Több tucatnyi orosz városban megmozdulást tartottak vasárnap a nyugdíjkorhatár várható emelése ellen.
A tiltakozásokat olyan településeken tartották meg, amelyek nem rendeznek mérkőzéseket a labdarúgó világbajnokság alkalmából, s amelyeken emiatt nem korlátozták a politikai tömegrendezvényeket. A szakszervezetek által is támogatott demonstrációk szervezői között többen Alekszej Navalnij ellenzéki politikus követői, de a parlamenti pártok közül a kommunisták, a liberális demokraták és az Igazságos Oroszország tagjai is felléptek a tervezett reformmal szemben. A legnagyobb, mintegy 3 ezer fős megmozdulást Omszkból jelentette az orosz média, néhány másik városban több százan gyűltek össze. Moszkvában, mint világbajnokságot rendező városban, a helyi hatóságok nem tartottak egyeztetést lehetséges megmozdulásokról. A nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó kormányzati terveket Dmitrij Medvegyev miniszterelnök június 14-én, a vb nyitónapján terjesztette elő. Az elképzelés szerint a korhatárt a nőknél 2034-ig 55-ről fokozatosan 63 évre, a férfiakét pedig 2028-ig 60-ról 65 évre emelnék fel. Oroszországban – pontosabban akkor még a Szovjetunióban – 1932-ben állapították meg a nyugdíjkorhatárt, amelyhez azóta nem nyúltak. A reformmal szemben – a szovjet korszakban elért szociális vívmányokhoz való ragaszkodás mellett – sokakban az kelt felháborodást, hogy a felemelt nyugdíjkorhatár a férfiaknál eléri a jelenlegi várható élettartam határát.
Forrás:MTI, Fotó:MTI
Naprózsa
2018-07-01 at 17:24
Magyarországon is nagy százalékban nem érik meg a férfiak a nyugdíjkorhatárt. Ez igazságtalan, hisz ők esendőbbek. Családomban és munkatársaim közül, pont azok, akik a legszorgalmasabban és felelősségteljesebben dolgoztak senki sem élt 59-nél többet. Le kell szállítani a nyugdíjkorhatárt mindkét nemnél egyformán 57 évre, s egy 5 éves időszakot pedig csökkentett munkaterhelésű, például heti 3 nap vagy napi 4 órás munkaidőben lehetne végezni. S mindkét nemnél ennél a világtermelékenységnél bőven elég 62 év korhatár.
Megfigyeltem, hogy akik Kádár korszakban 55 évesen mehettek (mindkét nem) nyugdíjba, jó egészségben rendre megélték a 85-90 évet is. Viszont a kiuzsorázott 62-64 éves korban nyugdíjazottak sokkal hamarabb halnak.
Persze érthető, ha éppen ez is a cél??? Csak akkor senki se várja el egy egész életen át fokozott erőbedobást, ha úgyse lesz a végén egy kis nyugalom!
(Na meg, ha azt látjuk, hogy huszonéves semmirekellőket és migránsokat kell halálig dolgoztatásunkkal eltartanunk.)