku-gyár,
– sokkal alacsonyabb infláció,
– kicsit méltányosabb nyugdíjemelés
– karakánabb kiállás az EU-val szemben,
– valódi határvédelem
– valódi MAGYAR NEMZETI ipar,
– valódi MAGYAR NEMZETI mezőgazdaság,
– “Hangya”-típusú MAGYAR NEMZETI nagy-, és kiskereskedelem
ennyi a titka az élénkebb (nem “jobboldali”, hanem) PATRIÓTA oldali életnek.
Szívesen.
Ősember
2023-10-25 at 09:08
A legújabb kasztrendszer magasról tojik mindenre ami nemzeti.
Ez csak egy állítás.Igaz vagy sem?
Nemzeti hatalom valódi struktúra,annak szerepvállalása,láthatósága a hozzá való viszonyulás,ezek lényegi kérdések.
2023-ban megemlékezni bármiről,bárkiről lehet,de ez önmagában csak egy aktus.
Nem pótolja a kultúrát,a belső mozgásokat érzelmeket,cselekedeteket.
Hogy a jó bánatban képzelheti bárki,hogy hatalomgyakorlás régi,sőt kifejezetten régi makrofolyamatai működnek a mai helyzetekben?
Hány percig hiszem még el,hogy “valahol”ez a kérdés?( Ez a kérdés)
Azt ugyanis senki sem hiheti,hogy adott haszonélvezőkön kívül lehet másoknak is hosszabb távon egészséges viszonyulása.
Nincs bezártság,az ebből fakadó együttműködés.Szabadjára engedett egyéni érvényesülési kényszer van,kapitalista közegben,ami a veszteseket autómatikusan kitermelni.
Közszerepekben,a köz állandó presszionálásával is visszaélő családi,törzsi különbözősége által felcukkolt szerencsétlenek ellen kellene küzdeni a “nemzetinek”?
Mennyivel kellene fogynunk évente,hogy valós kérdésekkel is foglalkozzanak az Államból jól megélő kasztok?