Márki-Zay Péter a közmédia 48 perc című műsorában járt csütörtökön. Az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje a műsort azzal kezdte, hogy tíz másodperc csöndet kért Lánczi Tamás műsorvezetőtől annak örömére, hogy végre bejuthattak a köztévébe.
Lánczi Tamás a műsor elején elmondta, hogy ebben a műsorban professzionális elemzők a vendégek, így Márki-Zay most már lehet vendég, hogy aktív miniszterelnök-jelölti szerepének vége. A műsorvezető azt is elmondta, hogy az ellenzéknek számos lehetősége lett volna megjelenni a köztévén, reklámokat is leadhattak volna, de felépítettek maguknak egy narratívát a gonosz köztévéről, ezért inkább nem mentek be – összegezte a beszélgetést a Mandiner. Azt mondta, készült egy listával is arról, hányszor keresték az ellenzéket, amire Márki-Zay mondta, hogy szívesen vitatkozik róla, de végül Lánczi a Jobbikkal kapcsolatos viszonyáról és arról kérdezte, hogy miért beszélt folyamatosan ellenzéki árulókról. Viszonylag hosszú vita alakult ki ezután arról, hogy mit hazudott Márki-Zay szerint a közmédia arról, amit ő mondott. Lánczi szerint nem hazudtak. A műsor második fele kontrollálhatatlan vitává vált, Márki-Zay szinte szóhoz sem hagyta jutni a műsorvezetőt, mert folyamatosan sorolta azokat a sérelmeket, amiket a kormány szerinte hazudott róla. A teljes adást ITT tekinthetik meg.
Forrás: Mandiner; Fotó: 48 perc
Rolo
2022-04-15 at 14:19
t2022-04-15 at 13:12
Teli szájjal is tudsz pofázni… ?
Na tolj be mellé mégegyet…az erdész? segít neked ?
Cser Borbála
2022-04-15 at 14:13
Elkezdtem, de képtelen voltam megnézni. Ide oda bele-bele néztem Képtelen volt Márki az intelligens párbeszédre, neki volt egy fix elképzelése, hogy ő most mit akar elmondani, és azt most elmondta.
Ilyen alapon, teljesen értelmetlen volt őt most is és korábban is meghívni.
sánta kutya
2022-04-15 at 13:30
Mit keres “t” (Csányi) elvtárs itt?
Ez nem a moslékkoalicíó pártalapszervezeti gombatenyészete.
Na, majd teszünk róla, elérhetősége a régi.
Ezek szerint
2022-04-15 at 13:14
Azt hitte, hogy végre szabadon beszélhet.
olvaso
2022-04-15 at 12:05
Irni akartam de nem rontom el a közérzetemet.Egy meglátásom nem hangzott el…. Félidőben a pálya lejtése a másiknak kedvez….
Vízöntő
2022-04-15 at 11:57
Gender témában nehogy meghívják! Még meggyőzné az országot hogy ő a legszebb lány a faluban, mert az USA-ban is az a menő!
Ideje lenne ejteni!
Annyi értékes ember van akik példaképek lehetnének, inkább nekik kellene időt adni!
Taamas
2022-04-15 at 11:51
Arra gondoltam, ha Lánczi úr elviseli 48 percen keresztül, én csak kibírok min. 10 percet. Tévedtem, 5 perc és sokadik Orbán Viktor után feladtam.
Nincs lelkiismeret-furdalásom.
Királytigris
2022-04-15 at 11:50
Két okból semmi értelme nem volt ezt a makiszart meginterjuvolni:
1.Ezzel a zavaros fejű Makiszarral nem lehet vitatkozni, mert mindent letagad, amit korábban állított.
2. Makiszar már lejárt lemez, egy politikai hulla. Sem Szaros Gyurka, sem Gyurcsány már többé nem alkalmazza. Persze alapíthat pártot, de az a magyar közéletben már semmi jelentőséggel nem fog bírni. Még két évig elmakizik Hódmezővásárhelyen, aztán ott is vége a dalnak.
Rózsa Zoltán
2022-04-15 at 11:48
Megnéztem az egész beszélgetést – inkább vitát vagy leginkább demagóg letorkolást. Nagyon sajnálom Lánczi Tamás idegeit és a teljesen elvesztegetett órát az életéből. Nem bocsátkozom elemzésbe a beszélgetés témáit, elemeit illetően mert kár a billentyűimért.
Egyvalaki miatt azonban leírom, hogy együtt érzek és őszinte részvétem: PALIKA
Sajnálom Palika, hogy apáddal kell sakkoznod. Sajnálom, hogy valaki úgy játszik a táblán mint egy galamb: ha vesztésre áll ledönti az összes figurát a táblán. Palika, te még sokra viheted – remélem neked sikerül mert apád egy két lábon járó kudarc. Bízunk benned Palika, apád példája lebegjen életed során előtted.
Rolo
2022-04-15 at 11:38
t2022-04-15 at 11:06
Mondtam már ne nyisd ki a szád mert kiesik belőle… ?
w
2022-04-15 at 11:36
Egy jó porszívó ügynököt arról lehet felismerni, hogy mondja, mondja, meg se áll, csak mondja, amíg az ügyfél úgy nem érzi, hogy neki kell egy ilyen porszívó.
A jó politikus nem ilyen. Nem kell sok marhasággal lyukat beszélni a választó hasába, mert az elriasztja. Sokkal kevesebbet kell mondani, de amit mond az ébresszen bizalmat a választóban, és a választó érezze úgy, hogy az illető politikus az ő és családja érdekei szerint szeretne kormányozni.
Nos MZP lehet, hogy jó porszívó ügynök volt, de politikusnak egy dupla NULLA. Ideig óráig meg tudta téveszteni a Hódmezővásárhelyieket, de mára már őket se a jelek szerint.
Netta
2022-04-15 at 11:26
Hagytam volna, hogy végigmondja, aztán bevágtam volna a MZP-összest.
Nonesteésreggel
2022-04-15 at 11:23
Lánczi adott neki még egy esélyt az elnem fogadott meghívások után.
Ez ugyanarra használta, mint Gyurcsány: szembe hazudott.
Orbán azért nem állt le velük vitázni, mert ezek nem tudnak vitázni, semmi világképük, semmi műveltségük, semmi szellemi muníciójuk: semmit nem tudnak és nem értenek a világból.
Orbán Viktornak egy fél mondatát képtelenek értelmezni.
Nem alacsodott le ehhez a mérhetetlen IQ-jú csőcső selék csürhéhez.
Győző2026
2022-04-15 at 11:14
A BALOLDAL 2010 ÓTA DEKLARÁLTAN BOJKOTTÁLTA A KÖZTÉVÉT!
mzsmnb
2022-04-15 at 10:59
Ez a pali beteg. Nincs mit foglalkozni vele.
füredi46
2022-04-15 at 10:50
Javítás: részvétem…
füredi46
2022-04-15 at 10:48
Hagyni kéne’ már a süllyesztőben porosodni ezt az önimádó, hazudozó majmot. Szánalmas szegény, ahogy pofátlanul letagadja a korábbi sok ostoba, sértő kijelentését és önnön nagyságától nem látja a végtelen kicsinységét. Szánalmas figura, felejtsük el, mint azt Gyurcsótány is teszi.Ja, még csak annyit: részvétel vásárhelyiek!
Rolo
2022-04-15 at 10:44
t2022-04-15 at 10:41
Még mindig nem találtál vissza az erdőbe apádhoz?? ?
Szádból ki ne ejtsd…. ?
Somisomesz
2022-04-15 at 10:38
Meddig fogják még a közmédiában szerepeltetni ezt az önimádó, közéleti munkára teljes egészében alkalmatlan, politikai hulla pszichopatát, aki semmi más, mint egy pitiáner karrierista?!
ómió
2022-04-15 at 10:29
Ez a Maki efftárs, azért, ha összefüggéstelenül is, de továbbra is folyamatosan képes hazudozni.
lyukas zokni
2022-04-15 at 10:26
t, látom kellett pár nap, mire regenerálódtál (vagy degenerálódtál) a vereség után, és újra ide evett a fene:) milyen érzés megint vesztesnek lenni?
Judit
2022-04-15 at 10:22
Láss csodát, a szófosó-szélhámos-sátáni-szekta- markizaj megmutatta ki is valójában.!!! Az Istenadta Magyar Nép nem kér ezekből a kutyákból mert csak ugatni képesek, a tisztességes munka messze áll tőlük és a csatlósaiktól.!!!
dr.georg pater
2022-04-15 at 10:17
Ki volt az akinek az agyában megszületett, hogy ezt az elmebeteg szélhámost az M1 be meghivja, amikor elöre láthato volt, hogy semmiféle önkontrollja nincs, totális hazaárulo, aljas ellenzéki csuszomászo és folyamatos hazudozo.Én a felelöst rögtön kirugnám, hacsak nem Lánczi ur akart egyet homoritani.Siralmas az egész-amugyis az M1 nek egy totálisan gyermeteg müsorpolitikája van, az örökös ismétlésekkel, akkor még benyomnak egy ilyen moslékot is.Igy ezentul eggyel kevesebb csatornát kell néznem!!!!!
Rolo
2022-04-15 at 10:10
t2022-04-15 at 10:08
Na sipirc vissza az erdészhez ? ? ?
Jakab Csaba
2022-04-15 at 10:10
5 percig bírtam nézni … ezért teljesen felesleges ezeket meghívni bármelyik jobbos médiába.
Rolo
2022-04-15 at 10:09
greendb2022-04-15 at 09:45
Nem neki volt 2millio…hanem a csótánynak ?
Csurgay Imre László
2022-04-15 at 09:53
Én a félidőig néztem és végig azon csodálkoztam, hogy Lánczi Úr hogyan birja elviselni ezt a semmirekellő, gyalázatos hazug gazember szóömlengését. Egyszerűen ez az ember semmi másra nem való mint kereskedelmi ügynöknek, illetve mondhatni azt is, hogy BOLSEVIKNAK!
greendb
2022-04-15 at 09:45
Azért az elég nagy gáz, hogy ennek a gyakorló elmebetegnek volt kétmillió szavazója.
Rolo
2022-04-15 at 09:39
t2022-04-15 at 06:42
Visszamerészkedtél? ?
Kitaláltál az erdőből? Na irány vissza b@lfasz! ?
Grimmbusz
2022-04-15 at 09:34
Teljesen logikus lépés volt.
1. a közmédia leadta az iratokkal bizonyítható listát, hogy hány ellenzékit hívtak be, akik aztán nem válaszoltak/lemondták
2. Most bebizonyították, hogy ha be is megy valaki az ellenzéktől, képtelen civilizált módon viselkedni. (ld még Jakab Péter matricázós- vetkőzős műsorát a Hír tv-n)
Ezzel a “közmédiába nincsenek behívva a politikusok meg különben se nézi őket senki” litánia méregfoga ki van húzva.
Plusz még Bencsik Gábor és egyéb jobboldali emberek kritikái….milyen jól fog ez mutatni az EU-ban, mikor indul a jogállamisági hiszti a média miatt.
ZAKAR ZOLTÁN
2022-04-15 at 09:26
Mindent elmondott ez a “beszélgetés”! Ezzel, s jó sok SOrStársával nem lehet vitázni,mert náluk csak egyszemélyes ária van! Lásd ég: Boesme, Nagy józsef, Horn Gábor, Pulai,….
Patriota
2022-04-15 at 08:58
Mit futtatja még mindig a köz TV ezt a bukott bohócot??????- így is totál hiteltelenné tette magát ! Már unalmas, hogy mindennap, szinte minden híradóban mzp szerepel……
Nagy bela
2022-04-15 at 08:51
Duce
Kálmán, nem a mezőről
2022-04-15 at 08:35
Lánczi Tamás intellektusa és higgadtsága – erre most is szükség volt – szeretni való.
Vajon a műsor címéért, aminél fantáziatlanabbat kitalálni alig lehet, kit “terhel a felelősség”?
lyukas zokni
2022-04-15 at 08:30
nem vagyok egy fejfájós típus, de makiszar elzsibbasztotta az agyamat, ez sokkal hülyébb, mint eddig gondoltam:) szegény Tamás is nehezen bírta:)
A Nagy Testvér figyel téged
2022-04-15 at 08:00
Nos, mivel nem vagyok mazochista, a videót nem nézem meg! Elég volt hónapokik a tahófejű idiótát látni, és a süketelését hallgatni, hiszen újat mondani nem tud! Bújjon vissza a pöcegödörbe végleg, ne riogassa a tisztességes embereket a megjelenésével! Nem kellenek a politikai zombik!!
tarcsa
2022-04-15 at 07:27
Márki-Zay nyilvánvalóan őrült. Ideje lenne diliházba zárni. Lehet, hogy már harap is!
Lel
2022-04-15 at 07:23
csak Tamást sajnáltam,de legalább letesztelte a marhát és kiderült,hogy még marhább,butább mint gondoltuk…
na4
2022-04-15 at 07:20
Makiszar egyre mélyebbre ássa magát a gödörben. Nincs megállás.
Lel
2022-04-15 at 07:18
ilyen kocsoggel vitatkozzon csak a feri meg a klári,hasonló stílus,hazudozás,ferdítés,vádaskodás!!!
Lel
2022-04-15 at 07:16
bárki zaj a harcsaszájával:egy-egy tőmondatban képes oda-vissza kétszer is meghazudtolnia önönmagát!!!
Beszédes
2022-04-15 at 06:49
Az én-kép teljes torzulása figyelhető meg nála, nem tanul semmiből, nem von le logikus következtetéseket, csak a másik a hibás, magyarul nárcisztikus.
Ildikó
2022-04-15 at 06:48
Minden elismerésem Lánczi Tamásé!
Én biztos hanyattlöktem volna székestül.
Lala
2022-04-15 at 06:27
Ez a csávó egy szociopata, óriási mázli, hogy politikai hulla.
Éppen olyan neurotikus elmebeteg, mint a rokona Hadházi.
HomoKozsó
2022-04-15 at 02:39
Nem érez.
Nem szorong.
Nem tanul.
A diagnózist majd Jordan Peterson felállítja.
István Kopasz
2022-04-15 at 02:19
Kb.5 percet bírtam nézni belőle. Ez az MZP egy válalhatatlan figura annak ellenére, hogy kétszer megválasztották Hmvh. polgármesterének. Remélem harmadszorra nem fogják!
Namond
2022-04-15 at 01:09
Tipikus amcsi TV prédikátor.
etymon
2022-04-15 at 00:04
Az eszemmegáll!!!! Tamás, baszki! Hát hogy hagyhattad ezt? Minden mondatát meg lehetett volna cáfolni, de legalábbis addig nem kiengedni a hazug félremagyarázási lendületéből, ameddig nem válik MZP számára is kínossá a hazudozás; például nem szabadott volna elengedni a minimálbéres állítást!!!
Rolo
2022-04-14 at 23:45
?
Nagyon jól szórakoztam… ?
Tamasnak elismerésem hogy ilyen higgadtan,fapofával kibírta…bár a végen már ő is mosolygott. 🙂
Hiába próbálkozott hogy egy normális beszélgetés legyen,ne járassa le magát a messias még jobban…nem sikerült ?
Kása mása
2022-04-14 at 22:43
Újabb bizonyiték arra, hogy MZP egy futóbolond.