Pesti Srácok

Rongálás miatt felelhetnek a munkácsi Turul ledöntői

Rongálás miatt felelhetnek a munkácsi Turul ledöntői

Magyarországi és kárpátaljai jogi segítséggel száll harcba a munkácsi Turulért Pákh Imre munkácsi származású magyar üzletember, aki családi alapítványa költségén állíttatta újra – a vár felújítási költségeit is állva – a csehszlovákok által egyszer már ledöntött milleniumi emlékművet. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője lapunknak azt mondta, minden segítséget megadnak Pákh Imrének; álláspontjuk szerint rongálás történt, a Turul-emlékmű pedig magántulajdon, Pákh Imre tulajdona, hiszen adományozásról még csak okirat sem készült 2008-ban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Pákh Imrét még csak nem is értesítették a sebtében meghozott végrehajtói bizottsági döntésről, sem a bontásról. A Turult a határozatot követően két órával annak ellenére döntötték le, hogy a 31 tagú munkácsi tanács 18 tagja írásban fejezte ki tiltakozását.

A munkácsi Turul-emlékmű a ledöntése előtt és után

A Turul helyére, az eredeti köveket tartalmazó obeliszkre – amely álláspontja szerint szintén Pákh Imre tulajdona – a múlt héten már fel is állították az ukrán állami címert. Beszédes, hogy az avatóünnepségen egyetlen ukrán állami vezető sem volt jelen, még az a Viktor Baloga ukrán parlamenti képviselő sem, aki korábban egyértelműen a szobordöntést védte megnyilvánulásai során, sőt, azt üzente, hogy a "magyarok feldughatják maguknak a tiltakozásukat".

PestiSracok facebook image

A szobordöntés ellen sokan felszólaltak a határ mindkét oldalán, ennek ellenére mind a mai napig nem történt semmi. Márpedig Pákh Imre az édesapja sírjánál tett esküt, hogy a Turul visszaszáll. Az üzletember a napokban érkezik haza New Yorkból Budapestre, és tervezi, hogy Munkácsra is ellátogat. Közben már konzultált azokkal a jogászokkal, akik segítenék a Turulért folytatott harcot. Az ügyet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és annak vezetője, Gaudi-Nagy Tamás vette a kezébe.

– mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás. Hozzátette: Pákh Imre a napokban érkezik haza Magyarországra és személyesen akkor fogják egyeztetni a következő lépéseket.

– hangsúlyozta a nemzeti jogvédő ügyvéd.

A PestiSrácok.hu a Pákh Imrével készített exkluzív interjú alapján számolt be arról, hogy a Turul 2008-as felállítása során, amit Pákh Imre és a családi alapítványuk finanszírozott, semmilyen adományozó levél, irat nem született, így Pákh Imre álláspontja is az, hogy az emlékű az ő tulajdona. Gaudi-Nagy Tamás szerint, ha nincs adományozás, azaz a szobor Pákh Imre és az alapítvány tulajdona, akkor ami történt, az nem más, mint törvénybe ütköző rongálás. A jogvédő lapunknak azt mondta, első körben feljelentést szeretne tenni az ukrán hatóságoknál a rongálás miatt, ezzel is megdolgoztatni őket. A következő lépés egy per indítása a származtatás, vagyis a tulajdonjog kérdésében.

– emlékeztetett Gaudi-Nagy Tamás. Hozzátette: azt is elképzelhetőnek tartja, hogy kifejezetten egy szembefeszülés elérése volt az ukránoknak a célja a drasztikus lépéssel.

Gaudi-Nagy Tamás arra is kitért, hogy miközben az ukránok azt hangoztatják, hogy a nemzeti kisebbségek jogait messzemenőkig biztosítják, ez nem így van. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Bethlen Alap által támogatott, éppen folyamatban lévő, a nemzeti kisebbségek jogi érvényesülését monitorozó program is rámutat, hogy komoly problémák vannak.

– húzta alá a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője.

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.