Pesti Srácok

Z. Kárpát fedezi Vonát: szerinte hazugság, hogy cigányok kopogtatócéduláiért tepertek

null

Újabb és újabb antiszemita botrányok terhelik a Jobbikot, amelynek elnöke, Vona Gábor eközben kétségbeesetten próbál úgy tenni, mintha pártja kinőtt volna zsidózós korszakából (lásd: Spinoza-ház fölkeresése, hanuka-üdvözlet stb.). Ugyanakkor a PestiSrácok.hu szerdán írta meg, hogy a Jobbik nyugdíjas tagozatának alelnöke elképesztő antiszemita ámokfutást rendezett az interneten. Ennek kapcsán Z. Kárpát Dániel úgy nyilatkozott: vizsgálat indult a pártban, és „egyértelmű következményekre” számít. Azt a szintén portálunkon megjelent hírt viszont hazugságnak nevezte, hogy Vona 300 ezer cigány kopogtatócéduláját akarta megszerezni a győri cigányvajdától még 2009-ben. A politikus szavait azonban gyengíti, hogy Vona és a cigányvajda titkos találkozójának tényét már nemcsak a vajda, hanem egy szemtanú is megerősítette portálunknak.

– közölte a PestiSrácok.hu kérdésére Z. Kárpát Dániel szerdai sajtótájékoztatóján. A jobbikos országgyűlési képviselőt arról kérdeztük, mi a véleménye a portálunk által szerdán közzétett videóinterjúról, amelyben Horváth Gyula adószakértő megerősítette: Vona Gábor 2009-ben valóban találkozott Sárközi Antal („Bandi”) győri cigányvajdával, akit arra próbált rávenni, hogy szállítson le pártjának 300 ezer kopogtatócédulát. A titkos találkozón Vonán és Sárközin kívül csak Horváth Gyula volt jelen, és portálunk korábban már bemutatta azt a videófelvételt, amelyen a néhai cigányvajda beszámolt a Jobbik elnökével való tárgyalásáról. Z. Kárpát Dániel érdemi válasz helyett ezután személyeskedésbe kezdett:

PestiSracok facebook image

„Kijelentéstömeg”

Z. Kárpátot kérdezték a párt nyugdíjas tagozatának alelnöke, Erős Erzsébet internetes zsidózása, holokauszttagadása kapcsán is, amelyről a PestiSrácok.hu szerdán számolt be. Erős Erzsébet ámokfutása során többek között arról értekezett, hogy a zsidóknak nem szabadna politizálniuk, ne tölthessenek be magas közéleti funkciót, ők az ország rákfenéi, és a holokausztot is ők intézték maguknak. Ennek kapcsán Z. Kárpát Dániel azzal kezdte a válaszát, hogy az interneten gyakorta előfordulnak magyarellenes megnyilatkozások is. Ezután viszont érdemben is reagált. Azt mondta:

A jobbikos politikus hozzátette, őt elsősorban „az erdélyi magyarokra vonatkozó kiszólás” zavarta. (Ezzel arra célzott, hogy Erős Erzsébet internetes kommentjeiben kiállt Gyurcsány nemzetárulása mellett, hogy a külhoni magyaroknak ne legyen szavazati joguk. A Jobbik nyugdíjas tagozatának alelnöke emellett alpári módon szidalmazta határon túli magyar testvéreinket.) Z. Kárpát szavaiból azt lehetett leszűrni, hogy Erős Erzsébetet valószínűleg le fogják váltani a nyugdíjas tagozat alelnöki posztjáról.

Nem akarja elszívni a levegőt a jövő elől

Z. Kárpátot faggatták arról is, szó volt-e az elnökségi ülésen a Szent Korona Rádióban történt zsidózásokról (amelyekről a Mandiner cikkei nyomán portálunk is beszámolt, lásd ITT, ITT vagy ITT). A politikus azt felelte, nem szeretne belemenni abba a „zsákutcába”, hogy Izrael állam kritikájáról volt-e szó vagy zsidózásról. Hozzátette: ha 2011-es eseményekre reagálna, akkor megint csak „a jövő elől szívná el a levegőt

Vezető kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.