Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Brüsszel bekeményít a lengyel kormány ellen: jogsértő és diszkriminatív a bírók nyugdíjazása
Nem állnak összhangban a közösségi joggal a lengyel bírák nyugdíjazására vonatkozó, 2017-ben elfogadott szabályok, ugyanis sértik a nemi diszkrimináció tilalmát, illetve a bírák függetlenségének és elmozdíthatatlanságának elvét is - foglalt állást csütörtökön az Európai Bíróság főtanácsnoka.Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek számos korábbi magas rangú katonatisztet a török puccskísérlet miatt
Többszörös, súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésekre ítélt csütörtökön egy ankarai bíróság számos olyan korábbi magas rangú török katonatisztet, akik a 2016. július 15-ei puccskísérlet során részt vettek a katonai főparancsnokság épületének elfoglalásában - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.Európa Tanács: Példaértékű a nemzeti kisebbségek képviselete és megjelenése Magyarországon
Magyarországon a nemzetiségek és nemzeti kisebbségek képviselete és megjelenése "példaértékű", beleértve a magyar parlamentet is; nyelvük védelme magas szintű politikai támogatást élvez - közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács csütörtökön.Fontos állásfoglalást adott ki a Kúria a tisztességtelen eljárás miatt érvénytelenített devizahitelekről
A Kúria két megoldást javasolt a bíróságoknak azokban a devizahiteles perekben, amelyekben a fogyasztónak sikerült bizonyítania, hogy az árfolyamkockázatról nem vagy nem megfelelő módon kapott tájékoztatást. A tisztességes tájékoztatás elmulasztása miatt érvénytelenített szerződéseket úgy lehetséges érvényesíteni, ha először az érdeksérelmet kiküszöbölik. Ez azt jelenti, hogy a ténylegesen forintban folyosított hitelösszeget veszik alapul, amit növelnek a forintra vonatkozó pénzpiaci kamat szerződéskötéskori értékével, vagy a deviza/forint átváltási árfolyamot maximálják - ezután már a forintkölcsön összegére érvényesítik a szerződést. A Kúria állásfoglalása sok, nehéz helyzetbe került devizahitelesen segíthet, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az állásfoglalás nem kötelező érvényű.Nem érzi magát hibásnak az ukrán hajóskapitány - A 24.hu-nak nyilatkozott az ügyvédje
A BRFK közleményben cáfoltaa Magyar Nemzet cikkét, miszerint cserbenhagyás és segítségnyújtás elmulasztása miatt is nyomoznak a dunai hajókatasztrófa kapcsán. Egy bűncselekmény, azaz halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vizi közlekedés veszélyeztetése miatt folytatják a nyomozást. A kapitánnyal más gyanúsítást a BRFK nem közölt - írják. A 24.hu a rendőrségre hivatkozva azt írja: az is légből kapott, hogy szelfizett volna a kapitány. Ők elérték az ügyvédjét, aki a Magyar Nemzet munkatársát nem is hívta vissza. M. Tóth Gábor azt mondta: ügyfele érdemi vallomást tett, nem érzi magát hibásnak a történtekért.Autók süllyedtek el Szolnokon - Durva fotók a villámárvízről!
Mintha egy katasztrófafilm-forgatáson készült fotókat látnánk, olyan képeket tett közzé a tegnapi vihar után a Met Hír. A közösségi oldal nem csupán Szolnokról, de az ország több településéről is kapott a szerdai villámárvízről készült fotókat.Jogerősen életfogytiglant kapott a halálkamion-ügy négy vádlottja
Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügy négy vádlottját.Orbán Viktor: A függetlenség megvédéséhez szembe kell nézni a realitással
Csak olyan országok tudják megvédeni a függetlenségüket, amelyek képesek szembenézni a realitással - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostor teraszán adott fogadásán a meghívott politikusok és művészek körében.Alkotmányos a közigazgatási bíróságokról szóló törvény
Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) az önálló közigazgatási bíróságok felállításáról rendelkező törvényt támadó indítványt, mert megítélése szerint a törvény összhangban van az alaptörvénnyel.Több, mint 320 milliót érő hamis ruhát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál
Több, mint négyezer hamis ruhát és kiegészítőt találtak a pénzügyőrök egy teherautóban Nagylaknál; a 320 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.Gyurcsányné szerint Judith Sargentini bátor nő, aki sokat segített a magyar demokratáknak
Elképesztő módon a Magyarországot egyoldalú ostorozó jelentésével támadó Judith Sargentinit tartja követendő mintapolitikusnak Gyurcsányné, aki immár a DK európai parlamenti képviselője. Erről árulkodik Facebook-posztja, amelyben a holland képviselővel parolázó fotója mellé azt írta: "Judith Sargentini bátor és sokat tett a magyar demokratákért". A csodálatos fotót Dobrev Klára kommentárjával az Origo szúrta ki.Ma hirdetnek másodfokon ítéletet a halálkamion-perben
Ma hirdet határozatot a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügy 14 vádlottjának másodfokú tárgyalásán a Szegedi Ítélőtábla.Júliustól igényelhető az autóvásárlási támogatás
A Magyar Államkincstár megkezdi július 1-jén a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának megállapításával kapcsolatos kérelmek elbírálását - írja a Világgazdaság csütörtöki számában.Egy utassal szelfizhetett a Viking kapitánya a Hableánnyal való ütközéskor
Cserbenhagyás és segítségnyújtás elmulasztása miatt is nyomoz a rendőrség a 28 áldozatot követelő, május 29-én történt dunai hajókatasztrófa kapcsán - írja a Magyar Nemzet egy több nyomozásra rálátó informátorára hivatkozva. A lap szerint a Viking szállodahajó utasai kihallgatásuk során több olyan részletről is beszámoltak, ami az ukrán kapitány felelősségét igazolja. Többek között felmerült, hogy Jurij C. éppen az egyik utassal szelfizett a Hableánnyal való ütközéskor. A balesetet is az utasok észlelték és ők kiabáltak a kapitánynak; ezután visszatolattak, de néhány másodperc múlva már hajóztak is tovább a Dunán.Súlyos baleset történt az M5-ös autópályán hajnalban
Két személyautó és egy kamion ütközött csütörtökön hajnali 4 óra után az M5-ös autópályán, Szeged felé, Kiskunfélegyháza közelében; a balesetnek több sérültje van - közölte honlapján a rendőrség.Pittsburghi keresztény templomot akart felrobbantani egy szír bevándorló
A pennsylvaniai Pittsburghben szerdán késő este letartóztattak egy szíriai férfit, aki terrortámadást tervezett egy keresztény templom ellen - jelentette be szerda éjjel a Szövetségi Nyomozó Iroda. Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint a 21 éves Musztafa Muszab Alowemer 2016-ban menekültként érkezett Szíriából az Egyesült Államokba. A szír háborús viszonyokra tekintettel a menedékkérelmét pozitívan bírálták el, és azóta a pennsylvaniai nagyvárosban élt.Szakértők szerint elönti Lengyelországot a műanyag csomagolások hulladéka
Közel egymillió tonna műanyag csomagolást használ fel évente a lengyel piac, és szakértők szerint ez a mennyiség tovább nő a következő években - hangzott el a lengyel Nemzeti Kereskedelmi Kamara (KIG) Ki fog megfizetni a műanyaghulladékért című vitáján.Meghalt Horváth Ádám - Műsorváltozás az M5 kulturális csatornán
A szerdán elhunyt Horváth Ádám rendezőre emlékezik 21 órától az M5 kulturális csatorna; a nézők Molnár Ferenc Az Ibolya című tévéjátékát tekinthetik meg - közölte az MTVA Sajtóirodája az MTI-vel.Soltész Miklós: Ha őrizzük a hitet, a kereszténységet, megőrizzük a kultúrát is
Ha őrizzük a hitet, a kereszténységet, megőrizzük a kultúrát is - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Komló-Mecsekjánosin szerdán.Este nyolcig zárták le a Liszt Ferenc repülőteret
Megsérült a futópálya felülete Ferihegyen, ezért a repülőteret nem sokkal este hat óra után lezárták; sem ki, sem be nem járnak a repülők - írja az Airportal.hu.Az ukrán titkosszolgálat négy embert gyanúsít a maláj gép lelövésével
Három orosz és egy ukrán állampolgár ellen adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014 nyarán történt lelövésével összefüggésben - közölte az ügyben eljáró, holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport szerdán.Megbénítja az időjárás a MÁV-ot
A viharos időjárás több helyen is fennakadásokat okoz a vasúti közlekedésben - közölte a Mávinform szerda kora este.Századvég: Tarlós az élen a jelenlegi jelöltek között
A Századvég legfrissebb felmérése szerint az őszi önkormányzati választás jelenlegi főpolgármester-jelöltjei közül a kormánypárti Tarlós Istvánra szavaznának a legtöbben. Közleményükben azt írták: a Századvég megvizsgálta a főpolgármesteri tisztségre pályázók népszerűségét. A kutatás eredménye szerint Tarlós Istvánra a válaszadók 50 százaléka voksolna, ami "szélesebb körű támogatást jelent, mint a politikai jobboldal jelenlegi fővárosi bázisa".Újraindulnak a BKK hajójáratai
Újraindul a menetrend szerinti hajóközlekedés a Duna budapesti szakaszán, miután feloldották a május végi hajóbalesetet követően elrendelt hajózási zárlatot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán. A D11-es és D12-es hajójáratok csütörtöktől közlekednek a tavasszal érvényes munkanapi menetrend szerint.Ajánljuk még

































