Pesti Srácok

Lemondatták a Pennsylvaniai Egyetem elnökét, aki szerint "a zsidók kiirtása nem antiszemitizmus"

Lemondatták a Pennsylvaniai Egyetem elnökét, aki szerint "a zsidók kiirtása nem antiszemitizmus"

Furcsa dolog ez az amerikai szólásszabadság: aki azt meri állítani, hogy a fehér életek is számítanak, az rasszista, kirekesztő és gyűlölködő, miközben a szélsőbalos egyetemi elit szerint a zsidók kiirtásáról értekezni nem minősül antiszemitizmusnak. Vannak azonban még olyanok, akik a józan ész pártján állnak, és nem tűrik a népirtásra való felhívást, ezért sikeresen le is mondathatták a Pennsylvaniai Egyetem elnökét.

Amint arról testvérblogunkon is olvashattak, pár hete a Harvard, az MIT és a Pennsylvaniai Egyetem vezetőinek a következő kérdést tették fel eskü alatt kongresszusi meghallgatáson az antiszemitizmusról: megsérti-e a zsidók kiirtására való felhívás az egyetemük magatartási kódexét vagy a zaklatásra vonatkozó szabályokat?

A meghallgatás annak kapcsán történt, hogy vizsgálják a fenti egyetemeken rendszeres palesztinpárti, zsidóellenes megjegyzéseket, és emiatt bekérették a három egyetem vezetőit. Az egyetemi vezetők válaszai megdöbbentették a jelenlévőket. A kérdező annyira megdöbbent a válaszoktól, hogy újra és újra feltette mindegyiküknek ugyanazt a kérdést, és ők újra és újra ugyanazokat a válaszokat adták. Röviden, lényegében ezt válaszolták az egyetemi vezetők: az, hogy megsérti-e a zsidók kiirtására való felhívás az egyetemük magatartási kódexét vagy a zaklatásra vonatkozó szabályokat, „a kontextustól függ” és „attól, hogy a beszéd átcsap-e magatartásba”, azaz ténylegesen a zsidók megölésébe.

A Pennsylvania Egyetem elnöke, Liz Magill később egy magyarázkodó üzenetben kért bocsánatot a kijelentése miatt, és azzal védekezett, hogy az Egyesült Államok alkotmányával összhangban az egyetemen szólásszabadság van, a beszéd önmagában nem büntetendő. Kérdés, hogy ez esetben miért jellemző az amerikai egyetemeken a jobboldali diákok vegzálása, és miért számít gyűlöletbeszédnek, ha valaki azt mondja, a fehér életek is számítanak. Mindenesetre Magill szavai nem maradtak következmények nélkül: az egyetem egyik fő támogatója, a Stone Ridge Asset Management visszamondta százmillió dolláros szerződését az intézménnyel, őt magát pedig lemondatták elnöki tisztségéről, lemondása ellenére azonban továbbra is az egyetem oktatója marad.

PestiSracok facebook image

Forrás: BBC; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.