Pesti Srácok

Nagy Imre újratemetése: ünneplők és kommunista túlélők napja

null

A Kádár János vezette kommunista politikai elit mindig is félelemmel vegyes gyűlölettel gondolt az 1956-os forradalomra, a pesti srácokra, Nagy Imrére és társaira. Egész idő alatt rettegtek attól, hogy eljön az idő, amikor az utcákon, tereken zászlókat lengetve fogják ezrek és ezrek hirdetni, hogy forradalom volt és nem ellenforradalom, és hogy ők, a gulyáskommunizmus békéjében megőszült, „derék” apparátcsikok gyilkosok és árulók. ’56-ot és a forradalmárokat gyűlölték, mert ez az esemény visszavonhatatlanul leleplezte világmegváltónak hitt eszméjük hamis voltát. Érezték a zsigereikben, hogy a hazugságra és tagadásra épített hatalmuk a forradalom miatt soha nem lehet már érvényes, legitim. Erre azért fontos emlékeztetni, mert 30 évvel ezelőtt az állampárt képviselői a nemzeti megbékélést hirdetve járultak a Hősök terére Nagy Imre és társai koporsói elé, de valójában legbelül sosem békéltek meg: főnökük, Kádár elvtárs épp ebbe halt bele, nem sokkal az újratemetés után.

Most pedig nézzük, hogyan is viszonyultak ők, a nagy megbékélést hirdetők ’56-hoz, az áldozataikhoz, és milyen lehetőséget láttak az újratemetésben!

Nagy Imrét és társait a budapesti Kozma utcai gyűjtőfogház udvarán 1958. június 16-án végezték ki, a halottakat a börtön sétálóudvarán elásták. A holttesteket 1961. február 24-én átszállították a rabtemetőbe, az Új köztemető 301-es parcellájába, és arccal a föld felé, jeltelen sírokba ásták el. A hozzátartozók hiába kérték, hogy a halottaikat tisztességesen eltemethessék, a hatóságok elzárkóztak, sőt, még eltemetésük pontos helyének megjelölését is megtagadták. Jól jelzi a rendszer tántoríthatatlanságát és cinizmusát, hogy milyen választ adtak a hatóságok a Nagy Imre-perben halálra ítélt Szilágyi József özvegyének, aki szerette volna 1983-ban férje földi maradványait kikérni és tisztességgel eltemetni:

PestiSracok facebook image

- jött a válasz.

Majd a kérés megismétlése után két hónap múlva közölték:

Érdekes megfigyelni, hogy még egy évvel az újratemetés előtt is milyen hozzáállást tanúsít a hatalom. Amikor a forradalom hősei itthon még jeltelen tömegsírokban arccal lefelé fordítva fekszenek, egyes ellenzéki csoportoknak sikerült elérniük, hogy Párizs legismertebb temetőjében, a Père-Lachaise-ben jelképesen örök nyugalomra helyezzék Nagy Imrét. Az eseményről Fejti György, az MSZMP KB titkára lihegő nyelvvel jelentett főnökének, Grósz Károlynak:

A hatalom készült rá, hogy többek között az ellenzéki művészcsoport, az Inconnu a gazzal benőtt 301-es parcellában akar megemlékezést tartani. A párt előkészületeiről és a helyzethez igazított taktikájáról szemléletes képet ad a Politikai Bizottság 1988. június 14-i ülésének jegyzőkönyve. Az egy évvel később már az ÁVH-sok utódai és a kivégzett forradalmárok rokonai közötti megbékélést hirdető Grósz elvtárs ekkor még így rendelkezett:

A dörzsölt pártfőtitkár végül a következő eligazítást adta:

És valóban nem volt pardon. Amikor 1988. június 16-án, késő délután a Batthyány-örökmécsesnél emlékezők száma már megközelítette a 800 főt, a rettegő hatalom nem bírta tovább cérnával: gumibotokkal és könnygáz-sprayvel oszlatni kezdtek. A térről kiszorított emberek a Himnuszt énekelve, Nagy Imrét éltetve vonultak a tv-székház elé; őket végül a rendőrezred motoros alakulata oszlatta föl. Grósz elvtárs a brutális rendőri fellépést ugyanazzal indokolta, mint amivel Kádár János 1957-ben a forradalom vérbefojtását:

Moszkvából üzenték...

De vajon ilyen előzmények után hogyan jutunk el odáig, hogy egy évvel később, 1989. június 16-án a hatalom a szeressük egymást gyerekek, fátylat a múltra, mossuk ki egymás sebeit jellegű üzenetek jegyében készül az újratemetésre? Vajon Grósz Károly, Fejti György vagy például Horn Gyula mélységesen megbánták a múlt bűneit és kanosszajárásra készültek? Ugyan! Annyi történt, hogy közben tartottak nekik egy kis fejtágítót a moszkvai elvtársak.

1989 januárjában, még Pozsgay Imre híres bejelentése előtt, miszerint 1956-ban népfelkelés zajlott és nem ellenforradalom, a Szovjet Kommunista Párt Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya egy, a baráti szocialista országok vezetése számára kötelező érvénnyel bíró jelentést tett közzé. A dokumentumot Mihail Gorbacsov tanácsadója, Alekszandr Jakovlev jegyzi. A Jakovlev-jelentés lényegében arra szólítja fel a kommunista pártokat, hogy álljanak a demokratikus változások élére és kezdjék meg a hatalom átmentését:

A Kreml urai azt is tudtukra adták a szövetségeseiknek, hogy a továbbiakban semmilyen katonai segítségre ne számítsanak, mert az ilyen jellegű beavatkozások fölött már eljárt az idő, hanem inkább legyenek kreatívak a jövőt illetően:

Majd így folytatja:

Kérdőjelek a Pozsgay-bejelentés körül

A hatalom átmentésének szovjet forgatókönyve némiképp új megvilágításba helyezi a Magyarországon politikai földindulást okozó, 1989. január 28-i Pozsgay-bejelentést. Felvetődik néhány kérdés a történelmi jelentőségű interjút illetően. Először is a történelemkönyvekben úgy szerepel, hogy Pozsgay Imre a párt tudta és beleegyezése nélkül verte bele az utolsó koporsószegek egyikét a rendszerbe azzal, hogy népfelkelésként értékelte ’56-ot. Vagyis magánakció történt, amelyet megtudva az épp a svájci Davosban tartózkodó Grósz Károly főtitkár őrjöngött. A hivatalos verzió szerint Pozsgay a pártközpontban egy sajtótájékoztató után csak úgy spontán félrehívott egy szobába néhány vállalkozó szellemű riportert, hogy elmondja nekik az igazságot ’56-ról, majd megeskette őket, hogy a másnap reggeli közlésig titokban tartják az interjú tartalmát, mert addigra Grósz Károly már nem lesz Magyarországon és nem tudja megakadályozni az adásba kerülést. A témával foglalkozó fiatal történésznemzedék egyik jeles képviselője, Szekér Nóra szerint erős a gyanú, hogy Pozsgay Imre és Grósz Károly összejátszottak, hogy úgy tűnjön, a bejelentés Pozsgay magánakciója volt, de valójában előre eltervezett stratégia mentén történhetett minden. A történész úgy véli, ez utóbbi verziót erősítik a következő körülmények:

Grósz ugyanis ezt állítja:

További érdekesség, hogy az MSZMP hivatalosan soha nem fogadta el Pozsgay Imre egyszavas értékelését, miszerint 1956-ban népfelkelés tört ki. Ez csak a sajtón keresztül épült be a közvélemény tudatába. A pártdokumentumokban viszont az a verzió maradt meg, amelyben továbbra is benne van az ellenforradalmi kitétel, eképpen:

- állt a Központi Bizottságának 1989. február 10-11-i ülésének jegyzőkönyvéből.

Tehát a Nagy Imre-újratemetésre úgy készült fel a kommunista nómenklatúra, hogy volt egy, a hatalom átmentését lehetővé tevő verzió, vagyis hogy ’56 népfelkelés volt, azonban ez csak kifelé, a közvéleménynek szólt. Ugyanakkor volt egy, a munkásőröknek, a párt keményvonalas kommunistáinak szóló változat, amely továbbra is fenntartotta azt a nézetet, hogy a hatalom jogos bosszút állt ’56-ért. Erre azért volt szükség, hogy ne következzen be pártszakadás, hanem mindenki megnyugodjon: a reformkommunisták, az egykori pufajkások és a volt ÁVH-sok is. Így a párt minden rétege el tudta fogadni azt a legfelső pártvezetés által kitalált szlogent, hogy 1989. június 16-a a nemzeti megbékélésről szól. Persze a megbékélés szó alatt mindenki mást értett.

A korábban az Andrássy út 60-ban körmöket letépdeső egykori verőlegény megbékélt azzal, hogy bár az emberek az utcán, a sajtóban már népfelkelést emlegetnek, ami mélységesen felháborította lelkét, viszont az övéi, a főnökei bevédték, kiállnak mellette, kaphatja majd a kiemelt nyugdíjat. A reformkommunisták megbékéltek azzal, hogy bár a jelenlegi politikai keretek között tovább nem folytathatják az életet, a Pozsgay-bejelentés lehetővé teszi számukra, hogy számonkérés és különösebb atrocitás nélkül túléljék 1989. június 16-át.

Beszédes erre vonatkozóan Horváth István belügyminiszter értékelése a Nagy Imre-újratemetésről, ami egy önbeismerésnek is beillik:

A közvélemény, a Hősök terén ünneplő 100 ezres tömeg olyan felemelő történelmi pillanat részese volt 30 évvel ezelőtt, hogy nem gondolt és nem is gondolhatott arra, hogy az MSZMP dörzsölt korifeusai valójában több lépéssel a társadalom előtt járnak. Az ünneplő tömegnek és szerte az országban az embereknek ez az esemény azt jelentette, hogy egyrészt végre szabadon meggyászolhatja az ’56-os forradalmat és eltemetheti halottait. Másrészt mindenkit eufóriával és izgalommal töltött el, hogy talán mégis bekövetkezhet a változás, ami egy évvel azelőtt még oly távolinak tűnt. Lényeges azonban, hogy sajnos a párt és az elit túlélte 1956 újraértékelését, így 1989. június 16-a, majd a rendszerváltás nem zárta le a magyar kommunista párt előtt a jövő útjait.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.