Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Ki lőtt a gázai kórházra?

Nem tiszta, hogy mi történt Gáza egyetlen keresztény kórházával, az al-Ahli Arab Hospitallal. A Hamász Izraelt hibáztatja és népirtásról, háborús bűncselekményről beszél, mivel több száz ember vesztette életét a robbanásban. Az áldozatok száma valahol 200–300 között mozoghat, míg a Hamász 500 halottról beszél. Az izraeli hadsereg elutasít minden vádat és azt állítja, hogy egy, a Hamász által kilőtt, funkcióhibás rakéta zuhanhatott a kórházra. Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy a hadsereg elhárítási részlege megvizsgált minden tényt, a rakéták radarszignatúráját is, és hamarosan bemutatják a bizonyítékokat a nyilvánosságnak is.

Izraeli hírportálok szerint a hadsereg lehallgatott egy rádiójelentést, amelyben a Hamász harcosai egy gyújtási hibáról beszélnek egy rakéta esetében. Felderítő drónok felvételein az látszik, hogy a kórház parkolójába csapódott be egy rakéta, igen komoly pusztító hatással. A palesztin és az iráni tv-csatornák helyszíni tudósítói rendkívül véres felvételeket tettek közzé, halott gyermekről és emberi testrészekről a kórház kertjében. Ez nagyon erősen felszította az érzelmeket az iszlám országokban.

Az arab államokban és Iránban azonnal ezrek mentek az utcára és Izrael bombázását követelték kormányaiktól. Jordánia fővárosában, Ammánban a tüntetők be akartak hatolni az izraeli nagykövetségre; ezt csak a rendőrség erélyes fellépése tudta megakadályozni. Törökországban is tömegek tüntettek az izraeli diplomáciai képviseletek előtt. Bejrút déli kerületeiben a rohamrendőrök könnygázzal oszlatták a feldühödött tömeget. Berlinben a hatóságok tiltása ellenére palesztinpárti tüntetést tartottak, jórészt migrációs hátterű demonstrálók. A tüntetés erőszakba torkollott és rátámadtak a kivonuló rohamrendőrökre.

Gázában elképesztő a pusztítás, szinte nincs már egyetlen éppen maradt ház sem. A vízkészlet annyira fogyóban van, hogy a kórházakban napi három deciliterre korlátozták a fejadagot a betegeknek. A gázai–egyiptomi határon kamionok tucatjai várnak arra, hogy humanitárius segélyt tudjanak bejuttatni a városba. A Gázai övezeten belül nagyjából egymillió ember van belső migrációban, megpróbálják elérni a déli területeket, ahogy ezt az izraeli hadsereg és az ENSZ is tanácsolta, mivel itt nyugodtabb a helyzet, és ide próbálnak eljutni a segélyszállítmányok.

PestiSracok facebook image

Az egyiptomi kormány tart attól, hogy menekültek áttörhetik a rafahi határátkelőt, ezért rendőröket és katonákat vezényeltek a határhoz, valamint betonelemekkel erősítik meg a határkerítést. Az ENSZ és a Vörös Félhold felállított egy kisebb menekülttábort is, ha esetleg egy áttörés történne, hogy ott el tudjanak helyezni néhány ezer embert. Nem tudni, hogy a 2,2 millió emberből mennyien akarják végleg elhagyni a Gázai övezetet, de elképzelhető, hogy egy milliós tömegről lenne szó.

A belgiumi merénylőről is kiderültek részletek, aki Lampedusán keresztül jutott be az Európai Unióba. Élt Svédországban, Norvégiában és Belgiumban, nyilvánvaló volt, hogy nincs joga politikai menedékjogra, mégsem toloncolták vissza Tunéziába. Amíg otthon terrorista összeesküvés miatt keresik a hatóságok, addig Európában köztörvényes bűnözőként került a hatóságok látókörébe. Az európai migrációs törvények teljes csődjét mutatja, hogy valaki négy éven keresztül körbejárhatja Európát, lophat, drogokat árulhat, okiratot hamisíthat és ennek semmilyen következménye nincsen. Mint kiderült, gyűlölte a svédeket a Korán-égetések miatt és célzottan támadt svéd állampolgárokra Brüsszelben.

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."