Pesti Srácok

Árnyékminiszter volt Horn Gyula az Antall-kormányban? – Közvita Trianon meghaladásáról

null

„Az egyoldalú, lemondó gesztusokra épülő 1990 utáni magyar külpolitika alig-alig tudott eredményt felmutatni az elszakított területeket illetően: a külhoni magyarok helyzete érdemben nem változott, közösségi önkormányzataikat nem hozhatták létre (sőt, az autonómiáról általában beszélniük sem szabad), jogaikat súlyosan korlátozzák, szimbólumaikat nem használhatják, az anyaországgal való kapcsolatukat pedig – lásd a kettős állampolgárság tiltása – több országban is gátolják” – írta Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke, a Nemzeti Összetartozás Alapítvány kurátora Huth Gergely vitát kavaró, A horvátoknak sikerült című cikkére reagálva. Csóti György, Antall József egykori titkára ugyanakkor védelmébe vette a rendszerváltoztatás utáni nemzetpolitikát, megdöbbentő módon azt is állítva, hogy az Antall József és Jeszenszky Géza nevével fémjelzett ukrán–magyar alapszerződésbe Horn Gyula körei csempészték be azt a négy szót, amivel úgymond örökre lemondtunk Kárpátaljáról. Hogy reális esély volt-e Kárpátalja visszaszerzésére, vagy legalább a területi autonómia kialakítására, szombaton délután, a balatonföldvári Kukorica Csárdába meghirdetett Somogyi Polgári Pikniken is szóba kerül, amelyen többek között Huth Gergely kérdezi Raffay Ernő történészt, az Antall-kormány honvédelmi államtitkárát.

A PestiSrácok.hu főszerkesztője – közeledve az államalapítás ünnepéhez – a Magyar Nemzetben arról írt, hogy „végre a nemzeti oldal ébredezni kezdett”. Ennek egyik jele, hogy újra értelmes és építő közbeszéd indult Trianon meghaladásáról, a rendszerváltoztatás utáni két zavaros évtized hibáiról és árulásairól, a revizionizmus útjáról. Ennek részeként a szerző a Vihar hadművelet évfordulóján megvizsgálta, hogy Horvátországnak 28 éve miként sikerült kilépnie a számára elrendelt történelmi sorsból és kiharcolnia azt a „Nagy-Horvátországot”, amely nem is létezett. Majd összevetette Franjo Tudjman akkori horvát elnök és Ante Gotovina generális kiállását Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter húzásával, akik 1991. december 5-én az ukrán–magyar alapszerződéssel úgy mondtak le Kárpátaljáról és a magyarság jogairól, hogy négy nappal korábban a kárpátaljai népszavazáson elsöprő többség követelte a teljes területi és politikai autonómiát.

Csóti György, az MDF és a Fidesz korábbi képviselője, Antall József közvetlen munkatársa, a Magyar Demokrata Fórum rendszerváltoztatás utáni hivatalvezetője igen különösen reagált a Magyar Nemzetben Huth Gergely okfejtésére, „Kárpátaljáról még egyszer az igazat” címmel. Ebben kifejti:

PestiSracok facebook image

Azt olvashatjuk az inkriminált írásban: „Az is felér egy hazaárulással, amikor Antall József és Jeszenszky Géza <...> örökre lemondott a Kijevtől épp elszakadni próbáló Kárpátaljáról.” Huth Gergely olyan forrásokra hivatkozik, akik nemhogy relevánsak, de ebben a vonatkozásban egyenesen hiteltelenek. Bíró Zoltánnak, aki az MDF megalakulása után egy darabig a szervezet megbízott elnöke volt, halvány fogalma sem lehetett az ukrán–magyar alapszerződéssel kapcsolatos fejleményekről. 1991-ben nemhogy kormányközelben, de még az MDF-től is fényévnyi távolságra volt. 1989. október 22-én a párt II. országos gyűlésén közvetlen választás útján Antall József lett az elnök. Bíró Zoltán a meglévő mandátumát megerősítve ismét az elnökség tagja lett. (Korábbi MSZMP-tagsága miatt ugyanis nem indulhatott a pártvezetői funkcióért.) Ettől kezdve nem járt az elnökségi ülésekre, pedig Antall kérésére az MDF hivatalvezetőjeként erre számos kísérletet tettem. Az első szabad országgyűlési választásokon elért történelmi siker után elkezdte sorra látogatni az MDF-alapszervezeteket, és az 1990. április 29-én megkötött MDF–SZDSZ-megállapodásra hivatkozva arra biztatta a tagságot, lépjenek ki a szervezetből, ha nem értenek egyet a vitatott paktummal. (...)

Raffay Ernő egészen más eset. Őt erősen nemzeti érzelmű, jóhiszemű naiv álmodozónak tartom. Évtizedek óta azt hirdeti, reménytelen fáradozás az elszakított nemzetrészeknek autonómiát követelni, ez soha nem fog megvalósulni. Ezzel szemben egyenesen a területi revízióra kell törekedni, de legalábbis az 1938 és 1941 között elért határokat kell követelni. Körülbelül negyed százada állítja azt az ostobaságot, politikatörténeti képtelenséget, hogy a függetlenné vált Ukrajna vezetői a kilencvenes évek elején felajánlották a magyar kormánynak Kárpátalját, de Antall Józsefnek nem kellett (!). Jó tíz évvel ezelőtt leültem vele ezt a kérdést tisztázni. Megkérdeztem, honnan veszi ezt a hihetetlen információt. Lenézett a földre, másodpercekig hallgatott, majd a fejét felemelve így válaszolt: „Egy ukrán paptól hallottam.” Erre mondják szép magyar fordulattal: No comment. Megkértem, ne híresztelje ezt a képtelenséget. Megígérte, de azóta is terjeszti. Csurka István esetében írói munkásságának részeként tarthatjuk nyilván az ilyen kijelentéseket, hiszen ő is csak hallhatta valakitől, valószínűleg éppen Raffay Ernőtől.

A reakció – leszámítva a személyeskedő bevezetőt – valódi kordokumentum, hiszen Csóti azzal védelmezi egykori főnökeit, hogy Horn Gyula körei beépültek a kormányzatba és meghamisították az ukrán–magyar alapszerződést:

1991. december 6-án (és nem december 5-én) Kijevben aláírtuk a magyar–ukrán alapszerződést. Ezt méltánytalanul nagy vihar kísérte. A nemzetpolitikában kétfelől is leselkedett ránk veszély. Az ellenzékben lévő MSZP és SZDSZ a taxisblokád (1990. október 25–28.) után vérszemet kapott, minden vélt vagy valós helyzetet, eseményt a kormány gyengítésére, megbuktatására akart felhasználni. Akkor is, ha az az ország és/vagy a nemzet érdekeivel ellentétes volt. A jobboldali táborban, saját soraink között pedig voltak irredenta álmodozók, akik nem akarták vagy nem tudták figyelembe venni a realitásokat. Mindkét oldal árgus szemekkel figyelt minden nemzetpolitikai lépést, ami az elszakított nemzetrészekkel volt kapcsolatos. Az alapszerződésben a következő mondat verte ki a biztosítékot: „A felek tiszteletben tartják egymás területi épségét, és kijelentik, hogy egymással szemben nincs és nem is lesz területi követelésük.” A miniszterelnök és a kormány által jóváhagyott szövegben nem szerepelt az „és nem is lesz” kitétel. A Kijevbe indulás előtt mégis belekerült! A vád: örökre lemondtunk Kárpátaljáról. Mielőtt továbbmennénk, kijelentem, hogy ez egy ostoba és történelmietlen felfogás. Semmi sem örök és megváltoztathatatlan. (...)

És itt jön a lényeg:

Csóti György így zárja sorait:

Kijev, 1991. december 6. Antall József miniszterelnök és Leonyid Kravcsuk ukrán államfő megköti a magyar–ukrán alapszerződést, mögöttük középen Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter áll. Fotó: MTI/TASZSZ

Huth Gergely: A magyar útról büntetlenül letérni nem lehet

A PestiSrácok.hu főszerkesztője lehetőséget kapott a viszonválaszra. Ebben így fogalmaz:

Némi büszkeséggel tölt el, hogy A horvátoknak sikerült – Vajon Magyarország is képes lesz kiszabadulni a történelmi fogságból? című írásom nagy visszhangra lelt, hiszen ez is volt a célom: vitát generálni a rendszerváltoztatás utáni önfeladó nemzetpolitikáról. Nem önmagam szórakoztatására nyúltam a kényes témához, hanem azért, mert a konzervatív oldalon újra felerősödni látszanak a simulékony hangok és törekvések. Pedig Orbán Viktor és a kormányzó pártok az elmúlt tizenhárom évben visszaadták a nemzet önbecsülését. A miniszterelnök tusványosi beszédéből is visszaköszönő eltökéltség, az általa kijelölt egyenes „magyar út” nemzettársaink millióit készteti bátor és büszke kiállásra, összetartozásunk nyílt megvallására.

A számos megerősítés és biztatás mellett ugyanakkor több kritika is érkezett publicisztikámra. Ezek közül valóban Csóti György, az MDF és a Fidesz korábbi képviselőjének, Antall József közvetlen munkatársának, a Magyar Demokrata Fórum hivatalvezetőjének reakciója érdemes viszontválaszra. Itt is köszönöm Csóti Györgynek, hogy építő szándékomat nem kérdőjelezi meg, s inkább a korszak dilemmáit tárja a nagyközönség elé – az antalli örökség védelmében. Antall József személye valóban megérdemli a tiszteletet, magam is nagyon örültem Köbli Norbert és Lajos Tamás korszakos alkotásának, a Blokád című filmnek, hiszen a néhai kormányfő nem érdemli meg, hogy az utókor az epét hányó, vért köpködő szabad demokraták és más liberálbolsevikok torz lencséjén keresztül értékelje a munkásságát. Ugyanakkor a rendszerváltoztatás árulásokkal és hitványsággal teli korszaka nem úriembert, hanem hadvezért, valódi államférfit kívánt volna Magyarország élére.

Tiszteletbeli székelyeket avatnak a Budapesttől több mint hétszáz kilométerre fekvő székelyföldi községben, Oklándon. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ma már nem is vitatható, hogy Antall a bizalmát olyan emberekbe helyezte, akik arra, illetve hazánk kormányzására nem voltak méltók. A kor hiteles tanújaként Csóti György válasza számomra igazolja mindazt, amit a vitát generáló cikkemben leírtam. Hogy miközben például Horvátország meg tudta fordítani a történelem kerekét, s a lehető legnagyobb győzelemmel zárta le a szerb–horvát háborút, addig az MDF-kormány a legminimálisabb nemzeti érdekérvényesítésre sem volt képes. Bár a legtöbb indulatos reakcióhoz hasonlóan Csóti is azon a megjegyzésemen akadt fenn, hogy az akkori kormányzásra rálátó releváns források, köztük Bíró Zoltán, Raffay Ernő és Csurka István szerint a Szovjetunió felbomlásakor reális esély nyílt Kárpátalja visszaszerzésére, s Antallék nem éltek a lehetőséggel, valójában ez a kérdés a cikkben teljesen mellékes elem.

Iskolapéldaként ugyanis egy teljesen tényszerű esetet hoztam fel, miszerint Jeszenszky Géza és társai 1991. december 6-án úgy írták alá az ukrán–magyar alapszerződést, hogy öt nappal korábban népszavazást tartottak Kárpátalja teljes területi és politikai auto­nómiájáról, s 92 százalékos részvétel mellett az elsöprő többség a területi autonómiára és a Kijevtől való politikai függetlenségre szavazott. Az Antall-kormány tehát semmibe vette a kárpátaljai magyarságot, hiszen az ukrán kormány a nép döntésének végrehajtása helyett a Magyarországgal kötött szerződést lobogtathatta.

– teszi fel a kérdést a válaszában Huth Gergely.

Hetzmann Róbert: Antallék nagyvonalú gesztuspolitikája naivitáson alapult

A Patrióták civil szervezet elnöke ugyancsak megszólalt a témában. Azt írta a Magyar Nemzetben:

Néhány napja nagyon fontos cikket írt Huth Gergely A horvátoknak sikerült címmel, és igen őszinte hangvétellel szól Horvátország bravúros sikeréről, amelynek lényege tömören abban ragadható meg, hogy két vesztes oldalon befejezett világháború ellenére csaknem maximális területi nyereséggel tudták megteremteni modern államukat. Ezzel szemben az egyoldalú, lemondó gesztusokra épülő 1990 utáni magyar külpolitika alig-alig tudott eredményt felmutatni az elszakított területeket illetően. A külhoni magyarok helyzete érdemben nem változott, közösségi önkormányzataikat nem hozhatták létre (sőt az autonómiáról általában beszélniük sem szabad), jogaikat súlyosan korlátozzák, szimbólumaikat nem használhatják, az anyaországgal való kapcsolatukat pedig – lásd a kettős állampolgárság tiltása – több országban is gátolják.

A korszak nagy várakozással kezdődött, és sok csalódást okozott. Amíg a kettészakított Németország újraegyesülhetett, addig a magyar nemzetrészek esetében ugyanez fel sem merülhetett, sőt a magyar fél, feladva nyomásgyakorlási potenciálját, önként mondott le a szovjet megszállás árnyékában beállt párizsi békerendszer, vagyis a status quo felülvizsgálatáról. Magyarország a nyugati tanácsokat megfogadva az indokoltnál nagyobb proaktivitással vett részt ebben a folyamatban, abban bízva, hogy az európai integráció megoldhatja a szétszakított nemzet problémáit. Nem oldotta meg, mert Euró­pát hidegen hagyja az őshonos nemzetiségek ügye, amint ez legkésőbb a Minority SafePackre és a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésre adott cinikus elutasító válasz alkalmával kiderült.

A Huth Gergely által emlegetett, 1991-ben viharos gyorsasággal aláírt ukrán–magyar alapszerződésről például éppen mostanság derült ki, hogy pontosan annyit ér, mint az a papiros, amelyre nyomtatták. Az ukrán állam, amely oly sokat köszönhet Magyarország támogatásának, már olyan alapvető létérdekeket sért, mint az anyanyelvi oktatáshoz való jog, melyeket még a szovjet diktatúra idején is biztosítottak Kárpátalján. A nyugati nagyhatalmakat azonban ez sem hatja meg, sőt neheztelnek az Orbán-kormányra, amiért Ukrajna nyugati integrációjának feltételéül akarja szabni az alapvető nemzetiségi jogok szavatolását. De jól példázza kiszolgáltatottságunkat az úzvölgyi magyar katonai temető drámai sorsa: 2019-ben dühöngő román na­cionalisták példátlan módon meggyalázták a magyar hadisírokat, amit a román állam erőszakszervezete tétlenül szemlélt. Az európai szemmel nézve is mérhetetlenül alávaló cselekedet azonban mégsem váltott ki nemzetközi felháborodást, mint ahogy azt sokan remélték. Romániában ez is megtörténhetett, pedig a két ország együttműködésének 2008 óta fontos alapdokumentuma a hadisíregyezmény. A gyalázat idén megismétlődött, jelen pillanatban is román zászlók lobognak a magyar katonai temető bejáratát jelző székely kapun.

A Nyugat azonban a megannyi példátlan és egyoldalú gesztus dacára teljes mértékben érzéketlen a magyarkérdés iránt. Mondhatnánk úgy is, hogy azt kaptuk jutalmul, amit legrosszabb esetben büntetésül kaptunk volna. Nem számít, hogy az erdélyi vagy éppen a kárpátaljai magyarok – a sor folytatható lenne a többi elszakított nemzetrésszel – másodrendű polgárai annak az államnak, amelynek területére születtek, hiszen a mi térségünk folyamatait a nagyhatalmi játszmák alakítják, Románia és Ukrajna pedig geopolitikai okok miatt a nyugati érdekszövetség fontos bástyája. Mivel ez a nyers hatalmi érdek fontosabb mindennél, éppen ezért hazánk mozgástere szempontjából nincs is jelentősége annak, hogy Magyarország kormánya az új típusú „nyugati értékek” iránt elutasító vagy támogató hozzáállást tanúsít-e. A globális ideológiai sztenderdekhez igazodás birodalmi utasítás, ezért dicséret nem jár – vagyis csak veszíthetünk vele, ha megalázkodunk.

– érvel végül Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke és a Nemzeti Összetartozás Alapítvány kurátora.

A Somogyi Polgári Piknik szombaton fél tizenkettőtől este nyolcig tart a földvári Kukorica Csárdában. Huth Gergely és Raffay Ernő beszélgetése 19 órakor kezdődik

A vezető fotómontázson Huth Gergely, Hetzmann Róbert és Csóti György látható

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.