„Olyan választ tudunk küldeni a Bizottságnak, amelyben a Bizottság írásban tett összes javaslatával kapcsolatban közös álláspontra jutottunk, és átlátható rendszert hozunk létre az uniós pénzek felhasználására és az uniós közbeszerzések ellenőrzésére” – mondta el Gulyás Gergely a keddi, rendkívüli Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter bízik benne, hogy az eljárás lezárható lesz hamarosan, és a helyreállítási alapot, valamint a hét éves költségvetést is magába foglaló megállapodás is aláírható lesz. Ez annyit jelent, hogy hazánk egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy hozzájusson a nekünk járó uniós pénzekhez. A kormány optimista: Gulyás arra számít, hogy nemsokára lezárják a hazánk ellen folytatott jogállamisági eljárást, és kifizetik a helyreállítási alap eddig visszatartott pénzeit.
Az Alapjogokért Központ szerint a júliusban nyilvánosságra hozott éves jogállamisági jelentéshez hasonlóan a mostani eljárásban is tetten érhető a Bizottság kettős mércéje; jól látszik, hogy az elhibázott uniós szankciós politika miatt növekvő energiaárak és a háborús infláció megfékezése, a gazdasági válság kezelése érdekében szükséges lépések helyett Brüsszel politikai vitát generál hazánkkal szemben.
Tegnap éjfélig elküldte válaszát a magyar kormány a júliusban Brüsszelből kapott, a Bizottság jogállamisági feltételekre vonatkozó elvárásait és a tervezett lépéseit tartalmazó levelére. A magyar kormány átfogó intézkedéscsomagot tett le az asztalra azzal a céllal, hogy a Bizottság valamennyi aggályát orvosolja
– ezt Varga Judit írta kedd reggel a Facebookon, ezt követően pedig Gulyás Gergely a rendkívüli Kormányinfón ismertette a részleteket. A miniszter elmondta: a technikai szintű tárgyalások még most is zajlanak, de úgy tűnik, az eljárás lezárható lesz, és ha ez megtörténik, a technikai egyeztetések után a helyreállítási alap és a hét éves költségvetést magában foglaló megállapodás is aláírható lesz.
Bízunk benne, hogy az a konstruktivitás, ami a Bizottságot az elmúlt egy hónapban jellemezte, ezután is fennmarad
– jelentette ki Gulyás Gergely. A válaszadást intenzív egyeztetés előzte meg: egy hónap alatt tíz videokonferenciát és számos megbeszélést tartottak a felek, és a százat is meghaladja a köröztetett és egyeztetett intézkedési tervezetek száma.
A magyar kormány a továbbiakban is nyitott a konstruktív párbeszédre a Bizottsággal, ezért átfogó intézkedéscsomagot tett le az asztalra azzal a céllal, hogy a Bizottság valamennyi aggályát orvosolja
– írta Varga Judit. A kormány egyébként már korábban is kompromisszumkészségéről tett tanúbizonyságot: vállalta az egyszereplős közbeszerzések arányának csökkentését, a korrupciós ügyek bírósági jogorvoslatának lehetőségét.
Ismeretes: a korábban, júliusban elfogadott jogállamisági jelentést a Judith Sargentini helyét átvevő baloldali, zöldpárti francia Gwendoline Delbos-Corfield terjesztette elő. Az újabb boszorkányüldözés nem titkolt célja, hogy Magyarország ne jusson hozzá a helyreállítási alapból neki járó uniós forrásokhoz; mindezt egy olyan háborús helyzetben és olyan gazdasági körülmények között, amikor az Európai Unióban a legnagyobb szükség lenne az egységre.
A Bizottság amiatt lármázott, hogy az európai értékek rendszerszintű veszélynek vannak kitéve Magyarországon
Az Alapjogokért Központ elemzése szerint
Magyarországot azért támadják, mert kiáll a nemzeti érdekek, a magyar emberek, családok és gyermekek védelméért. Az uniós testület célja megbüntetni hazánkat, a magyar állampolgárokat és elvonni, de legalábbis késleltetni a Magyarországnak járó uniós forrásokat. Példát akarnak statuálni hazánkkal, és üzenni kívánnak a nemzeti érdekekért kiálló tagállamok számára, hogy a brüsszeli elvárásoknak való meg nem felelés súlyos politikai-pénzügyi következményekkel járhat.
A jogállamisággal kapcsolatos boszorkányüldözéssel kapcsolatban Varga Judit a következőt mondta:
Az unióhoz való csatlakozásával Magyarország nem a szuverenitásáról mondott le, hanem csak egyes hatáskörök közös gyakorlását tette lehetővé.
A magyar kormány egyébként továbbra is a kölcsönös tiszteleten alapuló, őszinte és egyenes szakmai párbeszéd híve, és elkötelezett amellett, hogy a megállapodás az Európai Bizottsággal minél előbb megszülethessen.
Lengyel barátaink is hasonló cipőben járnak
A brüsszeli bizottság június elején hagyta jóvá a 23,9 milliárd euró értékű, vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet, ennek eszközeinek kifizetését a tervben foglalt szükséges feltételek – úgynevezett mérföldkövek – teljesítéséhez köti. Az első mérföldkövek teljesítését viszont Varsó és Brüsszel jelenleg eltérően értelmezi. Augusztus elején Jarosław Kaczyński, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság párt elnöke egy interjúban azt mondta: Brüsszellel tárgyalva Lengyelország „maximális jóakaratot és kompromisszumkészséget” mutatott, de mivel az Európai Unió a lengyel engedmények ellenére sem hajlandó kifizetni a pénzt, pártja kénytelen felülvizsgálni az EU-val való kapcsolatát. Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter hétfői sajtóértekezletén Németországot tette felelőssé azért, hogy Varsónak eddig nem folyósították az uniós helyreállítási alap neki járó részét.
Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon
Fekete Kutya
2022-08-24 at 12:42
Nincs egy centjük sem!ukikna adtak 5 milliárdot ahhoz is kölcsönt kellett felvenniük!
Nekünk meg a lengyeleknek kb. 50 milliárd eurót kellene kifizetniük. Miből?
Játszák a gazdag rokont hogy pitizzenek nekik, közben üres a kassza!
Valószínűleg Orbán is tudja ,de mindent elkövet és mindenbe bele megy ,mert nem fog pénz jönni!
Így azt mondhatja nem rajtunk múlt az eu politikai alapon nem fizet,és nincs is miből
Kiss Róbert
2022-08-24 at 12:21
Komolyan gondolja bárki is azt,hogy az EU!!!bizottság bármelyik tagja is érteni fogja a magas szintű magyar jogi anyagot???Ugye nem…
ez ugyanis úgy működik,hogy”szakértőkkel”
fogják megvizsgáltatni,véleményeztetni…
nem folytatom…
polizza
2022-08-24 at 11:05
Megállapodás lehet lesz.
Fizetni nem fognak. Az tuti.
A nekünk járó pénzt ugyanis másnak szánták, másra szánták és másnak fogják adni. Lehet már oda is adták.
Tehát nincs miből nekünk fizetni.( a lengyelek ugyanúgy, de valahogy már kevéssé érdekel, hogy ott mi lesz.)
Ürügyeket meg mindig találni fognak – nyilvánvalóan hazugokat ! – ami miatt majd még mindig nem találják úgy, hogy teljesítettünk.
Egyébként rendkívüli módon megalázónak tartom ezt az egészet.
Be kellene perelni a magyar állampolgárok döntésének semmibe vétele miatt, a döntéshozó magyar állampolgárok megalázása miatt az EU többi országát, első helyen azokat, amikből a legútálatosabb, legellenségesebb kerékkötők származnak. Elvégre is azok az országok küldték oda őket komisszárnak, azaz biztosnak. Miért nem mást küldtek, kevésbé szemetet!? Olyat, aki akar is normálisan és nem részrehajlón dolgozni, meg nem csak a saját mögöttesen kapott koncát nézni.
Ha a portugál kölköknek lehet, akkor egy ilyen per is lehet.
Persze mindnyájan tudjuk, a p.kölkök nyerni fognak, mi meg mindig, csakis, előre elrendelten veszíteni. Mert ott olyan bírák vannak, hogy kizárt, hogy máshogyan legyen.
Nonvideor
2022-08-24 at 01:27
Az rt-knél is világnézet alapján fizetik az osztalékot, vagy részvények alapján?!
Kijelenti az igazgatótanács, hogy az a részvényes, aki bal kézzel eszik a kaviárt és lazacot, nem kaphatja meg az osztalékát, ami neki a részvényei alapján jár?!
Nonvideor
2022-08-24 at 01:23
“ a korrupciós ügyek bírósági jogorvoslatának lehetőségét.”
.
Csak a bíróságok szarnak rá, és az összes tucatmilliárdokat sikkasztókat felmentik, elutasítják a feljelentéseket, évtizedig húzzák az időt, maffiózók röhögnek az ország arcába, az EU csalo Cseh Katalinokkal paktál!
Miről beszélünk?!
Torockó
2022-08-23 at 22:57
Ezeknek semmit sem szabad elhinni. Semmiféle szerződés (beleértve az Alapszerződést)nem tartanak be. Rosszabbak (csak mások az eszközeik), mint Hitler-Sztalin mocskai voltak…
Hoppá
2022-08-23 at 21:49
Az Unió nagyon okos, ha szemétségről van szó. Biztos nem fizetnek, mert az amerikai háttérhatalom megtiltotta nekik.
Nagyon hülyének kell lenni, hogy az EU-ban higgyen valaki.
TalEle
2022-08-23 at 20:16
Bármit is hazudik Orbán két leggyengébb minisztere, Navracsics és Varga Judit ebben a 4 éves ciklusban nem jön egy Eurocent sem Brüsszelből! Az ideológiai szakadék áthidalhatatlan, az EP zsarolási potenciálja a Bizottság irányában óriási (bizalmatlansági indítványt adhatnak be Ursula von der Leyen ellen) úgy, hogy Orbánnak azon kellene töprengenie, hogy mivel lehetne kompenzálni a kieső forrásokat…
Rémusz.
2022-08-23 at 18:50
Na ja!!
A kamatokrol, mármint a késedelmi kamatokrol egy kúrva szót sem olvasok sehol!!!
Mi volna, ha mi sem füzetnénk be az aktuális befüzetni valókat??!!
Volna ám ajvékolás, de mocskosul!!
Technika
2022-08-23 at 18:50
összevissza hazudoznak jól mondják páran. Gyakorlatilag szívbaj nélkül képesek voltak felépíteni és a hisztéria szintjéik elvinni a klíma- és a gendercirkuszt ahol az alapfogalmak szintjén is a természettudományos alapvetéseket tagadnak akkor tulajdonképpen mit remélünk?
Közönséges elmeháborodottak.
X etel
2022-08-23 at 18:21
Ez engem nagyon érdekel, hogy megkapjuk-e, ami jár. Nem a pénz miatt, hanem, hogy mit tudnak még kitalalni? És mit tud hozzátenni, Dobrev, Cseh és Donáth is a hetenkenti telefonjelentéseivel? Nem becsülöm le őket, tehetséges magyarok is, a bolgarsaguk kanadaisaguk, kóbor beneluxusuk mellett.
Ungarn über alles !
2022-08-23 at 18:12
nna most már azért ideje volna a HUXIT-zászlót magasan lengetni, meg visszavonni minden EU-s hitelhez adott garanciát – mert fizetni nemfognak, de legalább tudják a következő lépésünket !
Navracsicskát meg ki kell takarítani még a legalsóbb állami hivatal környékéről is – már akkor sivalkodtam miatta mikor magalakult a kormány !
Grèta
2022-08-23 at 17:41
Boldogok akik hinni tudnak,mert övèk a menyek orszàga. Nem fogjàk kifizetni,addig talàlnak màs kifogàsolni valòt. Nem bizom bennūk,ha szàndèkukban àllt egyàltalàn kifizetni,màr megtehettèk volna.
obsitos
2022-08-23 at 17:32
Van sapkája, nincs sapkája, megint ferde a kémény rajta !!!
Varga Zoltán János
2022-08-23 at 17:22
Jaaajjjj. NE. Ezeknek egy szavát sem szabad el hinni. Reggel este hazudoznak Itt a példa. Lenyelórszág!!! Még mindig nem kaptak semmit. Csak a duma. Semmire kellő szarházi banda. Biztos vagyok benne hogy megint valamit ki találnak valamit. Ahhoz baszottúl értenek.
Tudományos libsizmus
2022-08-23 at 17:22
Andromeda:
Az egy meghekkelt népszavazás volt.
Kerekferke
2022-08-23 at 17:17
“Már nem sokáig tud belénk kötni Brüsszel”
Micsoda optimizmus.
Andromeda
2022-08-23 at 17:15
Magyarország 1000 éves történelmének legsúlyosabb hibája volt, hogy önként csatlakozott az EU-hoz. A hangsúly az önkéntes van. Ugyan Moháccsal szűnt meg gyakorlatilag az önálló magyar állam, de akkor még legalább a magyarok nagy része helyesen felismerte a veszélyt, mégha a széthúzás már akkor is halálos volt. Viszont 2003-ban alig volt politikai erő, amely legalább elvileg ez EU csatlakozás ellen volt.
PG
2022-08-23 at 17:12
Nem is értem. Ezt a viccet már elmesélték párszor és még mindig bedőlünk neki? A feltételeik mondvacsinált kifogások. Ha valamelyiket teljesítjük, akkor újabbat találnak ki. Inkább vissza kell vonnunk a hozzájárulásunkat az EU hiteléhez. Mivel az EU bizottsága megszegte az erre vonatkozó szerződést, megállapodást.
Andromeda
2022-08-23 at 17:10
“Már nem sokáig tud belénk kötni Brüsszel” Röhej, Magyarországot meg akarják semmisíteni, vagyis semmilyen pénzt nem kap. Államcsődöt idéznek elő, és a nyakunkba ültetik gyurcsányiékat, a 2006-os terrorhoz hasonló tömeggyilkosságokkal. Csak szólok.
Netta
2022-08-23 at 16:58
Nemrég ugyanebben a témában átvertek minket. Megszavaztatták velünk,
aztán folytatták az aljaskodást.
A lengyelekkel is eljátszatták a rókatáncot, aztán nem kapnak semmit.
chatillon r
2022-08-23 at 16:44
meglepne ha csak úgy utalnának.
Matu
2022-08-23 at 16:41
Legyen igaz. De én már az EU-nak egy szavát el nem hiszem. Mindig akad egy vállalkozó szellem, aki a valaha-volt Tavares jelentést újra, meg újra hajlandó megírni, csak hozzáteszi, hogy a helyzet még rosszabb, sőt…! És ezzel már meg is született az új ürügy, ami alapján hörögve lehet Magyarországot mindenféle hazugsággal köpködni és a büntetését követelni. Hatalmas baj ám az, ha lépten-nyomon kiderül, hogy már megint nekünk van igazunk!
Hedvig58
2022-08-23 at 16:25
Ó, dehogynem! Csak akarnia kell. Márpedig az akarat megvan. Nem akarnak, és nem is fognak fizetni egyhamar. A lengyelekkel is csak szórakoznak. Még a kákán is csomót keresnek, és találnak is. Hiszen nálunk még Ukrajnai is demokratikusabb, átláthatóbb, ott bezzeg megvannak a fékek, és ellensúlyok.
Szerintem be kell arra rendezkednünk hogy onnan egyhamar semmit nem fogunk kapni. Bár ne legyen igazam, de én így látom. A szándék csak a csicskáztatásunkra, kihasználásunkra irányul, arról nem is beszélve, hogy a tározóinkba levő gázunk nagyon kellene nekik. Csak nehogy az ígért pénzért cserébe oda is vándoroljon. Annyiszor még úgy látszik nem tudtak átverni bennünket, hogy tanuljunk is belőle. Jó pap holtig tanul, csak nehogy rámenjen a gazdaságunk meg az életünk. Lehet hogy rosszindulatú vagyok, de én már semmi jót nem várok tőlük.
Kása mása
2022-08-23 at 16:09
Megijedtek, hogy az Unió által felvett és tovább nem utalt
összeg törlesztőjét sem vállaljuk. Sőt az Uniónak járót sem….
Game over.
Aztán a biróság hámozza ki mi volt előbb a tyúk vagy a tojás.
Zolika
2022-08-23 at 15:34
Brüsszel PRÜSZKÖL
Ide a zsét orsika meg verocska
Hesslerezredes
2022-08-23 at 15:32
Ennyire nagy a baj, hogy ennyire kell ez a lóvé Van még Lejjebb-éktől???
BZ
2022-08-23 at 15:31
Kifizetik e,ez kèrdès. A Kormàny is mindent megtett azèrt,hogy Brūsszel jobb szemūvegen làsson. A gàz ès az àram àràt emeltèk,meggyőződèdem,hogy Brūsszel nyomàsàra. Rezsi csökkentèsről aug 1.òta màr nem beszèlhetūnk.
bl
2022-08-23 at 15:14
Ha van rajta sapka az a baj, ha nincs rajta sapka az. Ha esetleg van is rajta sapka meg nincs is rajta sapka, akkor még mindig elő lehet venni, hogy nem füstszűrős vagy füstszűrős esetet és így tovább a végtelenségig (a kitalált, teljesíthetetlen feltételek sorozatában).
aladin
2022-08-23 at 15:09
Na ha ez sikerülne, akkor a magyarok ügy intözöje Ujhelyi az EU.-ban, azt mondaná hogy beleizzadt igaz, de a végén ö intézte el nekünk.
Contrabass
2022-08-23 at 15:07
Hamarosan bemutatjuk a Nagy átverés című koprodukciós filmet. Főszereplők: Van de Minek, Vera Juhova, Debella Cro Magnoni, Franc a Trimmelt Mancsba.
A film cselekménye: A főszereplők hazudoznak össze-vissza, miközben keresik a fékeket és ellensúlyokat. A film felénél a főhős Van de Minek felkiált: Fék! Az ellenfél táborából – akiket ki akarnak zsigerelni a főszereplők – odaszól csendesen a jókat képviselő karakter: inkább féknyúz! A gonosz oldalon állók a Van de Minek csapata mormog egy kicsit, majd tenyerüket dörzsölve kijelentik: győztünk, éljen a gonoszság! És marad minden a régiben.
Puncius Pinatus
2022-08-23 at 14:48
Nem kell előre inni a medve bőrére.
Van még ott a tarsolyban ürügy, ok, stb.
Ha érkezik is pénz, biztos sokkal kevesebb lesz a jogosan járó összegnél.
Mellékelve egy hosszabb magyarázattal, mi ennek az oka, és “miért jő ez így a magyaroknak”
Ouncius Pinatus
2022-08-23 at 14:42
Válasz
Kátay Péter
2022-08-23 at 14:18
Már “dörzsölik” a tenyereiket a “bennfentes”
LENYÚLÓK. Úgy néz ki hogy “Gyün a píz”…
————————————————–
Látszik hogy a liberálkommcsik között mozogsz, a lenyúlás az ő “politikájuk”.
Legfeljebb az irigység beszél belőled és a fajtársaidból.
Amúgy meg ne szennyezd itt a környezetet!!!
Mekkelek
2022-08-23 at 14:24
Amúgy nem Magyarországon a legmagasabb az egyszereplős közbeszerzések aránya. És talán nem is Lengyelországban. Mégis minket szívatnak.
De ha az EU nem lopja el a pénzünket, akkor a magyar gazdaság még több nagycéget tud eltartani, úgyhogy nőni fog a piaci verseny, és nem lesz annyi egyszereplős közbeszerzés.
Sas
2022-08-23 at 14:19
Ez a Kátay egy piszok kommunista.
Drazsen
2022-08-23 at 14:19
Hogy megkapjuk-e, vagy sem, az még a jövő zenéje, de egyelőre a pénzpiacokat nem győzte meg Gulyás, a Ft továbbra is esik
Sas
2022-08-23 at 14:18
De honnan lopjon a férfiatlan nyugat, ha nem onnan, ahol a kommunisták dinasztikusan burjánzanak, libsit játszanak?
Kátay Péter
2022-08-23 at 14:18
Már “dörzsölik” a tenyereiket a “bennfentes”
LENYÚLÓK. Úgy néz ki hogy “Gyün a píz”…
Tudományos libsizmus
2022-08-23 at 14:18
Az EU azóta van lejtmenetben, amióta nők terrorizálják Európát. Ezt be kell látnunk.
Hajdu János
2022-08-23 at 14:17
A lengyelek is ezt gondolták, azután meg kaptak egy nagy F….t. mellesleg belegondolt már abba valaki, hogy miként van ah, hogy fizetünk egy olyan hitel részleteit, amit meg sem kaptunk? Az Eu-t blokkolni kell mindenben.
Tudományos libsizmus
2022-08-23 at 14:17
Azt megnézném magamnak.
Sas
2022-08-23 at 14:12
Nem könnyű a nyugati majmoknak, mert elférfiatlanodtak-csupa dinka nő kerűlt pozícióba-a világ nagy részétől már nem tudnak lopni-az orosz meg elpic..ázza őket-így maradt Közép-európa-mivel itt tultenyésztődtek a balos ökrök, innen még tudnak lopni.Ha végre láncon lennének az osztályharcos-individualista -belpesti szamarak, akkor a nyugatiak számára bezárt volna a bazár-kénytelenek lennének dolgozni.De azt utálnak.Így demokrácia, meg jogállam.
Sas
2022-08-23 at 14:07
A brüsszeliek–csak akkor küldenek pénzt, ha nagy része azonnal hozzájuk kerül-illetve ebben reménykedhetnek.Amennyiben hazai nemzeti fejlődésre fordítódna, akkor idegrángást kapnak, és morálra hivatkozva nem küldik.Ilyenkor belerúgnak a balosokba, hogy sírjanak már fel a jogállam miatt.Ez munkamegosztás.Miután a balos agysérűlt, együtt visít velük.
Kiss Róbert
2022-08-23 at 14:07
Ők is parancsot!!!teljesítenek,de
reménykedjünk…
Zolika
2022-08-23 at 14:03
Hiába van sapka, ha nem füstszűrős. Azt kapjuk ami a hathazy tábláján volt.
Elfogadták a helyreállítási tervet, de óvónők vannak az oviban nem aberralt miniszoknya faszik. Meg 70% a libri média nem 95 így nincs sajtószabadság.
Ez tévedés
2022-08-23 at 14:03
Addig tartják vissza, amíg csak akarják. Még ha ki is fizetik, akkor is bukunk rajta, mert tudniillik, hogy amikor a pénznyomdából kikerül a friss ropogós pénz, azon az nyer, aki azt először kapja meg, és így még a régi árakon költi el. Aki a sor végén van, és csak később tud pénzt költeni, az már a felhajtott árakkal szembesül. Nem a pénzszámolgatásra kell koncentrálni, hanem arra, hogy milyen erőforrásokhoz fér hozzá az ország, és hogy az emberek hogyan részesülnek a megtermelt javakból, illetve egy magyar ember munkaórája mennyi nyugati ember munkaórájával egyenlő. Ha ezeket mind sikerült felmérni, akkor nyilvánvaló lesz, hogy jól járunk-e.
gács
2022-08-23 at 14:02
Majd kitalálnak valami újabb gazemberséget, korai az optimizmus. Von Leyen egyszer már átvert bennünket.
kamcsatka
2022-08-23 at 13:58
addig alljatok fellabon haver. neokomcsi hulladekoknak egx szavat sem szabad elhinni. orban oriasit hibazott amikor megszavazta ezt az uj mechanizmust es az uj koltsegvetest.
ez a hiba kiserti azota is.. es maganak koszonheti.
Királytigris
2022-08-23 at 13:54
Csodálkoznék, ha nem vernének át minket, mint a lengyeleket.
Királytigris
2022-08-23 at 13:53
Következő fog bekövetkezni: Van rajta sapka, nincs rajta sapka.
Tehát pénz meg nuku.