Az 1956-os szabadságharc egyik ikonikus alakjának, Mansfeld Péternek a meggyilkoltatása szárad a lelkén Mátsik György vérügyésznek, aki a kommunista megtorlás egyik leglelkesebb végrehajtója volt. Ezt jelzi: összesen tizenhét emberre kért halálbüntetést! Később, a puhuló Kádár-diktatúrában a MÉH vezérigazgatója, majd az úszószövetség alelnöke lett. Mátsik ma is él, kiemelt nyugdíját élvezi a budai Naphegyen, és soha senki sem vonta felelősségre rémtetteiért – derül ki Békés Márton történész cikksorozatának negyedik részéből. Az ötrészesre tervezett sorozat olyan, ma is élő vérbírákat és vérügyészeket mutat be, akik az 1956 utáni megtorlások során mindösszesen 25 szabadságharcost küldtek a halálba.
Az 1925-ben, Szombathelyen született Mátsik György eredetileg műszerész végzettséget szerzett, és mindenki jobban járt volna, ha marad is eredeti szakmájánál. Ám sajnálatos módon 1945-ben rendőr lett, és gyorsan lépdelt fölfelé a ranglétrán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt rendszerhű maradt, alighanem a belügyi karhatalomba is belépett. 1957-ben jogi végzettséget szerzett, és ez év augusztusában a Fővárosi Főügyészség Politikai Osztályán lett ügyész. Ez a szerv végezte a leghatékonyabban a nyomozóhatósági feladatokat a megtorlások során. 1959-ben fél évig a VII. Kerületi Ügyészséget vezette, amely után addigi pályája csúcsára ért: 1959 októbere és 1962 szeptembere között a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Osztályát irányította. Ami közelebbről azt jelentette, hogy a megtorlás 1959 és 1962 közé eső részének budapesti ügyészségi nyomozati munkáját Mátsik tartotta kezében. Ekkoriban kelt minősítése szerint
igen sok – főleg ellenforradalmi – politikai bűnügy tárgyalásán látta el a vádképviseletet igen aktívan és osztályharcosan.
Fónay Jenőre is halált kért
Mátsik 1958-ban négy prominens perben is szerepet kapott. Ezek során összesen tizenhét ötvenhatos szabadságharcost akart bitófára küldeni. Nem rajta múlt, hogy közülük végül „csak” kilencet végeztek ki. A nemrégiben elhuny Fónay Jenő – a Széna tériek helyettes parancsnoka – 1958. áprilisi perének elsőfokú tárgyalásán a vádat képviselve halált kért rá és a Marosán György letartóztatásában részt vevő felkelőtársára, Márton Erzsébetre, ami az ítéletben is megjelent. 1958. július 18-án a Vágó Tibor-féle tanács ezt másodfokon helyben hagyta, de az Elnöki Tanács másnap életfogytiglanra és 15 évi börtönbüntetésre módosította a tételeket.
Fónay Jenő és Császár Attila televíziós riporter 2012-ben próbálta szóra bírni Mátsikot – sikertelenül; Forrás: Hírtv.hu
1958 májusában a Tutsek Gusztáv vezette bíróság előtt hat vádlottra kért halált a ferencvárosi felkelők ellen indított „Nagy József és társai” című per elsőfokú tárgyalásán, amit a hírhedt vérbíró helyben is hagyott. 1959 februárjában a Borbély János vezette tanács másodfokon ebből két büntetést életfogytiglanra enyhített (így maradt életben Mécs Imre), de a többi négy ítéleten nem változtatott. Ennek következtében a Tompa utcai felkelőparancsnokot és a forradalom leverését követő csepeli munkásellenállás vezetőjét, Bárány Jánost, a Rákóczi téri csoporthoz csatlakozó Ivicz György villanyszerelőt, a Corvin közi Nagy József hentest és Szabó Lajos betanított munkást 1959. február 18-án kivégezték.
Szintén a Tutsek-tanács tárgyalta elsőfokon a „Fáncsik György és társai” bűnpert. A Corvin köziek elleni monstre perben 1958. augusztus 18-án született ítélet. A vádat képviselő Mátsik ekkor hét személyre kért halálbüntetést, köztük az elsőrendű vádlottra, valamint az 1956-ban mindössze 17 éves (a harcok során egyik lábát el is vesztő) Deák Gáborra és a forradalomban 16 évesen fegyvert fogó (emigrációból hazacsábított) Novák Károlyra, további két vádlottra pedig szabadságvesztést indítványozott. Az elsőfokú ítélet változó személyi összetételben, de fenntartotta a büntetési tételeket. Az év végén kihirdetett másodfokú végzést újfent Borbély János tanácsa hozta, a két fiatal kivételével fenntartva a halálos ítéleteket. Az elsőfokon született halálos ítéletek jogerőre emelkedését jelentő eljárás végén 1959. december 22-én felakasztották a Práter utcaiak közé tartozó Dobi Károly segédrendőrt, a Kisfaludy utcaiak között harcoló Tóth Tibor segédmunkást és a Köztársaság téri konstrukcióba kevert Huzián István szabósegédet. A corvinista Fáncsik György esztergályost 1960. január 3-án végezték ki.
A tavalyi ötvenhatos emlékév egyik plakátja
Mátsikot „ingerelte” Mansfeld megtörhetetlensége
Mátsik könyörtelen vádképviselete és ügyésztársai között is kiemelkedő személyes bosszúvágya leginkább a Blaski József és társai ellen tartott vádbeszédéből ismert. A legidősebb fiúról elnevezett hatfős csoport alapító tagja volt a forradalom idején 15 éves (egy ízben már elítélt) Mansfeld Péter, akit azonban nem elsősorban a Széna téren ellátott gépkocsis összekötő tevékenységért vontak perbe, hanem mert társaságával a forradalom újjáélesztését tervezte 1957–58-ban. Ennek részeként fegyvert rejtegettek, három személyautót elloptak és 1958. február 17-én lefegyverezték az osztrák követség előtt posztoló Vekerdi Elek rendőr törzsőrmestert. Ő tanúként azt vallotta, hogy „a gépkocsiban arról nem volt szó, hogy megölnek”, sőt a fiúk cigarettával kínálták és elvitték a legközelebbi buszmegállóba. Mansfeld Péter megtörhetetlensége és szökési kísérlete ingerelte Mátsikot, aki az elsőfokú tárgyaláson 1958. november 17-én kijelentette:
a vádlottak valamennyien munkásszülők gyermekei, úgy kell vizsgálni [őket] mint osztályárulókat. Nem megtévedt emberekről van szó, hanem tudatos ellenforradalmárokról. […] politikai síkon nincs fiatal vagy idősebb korú vádlott. Velük szemben a legdrákóibb szigorral kell eljárni a büntetés kiszabásánál.
Bár a két elsőrendű vádlottra halálbüntetést indítványozott, a tanácsvezető Guidi Béla Mansfeldet és Blaskit életfogytiglanra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Vágó Tibor vezette Népbírósági Tanácsa viszont 1959. március 19-én, kilenc nappal felnőttkorba lépése után jogerősen halálra ítélte Mansfeldet. (Blaski ítélete maradt, ami volt, ő az 1963-as amnesztiával szabadult). Békés Márton történész kiemelte:
A forradalom utáni megtorlás legfiatalabb, 1959. március 21-én kivégzett áldozatát hóhérai 13 percig hagyták szenvedni a kötélen. Az elterjedt elképzelés, amely szerint megvárták, hogy felnőtt korba lépjen és csak utána végezték ki, ebben a formában nem igaz, ugyanis az 1956 utáni megtorlásokat végrehajtó Kádár-kormány éppen a sok fiatalkorú felkelő miatt hozott 1957 nyarán olyan rendeletet, amely lehetővé tette a 18 évesnél fiatalabb, de 16. életévüket már betöltöttek kivégzését. A kivégzést valójában nem kevésbé cinikus módon a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójára időzítették.
Átejtőernyőzött a sportba
1962-től már a Legfőbb Ügyészség csoportvezetőjeként dolgozott, ám 1967-ben lefokozták, mert gorombáskodott a letartóztatottakkal. 1969-től, mindenféle szakértelem és előképzettség nélkül a MÉH-hez került, ahol megbízható káderként egészen a vezérigazgatóságig vitte. Közben a „káder-utógondozás” másik kedvelt területén, azaz a sportvezetésben is pozíciót kapott: 1962 és 1969 között a „rendőrcsapat” Újpesti Dózsa vízilabda-szakosztályát vezette, 1975-ben pedig bekerült a Magyar Úszó Szövetség elnökségébe, amelynek később elnökhelyettese lett. Mint azt a PestiSrácok.hu idén márciusban A Hálózat című rovatában föltárta: a MÚSZ-alelnök 1981-ben a három év múlva megrendezett – a keleti blokk által bojkottált – Los Angeles-i olimpia létesítményeinek épülését tekintette meg a helyszínen, méghozzá a történtekről újságcikkben beszámoló Gyárfás Tamás (későbbi MÚSZ-elnök) társaságában.
Az Úszószövetség ülése 1981-ben (Népsport, 1981. május 10. 6. oldal)
Ő is a büntethetetlen kaszt tagja
A kommunista terror többi főkolomposához hasonlóan Mátsik sem bánt meg semmit, nem érzi magát felelősnek. 2012 júniusában a televízió kamerái előtt azt nyilatkozta, nem érzi magát bűnösnek, majd 1956-ot „ellenforradalomnak” nevezte és azzal mentegetőzött:
[Mansfelddel kapcsolatban] „nem én hoztam az ítéletet, parancsot teljesítettem”.
Ezután két országgyűlési képviselő, a Pofosz és Mansfeld Péter bátyja feljelentést tett ellene, többek között felbújtóként elkövetett emberölés, hivatali visszaélés, többrendbeli kényszervallatás és jogellenes fogvatartás ügyében. Ám a Központi Nyomozó Főügyészség szeptember elején a feljelentést bűncselekmény – s nem bizonyíték! – hiányában elutasította. Az indoklás szerint noha „perbeli magatartása, […] az általa koholt logikai összefüggésekre alapított vádbeszéd következménye volt Mansfeld Péter halálos ítélete és kivégzése”, így „cselekedetével a kommunista rendszert készségesen kiszolgálta”, az akkori jogszabályok szerint az ügyész csak halálbüntetés kiszabását indítványozhatta. Tehát a demokrácia vádhatósága szerint a törvénytelen körülmények között született diktatúra jogszabályai törvényesnek számítanak – mutatott rá Békés Márton. A történész végül azt írta: a 92. életéve felé járó Mátsik jelenleg a Naphegyen él, egykori vezérigazgatói beosztásának köszönhetően átlag feletti nyugdíjából.
A teljes cikket ITT olvashatja el. A cikksorozat előző részeiről írt összefoglalóinkat pedig ITT, ITT és ITT olvashatják el. A Hálózat című rovatunk Mátsik Györggyel is foglalkozó írását pedig ITT találják.
Forrás: Látószögblog.hu. Vezető képünkön Gyárfás Tamás és Mátsik György látható 2015 januárjában Mátsik Györgyné temetésén; forrás: Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS