Pesti Srácok

Kanada újabb NASAMS légvédelmi rakétarendszereket adott Ukrajnának

null

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök idei első nemzetközi telefonbeszélgetését Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel folytatta, akinek köszönetet mondott, amiért országa újabb NASAMS légvédelmi rakétarendszereket és hozzá való rakétákat adott Ukrajnának.

– fogalmazott az ukrán elnök az X közösségi platformon. Hozzátette, hogy az általa közzétett ukrán békejavaslat megvalósításán dolgozó tanácsadók negyedik találkozójának előkészítéséről is beszéltek; a tanácskozást várhatóan január közepén, Davosban tartják.

PestiSracok facebook image

– derült ki a kabinet hivatalos honlapján közzétett közleményből, amelyet a Jevropejszka Pravda hírportál idézett. A döntés január 1-jén lépett életbe. Espen Barth Eide norvég külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajna támogatása fontos a norvég és az európai biztonság szempontjából. Petteri Orpo finn miniszterelnök hétfőn közzétett újévi köszöntőjében kijelentette, hogy kormánya továbbra is segíti Ukrajnát, és ezzel párhuzamosan Finnország saját védelmi képességeit is erősíti. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy csaknem két éve tart az Ukrajna elleni "brutális" orosz háború, amely megváltoztatta Európa biztonsági helyzetét, miközben "az ukránok bátran küzdenek hazájukért, egész Európáért és a nyugati értékekért".

Forrás: MTI