Forró drót
Márki-Zay beismerte, hogy Gyurcsány le tudja váltani, és ő mondja meg, ki a „kapitány” (Videó!)
Márki-Zay Péter a Pesti TV műsorvezetője, Bohár Dániel kérdésére ismerte be, hogy Gyurcsány Ferenc bármikor leválthatja a baloldal éléről. A hódmezővásárhelyi polgármester kollégánk felvetésére jelentette ki, hogy valóban a bukott miniszterelnök mondja meg, hogy ki a "kapitány". Visszakoznak a németek: Berlin mégsem gáncsolja el az atom- és gázenergia fenntarthatóvá nyilvánítását
Berlin visszakozott a klímahisztéria ügyében, a Reuters értesülései szerint ugyanis a német kormány egyszerűen nem akar feszültséget Franciaországgal, ezért inkább tartózkodni fog az atom- és gázenergia fenntarthatóvá nyilvánításával kapcsolatos uniós határozattervezetről szóló szavazáson. Hatéves kislány életét mentették meg a rendőrök a Pilisben
Pilisi kiránduláson lett rosszul egy hat éves kislány. A gyermek megmentésére először a rendőrség emberei érkeztek ki, akik azonnal levitték a kislányt a hegyről, és átadták a mentősöknek, így azonnal ellátásban részesülhetett. A litván elnök véget vetne a rendkívüli állapotnak a fehérorosz határon
Gitanas Nauseda litván elnök egy helyi rádióadónak kedden úgy nyilatkozott, hogy a migránsválságot megoldották, ezért véget lehetne vetni a rendkívüli állapotnak a fehérorosz–litván határon. Nauseda szerint meg kell fontolni a különleges szabályozások feloldását annak érdekében, hogy a rendkívüli állapot miatt megrekedt törvénymódosításokat újra napirendre lehessen tűzni a parlamentben. Ha most vasárnap lennének a választások, a Fidesz fölényesen megverné az ellenzéket
A Taktikaiszavazás.hu már a 2014-es választások óta latolgatja az egyesült ellenzék esélyeit a kormányváltásra. A portál elemzője, Török Gábor közösségi oldalán osztotta meg a központ legújabb eredményeit, amelyek szerint egy most vasárnap tartott választáson 107–91 mandátumra nyerne a Fidesz az ellenzéki összefogással szemben. Tapolcai tragédia – Súlyos tévedés történt a halottak azonosításakor
Megrázó baleset történt újévkor Tapolcánál: vonat és autó ütközött. A kocsiban ülő öt ember közül négyen meghaltak; egyetlen utas, egy fiatal lány élte túl a szerencsétlenséget. Az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak. Az öt utas közül ketten voltak lányok; egyikük túlélte, másikuk meghalt. Úgy tűnik azonban, valami tévedés történt az adatok felvételénél: ma éjszakáig a balesetet túlélő áldozat családja úgy tudta, gyermekük meghalt, a valódi áldozat családja pedig ezek szerint azt, hogy az ő gyermekük él – számolt be róla a Blikk.
Több mint hetvenezren vettek részt a környezetvédelmi konzultációban
Több mint hetvenezren válaszoltak a Magyarország zöld úton jár! online környezetvédelmi konzultáció kérdéseire – közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Nyitrai Zsolt az előző év végén zárult konzultációról kiemelte: környezetvédelmi ügyben egyszerre ilyen sokan még sosem nyilvánítottak véleményt. Tovább nőnek a családtámogatási összegek (Videó!)
Magyarország családbarát ország – jelentette ki a családokért felelős parlamenti államtitkár a kormány Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban. Zsigó Róbert azt mondta: több mint egy évtizede dolgoznak azért, hogy megerősítsék a családokat. Ennek a munkának a részeként folyamatosan növelik a családtámogatások összegét. Márki-Zay az amerikaiaknál: Magyarország legyen mindannyiunké!
Marc Dillard amerikai ügyvivővel találkoztam Budapesten – jelentette Márki-Zay Péter Facebook-posztjában. Hogy ezzel az úrral mit beszélt, arról egy szót sem árult el – például a kölcsönös nagyrabecsülések mellett mit ígért ő és mit ígért neki Dillard úr. Mindenesetre jól mutatnak így együtt. És azt is odaírta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, hogy "Legyen Magyarország mindannyiunké!" Jó. De az amerikaiakat nem kéne ebből kihagyni? Jakab lehülyézte Márki-Zay-t
Egészen abszurd maga a felvetés is, hogy a Covid áldozatai között milyen arányban vannak fideszes vagy ellenzéki szavazók. A halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem – vélekedett az Alfahírnek adott interjúban a Jobbik elnöke arra reagálva, hogy Márki-Zay Péter szerint a koronavírus által is megtizedelt idős korú lakosság nagyobb része a Fideszre szavazott a 2018-as országgyűlési választáson. Jakab Péter szerint az ilyen mondatok nem egyeztethetők össze a keresztény értékekkel, vagy akár csak az emberséggel. Megtartotta évindító ülését a koronavírust vizsgáló magyar munkacsoport
Megtartotta évindító ülését a klinikai vizsgálati munkacsoport, amelynek feladata a koronavírussal és a járvánnyal kapcsolatos magyar ismeretek összegyűjtése, elemzése. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden, az ülés után újságíróknak elmondta: a munkacsoport feladata vizsgálni a vírus természetét, különös tekintettel a mutációkra, a vírus fertőzőképességére és az emberi szervezetben okozott elváltozásokra. Vágó István árgus szemekkel figyeli a PS-t és a Pesti TV-t is nézi!
Gyurcsány kedvenc kvízmestere is követi a Pesti TV műsorait. Ezt támasztja alá Vágó István Facebook-bejegyzése, amelyből kiderül, hogy a szerző nagy érdeklődéssel nézte a legutóbbi Boomerlázadást is, amelyben Stefka István Hack Péterrel beszélgetett.
Koronavírus – Az új fertőzések több mint tizenegy százalékáért az omikron mutáció a felelős
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában elhunyt 83, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 517-re emelkedett. 2429 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 264 709-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 124 945, az aktív fertőzötteké pedig 100 247-re csökkent. Kórházban 3335 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 316-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 13 266-an vannak, a mintavételek száma 9 211 426. Magyarországon a beoltottak száma 6 268 108, közülük 5 986 342-en a második, 3 184 580-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. A kormány hétszázötven milliárd forintos adócsökkentéssel segíti a vállalkozásokat (Videó!)
A béremelések érdekében a kormány 750 milliárd forintos adócsökkentéssel segíti a vállalkozásokat, hogy a dolgozók is minél nagyobb mértékben részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kedden, a Facebookra feltöltött videójában. Schanda Tamás közölte: januártól 200 ezer forintra nő a minimálbér, és 260 ezer forintra a szakmunkás minimálbér. Kiszelly Zoltán: Márki-Zay sokat kopik, Gyurcsány pedig sokat erősödik
Az utódlás nehézségei miatt a baloldali pártok nem tudják megpuccsolni Márki-Zay Pétert, aki viszont ambiciózus személyisége miatt nem fog visszalépni a miniszterelnök-jelöltségtől – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Magyar Nemzetnek. Az elemző szerint a baloldal csapdahelyzetbe került azzal, hogy az előválasztást váratlanul, furcsa körülmények között megnyerő Márki-Zay Péter sorozatos botrányos kijelentései miatt egyelőre megállíthatatlannak tűnő lejtmenetre került az összefogás. Magyarország gyarapodó időszakát éli, ezt a járvány sem tudja elhalványítani Dömötör Csaba szerint
A koronavírus-járvány sem tudja elhalványítani azt, hogy Magyarország gyarapodó időszakát éli. A fiatalok adómentességet, a gyermeket nevelő családok akár több százezres adó-viszszatérítést kapnak, az idősek pedig visszakapják a „baloldal által elvett” tizenharmadik havi nyugdíjat – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely a lap keddi számában jelent meg. Nem akarja befizetni a bírságot a milliárdos műtrágyakirály
Lassan három hónap telt el a GVH elmarasztalása óta, ám a Nitrogénművek Zrt. és a konszolidációjába bevont vállalkozások továbbra sem egyenlítették ki a műtrágyakartell tizenegymilliárdos számláját. Akár a kampányidőszak végéig is kihúzhatja a jogi eljárások elhúzásával Bige László anélkül, hogy kifizesse a gazdák megkárosítása miatt kiszabott GVH-bírságot. Márki-Zay kampányára eközben korlátlanul költi a pénzt a baloldali oligarcha – mutatott rá cikkében a Világgazdaság. Rengeteg határsértőt kaptak el hétfőn a magyar rendőrök
A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésük során afgán, szír, indiai, egyiptomi, török, tunéziai, palesztin és marokkói állampolgárnak vallották magukat. Személyazonosságukat, magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán. Hollik István a Pesti Riporterben: Márki-Zay attól várja a választási győzelmét, hogy az idősek meghalhatnak – A baloldalon mindig van lejjebb (Videó!)
A hétfői Pesti Riporter vendége volt Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója, akivel Márki-Zay Péter legutóbbi botrányos kijelentéséről beszélgettünk. A kommunikációs igazgató szerint sokat elárul az ellenzék kapitányáról az, hogy attól várja a választási győzelmét, hogy az idősek meghalhatnak. Mint mondta: mindig azt hisszük, hogy ennél már nincs lejjebb, de napról napra kiderül, hogy mindig van. Hollik István azt is elmondta: a visszajelzések alapján az is tisztán látszik, hogy „ez a jó ember”, vagyis Márki-Zay Péter nem is érti, hogy mások szerint a nyugdíjasok halálával kampányolni érzéketlen. Márki-Zay kampánya egy rakás szerencsétlenség a baloldali elemző szerint
Márki-Zay Péter kampánya eddig egy rakás szerencsétlenség – így értékelte Nagy Attila Tibor Márki-Zay Péter kegyeletsértő, hamis és közfelháborodást kiváltó videós nyilatkozatát az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, amelyet a Mandiner szemlézett. Politikai Hobbista – Előválasztás: innovációból önlebombázás (Videó!)
Mivel az újévben lassan éri el a hülyeségvonat az utazósebességet, a Hobbista egy szilveszterihez hasonló összefoglalóval készült '22 első adására. Csak most az ellenzéki előválasztás szereplőinek teljesítményét vetette össze; egymással, különböző kis videoillusztrációkkal. Ha valaki nem emlékszik, annak a srácok elmesélték, hogy az ellenzéki előválasztás volt az a politikai innováció, amitől nagyon sokat reméltek, de végül pont ott tartanak, ahonnan elindultak. Vagy egy kicsit rosszabb állapotba kerültek Safranek kapitány miatt. Megkéseltek egy nőt egy ferencvárosi hotelben
Késsel sebesítettek meg egy nőt Budapesten, a IX. kerületben egy hotelben, a feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján. Zsigó Róbert vette át a családügyek feladatát Novák Katalintól
A mai napon Zsigó Róbert államtitkárnak adtam át a családokért vállalt kormányzati felelősséget. Neki és a közösen felépített csapatnak ezután is ez marad a legfontosabb ügy – írta Novák Katalin, korábbi családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi oldalán. Szijjártó Péter: a magyaroknak mindig jobb, ha az amerikaiak és az oroszok közvetlenül beszélnek egymással
A magyaroknak mindig jobb, ha az amerikaiak és az oroszok közvetlenül beszélnek egymással – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy amerikai kollégája, Antony Blinken tájékoztatta az amerikai–orosz elnöki tárgyalásról.