Miután Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy a baloldal emelni akarja a vízdíjat Budapesten, majd Tüttő Kata is emellett kampányolt, újabb és újabb baloldali politikusok ismerik be, hogy többet akarnak fizettetni az emberekkel. Most Karácsony pártjának szóvivője támadta a rezsicsökkentést, mert szerinte túl alacsonyak a lakossági gáz- és vízdíjak. Szerinte a magyaroknak a vízért a piaci árat kellett volna eddig is fizetni, bármi is legyen az – írja az Origo.
A rezsicsökkentést újra és újra hangoztatták, és azt mondták, hogy milyen sokat spórolunk, amit ugye a gáz esetén tudjuk, hogy nem is történt így, és kiderül, hogy valójában ennek az összegnek, amit fizetnünk kellett volna, mondjuk a víz piaci áráért, bármi is legyen az, a háromszorosát, ugye sokszorosát kell majd megfizetni…”
– mondta Barabás Richárd az ATV Nap Híre című műsorban.
Arról már lapunk is beszámolt, hogy Karácsonyék a BKK jegyáremelése után újabb díjemelést terveznek: a nyár közepén duplájára emelnék a vízdíjakat, éppen akkor, amikor az emberek a legtöbb vizet használják. A baloldali városvezetés ismét a kormányt támadja, és be fogja perelni, hogy mihamarabb elvégezhesse a rezsiemelést.
(Origo / Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)
Sanyáta
2023-07-29 at 14:51
A vìzműnek évek óta financiális,fejlesztési,létszám és egyébb problémámákkal küzd, de ezt nem akarja látni senki és orvosolni sem akarja senki.A probléma súlyos,a szakemberek segítsége nagyon fontos lenne…elkéne magyarazni az embereknek miről is van szó!!!! DE EZ AZ IDIÓTA Karácsony erre is képtelen…..Hisz semmihez sem ért…..A probléma nem új keletű…6-8 éve már érződik,csak nem tesznek az ügy érdekében semmit.Minden lepusztul sajnos!!!!!
Tara Bella magántáncos
2023-07-29 at 13:46
Valakik, de nem a kommunisták, megépítettek a vízközmű hálózatot ingyen, falikuttal csatornával mindenestül, az MDP, MSZMP is átvette, az emberek továbbra is itták, mostak vele ingyen.
Most jött az utolsó pártjuk a nagy ötlettel, hogy fizessünk érte, ez sem elég, jött a legutolsó pártjuk, hogy a gatyankat is adjuk oda. Tulajdonképpen kinek is? Martha Imrenek? Vagy messzebb kell keresni a pénzbeszedőt? Floridaban, vagy messzebb? Az hol van?
Ezek
2023-07-29 at 13:14
Hogy van az, hogy a horthysta, fasiszta Magyarországon nem volt vízdíj? Még a proletár lakásokban is ott volt az úgynevezett falikút. Sőt még Kádár sem vezette be a vizdijat, csak a vizet vezettette be oda, ahová Horthy még nem.
Matu
2023-07-28 at 16:36
Csak így tovább, drága fiaim! Dolgozzatok csak meg a négyötödünkért! Közelednek az EU-s választások is, ott sem rúgtok labdába!
huda
2023-07-28 at 16:25
Az USAbol
Szo szo.. hisz usabuzultól kapják az instrukciókat mit hogy kel csinálni /szétlopni,szétverni,terelni,agymosni /
Az USAbol
2023-07-28 at 16:12
Budapest kezd hasonlítani egy kis Amerikához ! Bravó csak így tovább ! A főváros kölcsönöket vesz fel a felelőtlen pénzügyi politikája eredménye után ! Persze a Fidesz a felelős mindenért , egy az egyben azok az államok az USAban ahol demokraták kezében van a kormányzás szinten minden feleleloseget elhárításnak ! Ennek nem lesz jó vége !! ( ezeknek nem sugnak hogy kell padlóra tenni egy világ várost)!
Orientál
2023-07-28 at 15:33
Eleve a pártbeszéd – direkt a …t… – jóval 5% alatti párt ,tehát ténylegesen joga sincsen az önkormányzatba pártként politizálnia és ott pl. szavaznia is.
bressa
2023-07-28 at 15:28
Nem azért, de a Dél-Balatoniak évtizedek óta (most is) Dupla annyit fizetnek a vízért (vagy még többet) mint a budapestiek. Nem azért mert itt több a fizetés. Azért mert csak….
Dr. Belák Ferenc
2023-07-28 at 15:20
Nem kell felháborodni. A budapesti lumpen csürhe a XIII. kerületi libsikkal karöltve ezeket, a hozzájuk hasonló rongyokat szavazta meg. Igaza volt Horthy Miklós kormányzó úrnak, hogy Budapest vörös rongyokba öltözött és azóta sem tud kivetkőzni belőle. Ez a lumpen, libsi csürhe volt a kádár rendszer tömegbázisa.
Sas
2023-07-28 at 15:19
bl.Pontosan így van.
bl
2023-07-28 at 15:07
A balliberálisok szerint a piaci ár, az az ár, amit az ő ténykedésük által létrehozott monopólium diktál. A multik is megbaszhatják magukat az áremelésekkel, csak remélni tudom, hogy a saját szarjukba fulladnak bele.
Sas
2023-07-28 at 14:52
Fraktál-szerű, ismétlődő mintázatokat mutat a nemzetközi bal viselkedése( valóban helyi baloldal nincs).Miután a véletlen nem képes ismétlődő mintázatokat előállítani, egyértelmű, hogy a látszólag helyi baloldal, valójában egy nemzetközi hálózat eleme.Ez állítja elő azt, amit ostoba módon demokráciának neveznek-ám a valóságban 2 alapvető rendszer létezik: a szellemi hierarchia rendszere, és ennek a hiánya-ez utóbbi az un. demokrácia-ami minden racionális tervezést lehetetlenné tesz.Ép ésszel elképzelhetetlen, hogy lehetséges a stratégiai tervezés olyan rendszerben, ahol -kis tulzással, félévente változik a kormány-ahol alapvető döntéseket efemer jelenségek határoznak meg-pl.amikor Merkel bezáratta az atomerőműveket, mert egy párt megerősödött……….az ösztönök eme világa a demokrácia, az értelem lerombolása.
K
2023-07-28 at 14:38
“legalább kétszeresére akarják emelni a vízdíjakat Budapesten”….:
Nagyon jól van ez, megérdemlik a buzipestiek, erre szavaztak, egyék meg azt amit maguknak főztek.
Nahát
2023-07-28 at 14:13
Felháborító!!! Miközben Tüttő Kata luxusutazáson a tengerben lovagol, nagyon jól meg tudja magyarázni, hogy miért nyúzzák le rólunk az utolsó bőrt is.
huda
2023-07-28 at 13:53
jaj biztos obán miatt kellett emenyi a vizdijjat ,mert ez a Gelgőke olan aranyos gyelek ő nem lop, nem hazudik semmiben sem hibás….
Tudományos libsizmus
2023-07-28 at 13:46
Mi az ábra Karácsony? Most jönnek a kétszeres áremelések? Ja, miután szétloptatok mindent, ami a szemetek elé került.
Elmentek szépen a büdös kurva anyátokba. Te anyukakedvence kis buzi köcsög.
lesi
2023-07-28 at 13:03
hajrá pest !!! nem sokára fejeseket ugrátok a dunnába !
Rózsa Zoltán
2023-07-28 at 13:00
Amit Barabás Ricsiéről és munkásságáról tudni érdemes:
főállása: buzi
1. mellékállása: Újbuda alporgásmestera amiből igen szépen megél a kis köcsög László Mengele szoknyája alatt
2. mellékállása: Párbeszéd szófosó – mindent, mindenkor, mindenhol tud állítani és annak ellenkezőjét is
3. mellékállása: felforgató. “zöld, progresszív, haladó” aktivista – értsd: az új bolsevik.
Ami viszont a legszebb mindebben és a takony KariGeLgő regnálásban az, hogy elég nagy valószínűséggel a faszfej budapestiek az egész garnitúrát újra meg fogják maguknak – és az országnak – választani. Ez az ami nem mindegy, de a kreténvonat Budapesten csak robog tovább!
2 ÉNAKI
2023-07-28 at 12:30
Geri kitett magáért,megmutatta választóinak miértis őt választották. Csődbe tudta vinni Budapestet, 2 szeresére emeli a vízdíjat. Na rajta kivūl ki tudta volna ezt megcsinálni?
Talàn senki.