Nincs ember az országban, aki ne hallott volna Novák Katalin lemondásáról. A teljes történethez az is hozzátartozik, hogy Varga Judit is visszaadta a mandátumát, a cikkben látható videó azonban még jóval a végkifejlet előtt készült, így ezt a részt nem tartalmazza. Ami viszont annál fontosabb, hogy mi vezetett idáig. Ki az a K. Endre és mit követett el? Tudott vajon a bicskei gyermekotthon falai között zajló gusztustalan tettekről? Miért nem beszél senki a történet harmadik szereplőjéről, aki ugyan bűnös, mégis kegyelmet kapott? Milyen hazugságokat terjeszt az ellenzék és a cselédsajtó a történet szereplőiről? Ez a videó azok számára készült, akik válaszokat keresnek, és akik meg szeretnék érteni a teljes történetet, elejétől a végéig.
Közérdekű közlemény! Március 8-a több szempontból is fontos dátum, ugyanis a nőnap és a Zoltán-névnap mellett nagyszabású összejövetelt tartunk a Polgári Mulatóban! Kroó Zita, Szamosi Timi, Vincze Emília és Megadja Gábor társaságában ismét megfejtjük a világot, a rendezvény második felében pedig a közönség kérdéseire válaszolunk. A nőnap alkalmából a lányok, hölgyek, asszonyok és asszonyságok számára díjmentes a belépés, a bejáratnál pedig mindenkinek egy apró ajándékkal kedveskedünk. Gyere el te is!
Facebook hozzászólás
K
2024-02-12 at 07:34
–A köztársasági elnök nem igazságot teremt, hanem “KEGYELMET AD” és ehhez minden joga meg van.
Novák Katalinnak joga van “kegyelmet adni”, és élt ezzel a jogával, tehát nem történt semmi olyan ami problémát jelentene.
–Ezért Novák Katalinnak felesleges volt lemondania, és ha lemond akkor találjon olyan indokot ami megfelelő és elfogadható, de a jelenlegi lemondási indokok ALAPTALANOK.
–Ezt a lemondást legjobb lenne ha az országgyűlés ELUTASÍTANÁ.
dr. Kolompár G.
2024-02-12 at 07:30
K 2024-02-12 at 07:03
K. Endre egy elitélt bűnöző. Te neki hiszel? Bocs, de ez a személyes jogod és problémád. Azonban a többségtől ne várd el, hogy bekajálja egy bűnöző picsogását és hazudozását. De felesleges is ezzel foglalkozni, mert ez csak ürügy volt az eltávolítására. Ami a valós ok volt, amiatt én is támogatom hogy így történt a dolog. Novák kezdett a Fidesz házi göncárpádja lenni.
Naprózsa
2024-02-12 at 07:07
Kedves István 06:27!
Érdemes elolvasni a Vadhajtásokon “Hont András a sárga földbe taposta Magyar Pétert” – című ironikus szövegét, ami azért rádöbbent a szerelmi ügyből elvált férjecske és Juditunk közelében zajló furcsaságokról, hogy micsoda pozíciókhoz juthatnak férjek, anyósok ha egy asszonyka a benne van a kormányban… Azért ez is egy kicsit túlzás, már nem is említve ennek a szarjankónak a most is indokolatlan sértett hőbörgését…
K
2024-02-12 at 07:03
–Megértem a Novák Katalint kritizáló érveket, mert én magam is rengeteg kritikát fel tudok sorolni Novák Katalinnal kapcsolatban.
–De sajnos Novák Katalin lemondása nem a “JOGOS” kritika miatt történt.
–A fenti videóban is elhangzottak olyan kritikák, amik ebben a pedofil ügyben döntő bíróságra is vonatkoztak.
–Hallgattassák meg a másik fél is , úgy vettem észre hogy senki sem olvasta el K.Endre védekező írását.
–Én elolvastam.
*******
–Annak örülnék, ha már az emberek véleményt mondanak, akkor legalább vennék a fáradságot ahhoz, hogy megismerjék a TELJES ügyet. Sajnos sokan csak kapásból mondanak véleményt, és utána “GÖRCSÖSEN RAGASZKODNAK” a felületes és hibás véleményükhöz.
******
–Remélem hogy az országgyűlési képviselők megismerik ezt az ügyet, és annak ismeretében döntenek Novák Katalin lemondásának ELFOGADÁSÁRÓL, és ELUTASÍTJÁK Novák Katalin lemondását.
*****
–Nemcsak az egész ügy “sánta”, hanem Novák Katalinnak joga van “kegyelmet adni”, és élt ezzel a jogával, tehát nem történt semmi olyan ami problémát jelentene.
–Ezért Novák Katalinnak felesleges volt lemondania, és ha lemond akkor találjon olyan indokot ami megfelelő és elfogadható, de a jelenlegi lemondási indokok ALAPTALANOK.
–Ezt a lemondást legjobb lenne ha az országgyűlés ELUTASÍTANÁ.
–Sajnos a liberális ellenzék olyan nagy mértékben ostoba és gonosz, hogy nem kellene lovat adni alájuk egy ilyen hibás köztársasági elnöki lemondás elfogadásával.
–Nem kellene hibát hibára halmozni, és ezt az alaptalan lemondást elfogadnia az országgyűlésnek.
Sanyi
2024-02-12 at 06:55
az a baj, ha mindig enged a fidesz a tüntetések ek, ezek a f@szkalapok vérszemet kapnak. fokozott erőket tolnak a tüntetésekbe. a gyurcsányi módszerrel kellett volna élni: úgyis hazamennek. ha meg nem, kapjanak egy kis hideg vizet a nyakukba januárban. aztán majd meggondolják legközelebb
Reményi
2024-02-12 at 06:46
Ahogy én látom a kommentelők többsége csak bolyong az erdőben.
Én “Sün” kartársunkkal értek egyet, aki helyesen látja, hogy Novák Katalin nem a kegyelmi ügy miatt kapta meg a selyemzsinórt, hanem mert elszaladt vele a ló,
abban a hitben ringatta magát, hogy saját külpolitikát csinálhat.
Emlékezzünk csak:
Szinte minden nemzetközi szereplését azzal kezdte, hogy az első levegővétel után elítélte az orosz agressziót és kinyilatkoztatta, hogy a magyar nép kiáll Ukrajna területi integritása mellett. Ezek a megnyilatkozások számomra azt tükrözték, hogy
elnökasszony egyszerűen nincs tisztában sem a konfliktus hátterében meghúzódó amerikai provokációval, sem azzal hogy nekünk magyaroknak semmi érdekünk nem fűződik
a nagyra hizlalt mesterséges ukrán bábállam területi integritásának megőrzéséhez, nem rokonszenvezünk a végletesen nacionalista, leplezetlenül nemzeti kisebbségei felszámolására törekvő ukrán hatalom melletti látványos, kéretlen kiállással.
Rövid működése alatt elnökasszony politikai dilettantizmusról tett tanúbizonyságot.
Bukása szükségszerű volt. Kár, hogy a jobb sorsra érdemes Varga Juditot is magával rántotta.
gondolkozzatok már
2024-02-12 at 06:33
Édes istenem, hogy itt mennyien nincsenek képben!
Egyrészt van a jobboldalt a markában tartó nagyon erős német fegyverlobbi, amely terjeszkedik teljes Magyarországon! Mondjuk ki Rheinmetall!
Iszonyatos pénzek áramolhatnak ezekben az üzletekben, a területek csak úgy repülnek Papperger kezébe (jegyezzétek meg ezt a nevet a közeljövőben sokat találkoztok majd vele).
Ma jelenleg ő írányítja a kormány nem egy lépését háttérhatalomként!
Nemhiába kellett mennie a két nőnek, kell a hadsereg vezetésének pozíciója (főparancsnoki pozíció) a fideszes belül valaki másnak, aki kapcsolatban áll a Rheinmetall-lal!
Innentől lehet azon gondolkozni, hogy vajon miért kezdték el a napokban fideszközeli közvényeménykutatók mérni Szalay-Bobrovniczky Kristóf népszerűségét a szavazók között, pont együtt a két nőével!
Kicsit lássatok már tovább az orrotoknál!
István
2024-02-12 at 06:27
Naprózsa2024-02-12 at 06:15
“Nem szabad elmenni a minket gyűlölő buzi pöcszongorista fészkébe segget nyalni.”
Ez nekem se tetszett de akkor miért mondott le Varga Judit? Őt kedveltem.
Naprózsa
2024-02-12 at 06:15
Bár már többször leírtam, de most összefoglalnám a lényeget: A két hölgyet személyében sajnálom, de be kell ismernünk, hogy már egy ideje kifelé állt a rúdjuk, ezért hátráltak ki mögülük sokan, maga OV is.
Tudomásul kell venni végre, legalább nekünk magyaroknak, akikben Európában még maradt normalitás és élniakarás, meg gerinc is, hogy a mai világban nem mindenki alkalmas ezekre a pozíciókra. Régen egy köztársasági elnök jóformán csak díszlet volt, ma viszont nem lehet idemosolygunk, oda mondunk szépeket szereppel egy népet képviselni.
Katalinunk nem vette észre ezt és nyilatkozatai rendre meghökkentettek bennünket és keresztbe tettek a kormány kommunikációjának. Nem elég mosolyogni mondjuk a Rothschild bagázs gyilkosainak összeröffenésein Davosban, majd ilyen hülyeséget locsogni, hogy az ukránok területi épsége jogos követelés.
Nem szabad elmenni a minket gyűlölő buzi pöcszongorista fészkébe segget nyalni. Meloni sem a barátnőnk, mióta Katalinnak tudnia kellett, hogy egy hazug Bilderberg ügynök.
Ha megmaradt volna semmitmondó, valóban bájosan mosolygó díszpolitikusnak, akkor ez a kétes eset nem követelhette volna a fejét.
csam
2024-02-12 at 06:04
Az amerikai elnök meg ekte pedo.
Patriot
2024-02-12 at 06:02
moliere
2024-02-11 at 23:31
A nénik-bácsik helyett mondjuk, hogy a magyaroknak! Belőlük még több van!
Miklós
2024-02-12 at 05:55
Más szemében a szálkát a magáéban meg a gerendát sem látja. Ez jellemzi azt a tábort akik a szálkát mutogatva a gerendákról próbálják elterelni a figyelmet.Több erkölcsi tartás kellene részükről,de ami nincs abból nem lehet több. Teljesen mindegy az ellenzéknek és a világi sajtónak így is úgy is rugdosnak,ha van sapka rajtunk azért,ha nincs akkor meg azért.Sajnálom a két politikust! Tehetséges,felkészült,hazaszerető képviselőket, veszítettünk el. Remélem csak átmenetileg!! PEDOFIL ügyben nincs KEGYELEM!!! Ez az elvárása az ellenzéknek IS. Végre lesz közös döntés a parlamentben. Ha csak nem hazudtunk reggel,éjjel,meg este szindróma jön elő.
dr. Kolompár G.
2024-02-12 at 05:44
Annak örülök, hogy K. Endre tekintetében Varga Ádámmal egy véleményen vagyunk. Annak azonban nem örülök, hogy nemcsak elfogult sötétecskék, de értelmes jobboldali emberek is annyira mellényúlnak a valóság tekintetében, hogy az már kezd fájni nekem. Nem akartam semmilyen elemzésbe belemenni. Azonban amikor azt tapasztalom, hogy értelmes kommentelők is szándékosan lekapcsolják a villanyt, hogy nem kelljen a valóságot látniuk, az már nem hagy nyugodni.
Nos. Az évek óta tartó gyurcsányozás és sorosozás kellően kimosta az agyakat, és sokakat alkalmatlanná tett arra, hogy gondolkodjanak. Menjünk sorba.
1. Feltételezi valaki Novák Katalinról, hogy nagycsaládos nőként, volt családügyi államtitkárként saját döntéseként ment fel egy olyan embert, akiről tudja, hogy az általa elkövetett bűncselekmény pedofil bűncselekmény eltusolásaként történt? Én kellően utáltam Katikát a viselkedése miatt, de a kérdésre nem a válaszom.
2.El tudja valaki képzelni, hogy Varga Judit, ha szintés ismeri a jogi esetet, akkor a kormányfővel való egyeztetés nélkül aláírja a felmentést? Erre a kérdésre is nem a válaszom. Ugyanakkor nekem új információ, hogy további hatvan egynéhány elitélt felmentésével együtt írta alá a két személy a K.Endre felmentését is. Ebben az esetben elképzelhető, hogy az aláírásokra úgy került sor, hogy nem nézték át K. Endre anyagát. Tehát hibáztak, mulasztásból.
Ha mulasztásból történtek az aláírások, akkor az igencsak árnyalja az esetet. Ugyanis ha a most lemondó két személy fontos lenne a Fidesz vezetőinek, akkor simán kimagyarázhatták volna az ügyet. Miért mondom ezt? Hát azért, mert Orbánékat ezidáig sem érdekelte a baloldal sipítozása, a sajátjaik felé pedig sokkal fajsúlyosabb ügyekben is simán kimagyaráztak mindent – vagy meg sem szólaltak. Nem akarok itt páldákkal jönni, de ez az ügy piti ahhoz képest, hogy egy gázszerelőből miként lett Magyarország leggazdagabb embere.. mégis e tekintetben megy minden tovább cirkusz nélkül a maga útján.
Az én konklúzióm az, hogy meg akartak szabadulni Novák Katalintól, – de Varga Juditiot is be kellett ehhez áldozni.
A véleményem pedig az, hogy ha nem lehetett másképp kiveni a sorból az elszabadult papagájt, akkor ezt kellett tenni..
István
2024-02-12 at 04:41
UNALMAS!
Hiba volt a kegyelem és hiba volt a lemondás.
Mindenki téved.
A moslék tüntetése inkább nevetséges volt. Ezért lemondani?
(mihaszna)
2024-02-12 at 02:02
“Sajnos számunkra vagy 45 napig a Dobrevet ajánlgató Gyurcsányt kell elviselnünk, amihez legalább képet vagy videót ne csatoljanak róluk!”
Te nem unod még Gyurcsányt?
Mert Én már nagyon!
zsákfalusi szexkazán
2024-02-12 at 01:38
Feró kapiskálja a lényeget, itt alább valamivel.
Még annyit hozzá, lehet, hogy a valódi felelős politikailag túlélte ezt az ügyet, de a Fidesz soha nem lesz már belülről ugyanaz.
A bizalom veszett oda. Ezentúl már mindenkit a frász kerülget a párton (kormányon) belül, ő mikor lesz csőbe húzva, feláldozva.
zsákfalusi szexkazán
2024-02-12 at 01:31
István Kopasz
Ez olyan idilli, hogyha igaz lenne, a kormánypárti média már egy hete ezt fújta volna. Ehelyett…
Veletek
2024-02-12 at 01:03
A 444 , mint az ügy kirobbantója nagy mértékben ártott a magyar népnek, mert a nemzetközi visszhang miatt, a forint gyengül, a mi kiadásaink nőnek, a magyar gazdaságban problémát okoz. Ugyanakkor a köztársasági elnök “leváltatása” kontraproduktív, mert lesz egy másik elnök. Egyértelmű, hogy az ügy a választások előtt lett bedobva, azt célozva, tehát a híroldalnak nem az informálás volt a fő célja, ha nem a FIDESZ gyengítése, ami nem biztos, hogy így lesz !
István Kopasz
2024-02-12 at 00:51
64 bűnöző kapott kegyelmet. Mikor ezek kiválasztásra kerültek előtte azt mondták az adminisztrációnak, hogy az enyhébb bűntettek közül válogassanak. Ők ennek eleget tettek, – konkrét pedofil nem volt közöttük, de ez az ember aki kiverte most a biztosítékot bekerült a csapatba, mert háziőrizetben volt és nemsok büntetése volt hátra /8 hónap/! Innen aztán minden folyamat automatikusan történt. Az aláírások a helyére kerültek futószalagon és az érintettek szabadok lettek, mint a madár. Tehát az eset bárkivel előfordulhatott volna független attól, hogy ki az igazságügyi miniszter és ki a köztársasági elnök.
Veletek
2024-02-12 at 00:28
A 444 indította az ügyet, a többi sajtó rá hivatkozik. Az informátorról ők tudnak. Kérdés, hogy ebben az esetben mit mond a Média tv., mert ez az ügy a köztársasági elnök lemondásához vezetett, büntetőügyet érintett, nemzetközi visszhangja van, ami ártott az országnak. Ilyenkor köteles-e feltárni az informátort ? Mekkora a felelőssége a 444-nek ?
Csak_úgy
2024-02-11 at 23:59
Protokol szerint müködhet a kegyelmi kérvények aláirása, ellenjegyzése. Tehát, valakik lentebb ezt eldöntik, jóvá hagyják, hogy kik kaphatnak kegyelmet, majd több irattal együtt betolják az irodába, hogy ezeket alá kéne irnia, ha lesz rá ideje és mikor is van rá vajon ideje, soha. Szerintem nem tudta mit ír alá Novák Katalin de, Varga Judit sem. Ha mindenképpen egy időzített botrány kellett ez arra jó volt. Szájer józsi esete sem volt külömb nem a másságával volt a baj és a szakértelmével, hanem ahogy menekülőre fogta, de a razia sem volt véletlen.
Az egyéni hibákat nem tudja egy valamit is magára adó párt felvállalni, mert általánosításra adnának okot, amely népszerűtlenséghez vezethet. Zéró tolerancia van jobboldalon akkor is ha, fájdalmas veszteség éri a kormányzó pártokat. Hibáztak, felálltak, köszönünk mindent, de előre kell tekinteni.
Piros volt a paradicsom nem sárga, Magyarország előre megy nem hátra!🍅
Veletek
2024-02-11 at 23:50
Ki robbantotta ki az ügyet, közel egy évvel a kegyelem megadása után ?
Vízöntő
2024-02-11 at 23:43
Az éjszaka egy ügyvéddel folytatott beszélgetést hallgattam végig, ő képviselt 8 sértettet az eljárásban, ezt már nem fogom.
Novák Katalin lemondott, mondván hogy hibázott, majd Varga Judit is a politikai felelősséget vállalva (véleményem szerint Ő a nagyobb veszteség), miután kaptak bőven hideget, meleget!
A bibi azzal van, a döntés szerintem is rossz döntés volt, hogy a kommentelők, véleményezők döntő többsége nem ismeri az ügymeneteket.
A beérkezett kérvénynek nem tudom milyen csatolmányai voltak, de mellé biztosan ellenőrizni kellhet akár több kilónyi aktakötegeket, ami természetesen nem ők végeztek, hanem a hivatali szervezetük, az Elnöki Iroda, illetve a minisztérium illetékes államtitkárságának a főosztálya, ugyanis az államelnök hivatali szervezete az Iroda, a miniszteré pedig a minisztérium!
A kijelölt szervezeti személy, szervezeti egység a kérvény alapjait, tartalmának megalapozottságát, tényszerűségét ha megvizsgálta elkészíti az összegző véleményét, javaslatát, majd az Elnök vagy miniszter döntésének megfelelő okiratot.
Fogalmam sincs, hogy az előkészítés során az azt végzők mindent áttekintettek-e, mindenre kiterjedt-e a tájékoztatójuk, vagy esetleg tények jelentőségét jelentéktelennek minősítve azokat nem ismertették, így a hölgyek nem voltak teljesen képben a döntésnél, illetve az ellenjegyzésnél (pl. 2011-ben itt már indult eljárás ami valamiért leállt és abban volt egy törvénysértő szerepe a helyettesnek).
Itt valóban követtek el hibát, azonban a szervezetért a politikai felelősség valóban őket terheli, mert nem hiszem, hogy minden tény ismeretében csak hogy kegyet gyakoroljon, élt volna Novák Katalin a jogkörével, de ha mégis, azt kizártnak tartom, hogy minden tény ismeretében Varga Judit ellenjegyezte volna!
Az ellenzék 2010 előtti kormányon levői – MSZP, és most a DK-ban levő szökevényei – ezzel
pontosan képben vannak, de kapva az alkalmon habzó szájjal ezzel próbálhatják terelni a figyelmet a kirobbant botrányokról és a választásokat ezzel befolyásolni gondolják, míg a borász máris Dobrev Klárát gondolja az ország teljes népességéből a legalkalmasabbnak az Államfői posztra! (Úgy járnánk vele mint Ferencváros Baranyival, vagy még rosszabbul!)
Sajnos számunkra vagy 45 napig a Dobrevet ajánlgató Gyurcsányt kell elviselnünk, amihez legalább képet vagy videót ne csatoljanak róluk!
Sas
2024-02-11 at 23:36
moliere-rendben.
moliere
2024-02-11 at 23:31
Sas
Azt hagyod ki a számításból, hogy OV nem Neked csinálja a politikát, hanem a néniknek meg a bácsiknak. Abból sok van, belőled meg egy. Most már megvan? Nem mondom, hogy zseniális, de eléggé optimális.
balfék
2024-02-11 at 23:30
Nem kell ellenzéki sajtót olvasni! Akkor beszélhet, akárki is legyen. Évek óta egyszer sem nyitottam meg ellenzéki portált. Nem szennyezem a gépemet vele. Javaslom, hogy akiben van még jóérzés, tegye ugyanezt. A jobber sajtó úgyis összefoglalja nekünk. Azoknak meg majd harmadolódik a látogatottsága. Aztán nézhetnek, hogy most mi van. Nem kell a videóikat sem megnézni. Ott is többségében jobberek vannak, mert “muszáj” kommentelni alá. És minden alkalommal, amikor ráfrissítetek, egy nézettséget generál, ha elég sok időt volt már megnyitva – vagy javítsatok ki, ha nem így van. De ha csak visszamentek elolvasni, mit válaszolt a komenista, akkor biztos, hogy új nézettség lesz. Szóval tessék hagyni őket. Óbégasson, okoskodjon, de ne adjatok már nekik nézettséget. Bedobja ajánlásnak, és nincs kedvem egy pillanatot sem vetni a p.fájukra.
Sas
2024-02-11 at 23:20
de fognak emlékezni-mert beindult VJ korábbi férje.
Feró
2024-02-11 at 23:00
Bocsánat még annyit hozzáteszek,a Fidesz maga szempontjából jól kezelte,mert kB.három nap,és senki nem fog emlékezni erre a defektes kegyelemre.
Feró
2024-02-11 at 22:43
Minden történés az ellen mutat hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba,és kiderüljön hogyan született meg ez az elnöki kegyelem.Márpedig ez arra utal hogy a legrosszabb verzió az igaz,és k.endre “valaki valakije”.Miért kellene lemondania a köztársasági elnöknek azért mert a miniszterelnök csettint egyet ?Nem lemondania kellett volna,hanem választ adni hogyan történt ez a dolog.
Nagy Ivó
2024-02-11 at 22:41
@Sün
Kónya Endre levele hamisítvány. Már nyilatkozott a felesége az ügyben aki annak idején a kegyelmi kérvényt beadta, Kónya Endre nem írt semmilyen levelet. Ők továbbra sem kívánnak nyilatkozni. Valaki/k kavarják a szart.
Helyiérdekű Deathmetal Atyaúristen
2024-02-11 at 22:37
Varga Juditnak már akkor le kellett volna mondania, és visszavonulni a közélettől, amikor a Schadl üggyel = végrehajtó maffia kapcsolatba hozták . Csak nem azért kapta meg az igazságügyminiszteri pozíciója helyett az EP képviselőit, mert felfelé bukott, és így nem derült, ő mennyire érintett a dologban ? Novák lemondása viszont korrekt lépés – Gyurcsány,és Gergényi tanulhatna tőle. Vicces, hogy pont azok üvöltöttek leghangosabban, hogy Novák Katalin MONNYONLE, akiknek a szemkilövető vezére, és az ő első számú végrehajtója ezt nem tette meg. És nem (csak) Novák és Varga aláírása a kegyelmi kérvényen a Fidesz (egyik) legnagyobb szégyene, hanem az, hogy Gyurcsány és Gergényi nincs börtönben. Ahogy az is szégyen, hogy ezt a szarházit házi őrizetre ítélő másik szarházit nem teszik a kirakatba, hogy ő is megkapja a szaröntésből, ami jár neki.
Sas
2024-02-11 at 22:30
-hagyjuk már ukrajnát-NEM MONDHATOTT OLYANT, AMI BŐSZÍTI AZ USA-t-olyant csak de dumálhatsz a baromfiudvarodban.MÉ-LETT volna jó-ha NK hergeli az amerikai elmebetegeket,he?Hergeljed te-a sufnidban-a reálpolitikába meg ne szóljál bele.
Sün
2024-02-11 at 22:24
Ha igaz, amit a kegyelmet kapott Kónya Endre leírt -olvasható többfelé-, akkor a kegyelem teljesen érthető és igazságos volt, hisz maga az ítélet volt igazságtalan.
De akkor miért nem indokolta ezt meg Katalin asszony?
Nekem sajnos az a meglátásom, hogy Katalint eleve el akarták mozdítani és ez ürügy volt csupán.
Nem a kegyelmi döntés miatt kapta meg a selyemzsinórt (az alkotmánymódosítási javaslat beyújtása), hanem a davosi szereplése okán. Ott ugyanis azt mondta, hogy ezt a háborút Oroszország nem nyerheti meg. Ez azt is jelenti, hogy Ukrajnának kell megnyernie, tehát toljuk bele tovább a pénzt és a fegyvert. Ezzel felmondta a kormány két éve tartó, következetes narratíváját.
Ez az álpedofil ügy (mert hisz a kegyelmett kapott nem pedofil) valójában kapóra jött ürügy!
A Varga menyecskével együtt nagy vérveszteség ez a fidesznek. Igaz, az EP lista érdektelen, ki az a hülye, aki az eurokolhoz továbbéltetésére szavaz?
Nyilván belharc is dúl a Fideszben, Varga menyecske úgy gondolhatta, hogyha Viktor kicsinálja Katit, akkor csessze meg az EP listáját. Logikus.
Királytigris
2024-02-11 at 22:18
Amit még a kommentemből kimaradt:
Nyílván a sorosi sameszes média, hazugságokkal, csúsztatásokkal feltúrbozza az ügyet, és politikai tőkét próbál belőle kovácsolni! Ezen nincs mit csodálkozni, mindig hazudnak.
Sas
2024-02-11 at 22:17
viszont-Skrabski Fruzsina csodálatos.
Sas
2024-02-11 at 22:16
Szörényi pedig arra megy , amerre a szél fúj, ugye.
Béla
2024-02-11 at 22:16
Korrekt tájékoztatás részrehajlás nélküli!
Sas
2024-02-11 at 22:13
egy-irodalmár is ott volt………..na, most-művészekben bízni-az infantilizmus.A legtöbbje pszichopata.
Sas
2024-02-11 at 22:12
Gundel-Takács átvilágítás nélkül is libernyák.
Királytigris
2024-02-11 at 22:06
Ebből a videóból nekem az jön le, hogy az Elnökasszony titkársága az Elnökasszony elé rakott egyszerre 64 db. kegyelmi kérvényt, amiben pedofíliáról szó sem volt. Na most 64 db periratot nyílván képtelenség átnézni, ez az Elnökasszony titkárságának a feladata, mielőtt az Elnökasszony elé terjesztik jóváhagyásra.
Itt nyílván a titkárság volt felületes, mert ők sem nézték meg a 64 db.periratot tüzetesen, tehát ők hibáztak. Persze ez nem menti fel az Elnökasszonyt, mert a végső felelősség az ővé. Ezért is mondta, hogy azért mond le, mert hibázott, bár nem fejtette ki a hiba okát, de ez lehet az ok amit az előbb leírtam, és ami a videóból számomra lejött.
Ezért nagyon fontos, hogy Ő személyesen milyen munkatársakat válogat össze. Nagyon ügyelve arra, hogy mindegyik 100%-osan megbízható legyen, ott áruló elemek nem lehetnek. Mintahogy a botrány kipattanása után több patkány el is hagyta a süllyedő hajót… Gondolom megtörtént a nemzetbiztonsági átvilágításuk is, hiszen adott esetben államtitkok is megjelenhetnek az ügyintézés folyamán, vagy mégsem?
Varga Juditnál is hasonló lehet a helyzet. Ő gondolom 100%-ban megbízott az előterjesztésben és ezért ellenjegyezte. Persze itt is a felelősséget neki is viselnie kell. Ezért mondhatott le Ő is.
Persze felmerülhet, hogy Viktorunk miért nem állt ki mellettük, ha már mindkettőjüket Ő javasolta, vagy helyezte hivatalába?
Ha a köztársasági hivatal titkárságán, és az Igazságügyi minisztériumban nincs pontos precíz munka, az bizony nem védhető. Ezért hátrálhatott ki mögöllük, és tett egy alkotmánymódosító javaslatot a pedofiliát elkövetők kegyelmét meghiúsítandó, bár a kegyelmet nem a pedifil elkövető kapta. Tehát ez számomra, valahol pótcselekvésnek tűnik.
Végső megjegyzés: Az elnökasszony kegyelmezése a gyalázatos bírósági döntések miatt volt szükséges. Ebbe most hiba csúszott. Gondolom a következő köztársasági elnök szinte biztos, hogy úgy fogja kerülni a kegyelmezést, mint ördög a tömjént!
Ildikó Heiszám
2024-02-11 at 21:51
Végig hallgattam a videót.Logikus megközelítés.A belső érzésem azt mondja,hogy a mostani Kormányt külföldről és idehaza az ellenszél emberei meg akarják buktatni.Ez a pedofil történet egy a sok közül,amellyel próbálkoznak..elég elhallgatni valamit és elég hozzátenni valamit a történethez.Sok hozzászólást,videót meghallgattam,néztem,a lényeg,amit fentebb írtam:politikai manőver,amely része a “szép,új világ”megteremtésének..mert,hogy mindenütt le akarnak építeni minden értéket,ami emberré tesz bennünket…..
Sas
2024-02-11 at 21:41
ez az ember -OV- profi? Indirekt azt sugalta az alkotmánymódosításával-mintha pedó ügy lenne.Majd NK sírdogál-a többi nézi.Ez profi párt?Tömeggyilkosok nem mondanak le-vígan élnek-itt meg az ártatlan sírdogál-a többi meg áll f..ával a kezében.
Sas
2024-02-11 at 21:38
Erőt kellett volna mutatni-ehelyett jött OV- hülye alkotmánymódosításával-ez azt sugalta, mintha pedót engedtek volna ki-majd erő helyett gyengeséget mutattak-NK sírdogált is-hát, így nem lehet politizálni-farkasok között-
Billy
2024-02-11 at 21:37
Elkezdte lenullázni magát a fidesz! Nem áll ki a saját legjobbjai mellett! Megmaradnak a parlamenti székeikbe kapaszkodó, soha még a hangjukat sem hallató, egyre zsírosodó “politikusaik”! Kiábrándító, hogy a pedofil cselekményt elkövető szarházi csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy érzékenyített, elfogult bírótól és a miniszterelnök ez ellen nem emeli fel a szavát?! Helyette két kiváló, szeretett politikust dob a levesbe! Erkölcsi példát akar mutatni azoknak, akiknek nincs erkölcsük? Ha most nem kaptak vérszemet arra, hogy egyesével kinyírjanak minden értékes embert a kormányfő körül, akkor soha! Nem volt még elég példa eddig erre? Csalódott vagyok…
Sas
2024-02-11 at 21:33
kisebbrendűségi komplexussal nem kell politizálni-mivel lemondott-ezt úgy –narrálják-hogy -bűntudata van-vagy hogy valódi bűnösök presszionálták-ergo görgetik tovább az ügyet-most jön a püspök meghurcolása-a fidesz hülye. Azt kellett volna mondani, hogy tévedett-megtévesztették-ennyi-maga OV öntött még olajat a pislákoló tűzre-a jobboldali szavazók egy része pedig–morál-beteg-ezt a balosok tudják-ők pszichopaták röhögnek a morál-mániákusokon.A jobboldal -morálidióta-a baloldal pszichopata-a pszichopata előnyben van.Most jut az ügy a püspökig-a teljes egyházig-hihetetlen marhák vagyunk-a morál marhái.
rock
2024-02-11 at 21:19
Sajna Novák nagyon mellényúlt,vállalhatatlan a kegyelmi intézkedése.Számomra érthetetlen.
Miki
2024-02-11 at 21:12
Teljesen mindegy,ez úgy an block el lett cseszve,de izomból.Nem volt más megoldás,menniük kellett,próbálták,de nem jól reagált a konz. közösség a kimosdatásra,nem beszélve az 1-ről,aki szintén berágott.Érdekes módon sztem a Judit ügye,ami meredekebb,mert az ő neve más ügyben is felmerült,őt látom az első számú célpontnak,tudom,véleményes…Sajnálom ezt a 2 kislányt,kár értük
Sas
2024-02-11 at 21:10
kapitális nagy balf..zok vagyunk-a kormány egyenesen monumentális-.
Sas
2024-02-11 at 21:08
azt kellett volna mondani, hogy jóhiszeműen adott kegyelmet-mert így-meg-úgy tájékoztatták-ezt hitte-azt hitte-simán sikerűlt volna kimosni-ehelyett magára rántotta-és aztán ezt követi a balfaszkodás.Ha elnézést kér, etc, etc-már túlvagyunk rajta-megvezették-osztjónapot.
Sas
2024-02-11 at 21:05
mivel lemondott-indirekt-,még inkább magára húzta az ügyet–mivel nincs hatékonyan védve-külföldön egyáltalán nincs.-a teljes párt bemocskolódik.A szokásos fid.-kormány taktika-már a patagónok is azt hiszik, hogy………A reakció az ismert– G Ottó-i–:”hagyják abba!”-Elképesztő-A kormány egy határ szerencsétlenség.A propagandistái is.Ha nem bűnös-és nem bűnös-mert jóhiszeműen járt el-akkor nem kell lemondani-de a kormány összecsinálta magát.