Miért változtatott nevet Vámos Miklós? Mit írt Haraszti Miklós a disszidensekről? – Íme, a Munkásőrség kedvenc bandája, a menő Gerilla!
Mi az? Kik azok? Rajongott értük a Munkásőrség szerzője, a diktatúra egyik megtorló főkáderétől, Tömpe Istvántól pedig díjat kaptak? Segítünk még. Egyik legkedveltebb számukat a Tiszába benzint öntő „disszidensekről” írták. Tagja volt a bandának Rajk László egykori titkárának a fia, az akkor még Vámos Tiborként szereplő Vámos Miklós. A szövegíró és háttérember pedig az a Haraszti Miklós volt, aki akkor KISZ-es költőként és munkásmozgalmi „dalkutatóként” próbálta megváltani a világot. A válasz: a Gerilla! A Kádár-rezsim egyik legbizarrabb együttese, amelyet egy egész szakma gyűlölt, s amelyet mindenhol futattak. Amíg kipukkant. Vámos sem lehetett túl büszke erre az antréra, mert még ebben az időben „Vámos Miklósra” változtatta az írói nevét és innentől szakmányban megjelenő művei már így jelentek meg.
„Tizennyolc éves koromban (még negyedikes gimnazista voltam) elfogadta egy novellafüzérem az Új írás. A főszerkesztő leültetett az irodájában, gratulált, s elmagyarázta, hogy nem publikálhatok Vámos Tiborként, mert ez foglalt, az ismert kutató gyakran ír a lapba. Vegyek föl megkülönböztető betűt, legyek mondjuk Vámos X. Tibor. Nem jó, nyögtem. Vámos Y.? Az se. Akkor válasszak más keresztnevet. Miklós? – kérdeztem viccből, mert ő az volt, vártam, hogy elnevesse magát. Biccentett, áthúzta a Tibort a kéziraton, odafirkantotta a Miklóst. így történt.” <Vámos Miklós (Tibor), 2018, Vasárnapi Hírek>
Március elején jelent meg az a könyvem (A média lenyúlásának titkos története), amelyet rovatom olvasói nyilván ismernek már, s amely nagy örömre egészen jól áll a Bookline és a Libri sikerlistáján. <S amely a kiadó oldalán, de a Librinél, a Bookline-nál és a Líránál is megrendelhető.> Erről a könyvről is beszéltem abban a Magyar Nemzetben megjelent interjúban, amelyben Pataki Tamás kérdezett, és egészen keményre sikerült.
A beszélgetésben szóba hoztam Vámos Miklós írót, akit személyesen nem ismerek, de sohasem értettem, miért, milyen alapon futtatták, futtatják ennyire. Ennek egyik oka nyilván az volt, hogy már fiatalon ahhoz a szélsőbalos társulathoz tartozott, amely jórészt kényelemben és jólétben élő budapesti diákokból, egyetemistákból állt. Nagyon gyakran káderszülőkkel. Vámos is ebbe a körbe tartozott, apja Rajk László titkára volt. De erről majd máskor. Most sokkal inkább az érdekel, hogyan került bele a történelem egyik legbizarabb politikai propaganda-együttesébe, a Gerillába. És hogy mit keresett ebben az együttesben az ismert politikus, Haraszti Miklós.
Sok-sok évvel ezelőtt, a történelmi 1968-as esztendőben szép napra ébredtek a Munkásőrség olvasói. Ki civilben volt, ki zubbonyban, az egyik el tudta olvasni, a másiknak felolvasták, de egy volt az öröm: végre maguknak való zenére leltek! Akkoriban még nem volt internet, sem videómegosztó oldalak, így csak a rádiót fülelhették és a tévét leshették, vajon mikor tűnik fel a Békemozgalom kedvenc bandája, a Gerilla együttes! Szerencséjükre a Munkásőrség az évi negyedik számában megjelent egy fantasztikus írás erről a csodacsapatról. Már a címe is felemelő volt:
„»Döntsd el, hova állsz!« – A gitárok politizálni kezdtek.”
A szerző Kósa Csaba.
„Szombat délután. A rádióban beat-dal ritmusa lüktet. De a szöveg nem száll el a ritmussal együtt. Megállít, gondolkodásra késztet:
S mert az ember ember,
Az arca csizmatalpat nem szeret,
S nincsen szüksége rabszolgára,
De úrra sem maga felett.
Vers, zene — szórakozás és gondolatébresztés: ez így együtt a Gerilla-együttes célja.”
Valóban, a költői sorok szinte leterítik, kifektetik az olvasót, bebalzsamozza elménket ez a csodálatos üzenet! Kétségtelenül szimpatikus a kis kommunista társaság: „Számaikat ők maguk szerzik. A dalt is, a szöveget is. Sokszor vidéki meghívásra utazva, a vonatfülke sarkában születnek az új dalok, s ott helyben azonnal el is próbálják őket. Rengeteg meghívást kapnak, főleg a vidéki KISZ-szervezetektöl, a pol-beat iránt érdeklődő fiataloktól.”
A főleg a „vidéki KISZ-szervezek által” körülrajongott banda háromtagú (spoiler: valójában négy): „Berki Tamás elsőéves műegyetemi hallgató, Gergely Ági harmadéves orosz–francia szakos, s a legfiatalabb, Vámos Tibor pedig érettségire készül.”
Mutatjuk!
Még az NDK-ba is meghívták őket!!!
„Két fiú kezeli a gitárokat. Az együttes harmadik tagja: lány. Először csak a két fiú, Berki Tamás és Vámos Tibor dolgozott együtt. Gergely Ági, a Ki mit tud? egykori győztese, később csatlakozott hozzájuk. Első nyilvános fellépésük 1966 októberében volt egy vietnami szolidaritási gyűlésen. Azóta sok helyen megfordultak, fővárosi és vidéki kultúrotthonokban léptek fel – nemrég a Csepel-sportcsarnokban, a Munkásőrség Központi Férfikarával együtt – s szerepeltek már külföldön is. Két hete érkeztek vissza az NDK-ból, ahol a berlini Október Klub vendégeként léptek fel, s nemcsak a német fiataloknak, hanem a kint dolgozó magyar munkásoknak is énekeltek.
A legnagyobb sikert a disszidensekről szóló dal aratta.”
Fellépni a Munkásőrség Központi Férfikarával együtt! Van ennél feljebb? De nézzük inkább az említett dalt:
„Ki a Tisza vizét itta,
Benzint ereszt abba vissza.
Hadd higyjék a falujában,
Hogy hentereg valutában.
Minél inkább hazafiak,
Annál jobbak az anyagiak,
Boston, Melbourne, Aranypart,
Aki magyar, velünk tart.”
Ez tényleg csodálatos! Valódi írói, költői tehetséget sejtünk a háttérben! A legfontosabb persze a mozgalom: „Örömmel énekelnek Brechtet, orosz, kubai, vagy észak-ír népdalokat is. De a műsorukból sohasem hiányzik a szignál: »Döntsd el, hová állsz!« Mondják, hogy fellépéseik után hozzájuk lép egy-egy fiú, vagy lány autogramot kér, s azt mondja: – Én már döntöttem.”
„A mi dalainkra nem lehet táncolni!”
Az államilag és munkásőrileg is támogatott Gerillákat nemcsak az erőszakszervezet fedezte fel, természetesen számtalan újság írt a lánglelkű ifjakról, akik olyan bátran nekimentek a diktatúra távoli ellenségeinek!
Akik még arra is hajlandóak voltak, hogy kubai, szovjet és észak-ír népdalokat is énekeljenek! Akkor, amikor a kubaiak és a szovjetek a legnagyobb barátaink voltak!
De ki írhatta a zseniális dalokat? Például azt a Disszidensek című fantasztikus szerzeményt, amely olyan remekül leírta az ötvenhatos ellenforradalom után kitántorgó nyilasok és hungaristák jellemét?! Egy másik cikk szerint maga Vámos Tibor és Haraszti Miklós. Vagy csak utóbbi? Az tény, hogy Haraszti afféle láthatatlan elvtársként a háttérben állt.
„– Nem fogadjuk mi el a pol-beat elnevezést sem, – kapcsolódik beszélgetésünkbe az együttes negyedik, »láthatatlan« tagja, szervezője és háziszerzője, Haraszti Miklós ifjú költő, aki a maga huszonkét évével a legidősebb köztük. – A pol-beat-ből a beat szó miránk vonatkoztatva már csak formailag sem állja meg helyét, hiszen mi elektromos erősítő nélkül gitározunk – éneklünk, és egyáltalán nincsen dobosunk.
A mi dalainkra nem lehet táncolni, azokat hallgatni kell. Elvből ellenezzük azt, hogy politikai mondanivalót csempésszenek a táncritmusok közé. Mi más irányba haladunk. A lüktetőbb ritmust visszük be a közéleti dalba, pontosabban a mozgalmi dalba, hogy az megújhodjék.”
Még a belügyes tévéelnök díját is megkapták!
Világos beszéd, Haraszti elvtárs! Csak semmi lötyögés, önmagának tetszelgő zenebona! Az maradjon csak a Nyugat Ópiuma! Led Zeppelin helyett Gerillát a magyar népnek!
A siker így (ebben a szerénységben és ellenszélben) is letagadhatatlan volt: „Legutóbb a Televízió »Halló fiúk, halló lányok!« és a Rádió 20-as stúdiójának közős műsorában találkoztunk a »Gerilla« együttes tagjaival.
Énekeltek a KISZ Pinceszínházában, az Egyetemi Színpadon, s az Irodalmi Színpadon többször is: a »Vietnam ege alatt« című műsorban, és most a »Mindenkinek, mindenkinek!« című, a Nagy Október óta eltelt ötven esztendő művészi krónikáját adó összeállításban. <...> Tavaly nyáron a pol-beat fesztiválon elnyerték az I. kategória, a szólisták, kisegyüttesek első díját, a Rádió és Televízió elnökének különdíját, valamint a műfaj meghonosításának különdíját.”
Hihetetlen: mennyi díj! És közte a rádió- és tévéelnöké! Tömpe Istvánról van szó, a Tömpe testvérek egyikéről, aki olyan sokat tett az ellenforradalom utáni megtorlásért! Ő volt az, aki „1956. december elejétől Münnich Ferenc, a hadseregért és a közbiztonsági ügyekért felelős fegyveres erők minisztere alatt megkapta a belügyminiszter első helyettesének a tisztét, ő irányította a budapesti és a megyei rendőr-főkapitányságokat, a határőrséget, valamint a rendőri karhatalmi ezredet”. És neki is tetszett a Gerilla! Ez fantasztikus! Egy ilyen polihisztornak! Csudálatos!
Vámos Tibor irodalomtanár akar lenni
De hogyan találkoztak ezek az aranyifjak Gergely Ágnessel? „Az ifjúsági mozgalomban, a KISZ megmozdulásai során ismerte meg egymást a három fiatal ember. Berki Tamás, a budapesti Műszaki Egyetem hallgatója, Gergely Ágnes jogot tanul, Vámos Tibor a gimnázium utolsó évét végzi. Első komolyabb közös fellépésükre a KISZ oszolytetői találkozóján került sor 1966 szeptemberében.”
„– Ha ezt elolvassa, megtudja hogy mit, akarunk, – tette le elém egy könyvet Vámos Tibor. Az együttes tagjai gyakran az ő lakásán találkoznak, s így történt ezúttal is, amikor rövid beszélgetés céljából meglátogattam őket. A könyv fedőlapján ez áll: Maróthy János: »Zene és polgár, zene és proletár«.”
Ki volt ez a Maróthy? Fantasztikus pályafutás az övé is!
És éppen ezzel a könyvvel ért a csúcsra, hiszen „a tudományok doktora címet a Zene és polgár, zene és proletár című munkájával nyerte el 1966-ban, amely 1974-ben angolul is megjelent (ford. Róna Éva, Akadémiai Kiadó) és széles kritikai rezonanciát váltott ki”. Másrészt: „1954-től a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa; 1961-ben az MTA Zenetudományi Intézetének egyik alapító, később osztályvezető munkatársa. Osztálya eleinte munkásmozgalmi dalok gyűjtésére és archiválására irányult.”
Társadalmi munkában hagyják futtatni magukat
Maróthy elvtárs biztosan büszke volt rájuk, hiszen „mind a négyen a DNFF jelvényét hordják, melyet a vietnami szabadságharcosok budapesti képviselője nyújtott át nekik, elismeréséül annak, hogy dalaikban szüntelenül emlékeznek a hősi nép küzdelmeire. A »Vietnami népdal«, a »Vietnami vasárnapok dala«, a »Gyászének a saigoni lányért« – a vietnami nép iránti szolidaritásukról beszél, csakúgy, mint maga az együttes neve, a »Gerilla«, amely tulajdonképpen a »partizán« szó franciás változata. <Üzenet az utókornak? Mit súg nekünk ez a szó: Partizán?> Beszélgetésünk a terveikre vonatkozó kérdéssel ér véget. Berki Tamás építészmérnök akar lenni, Gergely Ágnes jogász, Vámos Tibor pedig, – ha sikerül felvétele, a bölcsészkarra – irodalomtanár.
Egyikük sem szánja kenyérkereső foglalkozásnak az éneklést, hiszen ma sem fogadnak el pénzt az iskolai, kultúrházi, vállalati fellépésekért. A mozgalmi song terjesztését magától értetődő természetességgel társadalmi munkának tekintik, és az együttes ezen kezdett úton kíván haladni még sok esztendeig.”
Haraszti Miklós, az MTA munkásmozgalmára
Ó! Ingyen csinálták! Társadalmi munkában végzett agymosás. Lépjünk vissza mégis az ösvény elejére, hogy történt, hogyan találtak egymásra, hogyan lelt rájuk a híres költő, Haraszti Miklós elvtárs? „Pár éve néhány hivatásos zeneszerző, költő próbálkozott egy összeállítással, akkor még kevés sikerrel.
De nem sokkal később egy fiatal bölcsészhallgató, Haraszti Miklós, aki a Magyar Tudományos Akadémia munkásmozgalmi dalkutató csoportjának is munkatársa, keresni kezdett megfelelő partnereket elképzeléséhez. Olyan fiatalokat keresett, akik vállalkoztak volna a magyar Protest Song szolgálatára.”
Munkásmozgalmi dalkutató csoport! Ez nagyon tudományosan hangzik! Hiszen ezt vezette akkor a Tudományok Doktora, Maróthy elvtárs! „Vámos Tibor, Berki Tamás szegődött hozzá, s végül egy énekes, Rohonyi Marianne. Az első fellépés – Oszolytető után – váratlanul meghívásokkal árasztották el őket. Iskolák, klubok jelentkeztek, szeretnék hallani az új együttest, a Gerillákat. Voltak a rádióban, lemezre vették számaikat, tv-ben szerepeltek.”
Nem akart Vámos sztár lenni – ekkor még
Váratlan siker! Hiszen annyira szembementek a Kádár-rezsim elvárásával! Valóságos csoda ez! Ahogyan az is, hogy egyszerű elvtársak maradtak. „Azt hihetné az ember, ennyi szép siker után kész sztárokkal áll szemben. A Gerillák nem ilyenek. A sztárkodás nem illik emberi magatartásukhoz, még kevésbé zenei hitvallásukhoz.
– Nem is szeretnénk, ha sztárt csinálnának belőlünk — mondja az együttes szellemi vezetője, Haraszti Miklós –, de azt sem, hogy összetévesszenek bennünket olyan fiatalokkal, akik néha, talán divatból is, előadnak egy-egy pol beat-számot. S olyanokkal sem, akik ezt a műfajt csak egy gondolatkörben, egy témakörben művelik. A Protest Song fogalma ennél sokkal szélesebb. Nem szabad csak egy napi politikai probléma szolgálatába állítani. – Hivatásos zenészek sem vagyunk – folytatja a gondolatsort Vámos Tibor. –
Muzsikánk lényegéhez tartozik, hogy abból nem csinálunk, nem csinálhatunk üzletet. De bármikor, bárhová szívesen elmegyünk, fiatalok vagy idősek közé, s előadjuk számainkat.”
Nem akartak sztárok lenni, de véletlenül azok lettek. A KISZ-es költőként ismert Haraszti Miklós verseit a hatvanas évek közepétől sorra leközölte a média. A többi a szokásos mozgalmi karrier.
Érdekes, hogy ekkor még a gimnazista Vámos Miklós – apja Rajk László titkára volt, jogász, jogtanácsos – is kerülte a fényt. Ennek ellenére hatalmas csillagok lettek, csak a zenésztársak utálták őket
Vámos valamikor ekkoriban nevet változatott. A Gerillának vége lett, és megszületett Vámos Miklós, az író. A két fénykerülő kommunistának 1969-ben jelent meg a közös műve. Természetesen forradalmi címmel:
Egyikükből tényleg zenész lett
Gergely Ágnes is pályát változtatott. A Ki mit tudon még a Béketanács későbbi hősével, Koncz Zsuzsával fedezték fel, aztán civil pályára került. A banda legtehetségesebb tagjából, Berki Tamásból végül dzsessz-zenész lett; huszadik századunk szürrealitását mutatja, hogy a Wikipédián lévő közös fotón éppen azzal a Jackie-vel szerepel együtt, akit (akiket: Syrius) – a Gerilla együttesétől eltérően – finoman szólva sem támogatott az aczéli „három T” rendszere. Így írtok ti – helyet így zenéltek ők. A többi? Történelem.
