Ha van valami, amiben nagyjából nemzeti konszenzus van Ausztráliában, az a migránspolitika. A kenguruk földjére ugyanis csak nagyon szigorú feltételek teljesülése mellett léphet bárki is, az illegálisan az országba igyekvőkkel szemben pedig kíméletlenek a csendes-óceániaiak. Nem véletlen, hogy Izrael mellett Ausztrália migrációs politikája szolgálhat sorvezetőül egy magunkfajta, az áthatolhatatlan erődöt még csak mostanában építő és tanulgató ország számára.
A jól bevált ausztrál-modell régen és most
Ausztrália elmúlt egy évszázados történelmének, de különösen a legutóbbi két évtizedének a migrációs krízisei láthatóan sikeresen termelték ki azokat a szak- és biztonságpolitikai válaszokat, amelyekhez hasonlókkal az Európai Unió mindmáig adós maradt. A valódi kérdés az, hogy Ausztrália csupán geopolitikai helyzetével magyarázva tud eredményességet felmutatni, vagy olyan megoldás birtokában van, amely az EU számára is követendő mintaként szolgálhatna? A kontinensországba irányuló migráció nélkül (ami mindig is tömeges, kulturálisan sokszínű volt) maga az ország sem létezne. Ellenben az intenzív bevándorlás – az Európában látottakat jóval meghaladó mértékben is – a tudatosság és a szabályozottság mentén zajlik. A menekültprobléma csak 1998-tól kezdve vett tömeges, kezelhetetlen méreteket, és vezetett az illegális migrációval szemben kialakult pánikhangulathoz. Erre rezonálva, az 1990-es években hatalmon lévő Munkáspárt bevezette a kötelező fogva tartás (mandatory detention) gyakorlatát. A fogva tartás intézményének kiteljesedése azonban a konzervatív Howard-kormány nevéhez fűződik: ekkortól kezdve az úgynevezett offshore táborokba vitték azokat, akik a tengeren keresztül, illegális úton kíséreltek meg Ausztráliába bejutni.
John Howard ausztrál miniszterelnök; Fotó: The Australian Independent Media Network
John Howard a 2001 szeptemberében történt egyesült államokbeli terrorcselekményekre reagálva a választási kampány idején a következőképpen fogalmazott:
Katonai fellépés, megfontolt diplomácia és biztos kormányzás szükséges ahhoz, hogy Ausztrália átvészelje ezeket a nehéz körülményeket. A nemzetbiztonság megerősítése a megfelelő válasz a terrorizmussal szemben. Ezért erős és jól kigondolt védelmi politikára van szükségünk. Mi fogjuk meghatározni, hogy kik és milyen körülmények között jönnek ebbe az országba.
A Howard-vezette konzervatív-nemzeti koalíció 2001 szeptemberében (Új-Zélanddal kötelékben) olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyek a következő évek (2001-2007) határvédelmi politikáját alapvetően meghatározta, kijelölve azokat a sarokpontokat, melyeket minden belpolitikai változástól függetlenül követett az ország a későbbiek során. Az ország egyoldalú jogi aktus révén kísérelte meg szabályozni az országot érintő migrációs áramlatokat, azaz egyedüliként a saját törvényeiket a nemzetközi jog felé helyezték.
Rájuk rontottak a nemzetközi szervezetek
Ausztrália egyedülálló és korát megelőzően szigorú menekült-politikáját nem is hagyták szó nélkül az ilyenkor önmagukat illetékesnek tartó nemzetközi szervezetek. A bírálatokra válaszul 1999-ben Ausztrália kormánya bevezette az úgynevezett ideiglenes védelmi vízumot (temporary protection visa). Ezt azok a menekültek kaphatják, akik törvénytelen úton bár, de elérték az ausztrál partokat, és ott adják be kérelmüket. A menedékkérelmeket egyénileg bírálja el az illetékes ausztrál hatóság, és védelembe vétel esetén is folyamatosan figyelemmel kíséri az érintett származási országának közbiztonsági helyzetét, hogy amint biztosítottak a feltételei, hazaküldhesse az ideiglenes védelemben részesítettet. A védelemre nem jogosult kérelmezőket pedig a lehető leghamarabb visszaküldik származási országukba.
A Howard-féle bevándorláspolitika annak kezdetétől egészen a 2007-es kormányváltásig rendkívül eredményes volt. Ezt szemlélteti, hogy a „csendes-óceáni megoldás”-ban foglalt három fő intézkedés nagyságrendileg csökkentette az illegális úton, tengeren érkező migránsok számát. 2001-ben még 43 hajó és 5516 fő, míg 2002-2007 között összesen 18 hajó és 288 személy érkezett tengeri úton Ausztráliába.
A 2007 után lévő baloldali kormányok a menekültek helyett az őket nemzetközi vizeken átsegítő embercsempészek ellen hirdettek küzdelmet. A hangsúlyokat áthelyezték a migrációról az embercsempészetre, vagyis arra, hogy a hajókat még indulás előtt megállítsák. A klasszikus problémaelkenés ellenére a munkáspárti Julia Gillard, elődjéhez hasonlóan, globális kihívásnak tartotta és nevezte az illegális migrációt. Úgy fogalmazott: a problémát csak globálisan, a nemzetek kölcsönös együttműködésével lehet kezelni. Szorgalmazta a csendes-óceáni országok között az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának bevonásával létrejövő regionális együttműködés kialakítását, amely segítségével alapos vizsgálatokat követően hatékonyan lehetne kiszűrni a nem legális úton, törvénytelenül érkező migránsokat. A szabályok azonban lazultak.
Julia Gillard, Kevin Rudd Fotó: Tamilcnn
A későbbi, tehát a Howard utáni kormányfők, Rudd és Gillard bevándorlást könnyítő intézkedései – noha az alapvetéseken nem változtattak – azt eredményezték, hogy a hajókon érkező migránsok száma jelentős növekedésnek indult. Az embercsempészek többnyire hamis ígéretekkel vették rá az érintetteket az útra, akik elsősorban a Munkáspárt befogadó politikájában bízva szálltak hajókra.
A folyamatot jól érzékelteti, hogy míg 2008-ban még csupán 7 hajó érkezett az ausztrál partokhoz összesen 161 migránssal, addig 2010-ben ez a szám már 134 hajó és 6555 fő, 2013-ban pedig 300 hajó és 20 587 illegális migránst jelentett. A tengeri úton illegálisan érkező migránsok száma 2014-re – a közben kormányfővé választott liberális Tony Abbott intézkedéseinek köszönhetően – 160 főre és csupán egyetlen hajóra csökkent.
Abbott ’stop the boat’ politikája azt az üzenetet hordozta magában a menekültek felé, hogy meg se próbálják megközelíteni Ausztrália partjait, hiszen úgyis vissza lesznek fordítva, ha pedig mégsem, akkor Naurura vagy a Pápua Új-Guinea-i Manus-szigetére lesznek elszállítva. Abbott szerint Európa számára is az ausztrál példa a követendő út a bevándorláspolitikában.
Fotó:123RF.com
Útmutató, hogyan emigrálj Nigériából Ausztráliába
A szigorítások ellenére vannak szervezetek, amelyek még így is hamis reményt kínálnak a szerencsétlen sorsúaknak. A naij.com például gondosan elkészítette az útmutatót ahhoz, hogyan emigráljon valaki Nigériából Ausztráliába. Elmélyült szakértelemmel biztosítják, ők megtanítják rövid kis gyorstalpalójukban, hogyan válhatunk boldogtalan nigériaiként boldog ausztrállá. Négy fő vonalat határoznak meg a sikeres útra Nigériából a szigetországba: biznisz, család, humanitárius és képzett migráció. Az oldal feltételezi, nincs az olvasóiknak másfél millió ausztrál dollárja, ezért a “biznisz vízumról” nem is ejtenének inkább szót.
Az első pont: Legegyszerűbb megoldás, ha már alapjáraton van ott élő rokonunk, ugyanis számos vízumot tudnak kiállítani gyerekeknek, idősebb családtagoknak, szülőknek. Az is egyfajta opció, ha mondjuk éppenséggel ausztrál házastársa lenne az illetőnek. Megnyugtató hír ebben az esetben, ha a kedves olvasó elmúlt 16 éves és érvényes házasságban él, mert akkor jogosult az állandó vízumra.
Második pont: Ha nincs semmiféle hasonló kint élő kapcsolata, akkor se csüggedjen. A megoldás nem más, mint a menekült vízum. Nem kell hozzá más, minthogy üldözött legyen a saját országában, és rá legyen kényszerítve a menekülésre. Ezek a remek vízumok ugyanis (az oldal szerint) lehetőséget nyújtanak, hogy a rossz életkörülményből jót varázsoljunk magunknak pikkpakk – hiszen ez ilyen egyszerűen működik.
Illegális bevándorló vagy? Ide bizony be nem teszed a lábad!
Ausztrália minderre meglehetősen konkrét – európai szemmel szívtelennek tűnő – választ adott: aki illegálisan érkezik az országba, az ki lesz utasítva. Kivétel nélkül. Az ausztrál kormányzat nevében Campbell tábornok fogalmazza meg a fent látható videóban rövid, velős üzenetben az illegális bevándorlásra készülőknek: aki illegálisan érkezik Ausztráliába, az ne reménykedjen abban, hogy letelepedhet a szigetországban. A behatoló vízi járműveket elfogják és kiszorítják az ausztrál felségvizekről. Mindenki ki lesz utasítva, legyen szó családokról, gyerekekről vagy jól képzett személyekről, nem ismernek irgalmat és nincs kivétel. Ausztrália – hozzánk hasonlóan – fenntartja magának a jogot, hogy eldöntsék, kit engednek be, és fenntartják a jogukat határaik megvédésére. Ezek mellett kiállnak egy olyan migrációs politika oldalán, mely szerint még területen kívül kell eldőlnie, ki kap jogosultságot a belépésre, a menekültstátuszra és ki nem jogosult rá. Az ENSZ-ben mind Magyarország, mind Ausztrália azt az álláspontot képviseli, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol arra szükség van, és nem konfliktust importálni.
Forrás: migraciokutato.hu, mandiner.hu, hirado.hu, PS ; A címlapfotón
Facebook
Twitter
YouTube
RSS