
Több mint negyvenhatmillió választópolgárt várnak Olaszországban az urnákhoz vasárnap, akik három nagy pólus, a Matteo Renzi vezette balközép, a Silvio Berlusconi vezette jobbközép és a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelöltjei közül választhatnak tagokat a parlamenti alsó- és felsőházba, miközben elemzők hosszú és nehéz kormányalakítási időszakot jósolnak, és a szakértői kormány lehetőségét sem zárják ki.
A szavazóhelyiségek vasárnap reggel héttől este tizenegy óráig lesznek nyitva, a közvélemény-kutató cégek az urnazárás után készítenek majd exit poll-előrejelzéseket. A szavazatszámlálás azonnal elkezdődik, de minden voksot várhatóan csak hétfőre számolnak össze. Az utolsó felmérések a Berlusconi vezette jobbközép koalíció győzelmét jósolták harminchét-negyven százalék közötti eredménnyel. A biztos kormányalakítási többséghez azonban legalább negyven százalék szükséges. A koalíciót a Berlusconi vezette Hajrá Olaszország, a Matteo Salvini vezette Északi Liga és a Giorgia Meloni irányította Olasz Testvérek alkotja más kisebb pártokkal. Berlusconi Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét jelölte miniszterelnöknek, Matteo Salvini pedig saját magát, arra az esetre, ha pártja szerezne több szavazatot. Az Északi Liga az ország északi részén elsöprő többségre számít.
A jobbközép koalíció ígéretei között az adók csökkentése kapott hangsúlyt, valamint a migrációs helyzet rendezése a határvédelem erősítésével és az illegális bevándorlók kiutasításával. A jobbközép vetélytársának az ötévi ellenzéki politizálás után kormányra törő M5S számít. A populista és euróellenes párt harmincegy éves miniszterelnök-jelöltje, Luigi Di Maio már a kampány utolsó napjaiban bemutatta reménybeli kormánya névsorát. Az M5S ereje megközelítheti a harminc százalékot, amivel a legnagyobb párt lehet. A múlttal ellentétben azonban az M5S most nem zárja ki az esetleges koalíciót más pártokkal a kormányzás érdekében. A Matteo Renzi vezette, balközép Demokrata Párt támogatottságát a felmérések jóval huszonöt százalék alá becsülték. Ez is elegendő lehet azonban egy kormánykoalícióban történő esetleges részvételhez.
Forrás: MTI. Fotó: Reuters
ANTIGLOB79
2018-03-05 at 12:51
Így nehéz lesz!A betelepítéstől legjobban sújtott sötét idióta déliek halgattak a
vezetésképtelen senkik által vezetett szavazatrabló ötcsillag szirénhangjainak
egyértelmű hogy ezeket azért tartják hogy a jobboldaltól raboljon szavazatokat
sajnos fényesen sikerült
ANTIGLOB79
2018-03-05 at 11:57
Sajnos számunkra kudarc ez a választás!A legtöbbet(a sötét idióta déliektől) a valószínűleg már megvett-vezetésképtelen senkik által vezetett,szavazatrabló ötcsillag kapta
eredmény:a zavarosban halászgató HH számára ideális helyzet,béna kacsa kormány–S zsoldosai akadálytalanul folytathatják a betelepítést,hódmező mellett intő jel ahogy a német választás is:a választók által tönkrevert SxD kulcsszerepeket kap a kormányban!? nagykoalíció=betelepítő,európa hóhéra egypárti diktatúra
apeeng
2018-03-04 at 17:59
vajon Berlusconinak mi a titka? valamit nagyon tud, vagy nagyon ért.
(hogy csajozni szeret, az biztos)
Ba
2018-03-04 at 12:44
Mert másod se maradt! 🙂 Az eszed szóra sem érdemes,atöbbiről meg ne is beszéljünk!
Névtelen
2018-03-04 at 12:30
“Antigender” felhasználónak TÖKÉLETESEN IGAZA VAN!!
Zsanett
2018-03-04 at 11:29
Miért lopnám el a saját nevemet?Nem vagyok szélsőbalos mint te!
marta
2018-03-04 at 10:33
HAJRÁ OLASZOK–TI MINDIG IS KARAKÁN ,ÖSSZETARTÓ NEMZET VOLTATOK—BÜSZKÉK A HAGYOMÁNYAITOKRA ÉS AZ IDENTITÁSOTOKRA—SAJNOS—NEM ÚGY MINT A SZÉTHÚZÁSRA ,HAZAÁRULÁSRA FILLÉREKÉRT MEGVEHETŐ MAGYAROK SAJNOS ELÉG TETEMES RÉSZE !!!!!!
Marcika
2018-03-04 at 10:26
Avanti, ragazzi d’Italia!
luftwaffe
2018-03-04 at 08:13
Viva Berlusconi!!!
Merkel Angéla
2018-03-04 at 11:09
NA UGYE !
Gyzoltan
2018-03-04 at 08:10
Európa, részben már megpecsételődött sorsa a tét!
Végre lesz e igazi ellenállás a zsidó cionista Junckerrel, a cionista uralom alá került EU.-val szemben, hogy végre a Junckerek ne tudjanak “tovább-lépni”!
Merkel Angéla
2018-03-04 at 11:09
NA UGYE !
Iván cár
2018-03-04 at 11:44
Csak nem szervezi Berlusconi is a migrációt? Csak nem erről egyeztet az EU vezetésével? Ő is pofátlanul beavatkozik szuverén országok belügyeibe civilnek nevezett szervezetein keresztül? Mesélj! Ez izgalmas!