Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján, amit feltúrtak, majd egy rakás irattal távoztak. A volt elnök megerősítette a hírt és megjegyezte, hogy korábban egy elnökkel sem történt ilyen incidens, ügyészségi túlkapásnak titulálta az esetet.
A volt amerikai elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket. Az FBI nem kommentálta az intézkedést, és azt sem közölte, hogy milyen bírósági felhatalmazás alapján cselekedtek.
A New York Times értesülése szerint a hatóság emberei minősített iratokat kerestek, amelyeket a volt elnök hivatali idejének megszűnése után vitt magával. Más értesülések a 2021 január 6-i eseményekkel kapcsolják össze a házkutatást. Egybehangzó hírek szerint a házból 15 doboznyi irattal távoztak.
Se nem szükséges, se nem helyénvaló, ami történt
Donald Trump közleményében példátlannak nevezte a bejelentés nélküli házkutatást, ami egyetlen korábbi elnökkel nem történt még meg. A hatóság fellépése nem volt „sem szükséges, sem helyénvaló”, ügyészségi túlkapás, és az igazságügyi rendszer fegyverként való felhasználása – írta a volt elnök.
A hatósági intézkedés idején Donald Trump nem tartózkodott a floridai épületegyüttesben, Mar-o-Lago-ban. A hírtelevíziók tudósításai szerint a házkutatásról szóló hírek kiszivárgása után a floridai ház közelében Trump-párti tüntetők jelentek meg.
Trump szerint Amerika korrupt országgá vált
Ez a radikális baloldali demokraták támadása, akik kétségbeesetten próbálják megakadályozni, hogy 2024-ben induljak az elnökválasztáson, különösen a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján, és akik hasonlóképpen mindent megtesznek, hogy megállítsák a republikánusokat és a konzervatívokat a közelgő félidős választásokon
– reagált a volt elnök a történtekre.
A volt amerikai elnök a közösségi médiában ítélte el a szövetségi nyomozóiroda és az ügyészség túlkapását. Kijelentette:
Sajnos Amerika mostanra egy ilyen országgá vált. Olyan szinten korrupt, amilyenre még nem volt példa
A New York Times értesülése szerint a hatóság emberei minősített iratokat kerestek, amelyeket a volt elnök hivatali idejének megszűnése után vitt magával. Más értesülések a 2021 január 6-i eseményekkel kapcsolják össze a házkutatást. Egybehangzó hírek szerint a házból 15 doboznyi irattal távoztak.
Forrás: Index, fotó: news10.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS