A miniszterelnök két hete volt utoljára a Kossuth rádió vendége, a mai témák között az infláció és az orosz–ukrán háború mellett a migrációs kérdés és a tusnádfürdői beszédre adott reakciók szerepeltek. A kormányfővel készített interjút élőben tudósítottuk a PestiSrácok oldalán, a videó visszanézhető portálunkon!
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában válaszolt a tusnádfürdői beszédét ért kritikákra, úgy fogalmazott, fontos, hogy jó kapcsolat alakuljon ki az új román és szlovák kormánnyal. A kormányfő szerint Brüsszelnek oda kell adnia az uniós pénzeket Magyarországnak és kérdéses, hogy az unió meddig bírja még Ukrajna finanszírozását. A szerdai kormányülésen az ukrajnai háború legfrissebb fejleményeit, a béke és a tűzszünet érdekében a közeljövőben teendő diplomáciai lépéseket is áttekintették. Elhangzott: a gazdaság terén jelenleg az infláció letörése a legfontosabb feladat, ennek érdekében döntött a kormány hatásos intézkedésekről például a boltok kötelező akciózásáról és az online árfigyelő rendszer bevezetéséről.
A baloldal provinciálissá vált, nem olvasnak, elvesztették a frissességüket, a régi mantrát mondják. Annyi új dolog történik a világban. Ez a baloldalon nem látszik
– mondta a miniszterelnök a tusnádfürdői beszéd reakcióira utalva.
Tusnádfürdő ikonikus helye a nemzeti oldalnak, műfajilag körülhatárolatlan. Ez egy szabadegyetem, nem igazán beszédet mond, inkább közös gondolkodásra ajánlja ezt a lehetőséget
– fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli, szokásos interjújában. Szerinte általában a beszédre adott reakciók izgalmasabbak, mint maga a mondandó.A beszédre adott külföldi reakciókra is kitért. Szerinte a román miniszterelnök egy fiatal, erős és agilis vezető, jó reményei vannak vele kapcsolatban. A szlovák „nehezebb eset”, választás lesz szeptemberben, „ilyenkor mindenki idegvégződése érzékenyebb”. Ráadásul itt van egy kérdés, „amiben nem fogunk egy malomban őrölni”, hogy utódállamról vagy elszakított területről beszélünk, de szerinte ezt a kérdést a történészekre kell hagyni.
Mi, magyarok 1100 éve flowban vagyunk, ez egy történet
– mondta hozzátéve, ez nálunk nem utódokról meg elődökről van szó. Ugyanakkor úgy véli, hiba lenne a szlovák-magyar kapcsolatok középpontjába beengedni ezt a kérdést, és nagy lehetőséget lát a szlovákokkal való együttműködésben is.
Felháborító, hogy a multik Brüsszellel karöltve nyerészkedni akarnak és árspekulánsként viselkednek
Az inflációval kapcsolatban arról beszélt, hogy véleménye szerint a multik árspekulánsként viselkednek – ezt felháborítónak nevezte. Mint mondta: a multik összejátszanak Brüsszellel, de a hazai hatóságok mindent megtesznek azért, hogy ne tudják elérni a céljukat. Tájékoztatása szerint a kormány augusztus 1-től 15 százalékra emeli a kötelező akciózás mértékét és kiterjeszti további termékekre. A miniszterelnök szerint most a legfontosabb az infláció letörése, árstopok, online árfigyelő rendszer és egyéb intézkedések révén.
Miközben az egész ország az infláció ellen harcol, sajnos vannak, akik nem veszik ki a részüket ebből, sőt kihasználják a helyzetet. A nagy élelmiszerláncok a magas energiaárak adta lehetőséget megragadva növelik az árakat, még az importtermékekét is. A hatóságok már hárommilliárd forint bírságot kiszabtak emiatt. A magyar kormány igyekszik ezt visszaszorítani, az árspekuláns multik azonban ekkor panaszkodni mennek Brüsszelbe
– fogalmazott.
Ez felháborító, helytelen, és ez ellen fel kell lépni.
Ennek a háborús helyzetnek nincs más megoldása, csak a diplomáciai út. Kitartásra van szükség.
Hozzátette:
Angela Merkel lokalizálta az ukrán-orosz viszályt. Ezt kellett volna tenni most is. Mi ezt képviseltük. A Nyugat most nem ezt teszi. Pénzt küld, fegyvereket – harcolni, persze az ukránok harcolnak.
Orbán Viktor hangsúlyozta:
Az utolsó ukrán katonáig harcol a Nyugat
Orbán Viktor szerint Ukrajna szuverenitása megszűnt, az USA szerepét pedig fajsúlyosnak tartja. Kérdésként felvetette, hogy Európa vajon mennyi ideig bírja az eszkalációt, míg Amerika ezt könnyebben éli meg gazdasági okokból. Az amerikai választás is mérvadó lehet az orosz-ukrán háború kimenetelével kapcsolatban.
Ez már nem az ukránok háborúja
– mondta a miniszterelnök, hangsúlyozva:
Elfogyott az erejük.
Orbán Viktor úgy fogalmazott:
Két kérdés van. Az első: az Egyesült Államok elnöke hogy dönt. Hogyan akar ráfutni a 2024-es választásra. Úgy, hogy egy proxyháborúban van, vagy tűzszünetet köt. A másik kérdés: meddig bírja Európa. Amerikának van világpénze, a dollár. Különböző machinációkkal elő tud állítani pénzt. Az euro nem ilyen. Az uniónak akkor van pénze, ha a tagállamok adnak. Most Brüsszel már mondja, hogy elfogyott a pénz.
Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott:
Az Európai Unió a teherbíró képessége határán van. Lehetetlennek tartom, hogy az európai emberek úgy döntenének, hogy továbbra is finanszírozzák a háborút. Az európai tagállamok vezetőinek hozzáállása a népakarattal megy szembe
a népet nem lehet leváltani, a kormányokat igen.
a világgazdaság legnagyobb erénye a szabadkereskedelem, ebből Magyarország is kiveszi a részét, az utóbbi évtizedekben rengeteget dolgoztunk azért, hogy hazánk versenyképessé váljon
– húzta alá. A miniszterelnök szerint óriási károkat okozott a világgazdaságnak a háború és annak következményei.
Két különböző meteorral találkoztunk. A koronavírusnál sok ember meghalt, az egy nagyon fájdalmas másfél év volt, ami gazdasági problémákat és munkahelyek átmeneti bezárását hozta magával. A háború a munkahelyeket ezzel szemben nem veszélyezteti.
Kitért arra is, hogy
Magyarországon teljes foglalkoztatás volt az orosz-ukrán konfliktus előtt, és a háború nem is tudta kibillenteni ebből.
Hozzátette, a háború az inflációval szorongatja a magyarokat, a kormány ez ellen azt tudja tenni, hogy fenntartja a rezsicsökkentést, hogy tehermentesítse a magyar családokat.
Európában a magyar családok fizetik a legkisebb rezsit
– hangsúlyozta. Arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság nemrég bejelentette, hogy újabb 100 milliárd euróra van szüksége a tagállamoktól, miközben nem tudja teljesíteni a feléjük felé való kötelezettségeit.
Véleménye szerint az EU tartozik Magyarországnak, hiszen mi rendeztük az aktuális befizetésinket, Brüsszelből viszont nem adják oda azt, ami nekünk jár, „tartoznak rengeteg pénzzel”.
Brüsszel tartozik nekünk
A kormányfő úgy fogalmazott a Kossuth Rádióban:
Az Unió tartozik Magyarországnak. Tartozik a határkerítés ügyében, tartozik 800 milliárd forinttal a tanároknak, és tartozik a helyreállítási alap pénzével. Pedig az a covid miatt jár, annak meg már vége. Nem azért tartoznak-e nekünk, mert a nekünk járó pénzt valami másra, például Ukrajnára elköltötték..?
– tette fel a kérdést Orbán Viktor.
Magyarországból nem lesz migránsgettó
Mi nem akarunk migránskvótát, migránsgettókat. Nem akarunk ilyen kísérletben részt venni, és ha nem akarunk, akkor ez nem is lesz.
– hangsúlyozta a miniszterelnök. Úgy fogalmazott:
Ha beengeded a migránsokat, akkor olyan emberek jönnek be, akikről nem tudsz semmit, nem te választottad ki őket, hanem az embercsempészek tolták rád őket. Egyszer csak azt veszed észre, hogy többen vannak, és elkezded bennszülöttnek érezni magad, úgy, hogy erről nem dönthettél. Ez tönkretehet egy országot
– tette hozzá.
JG
2023-07-30 at 13:19
MINDENHOL TÁMADNAK!
– visszatartják a nekünk járó EU -s pénzeket
– dollár milliókkal támogatják a bukott moslékot, hogy megdöntse a kormányt
– nem járulnak hozzá az EU határvédelméhez
– migránsok millióit akarják ránk kényszeríteni
– támadják a gyermekvédelmi törvényünket
– támadják a családokat védő csökkentett rezsit
– gyűlölnek minden magyar sikert
– támogatnak minden deviáns állatot csak hogy békétlenséget csináljanak Magyarországon (börtön biznisz, cigányok – buzik – tanárok stb. hergelése)
– a gazdasági válság csúcspontján Soros betámadja az OTP -t
– támadják a Forintot
– el akarják venni tőlünk az olcsó orosz energiát és teljes USA függőségbe akarnak bennünket hajtani
– támadják a keletről érkező beruházásainkat (akkumulátor gyárak, Selyem út stb.)
– támadják a tőkeerőssé vált magyar vállalkozókat, akik képessé váltak tőlük átvenni a stratégiai ágazatainkat
CSAK AZ ÉLELMISZER KERESKEDELMET, MINT STRATÉGIAI ÁGAZATOT NE HASZNÁLNÁK ELLENÜNK?
KI HISZI EZT EL SEGGFEJEK?
oshon
2023-07-30 at 12:01
Megjottek rogton a kurrva budos magyargyulolo dogevok , lapatoljak a szrt a ventilatorban … kurrva budos anyabszo buzik … szaralis iogik – fuuujjj a budos fajtatok hazajaba csuszomaszok – fuujjte !
Orientál
2023-07-30 at 01:09
Yoggi Hazudsz mert nem CSAK rólad írt K hanem balliberális zöld korrupt hazug bandádról akiknek te a szekerüket tolod ,tehát a bandádról írt K.
Orientál
2023-07-29 at 20:57
dr. Kolompár Genitália Milliárdjainkat lusta migránsokra genderekre Soros szervezeteire … ilyen élősködő haszontalanokra költik az eu-s belliberális zöld cimboráid von der Leyeneddel együtt a milliárdjainkat.
Orientál
2023-07-29 at 20:52
dr. Kolompár Genitália Ja persze máig sem adták nekünk a covid miatti helyreállytási rengeteg milliárdnyi eurónkat és von der Leyened az eu-s elnököd rengeteg 10 milliárdnyi eurót akar a mi költségvetésünkből Zelenszkijék támogatásukra és a saját fizetésük megemelésére. Na ne hülyéskedjél.
Angie
2023-07-29 at 19:45
Azt kell mondjam, hogy nemcsak a multik zsebelik az embereket, hanem mindenki vérszemet kapott, ráülve a “háború van” szlogenre.
Én idén ezért bojkottáltam jó pár termék megvásárlását, és akciósan igyekeztem vásárolni.
dr. Kolompár Genitália
2023-07-29 at 14:25
Bármennyire is utálni fognak sokan érte, a jelenlegi inflációhoz semmi köze az uniónak és Gyurcsányéknak. (Ez nem jelenti azt, hogy az említett mocskok nem mindenben a kormány ellen szurkolnak, és még az országunk tönkretétele sem elég magas ár a hatalmuk megtartása- megszerzése érdekében.)
Azonban a jobboldali, keresztény-konzetvatív embert az különbözteti meg a liberál bolsevikoktól, hogy nem szemellenzővel jár, és a kutyaszart akkor sem kölninek érzi, ha azt a saját kutyája teremtette a szoba közepére. A személyeskedést mellőzve szükséges jelezni, hogy a valóban jobboldali értékek nem szorulnak semmilyen sminkelésre – púderezére. Sőt, a valóban jobboldali embert a sajátjainak a hibái sokkal jobban bántják, mint az ellenségei hibái. Feltéve, ha valóban jobboldali, és nem mindössze politikai focidrukker. A kis bevezetőm oka a következő: Vannak olyan tények, amiket nem lehet lenyelni csak azért, mert a “mi kutyánk kölyke” csinálja. Nevezetesen a kormány a multi kereskedőkkel kéz a kézben turkál már egy éve az emberek zsebében. (extraprifitadó lenyeklése, megnövekedett ÁFA bevétel lenyelése) Csakhogy a kormány számára már be kell húzni a féket, mert az infláció kezd a népszerűségük rovására menni. A tettestársukat – a multikat – azonban ez nem érdekli. Az üzletben nincs hála. Hiába a kormánynak köszönhetik a multik, hogy eddig hagyták őket abban, – osztozkodva a kormánnyal a bevételen – hogy kizsebeljék az embereket, vérszemet kaptak, és nem akarják abbahagyni. De ilyen az élet. Aki bélszínnel eteti a kutyáját, ne csodálkozzon, ha a spenótot ezután nem akarja megenni.
Orientál
2023-07-29 at 12:58
Solaris Ne szemétkedjél ide mert ti balliberálisok zöldek szarjátok déli országhatárainkhoz a rengeteg parazita élősködő migránst ,szintén ti akertok minket beleszarni az ukrajnai háborúba ,nem csak az a gond veletek hogy Karácsonyodékkal lopatja szét Gyurcsányotok a fővárost úgy mint ahogy 2002-től 2010-ig szétlopkodták hazánkat csődbe és plusz 20 milliárd eurós hitelt vettek fel és a néptől rengeteg állami juttatást vettek el. KELL MÉG VALAMIT MONDANOM ILDIKÓ?
Miki
2023-07-29 at 12:18
Nem csak a multikkal van baj.
Ha csak a magyar vendéglőket nézzük, rémes mi folyik. Teljesen szabad a gazda a nyílt rablásnak. Az ember megnézi a kitett árlistát, aztán kifizeti az ár dupláját, amit “service” néven hozzáadnak. Ez a vendég nyílt becsapása!
Semmit nem lehet Budapesten mint turista meglátogatni. A Bazilika kapuiban is, amit sehol, soha máshol nem látottan, “kizsebelés” folyik.
(Mellesleg, a városlátogató Big-bus útvonala meg szó szerint életveszélyes. Gondolom a fővárosi vezetés, a teljes inkompetenciája miatt nem vett semmit észre.)
Solaris
2023-07-29 at 08:46
Orientál,
Csak a kedvedért,
Nagyon jó a helyzet,
köszönhetjük a sikeres vezetőinknek.
Szép álmokat!
Orientál
2023-07-28 at 23:37
Solaris Hazudsz mert az utóbbitöbb mint 8 év alatt annyira megkeverte a szrat a balliberális zöld Soros bandád hogy aki nem követi napról napra a rengeteg politikai híreket annak kell és szükséges politikai elemzés ,szeméthedsz mert letagadod hogy szart sem tudsz Bogár Tanár Úrékhoz képest. Pimaszul pofátlanul nagyképű vagy. Kontextus egyik műsorában több olyan összefüggést hallottam Kiszlly Úrtól ami nekem is új volt.
JG
2023-07-28 at 23:13
A NYAKAMAT RÁ, HOGY EZ MÁR TUDATOS!
Ma voltam a PENNY -ben és újabb drágulások.
Szerintem ezek már a társadalmi elégedetlenségre játszanak és ennek érdekében emelik az árakat.
Stratégiai fegyverként használják az élelmiszer kereskedelmet.
A GLOBALOKOFÁROK KIADTÁK A PARANCSOT, HOGY ÍGY KELL MEGENNI A NARANCSOT!
VALAMIT KI KELL TALÁLNI, DE SÜRGŐSEN!
Orientál
2023-07-28 at 22:59
t Ne hazudozzál. Mert von der Leyen miért kunyervált a tagországok illetékeseitől rengeteg 10 milliárd eurót? Ja mert lopják Zelenszkijéknek is az eu-s melósik adóbefizetéseiket.
Solaris
2023-07-28 at 19:36
Ha jól mennek a dolgok az országban, nem kell magyarázni.
Ja rosszul, indul a nyögvenyelős magyarázkodás.
Lásd fenti szövegek, tanítani kéne, de attól még siralmas.
Igen, az multi láncok visszaélnek a helyzetükkel, de ez mindig így volt, csak eddig mások voltak a körülmények.
Igen, a bankok is l@lo is visszaél a helyzetével.A propagandamédia is visszaél.
Pofázni meg csak az mer, akinek nincs mit veszíteni.
Továbbra is várom a listát, hogy a parlament lakói mennyi zsozsót tartanak álomkötvénybe.
És várnék némi önkritikát is a sikertelen, lassan tragikus gazdasági helyzet miatt.
Ja, és Péterünktől vegyétel el a bukszát és kérjétek a exelt, hogy mi a szitu az eddig kiszórt pénzzel.
Most jut eszembe, hogy nincs egy jó könyvelő.
Mert a valós számok nem hazudnak, de sajnos a KSH, hozott anyagból hazu. vagyis dolgozik.
Orientál
2023-07-28 at 18:35
Amire nagyo vigyáznunk kell az az hogy az üzletláncok nekünk ne hazudják azt be hogy idén csak az ő jóindulatuk miatt adnak el nekünk minden élelmiszert őlcsóbb áron Mert ez inkábbb abból adódik hogy az idei évi eddigi mezőgazdasági terméseredmények jóval jobb átlagok l mint etteka mint az ezt megelőző évben voltak, ők sokkal olcsóbban juthatnak majd az alapanyagogkhoz és belőlük előállított termékekhez, őket rárakott hasznuk alapján kellene ellenőrizni és bírságólni. Mérták alapján az árakat vissza kell csúsztatni az alapanyagok áruk csökkenésének megfelelően. Ez kellene hogy így legyen az energiaár költségükben is az árképzésben. Tehát kötelező legyen.
TalEle
2023-07-28 at 17:53
Jé, Orbánék végre megvilágosodtak?…Már jó ideje írjuk itt a PS hasábjain is, ha augusztusra, pusztán, a „kötelező akciózás” és az „ár összehasonlító rendszer” hatására – a várakozások szerint – 20-ról 15%-ra csökken az infláció, akkor az pont az érintett multik „kapzsisági” inflációs felárát, (annak létezését), fogja bizonyítani, amin – végre – el kellene már gondolkodnia a Kormánynak is és az érintett hatóságoknak is…
Hans Landa
2023-07-28 at 16:48
Nyerészkedő,kartellező,sakál banda.Itt az ideje az egyik(min) külföldi élelmiszer multi hátára laput kötni.A adó és büntetések itt már nem lesznek elég,a mégjobban elszálló olajárak minden árat feljebb tolnak.A kartellezést súlyosan pénzbüntetni,és ha kell bezáratni.Termelői piacok,őstermelőkkel,szinte adómentesen.
K
2023-07-28 at 14:31
Yoggi
2023-07-28 at 13:02
Nehéz megérteni????
“Csak a jobboldali vállalkozókat vagy milliomosokat “ekézed”, kifogásolod, de a baloldaliakat nem, pedig a baloldalon sokkal több kifogásolni való van.”
Már unalmas az állandó “lölözés”, Pesty Laci is jobban utánanézhetne a dolgoknak meg te is….:
Ha valakinek problémája van ilyen területen akkor forduljon a rendőrséghez, ügyészséghez magánvádas eljárás keretén belül.
Jogerős bírósági végzés nélkül az ilyen siránkozások csak ronda irigységek , vagy törvénytelen rágalmak.
Keljfel Julcsi
2023-07-28 at 14:28
“szerintem lehetne a fidesz 2040 ig a hatalmon ha ,megtisztulna…”yoggi
Ad1:
Általánosítani mindig helytelen, mert a ” fideszrol” egészében nem lehet beszélni.
Ad2:
Miért kéne a kormány pártban szuper embereknek lenni: makulátlan erkölcsi bizonyítvánnyal és vas gerinccel, akik más pártokban sincsenek? Aki csak egy kicsit ismeri a homo sapienset, tudja hogy MINDENÜTT ahol emberek vannak, vannak korrupcióra és harcsolasra hajlamos típusok.
Ad3:
Minden politikai párt emberei abban a pillanatban hogy ha húsos fazékhoz jutnak, elkezdik a nepotizmust , a protezsalast a trükköket. Ennek evolúciós, biológiai és pszichológiai okai vannak: én azt segítem, akit ISMEREK, akiben meg bízom. Jönnek rossz idők, addigra meg kell magamat szedni mindennel.. hörcsög mentalitás- elrettentő példa erre az afrikai tribalizmus.
Miért kell ezen felháborodni és egy erkölcsi mércét felhozni aminek csak nagyon kevés ember tudna megfelelni. Úgynevezett fideszesek se nem jobb, se nem rosszabb emberek, mint te vagy én, csak éppen jobb politikát csinálnak.
huda
2023-07-28 at 13:19
Rajzos
2023-07-28 at 10:05
Rajzossal egyetértek ,politikai beavatkozás történik ,és ezt csak a balfosliberáloknak köszönhetjük a kormány szabotálása,az emberek félelemben rettegésben tartása ,multik összejátszása kiszolgálasa a brüsszeli elittel ,magyarország meggyengítése az emberek uszítása ezáltal a kormány ellen fordulva ,amúgy köszönjük az ithoni hazaárulóknak is !!!
Yoggi
2023-07-28 at 13:02
@K
“13 éve már nem vagytok hatalomban, gondolom nagyon fájdalmas ez nektek, de nem is lesztek sohasem.”
Mi nem vagyunk hatalmon?
Én sosem voltam, és sosem leszek. Nem vagyok sem politikus, sem vállalkozó.
Értsd már meg, hogy én a saját véleményemet mondom. Hihetetlen, hogy ennyi idő után sem megy.
Olvasd már el, mit írtam a Karácsony puccsos blogposzt alá…
Amit te csinálsz, az a valóság tagadása.
Tudod, javaslom Pesty Laci megszólalását a Lölö-jelenségről, amiről persze Gulyás Gergely semmit nem tud. Nem a francokat nem.
Mindig van egy-egy ember, aki valamilyen indíttatásból kimondja a a valóságot, aztán a többi takonygerinc egyből tagad, terel és hazudozik.
Felőlem lehetne a fidesz hatalmon 2040-ig, ha megtisztulna.
Sajnos oda jutottunk, hogy az egykori “ruszkik haza” mára a legnagyobb gengszter a kormányban.
Szomorú, hogy ezt te nem veszed, vagy nem akarod észre venni.
Rosszul vagyok az ellenzéktől, és sok mindenre szerintem sem alkalmasak. Erre a társaságra én sosem fogok szavazni. Ez azonban semmilyen szinten nem menti fel ezeket a hányingerkeltő, takonygerincű fideszeseket.
EUXIT
2023-07-28 at 12:07
Ezt a “népet nem lehet leváltani” mondást felül kellene már vizsgálni. Látjuk, hogy nyeur-ban a nép leváltása zajlik, lakosságcsere formájában.
Tudományos libsizmus
2023-07-28 at 11:50
dr. Kolompár Genitália:
Meg kell nézni, kivel dolgoztatsz.
Magam is találkoztam már csillagászati áron kontárkodó villanyszerelővel, aztán a másik megcsinálja neked fele annyiért rendesen ugyanazt.
A kontárnak vannak bizonyos ismertető jegyei. Az egyik a csillagászati ár. A másik például, hogy lefikáz mindent, ami a szeme elé kerül. Mérlegelni kell.
Az viszont kétségtelen, hogy számlát az életben nem fogsz látni tőlük. Gyakorlatilag feketén dolgozik az összes.
K
2023-07-28 at 11:44
dr. Kolompár Genitália
2023-07-28 at 11:03
Az általad említett jogi problémát és rendezettlenséget a FIDESZ 2010 előttről örökölte, még nem volt ideje rendbetenni .
A magánvállalkozók között több a baloldali, náluk kilincselj a probléma megoldása érdekében.
K
2023-07-28 at 11:42
2 ÉNAKI
2023-07-28 at 11:16
Na neeeee…:
Mindent lehet.
Jelenleg is van törvény az államosításra, a “nagyságos” külföldi multi államosítására is.
De ha nincs akkor is lehet, mert minek van a 2/3-ad?????!!!!!
Hát arra van a 2/3-ad hogyha nincs törvény, akkor hozni kell rá törvényt, ha más nem akkor alkotmányt kell módosítani.
Demica
2023-07-28 at 11:31
Hát van egy olyan felvidéken aki multipatkanykent köpködi a magyarokat ardemica Zoltán
Carolus
2023-07-28 at 11:30
Rajzos, Hivo es Kiss Robert, Nalatok a pont!
2 ÉNAKI
2023-07-28 at 11:16
A Multi külföldi érdekeltségű,nem lehet államosítani. Részvényt eladni bolond lenne,kényszeríteni sem lehet,mert kivonul az országból.Az sem lenne jó.
K
2023-07-28 at 11:14
Yoggi
2023-07-28 at 10:43
Nagyon kilóg a lóláb….:
Csak a jobboldali vállalkozókat vagy milliomosokat “ekézed”, kifogásolod, de a baloldaliakat nem, pedig a baloldalon sokkal több kifogásolni való van.
Kilóg a lóláb.
13 éve már nem vagytok hatalomban, gondolom nagyon fájdalmas ez nektek, de nem is lesztek sohasem.
Mindenki emlékszik arra hogy a baloldal lopott csalt hazudott reggel, éjjel meg este.
Kleptomániás liberális baloldalra nem szavaznak Magyarországon, csak a normálatlanok.
dr. Kolompár Genitália
2023-07-28 at 11:03
Ha már árspekulánsokról beszélünk: Itthon a valódi árspekulánsok a sziolgáltató szektorban dolgozó kisvállakozók, és kóklerek.
Az “építőipart” úgy elengedték, hogy az már tragikus. Egy három IQ-s kőműves, burkoló, térkövező stb. (többnyire szakmunkásvizsga nélkül !) olyan órabérért dolgozik, mint egy New Yorki ügyvéd. De legalább kegyetlenül szar munkát végeznek. Nem is olyan régen felmérés igazolta, hogy az építőipar e gyöngyszemei az építkezések során átlag egymillió forint kárt okoznak a megrendelőnek a szar munkájukkal. Hol van a fogyasztóvédelem? Hol vannnak a minőségellenőrző hivatalok? Holt van a NAV? Ha egy kőművestől -és a többitől – számlát akarsz, úgy néz rád, mintha a sivatagban a tengerpartot keresnéd.
Emberek egész élete alatt összespórolt vagyonkáját (vagy a család örökségét) csalják ki legtöbbször olyan szar munkáért, amit az átkosban kontárkodás alapján bűntettek.
Sorolhatnám tovább a cukrászokkal( 500-550 forintos fagylalt), a vendéglátósokkal, a taxisokkal, az ügyvédekkel, a háztartási gép javítókkal és még sok mindenki mással.
Yoggi
2023-07-28 at 10:43
“sajnos vannak, akik nem veszik ki a részüket ebből, sőt kihasználják a helyzetet. ”
Így van. Ilyen például a felcho.oti M&M Kft. amelyik közel 23%-os profit rátával dolgozott a 2022-es évben. 74 milliárdos árbevétel mellett. És ezt mind közpénzből gyakorlatilag.
A takarékoskodást valahogy sosem magán akarja kezdeni a felcho.oti miniducse.
Persze az egyszerű nyugdíjas hozzászólónak fogalma sincs mi történik. Az azt sem érti, mi lehet a háttérben akkor, amikor Jellinek több mint 20 milliárdot oszt vissza Tib.orrcznak, az ország ve.jének.
Vagy amikor törlik az utolsó nyilvánosan hozzáférhető adatokat is a magántőke alapokról. És az OKNYOMOZÓ “újságírás” királynőjének, Füssy kolléganőnek eszébe nem jut rákérdezni. Ha mindent olyan tisztán csinálnak a NER takonygerincű politikusai és tolvajai, akkor mért titkolják ezeket? Mért nem állnak a nyilvánosság elé? Persze mért kérdezné? Hiszen tudjuk, 500 millió több, mint 500 milliárd, ugye?
De a multik, azok igen! Azok az ellenségek! Közben a felcho.oti bohóc kilopja a tisztességes emberek alól az országot, és 2040-ig tervez… Addigra már semmi nem marad, amit “kiszervezhetnének”.
K
2023-07-28 at 10:34
–Liberalizmus egyenlő = kommunizmus,…..ugyanaz ,… csak a név más, de a tartalom ugyanaz…”szabadság testvériség egyenlőség” hangoztatása közben egyeduralmi diktatúra a külföldi fegyver/pénz segítségével.
******
–A FIDESZ függetlenségre törekszik, és a lakosságnak is jobb megélhetést biztosít, tehát emberségesebb humánusabb , szociálisabb, nem hazudozik mint a liberálisok.
–A rezsicsökkentésen is túlmenően rengeteg haszna van a lakosságnak a FIDESZ intézkedéseiből, például az 1 millió munkahely és a teljes foglalkoztatás, a munkanélküliség megszűnése, stb…
dr. Kolompár Genitália
2023-07-28 at 10:32
A multik valóban árspekulánsok. Azonban a spekuláció csak akkor bűn, ha azt törvények tiltják. Van ilyenünk? Nincs. Így sajnos csak akkor lehet fülön csípni az árdrágítókat, ha kartelezést, vagy egyéb tiltott tevékenységet is elkövetnek.
Csakhogy az is igaz, hogy a kormány “szociális érzékenysége” csak akkor ébredt fel, amikor az országban már mindenki megtudta, hogy Európában itthon a legnagyobb az infláció, és kezdenek a nyugdíjasok is kiállni az ajtó elé, hogy mikor jön a következő kompenzáció.. Addig nem volt baj az infláció, amíg ezer milliárdok tódultak az államkasszába az extraprofit adó és az infláció miatt megugró ÁFA bevételekből. Imádom a kormány szelektív érzékenységét, és különösen az érdek nélküli gyors intézkedéseit.
K
2023-07-28 at 10:26
Zolee
2023-07-28 at 09:15
Komolyan gondolom…..:
A kisajátítás vagy államosítás hajszál pontosan “KÖZÉRDEKBŐL” történne, és erre megvannak a nagyon komoly indokok és törvények is!!!!!!
Sajnos jelenleg más lehetőség nincs.
A magántulajdon és a multi magán részvénytulajdonosa lejáratta magát, nyerészkedő kizsákmányoló a buzi diktátor milliomos.
A lakosság torkig van a “nyugat-imádatból” és a “nyugat által a magyar lakosság kizsákmányolásából”.
Egyáltalán ne gondold hogy mindez nincs így az egész Európai Unióban, csak ott a liberális diktatúra elnyomja az igazságot megíró sajtót.
Mindez Európában de az egész világon érlelődik , és nyilvánvaló.
Rajzos
2023-07-28 at 10:05
Kő keményen felül kell vizsgálni infláció okát! A felvásárlóktól a értékesítőkig bezárólag! Se az aszály,se a háború se az energia ára nem gerjesztett ekkora ár emelkedést! Ez színtiszta politikai lépés volt! A kormány megbuktatása volt a cél! Könnyű utánna járni,hogy ár felhajtók hova vannak becsatornázva!
D.J.László tart.szds.
2023-07-28 at 10:03
Lenne más megoldás: létrehozni egy magyar, állami, kiskereskedelmi üzletláncot.
Non-profit, vagy minimális profit jelleggel (annyi profit legyen, ami a fenntartáshoz és fejlesztéshez mindenképpen kell.
Persze ehhez kellene magyar, állami, nagykereskedelmi hálózat ÉS.
És magyar, állami élelmiszergyártás.
Nem megvalósíthatatlan.
És természetesen kereskedhet bárki más is.
Ugyanezt kellene a bankszektorban is megtenni.
Na, ez az a pont, amikor New York-ban felemeli a kagylót egy bankár és kiadja a kilövési parancsot…
1 Enaki
2023-07-28 at 10:03
A Miniszterelnökūnk igen jò stratèga.Fontos,hogy minden àllammal jò kapcsolatokat àpoljunk.A jövő teendője az inflàciò letörèse,a boltok kötelező akciòztatàsa,az online rendszer,àrfigyelő bevezetèse,A Multik összejàtszàsa Brūsszell felhàbirìtò.Èpp elèg,hogy èvek òta tartozik hazànknak,nem fizeti meg a jàrandòsàgunkat,ez a pènz règ Ukrajnànàl landolt.Hogy lehetsèges az,hogy nem Uniòs orszàgot tamogat az EU,a tagàllamok pènzèn.Egy,kèt kivètellel a tagàllamok tűrik,mint a birkák,az alapszerződès szerint jogtalan,biròsàgi ùton is meg lehet tàmadni.A tàmogatàs hijjàn is dūbörög a gazdasàg. Az Ukrajnai menekūltek teljes ellàtàsban tèszesūlnek. Van munkahely,törödve van a tàrsadalom minden rètegèvel,ezt köszöni meg a magyar nèp szavazataival a Fidesz Kormánynak.
pm
2023-07-28 at 10:02
Zolee: amit mondasz az egy tankönyvi példa.. Multin nem feltétlen a “kiskereskedelmet” kell érteni, hanem az olyan többszáz saját termékkel rendelkező céget aki dominánsan jelen van a piacon. hmm nézzünk párat? coca cola, nesté, unilever, etc. egyetlen áremelésük érinti a fél boltot, mert a legalább a fele az ő termékük.
De ugyanez igaz a pénzügyi spekulációkra is. Mivel ezeket jellemzően euróért importálják az árfolyam is számít. Ja és nyilvánvalóan a hatás összeadódik.
Füge
2023-07-28 at 09:43
…kartelezést … így helyes.
Füge
2023-07-28 at 09:42
A multik árspekulácioja már a kovid járvány első időszakában elindult. Mi a @-ért kellett ennyit várni a megszorongatásukkal. A reális áremelkedés a multi árainak max 2/3-a!!! Mondom: MAXIMUM! A kattelezést már ne is említsük!
Sarolta
2023-07-28 at 09:37
A multik maguknak akarják a polgárok rezsikedvezményét az évi 2 milliót , ők úgy érzik hogy az őket illeti meg, Brüsszel jóváhagyásával.
Keljfel Julcsi
2023-07-28 at 09:25
Tisztelt Miniszterelnök Úr,
köszönjük ezt az érdekes interviewt.
Ezért tiszteljük és szeretjük,mert autentikus és okos, teljesen józanul látja az összefüggéseket a világban.
Nem véletlen hogy egyre többen Magyarországra menekülnek a nyugati országokból. Aki csak pár napot itt tölt feltűnik neki a nyugalom, a rend a félelem nélküli hangulat.
Ezért kérjük hogy ne engedje meg, hogy muszlim migránsok kezébe kerüljön országunk ,és itt is atrocitások és keresztény ellenes hangulat uralkodjon mint pl. BRD Ben.
Nagyon tetszett a megjegyzése hogy a baloldaliak nem olvasnak. Igen, a műveltség nem Twitterbol vagy az Internetbol szerződik, hanem a könyvekből. Csak egy művelt ember ismeri a világot. És csak egy művelt és sokoldalúan informált ember tud sors döntő döntéseket hozni.
Isten áldja szeretettel
Keljfel Julcsi
PS: ne bankodjon az irigy rókák miatt, ők csak frusztráltak…
Tudományos libsizmus
2023-07-28 at 09:20
Nekem az a véleményem, hogy a hazai pofátlan élelmiszer áremelések mögött puszta spekuláció áll, semmi egyéb.
Az ilyet agyon kell verni a helyszínen és elásni az árokba.
bizonytalan jövő
2023-07-28 at 09:17
A magyarok is azt hitték, hogy a sok nemzetiséggel együtt lehet élni, egy országban! Nagy árat fizettek ezért a tévedésért, mert kiderült, hogy a legelső adandó alkalommal összefognak a magyarok ellen. Most ugyan ez történik nyugaton is. A migránsok reprodukciós rátája többszöröse az őslakosoknak, már csak azért is, mert a többnejűség náluk megengedett. Arról nem is beszélve, hogy dolgozniuk se kell, kapnak lakást, és szociális juttatásokat, amikből kényelmesen megélnek. Az őslakosok egyre kevesebb gyereket vállalnak, és ezért egyre csak fogynak. A migránsoknál nem meglepő a 8-10 gyerek is. Ezért egy exponenciális demográfiai trendvonal figyelhető meg a migránsok / új telepesek javára. Nyugaton már tudják, hogy ilyen exponenciálisan növekedő ingyenélő migránstömeggel, nagyon rövid időn belül (5 éven belül) már elviselhetetlen anyagi teherrel fognak járni a migránsok. Ezért vagy, a keleti blokkba való besuppolással, vagy 22 ezer euró fej – pénzel, meg kell oldaniuk ezt a gyorsan növekedő rákos burjánzást. Így is rengeteg ingyenélőt kell eltartanunk, a közalkalmazotti szférában, a borítékban pénzért leszázalékoltakat, az idő előtt 40 – 50 évesen nyugdíjazottakat, akik 80-90 évig fognak élni!
Zolee
2023-07-28 at 09:15
Multik összejátszanak Brüsszellel? Milyen újabb csúsztatás ez? A “multiknak” természetesen az a céljuk -mint minden vállalkozásnak-, hogy nyereségük legyen. Viszont mivel több multi is van, ha valaki felemeli az árat indokolatlanul magasra akkor a másikhoz megy a vásárló, így szabályozza magát a piac. Ha olyan jogszabályt hoz a Kormány,amely EU jogszabályba ütközik, akkor igen,van olyan lehetőség,hogy az Európai Bírósághoz forduljon az érintett. Nem tudom hogy ezt nevezzük e panaszkodásnak? 🙂
Tisztelt K “Tehát a legjobb megoldás hogy például a multiban….. az élelmiszer-kiskereskedelmi multikban az állam vagy magyar magántulajdonos részvénytöbbséget szerez 51% , vagy ha nem megy szép szóval akkor akár az egész multi vállalatot az állam által kisajátítani államosítani kellene .” – ezt ugye te sem gondolod komolyan? A kisajátítás a hatályos jogszabályok szerint csak közérdekből teljes kártalanítás mellett lehetséges, szerinted mennyi pénz kellene a költségvetésből,hogy az összes multit kivásárolja az állam? Vagy esetleg a Rákosi rendszer féle kisajátítására gondolsz?
pm
2023-07-28 at 09:07
Hozzátenném mindehhez, hogy rendkívül fontos lenne valamilyen kiegyezést végrehajtani a szomszédainkkal.
Nagyon visszavet minket az, hogy folyamatosan macerálják a határon túli magyarokat. Trianon fájó pont mindmáig, nem is mondhatnánk le róla véglegesen, de jelenleg /pár 10 éves távlatban/nem nagyon lehetnek ilyen ambícióink. Történelmi nyereség lenne ha egy kiterjesztett v4 uniót tudnánk végre alkotni az eu val szemben , vagy mellett, ahogy sikerül. De ez nem megy addig, amíg választásról választásra ingadoznak körülöttünk a politikusok. A románoknál a minap csillant egy kis fény, de vajon meddig pislákol?
hivő
2023-07-28 at 08:57
A legjelentősebb mondata
az volt a miniszterelnöknek,
hogy még a gyermekeink is
ebben a világkáoszban élik
le az életüket.Ha ez igy van
akkor ne panaszkodjunk hanem
tegyük amit lehet a nemzet
tuléléséért.
Kiss Róbert Kiss Róbert
2023-07-28 at 08:55
PONTOSAN LÁTSZIK, HOGY MOST MÁR NYÍLT HÁBORÚ FOLYIK A MULTIMILLIÁRDOSOK ÉS CO
VALAMINT A TÖBBI EMBER KÖZT,POFÁTLANUL,GÁTLÁSTALANUL,EZERREL NYOMUL A SOROS-SEREG,DE AHOGY A KÍNAI IS MONDJA:NEM ESHET MINDEN NAP…..
K
2023-07-28 at 08:46
–“Orbán Viktor. Arról is beszélt, hogy a multik árspekulánsként viselkednek, ezt felháborítónak nevezte. Véleménye szerint a multik összejátszanak Brüsszellel”…..:
–Maximálisan egyetértek ezzel, korábbi más hozzászólásaimban is már régen leírtam hogy a “multik” burkoltan politizálnak, annak ellenére hogy azt hirdetik magukról hogy pártatlanok.
–1990 előtt lejáratta magát a kommunista állami tulajdon, de 1990 után már lejáratta magát a magántulajdon is, és a multiban lévő MAGÁN részvénytulajdonos is.
–Tehát a legjobb megoldás hogy például a multiban….. az élelmiszer-kiskereskedelmi multikban az állam vagy magyar magántulajdonos részvénytöbbséget szerez 51% , vagy ha nem megy szép szóval akkor akár az egész multi vállalatot az állam által kisajátítani államosítani kellene .
–A fenti videóban is bizonyította a FIDESZ és Orbán Viktor hogy csak a FIDESZ-re lehet szavazni, a liberális ellenzék a dollárbaloldal nem a lakosság érdekeit képviseli hanem a külföld pénzügyi dollár érdekeit..
–A rezsicsökkentésen is túlmenően rengeteg haszna van a lakosságnak a FIDESZ intézkedéseiből, például az 1 millió munkahely és a teljes foglalkoztatás, a munkanélküliség megszűnése, stb…
Tehetős Totó
2023-07-28 at 08:13
Hát ehhez nemigen van amit hozzá tenni. Akiknek meg nem evidencia mindez , azokkal úgysem lehet párbeszédet folytatni, mert süketek párbeszéde lesz. ..Nemsokára érkeznek salamonék, de nem a bölcs fajóból!