Pesti Srácok

Szél az összefogásról: „Hétfő után én ezt a rétestésztát tovább nyújtani nem fogom” (PS-videó)

Ha hétfőig nem sikerül megállapodniuk az ellenzéki pártoknak, akkor „érteni fogom, hogy nincs politikai hajlandóság” a kormányváltásra a többi párt és pártszövetség részéről - mondta Szél Bernadett szombati sajtótájékoztatóján, amelyet egyébként azért hívott össze, mert szerinte Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédében kiadta a „kilövési engedélyt” az ellenzéki politikusokra és szavazókra.

Budapesten, a Fény utcai piac elé szervezte szombati sajtótájékoztatóját az LMP. Hogy miért pont ide, az sem Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje, sem Ungár Péter elnökségi tag mondanivalójából nem derült ki. Míg előbbi ugyanis arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor bosszút hirdetett az ellenzék és szavazóik ellen, addig utóbbi az LMP „zászlóshajó” témáját, a Paks II-t vette elő.

A jelen lévő sajtó képviselőit viszont inkább az érdekelte, hogyan alakul az ellenzéki összefogás azután, hogy Gyurcsány Ferenc március 15-én mindenkit tárgyalóasztalhoz hívott. A PestiSrácok.hu például azt szerette volna megtudni, hogy az LMP-nek kell-e valamit adnia cserébe azért, hogy a Demokratikus Koalíció visszalépteti jelöltjét Szél Bernadett körzetében. Korábban ugyanis az a hír járta, hogy az MSZP három dél-pesti körzetben (Burány Sándor – 9. OEVK., Kunhalmi Ágnes – 15. OEVK., Hiller István – 16. OEVK.), és összesen több mint 10 helyen kérte a zöld párt visszalépését, az LMP három prominensének (Hadházy – Tolna megye 1. OEVK., Szél – Pest megye 2. OEVK., Ungár – Budapest 4. OEVK.) favorizálásáért cserébe, amit az LMP komolytalan ajánlatnak tartott.

Arról is érdeklődtünk, hogy Szélnek mi a véleménye az Index vagy a Mandiner által március 15-én a Jobbik valamint az ellenzéki pártok közös rendezvényén készült riportokról, amelyekből az derül ki, hogy míg a baloldal szimpatizánsai minden további nélkül hajlandóak lennének egy jobbikos jelöltre szavazni a kormányváltás érdekében, addig a Jobbik jelen lévő támogatói szinte teljes mértékben kizártnak tartják, hogy akár az MSZP-P, akár a DK, akár az LMP jelöltjére adják le voksukat április 8-án. Szél Bernadettet egyúttal arra is megkértük, mondja el véleményét párttársa, Hadházy Ákos zűrös ügyeiről és arról, hogy a Fidesz nemrég felszólította a politikust, hogy távozzon a közéletből. A válaszokért nézze meg videónkat!

PestiSracok facebook image

A videót Szecskó Petra és László Petra készítették.

Vezető kép: Szél Bernadett Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.