Pesti Srácok

Kunhalmi Magyar Péternek: a Fidesz tábora továbbra is egységes, meg sem érintette az, ami történik

null

Egy baloldali, szociáldemokrata pedig nem tud és nem is akar jobboldali kormányzást, hanem marad a bal, balközép oldalon, a szolidaritás, az igazságosság és a társadalmi különbségek radikális csökkentése oldalán – írta vasárnap Facebook-oldalán Kunhalmi Ágnes, aki részletesen reagált a Magyar Péter-jelenségre.

– így kezdte vasárnap reggeli Facebook-bejegyzését Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) társelnöke.

Az ellenzéki politikus szerint látni kell, hogy „legkésőbb 2026-ban a jelenlegi választójogi törvény miatt koalíciós kényszer lesz, és ezt, ha valaki, akkor Magyar Péter úr is tudja.” Kunhalmi Ágnes azt is hozzátette, hogy „oszd meg és uralkodj” politikája miatt Orbán Viktorral szemben több mint 2,5 millió szavazót összehozni nem egyszerű feladat.

– összegzi.

– fogalmazott az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes posztját úgy zárta, hogy „egy baloldali, szociáldemokrata pedig nem tud és nem is akar jobboldali kormányzást, hanem marad a bal, balközép oldalon, a szolidaritás, az igazságosság és a társadalmi különbségek radikális csökkentése oldalán”.

(Index / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
PestiSracok facebook image