Pesti Srácok

Hende Csaba a PestiTV-ben: az ellenzék az egészségügy és a gazdaság összeomlására vágyik (VIDEÓ)

Szerda reggel a PestiTV Bögre Klub című műsorában Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő, az országgyűlés alelnöke volt Ferkó Dániel vendége. A beszélgetés során természetesen szót ejtettek a járványügyi helyzetről, a korlátozásokról és az ellenzéki képviselők kirohanásait is felidézték. Hende Csaba megjegyezte, hogy több ellenzéki képviselőről süt, mennyire vágynak rá, hogy összeomoljon az egészségügy, hogy több halálos áldozat legyen, hiszen az ellenzék arra vágyik, hogy válság legyen, amiből politikai hasznot húzhat.

A beszélgetés során betekintést nyerhetünk abba is, hogy bizony a parlamenti munka megszervezésére is erősen kihat a járvány. A szociális távolságtartás miatt tavasztól például nem is a megszokott helyen, hanem egy nagyobb térben, a felső teremben ülésezik a parlament, a bizottsági ülések is más helyszínen zajlanak, a maszk viselése pedig a honatyák számára is kötelező. Hende Csaba a korlátozásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy az egyik legnagyobb kihívás a választópolgárokkal való kapcsolattartás, hiszen nem lehet rendezvényeket tartani és a fogadóórákra is csak online kerülhet sor.

Ferkó Dániel a rendszeresen kocsmai stílusban megnyilvánuló ellenzéki képviselők többek között Szabó Tímea és Jakab Péter viselkedését, morbid megnyilvánulásait felidézve arról is faggatta vendégét, hogyan értékeli a baloldali politikusok kirohanásait.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Hende Csaba, aki hangsúlyozta, hogy Korózs Lajos tavasszal kamuvideóval, legutóbb pedig hamis halálozási statisztikával borzolta a kedélyeket.

– sorolta Hende Csaba, aki szerint az ellenzék politikai haszonszerzés miatt vágyik a válságra. A politikus hangsúlyozta, hogy hiába vár az ellenzék az egészségügy összeomlására, van elegendő férőhely és lélegeztetőgép, hiszen meg kell gyógyítani mindenkit, akit csak lehet.

— szögezte le annak kapcsán, hogy az ellenzék által legyártott rémhírek viszont pánikkeltőek. A 2022-es választásokkal kapcsolatban kifejtette: a koronavírus gazdasági hatásai nagy mértékben befolyásolhatják majd, hogy kire fognak szavazni az emberek.

Forrás: PestiTV; Fotó: PestiTV-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.