A Die Welt régi szokása szerint ismét haánkról hazudozott egy cikkében, különös figyelmet fordítva annak, hogy amennyire csak lehet támadják a kormányunk migrációs politikáját. A cikk azonban még a németeknél is kiverte a biztosítékot és liberális portál olvasótábora válaszul rendesen kiosztotta a szerkesztőségüket, de jutott a tockosokból a saját kormányuknak is.
A Die Welt több cikkében is a magyar kormány és Orbán Viktor politikáját kritizálta: az egyikben azt a téves információt közölte, hogy Magyarország kiterjedt biztonsági ellenőrzés nélkül engedi be az Oroszországból és Fehéroroszországból érkezőket, a másikban pedig a „jobboldali populista” miniszterelnök szavain rágódik, melyek szerint az Európai Uniónak ki kell fizetnie a magyar határvédelem költségeit – emlékeztet a Mandiner.
Amikor azt látom, hogy Németország – különösen 2015 óta – ellenőrizetlenül engedi be az országba a veszélyes migránsok tömegeit, most pedig ujjal mutogatnak Orbán Viktorra, akkor nem tudom, nevessek vagy hányjak a képmutatáson
– reagált az egyik olvasó. Más ironikusan azt írja, Németországban kényelmesebb helyzetben vannak az érkezők, mint Magyarországon, mert még fizetést is kapnak a semmittevésért, majd néhány év múlva állampolgárságot szerezhetnek. Valaki gúnyolódva hozzátette, Brüsszelben attól félnek, hogy néhány orosz kém beszivárog a több ezer késes támadó közé.
Ami a határvédelem témáját illeti, még nagyobb az egyetértés: a kommentelők szerint nagyon helyes, hogy Magyarország inkább a védelemre költi a pénzt, és nem az illegális migránsok eltartására.
Nagyon jó! Kérem, tegye meg újra és újra!
– lelkesedik az egyik olvasó, reagálva arra, hogy Orbán Viktor kormánya nemzetközi jogi szakemberek bevonását követően lépéseket kíván tenni a határvédelemmel kapcsolatos költségek miatti igények érvényesítése érdekében. Egymás után olvashatók azok a hozzászólások is, amelyek irigykedve néznek Magyarországra és a keresztény, európai értékeket védő politikára, valamint azt remélik, egyszer még Németországra is igaz lesz ez.
Kár, hogy nem Orbán van Ursula von der Leyen helyén
– jegyezte meg egyikük, más pedig azt írja, gondolhat bárki bármit a magyar miniszterelnökről, az biztos, hogy érzéke van a megfelelő pillanat kiválasztásához.
Forrás: Mandiner; Fotó: Képernyőfotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS