Az alvilág titkai
18+!!! Döbbenetes horror Diósjenőn! Az anya tudott lányai szexuális zaklatásáról, megöléséről, maradványaik elásásáról
Döbbenetes horror Diósjenőn! A Sátán lehet maga a diósjenői 49 éves H. József, aki szexuálisan használta nevelt lányait, majd megölte őket és elásta egy szemétkupac alá a maradványaikat. A 14 éves Alexandra és a 19 éves Krisztina anyja mindenről tudott, az undorító viszonyról is, és arról is, hogy élettársa agyonverte a lányokat és elásta a maradványaikat. Mindketten bíróság előtt felelnek gyomorforgató tetteikért. Vig Mór volna a magyar Osztap Bender? Avagy adócsaló, cégeltüntető vagy szimpla csaló a letartóztatott jogász?
Nem győzzük kapkodni a fejünket, mióta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi nyomozói elfogták Vig Mórt egy számlagyár kapcsán. Nincs olyan nap, hogy ne derülne ki újabb és újabb bűncselekmény, vagy annak gyanúja, újabb büntetőeljárás, per az ügyvédi kamarából kizárt jogásszal kapcsolatban. Most éppen a Pesti Srácok szembesült cégiratok, elemzések, résztvevők elmondása alapján, hogy Vig Mór nem csak felületesen hozható (cég)kapcsolatba a legnagyobb olasz maffia, a ’Ndrangheta magyarországi tevékenységével. Magyar igazságszolgáltatás: a tizedik évébe csúszik át Simon Gábor ügye, még mindig első fokon (videó!)
Az igazságszolgáltatással szembeni alapvető állampolgári elvárás, hogy a bíróságok az ország különböző pontjain a döntéseiket egységes jogalkalmazási gyakorlatot folytatva, észszerű időn belül hozzák meg. Ez az alaptétel Simon Gábor, a szocialisták volt elnökhelyettese büntetőperében biztosan nem igaz. Az MSZP egyik sírásójának is mondott Simon ma állt volna a negyedik bírája elé, ám 2024 tavaszára elnapolták a tárgyalást. Óriási bajban van a heroincsempészeten kapott magyar vadászpilóta és társa
Egyetlen esélye van az Írországban heroincsempészeten kapott a 62 éves magyar vadászpilótának, hogy ne kelljen élete végéig börtönben maradnia. Jelenlegi állás szerint akár 20–25 évet is kaphat, ám ha elfogják a megbízókat és ők N. Zoltán mellett vallanak, megúszhatja jóval kevesebbel is. A pilóta azt állítja: nem tudott arról, hogy heroint szállít, ami akár igaz is lehet, csak egyelőre nem bizonyítható. Az ügy azonban ennél bonyolultabb. Mutatjuk, miért. Megdöbbent a repülős világ! – Drogcsempészet miatt őrizetbe vették Írországban a magyar vadászpilóta sztárt
Egy magyar repülős körökben ismert nyugalmazott vadászpilóta, Németh Zoltán vezethette azt a kisrepülőt, amelyen 8 millió eurónyi heroint találtak az ír hatóságok – írta meg a hvg.hu az ír sajtó tudósításai alapján. Az egykori repülős ász volt az egyetlen magyar vadászpilóta, aki a délszláv háború idején a behatoló jugoszláv MiG-et MiG-21-esével szinte testközelből befogta, kikísérte. A ma már nyugalmazott őrnagy hazafelé forduláskor karnyújtásnyira a húzott el a behatolófeje felett, miközben teljes fegyverzettel készen állt a légiharcra. Zűrös tatabányai és pécsi építkezések cégeihez is köze volt a letartóztatott számlagyáros ex-ügyvédnek (videó!)
Tulajdonosként ismét felbukkant Vig Mór, a minap számlagyár kapcsán letartóztatott ex-ügyvéd egy olyan cégben, ami jóindulattal sem nevezhető tiszta hátterűnek. A Sunstrike Hungary KFT. egy pécsi és egy tatabányai építkezés zűrös cégeivel került kapcsolatba. Korábban megírtuk, az ügyvédi kamarából tavaly kizárt Vig egy másik cége egy a legerősebb olasz maffiának, a 'ndrangheta-nak tulajdonított cég körül került elő.
Bíróságon magyarázkodnak a fél kormányt és Gyurcsányt is halálra ítélő államtagadók
A Budapest Környéki Törvényszéken második napja tart a bizonyítási eljárás az államtagadók, Posta Imre és hat vádlott társa ügyében. Az államtagadóknak egyebek mellett a fél kormány és Gyurcsány Ferenc halálra ítélése miatt kell felelniük. Bizonyítottság esetén az egykori rendőrségi pszichológus Posta és egyik társa legalább 8 év fegyházra számíthat, míg a többiek 1,5 - 6 évre. Idén még két tárgyalási napot tűztek ki az ügyben. Mit keres a számlagyár miatt letartóztatott ügyvéd egyik cége az olasz maffiaügyben?
A PS elkezdte feltérképezni a szerdán egy számlagyár kapcsán letartóztatott 37 éves, foglalkozásától tavaly eltiltott budapesti jogász céghálóját. Így bukkantuk rá a GattobInc Zrt.-re. A cég feltűnt a legnagyobb és legerősebb olasz maffia, a ’Ndrangheta budapesti tevékenysége során. A Zrt. ügyvezető-tulajdonosa pedig a jelek szerint nem más, mint a letartóztatott jogász, V. Mór, aki a Mandiner felvetése szerint az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére lehet. PS-exkluzív! A kémkedésért elítélt KGBélát már megint körözik és az Alkotmánybíróság is lesöpörte az ügyét (Videó)
Újabb körözést adtak ki a KGBélaként elhíresült volt jobbikos Európai Parlamenti képviselő, Kovács Béla ellen, szúrta ki a Pesti Srácok. November 23-án immár a harmadik elfogatóparancsot adta ki az illetékes bv. bíró a kémként is elítélt volt politikus ellen. Ezúttal a költségvetési csalás miatti körözés egészült ki a pénzbüntetésre vonatkozó passzussal: leírták, mi a teendő elfogása esetén. Nem fogják elhinni: ha kifizeti a pénzbüntetését, nem kell előállítani. Itt valami nem egyértelmű. A PS utánajárt. Tavaly törölték a kamarai tagságát a számlagyár miatt ma letartóztatott ügyvédnek
Bezárt az ügyvédi vezénylettel működő számlagyár – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Facebook-oldalán. Több mint 241 millió forint értékben foglaltak le hamis számlákat. A 37 éves ügyvédet tavaly eltiltották a foglalkozása gyakorlásától, a bíróság pedig ma – egyelőre 30 napra – letartóztatta. A PestiSrácok.hu úgy tudja, az ügynek itt még koránt sincs vége. Négy évet kapott a Márki-Zay Pétert támogató korrupt romavezető és a 30 milliót sem tarthatta meg
Elítélték ma vesztegetés miatt a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) Agócs Jánost. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnöke elsőfokon négy év végrehajtandó börtönbüntetést kapott. A korrupt romavezető büntetésébe beleszámít a két hónapos letartóztatása. A börtön mellett 260 ezer forint pénzbüntetést is kiszabott rá a bíróság. A vesztegetési 30 millió sem az övé. Az ügyész súlyosításért, a vádlott enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. Dübörög a Mátrix Projekt – Ismét ukrán kiberbűnözőkre csaptak le a rendőrök
Újabb ukrán eredetű kiberbűnözői csoportra csapott le a magyar rendőrség. Ezúttal is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében számolták fel az online banki csalásokra szakosodott bandát. Eddig tizenhét gyanúsított ellen indítottak büntetőeljárást. Két ukrán és két magyar gyanúsítottat letartóztatott a bíróság. A Mátrix Projekt tovább dübörög.
Lezárul-e valaha is a szocialisták legnagyobb titkosszolgálati botránya? Avagy mit tudhat Jakubinyi Róbert?
Még mindig nincs belátható időn belül vége a szocialisták legnagyobb, szerteágazó, vesztegetéssel, csempészettel megspékelt titkosszolgálati botrányának. Az Egymásért, Egy-másért Alapítvány piszkos ügyei 2007 április 13-án kerültek napvilágra. Az egyik alapító-vezető már rég letöltötte a büntetését, ám Jakubinyi Róbert 1,3 milliárdos csempészési ügye még elsőfokú ítéletig sem jutott. Közben Jakubinyi tölti azt a büntetését, amit Galambos Lajos, Gyurcsány volt elhárítófőnöke megvesztegetéséért kapott. A lefokozott Galambos Kecskeméten ül már egy éve. Magányos elmeroggyant volt az esztergomi robbantó vagy államtagadó szektavezér?
Még tart a nyomozás az esztergomi (búbánatvölgyi) robbantó ügyében, tudta meg a Pesti Srácok. Szeptember 20-án Juhász László felrobbantotta a házát magával együtt. Megölte az őt megfékezni akaró TEK-esek egyikét, több kommandóst súlyosan, három tűzoltót könnyebben megsebesítve. A nyomozó ügyészeknek még egy sor részletet tisztázniuk kell az akták lezárása előtt. Lapunk megpróbálta rendszerbe foglalni, hogy melyek a közvélemény előtt még tisztázatlan kérdések. Bérgyilkossági ügybe is belekeveredett Gyurcsány volt párttársa, aki jelenleg is elítélt bűnözőként ül
Kőrös Gusztáv neve elrettentő példa is lehetne mind az MSZP-ben, mind a DK-ban arra, hogyan nem szabad viselkednie, mit nem tehet meg egy pártember. A szocialisták bajai videóhamisítóként ismerhették meg, míg Gyurcsányék már legszívesebben el is felejtenék egykori romavezetőjüket, akit sorra ítélnek el különböző bűncselekmények miatt. Most éppen egy bérgyilkossági ügybe keveredett, csalóként. A PS feloldja a látszólagos ellentmondást, ami a bérgyilkosság és a csalás között feszül. Titokban megegyeznek a kártérítésről a veronai buszkatasztrófa felelősei az áldozatok hozzátartozóival?
Újabb fordulatról értesült a PestiSrácok a 2017-es, veronai magyar buszkatasztrófa kapcsán. Olasz lapok szerint 10 áldozat hozzátartozói titokban megegyeztek a tragédia miatt perbe fogott 5 olasz autósztráda mérnökkel. Az ő perük jelenleg is tart Veronában és legutóbb e héten egy korábban meghallgatott olasz szakértő ismét rámutatott a felelősségükre a tragédia bekövetkeztében. Elítélésük a kártérítés szempontjából is lényeges. Váratlan fordulat! Varju László nem akar a táblabíróságra menni, így nem ítélhetik el
Váratlan fordulat! Varju László szerdán mégsem áll bírája elé a Fővárosi Ítélőtáblán. Az MSZP egyik sírásójának is tartott DK-s felsővezető vélhetően felsőlégúti fertőzést kapott, így a másodfokú eljárást február 22-re napolták. A DK-alelnöke és pártja számára óriási a tét. Amennyiben bűncselekmény elkövetéséért jogerősen elítélik, elvesztheti az országgyűlési mandátumát. Izgulhat Gyurcsány, Varju László elveszítheti országgyűlési mandátumát
Óriási a tét Varju László és a Gyurcsány-párt számára a DK alelnökének november 15-én kezdődő büntetőperében. Amennyiben a Fővárosi Ítélőtáblán jogerősen elítélik Varjut, a vonatkozó törvény értelmében nem lehet tovább országgyűlési képviselő. Az alaptörvény és az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény is kimondja: bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személy nem lehet tovább képviselő. Fordulat a veronai busztragédia perében? – Felelősek a sztráda olasz tervezői, működtetői is?
Itthon mindenki az időközben elítélt gépkocsivezetőre fókuszált, ám még közel sem ért véget a Verona közelében történt busztragédia miatt indult per Olaszországban. Fordulat állt be az olasz bíróságon. Közben Varga János buszvezető magyar fogházban tölti a jogerősen megfelezett, mindössze 6 éves büntetését. Független szakértők most kimondták: a 2017-es katasztrófához hozzájárulhatott a veronai autópályát tervező, kivitelező és működtető mérnökök mulasztása is. Bohócot csinál az igazságszolgáltatásból Portik Tamás, meghekkelte a tárgyalást
Bohócot csinál a magyar igazságszolgáltatásból Portik Tamás, aki ma a hetedik ügyvédjét húzta elő a talonból, miután a hatodik (első) védőjét, Szikinger Istvánt is menesztette. Portik jogászok szerint egyértelműen az időt húzza, ez pedig azt jelentheti, hogy nincs érdemi védekezése a Fenyő János meggyilkoltatásával kapcsolatos váddal szemben. Vagy csak nem készült még el a védekezéssel. Kérdés, lesz-e nyolcadik védő a januárban folytatódó perben? Még nem nevezhetők korruptnak a Vizoviczki László által lefizetett rendőrök
Bár februárban súlyos fegyházbüntetést kaptak a Vizoviczki László által lefizetett rendőrök, jogerős ítélet hiányában mégsem nevezhetők korruptnak. A februári ítéletet írásban csak múlt héten kapta meg a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Három hónapig még biztosan nem lehet kitűzni az ügy másodfokú eljárását a Fővárosi Ítélőtáblán. A korrupcióval vádolt egykori főtiszteknek vélhetően csak elméleti esélyük van a büntetés megúszására. Portik Tamás meghekkeli a Fenyő-gyilkosság miatt zajló pert és csak jövőre születhet ítélet?
Az ítéleten kívül már csak egy kérdésnek kell eldőlnie a Fővárosi Törvényszéken, a Fenyő-gyilkosság miatt zajló büntetőperben. Portik Tamás kezében van a kérdés megválaszolásának kulcsa, lesz-e idén elsőfokon ítélet a VICO teljhatalmú urának 1998-as megölésetése miatt, vagy sem. Portik meghekkelheti az eljárást, és még az is előfordulhat, hogy Póta Péter bíró nem tud jövő héten ítéletet hirdetni. De ha akkor nem, akkor mikor? Miért nem látják az uniós bürokraták, hogy a tálib terroristák az EU határánál várakoznak ugrásra készen?
Az Európai Unió döntéshozói még mindig struccként viselkednek az illegális migrációt kihasználni készülő tálib (más szóval: talibán) terroristákkal szembesülve. A homokba dugják a fejüket, ahelyett, hogy rádöbbennének, valóban itt vannak az unió határánál a tálibok. Annak ellenére nem veszik tudomásul ezt a hátborzongató tényt, hogy a magyar hatóságok már hónapok óta figyelmeztetnek az afgánok térnyerésére a balkáni migráns útvonalon. Napjainkra bekövetkezett, amiről már szeptemberben írt a Pesti Srácok: a terrorizmus és az embercsempészet között összefüggés van, és hogy tálib terroristák jelentek meg a Délvidéken, a magyar zöldhatár közelében. Német szociáldemokrata politikus méltatta a Hammerbande körözött antifás rohamosztagosát
Újabb botrány érlelődik a német belpolitikában. A szélsőbalos antifákat rendre bemutató Dokumentation Linksextremismus leleplezte a Twitter-oldalán: a februári budapesti embervadászat miatt körözött, 20 éves jenai Paula Leoni Pretzel-t néhány éve az SDP (Szociáldemokrata Párt) politikusa, Christoph Matschie méltatta. Az akkor 16 éves Pretzel 10 hónapos amerikai cserediákprogramra készült. Jogos a kérdés: hogyan kerül egy, az USA-ba diákvízummal beengedett német diáklány az antifa hírhedt rohamosztagába, a Hammerbande soraiba? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.