Pesti Srácok

Eco

Hatályba lép a Budapest-Belgrád vasútfelújítási szerződés

PPestiSrácok.hu Eco 2020 május 19.
Hatályba lép a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére szóló szerződés, miután létrejött az ennek finanszírozásáról szóló hitelszerződés a kínai Exim Bank és a magyar állam között, valamint az egyéb támogatási megállapodást a magyar állam, a vegyesvállalat és a megrendelő megkötötte – közölte az Opus Global kedden az MTI-vel. Gyorsítja és egyszerűsíti a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának korszerűsítéséhez kapcsolódó hatósági eljárásokat, ezzel támogatja a beruházás ütemterv szerinti előkészítését és megvalósítását az Országgyűlés keddi ülésén elfogadott törvény – közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A fejlesztéssel a menetidő több mint nyolc óráról kevesebb mint a felére csökken a magyar és szerb főváros között.

Szijjártó: bővülhet a versenyképességi támogatások keretösszege

PPestiSrácok.hu Eco 2020 május 19.
Átlépte a százmilliárd forintot a vállalkozások igénye a versenyképességi támogatásra, ezért a kormány bővítheti a versenyképességi hozzájárulások keretösszegét – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután három cégnek adott át támogatási okiratot. Szijjártó Péter szerdán kéri a kormánytól újabb források megnyitását a versenyképesség-növelő program számára. Csak hétfőn tizennégy cég kért ilyen támogatást, a meghirdetés óta pedig már ötszáznegyven. A jelentkezők összesen kétszázhatvanmilliárd forint értékű fejlesztést vállaltak. A versenyképesség-növelő program fedezete múlt héten kétszeresére, százmilliárd forintra nőtt. A külgazdasági és külügyminiszter a kormányfő kérésére fogja jelezni, hogy a fejlesztési igények a megemelt keretet is átlépték.

Több tízmilliárd forintot bukhatnak a tévétársaságok a járványtól berezelő hirdetők miatt

SDSamók Dávid Eco 2020 május 19.
Miközben a koronavírus járvány hozadékaként rekordokat dönt a televíziók nézettségi szintje, azt hihetnénk, hogy ők a gazdasági élet azon szereplői közé kerülnek, akik veszteségek nélkül élik túl a veszélyhelyzeetet. Csakhogy a műsorszolgáltatók reklámbevételei jelentősen összetöpörödtek, az ismert tévétársaságok éppen ezért rég nem látott kihívással szembesülhetnek, ráadásul a forgatások és a szinkronstúdiók munkája is ellehetetlenült – számolt be portálunknak Dr. Ryszka Sambor, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) elnöke. Az érdekképviselet vezetőjének elmondásából kiderül, hogy várható-e egyes adók eltűnése a képernyőről?

MNB: a fizetési moratórium miatt nem nőhet a havi törlesztés összege

PPestiSrácok.hu Eco 2020 május 18.
A hitelekre vonatkozó, a koronavírus-járvány hatásainak mérséklését szolgáló hiteltörlesztési moratórium miatt nem nő az ügyfelek törlesztőrészlete a moratórium lezárulta után sem, azonban, ha hitelszerződésük egyéb feltételei miatt módosul a törlesztőrészlet, azt nem gátolják a moratórium szabályai - erősítette meg a jegybank hétfői közleményében.

Nyolcvanezer kereskedő várta az enyhítéseket, az év második felére visszaerősödhet a piac

PPestiSrácok.hu Eco 2020 május 18.
Mintegy nyolcvanezer kereskedőnek jelent könnyebbséget, hogy az egész országban megszűnt a kijárási korlátozás, és a vásárlók a korábban érvényes nyitvatartási rend szerint látogathatnak el bármelyik üzletbe. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint, a március második felétől visszaeső fogyasztás az áprilisi mélypont után, a május eleji biztató kezdettel fokozatosan egyre bővül, és az év második felére visszaerősödhet a piac - írta a Magyar Nemzet hétfőn.

Tállai András: még négy napig ajánlhatók fel az egy százalékok

PPestiSrácok.hu Eco 2020 május 17.
A Pénzügyminisztérium számításai szerint negyvenmilliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly – hétszázharmincötezren – adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról – tájékoztatta az MTI-t Tállai András parlamenti államtitkár.

Ki a felelős a járványért és ki lesz a nyertes? Kína vagy Amerika?

VIVarga István Eco 2020 május 16.
Sokan úgy vélték, hogy a koronavírus-válság mérsékli a feszültséget a két szuperhatalom, az USA és Kína között. De éppen az ellenkezője történt: teljes erővel folytatódik a világ feletti gazdasági és technológiai dominanciáért folytatott harc. Az amerikai kormányzat eközben teljes erővel nyomja a Kína-ellenes retorikát, amelynek jegyében Trump elnök következetesen "kínai vírusnak" nevezi a Covid-19-et. Irán és Kína eközben arra célozgat, hogy a járvány tulajdonképpen az USA biológiai fegyverrel végrehajtott támadása a két ország ellen.

Az egyesülés lehetőségét vizsgálja a Takarék Csoport és az MKB

PPestiSrácok.hu Eco 2020 május 15.
Közös pénzügyi holding társaság létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az MKB Bank Nyrt. (MKB), hogy megvizsgálják egy hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét, a bankok közti szinergiák, valamint az együttműködésükben rejlő jelentős működési és költségoptimalizálási potenciál kiaknázásával – közölte a két pénzintézet pénteken.

Varga Mihály: Nem fog megismétlődni a Gyurcsány-éra 2008-as súlyos válsága

VIVarga István Eco 2020 május 15.
A magyar gazdaság tulajdonképpen nem is teljesített olyan rosszul, mint amennyire várni lehetett – legalábbis ez derült ki a KSH ma reggeli adataiból, amely szerint az első három hónapban 2,2 százalékos volt a növekedés. De ez az adat félrevezető annyiban, hogy a nagy leállás igazából áprilisban tetőzött, amely hónapot a mostani szám még nem tartalmazza. Öröm az ürömben, hogy a magyar gazdaság 5 százalékponttal jobb GDP-t produkált, mint az uniós átlag – ezt egyébként ma délelőtt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette ki. A magyar gazdaság elkerülheti a 2008-2009-es pénzügyi válság során megélt mély recessziót, amelyet az akkori világgazdasági krízis és az akkor még hivatalban lévő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felelőtlen politikája idézett elő.

ÁSZ-elnök: Fontos a tartalékolás a 2021-es költségvetésben

PPestiSrácok.hu Eco 2020 május 14.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint a 2021-es költségvetésnek három szempontot kell követnie: célra tartás, rugalmasság és tartalékolás. A tartalékok teremtik meg a kormány mozgásterét arra, hogy képes legyen gyorsan és hatékonyan reagálni a váratlan helyzetekre – mondta Domokos László a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg a napilapban.

Varga Mihály: 15 milliárdról 40 milliárd forintra emeli a kormány a nagyvállalati beruházási támogatási programjának éves keretösszegét

PPestiSrácok.hu Eco 2020 május 13.
Az eddigi évi 15 milliárdról 40 milliárd forintra emeli a kormány a nagyvállalati beruházási támogatási (NBT) programjának éves keretösszegét, hogy ezzel is tovább ösztönözze a kormány a járvány idején a cégek fejlesztéseit – jelentette be szerda reggel közzétett Facebook-videójában Varga Mihály.

Megnyugtató a helyzet: rekordszinten a magyar devizatartalékok

VIVarga István Eco 2020 május 12.
A magyar devizatartalékok áprilisban 3 milliárd euróval emelkedtek, amely köszönhető a 2 milliárd eurós államkötvény kibocsátásnak és annak, hogy a monetáris arany értéke tovább nőtt. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint április végén majdnem 29 milliárd eurót tett ki a magyar devizatartalék. Ez évek óta nem látott magas szint, amely a jelenlegi nehéz időkben nagyon megnyugtató.

MNB: főként az üzemanyag árának csökkenése miatt mérséklődik az infláció

PPestiSrácok.hu Eco 2020 május 11.
Az év elejéhez képest mintegy 100 forinttal csökkent az üzemanyag ára, és főként ez áll annak hátterében, hogy az infláció mérséklődik, most 2,4 százalék. A koronavírus-járvány kezdetétől zuhan az üzemanyag ára, miközben nő az élelmiszer iránti kereslet és az online boltok forgalma - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.