Forró drót
Menczer Tamás közösségi oldalán köszönte meg szavazóinak a támogatást
Menczer Tamás képviseli a következő négy évben a budakörnyékieket. A politikus közösségi oldalán mondott köszönetet támogatóinak és a kerületbeli szavazóknak. Kezdetét vette a francia elnökválasztás a tengerentúli területeken
Franciaország tengerentúli területein már szombaton megkezdődött az elnökválasztás. Emmanuel Macron jelenlegi államfő mellett, akit első alkalommal 2017-ben választottak meg köztársasági elnöknek, tizenegy másik politikus indul, akik között Macron legesélyesebb kihívója Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke. Franciaország a világ hetedik legnagyobb gazdasága és az Európai Unió politikájának meghatározó alakítója. Bekérették a lengyelországi francia nagykövetet
Behívta a lengyel külügyminiszter pénteken a lengyelországi francia nagykövetet, miután Emmanuel Macron elnök „szélsőjobboldali antiszemitának” bélyegezte Mateusz Morawiecki miniszterelnököt. Megduplázódtak az erőszakos incidensek a belga menekültügyi befogadóközpontokban
A belga menekültügyi befogadóközpontokban 2017 óta megduplázódott az erőszakos incidensek száma; az összes incidens fele a menekültügyi központok dolgozói vagy más menedékkérők elleni fizikai vagy verbális támadás volt. Margit néni, a szék és a több mint 3 000 000 szavazat – Orbán Viktor négy év múlva megint elkéri
A kampányhajrában az ellenzék elővette kedvenc ad hominem támadását és a miniszterelnök magasságán élcelődött. Gyurcsány Ferenc nyomán szinte nem volt "független" portál, ahol ne jelent volna meg a kép, amelyen a kormányfő egy széken áll utcafórum közben. Orbán Viktor frappánsan vágott vissza támadóinak és pénteken megköszönte a "szolgálati széket", ami bejárta az ellenzéki médiát. Tegnap pedig ezt írta a miniszterelnök: Kölcsönszék visszajár! Szerencsét hozott, négy év múlva megint elkérjük. A fotón: Margit néni. Václav Klaus is gratulált Orbán Viktornak (Videó)
Václav Klaus a cseh CNN-en fejezte ki örömét Orbán Viktor választási győzelme kapcsán. A volt köztársasági elnökkel készült interjú részletét Szijjártó Péter osztotta meg közösségi oldalán.
Volner János a Pesti Ripoterben: Jakab Péter egy nem túl okos fiú, csak egy dühös proli (videó)
Ez a Jobbik már régen egy döglött ló, amit most megpróbálnak életre rugdosni – fejtette ki véleményét Volner János a Pesti Riporter legutóbbi műsorában. A volt jobbikos politikus hozzátette: a Jobbikot a szavazói megbüntették azért az árulásért, amit Jakab Péterék végrehajtottak. A politikus szerint Vona Gábor és Jakab Péter politikaalkotási képességét egymás mellé téve kiderül, hogy nem egy súlycsoportban játszanak. A beszélgetésben elhangzott az is, hogy Volner János szerint Jakab Péter "nem túl okos fiú"; olyan, mint egy rossz karakterszínész, aki előadta a nép számára a baloldali Lúdas Matyit. Jakab Péter, mivel semmihez nem ért, úgy gondolta, hogy a karakterszínészi teljesítményt kell a politika világában megjeleníteni. Ő volt a dühös proletár, aki haragszik Orbán Viktorékra – mondta el Volner János. Tölgyessy Péter: a Fidesz az a párt, amelyik érti az országot – Orbán miniszterelnöknek mutatkozott
Tölgyessy Péter talán a klasszikus liberális mintája: eleinte az SZDSZ-ben kezdte politikai karrierjét – majd onnan kiszorították –, később a Fidesz-frakció tagjaként került parlamentbe, jelenleg nem folytat politikai tevékenységet. A jogász Gulyás Márton vendége volt a Partizánban, ahol kielemezte a választási eredményeket, és meglehetősen korrekt nézőpontot mutatott be a „civil” csatornán, ahol láthatólag nem számítottak a véleményére. A rendszerváltó politikus ugyanis azt mondta: a Fidesz és azon belül Orbán Viktor az egyetlen, aki érti az országot. Munkácson ledöntötték Puskin mellszobrát
Ukrajnában minden, az orosz kultúrára utaló dolgot igyekeznek eltüntetni. Ennek jegyében nevezik át az orosz nevet viselő utcákat és döntik le a szobrokat. Legutóbb például a kárpátaljai Munkácson szereltették le Puskin melszobrát, az író nevét viselő 1. számú Középiskola pedig kénytelen nevet változtatni. Orbán Viktor elítéli a bucsai tömegmészárlást és támogatja a nemzetközi vizsgálatot
Orbán Viktor miniszterelnök természetesen elítéli a bucsai tömegmészárlást – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton. Szijjártó: Magyarország energiaellátása biztonságban van
Szijjártó Péter közösségi oldalán reagált Ursula von der Leyen legújabb magyarellenes támadására, miszerint hazánk megsérti az uniós szankciókat, ha rubelben fizetünk az orosz gázért. Berepült a paksi atomerőmű tiltott légterébe egy osztrák kisgép, felszálltak a Gripenek
A paksi atomerőmű három kilométeres, tiltott légterében repült egy osztrák kisrepülőgép pénteken – közölte az atomerőmű kommunikációs igazgatója az MTI-vel. Kovács Antal elmondta: a Magyar Honvédség vadászgépei a kisrepülőt Szegedre kísérték.
Okmányhamisító testvérpárost fogtak el Győrben
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombati közleménye szerint elfogtak a rendőrök két testvért Győrben, akik évek óta, nagy mennyiségben készítettek hamis okmányokat. Karácsony nagy vallomása: nem akarta, hogy Dobrev nyerjen, ezért lépett vissza
A főpolgármester szerint sem ő, sem más miniszterelnök-jelölt nem ért volna el sokkal jobb eredményt a vasárnapi parlamenti választásokon. A balliberális oldalra leadott szavazatok száma azonban olyan mértékben maradt el a várakozásaiktól, hogy azt biztosan nem lehet egyetlen szereplő nyakába varrni – minderről Karácsony Gergely beszélt a Blikknek. Rendőrök elől menekülő embercsempész hajtott egy felüljáró oszlopának Budapesten
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombati közleménye szerint a rendőrök szombatra virradóra egy lengyel hatósági jelzésű, Budapest felé tartó autót akartak ellenőrizni az M5-ös autópályán, az illegális migránsokat szállító autó vezetője azonban nem állt meg a rendőri jelzésre, hanem több közlekedési szabályt megszegve továbbszáguldott a XIX. kerület felé. A jármű végül a ferencvárosi Gyáli út és Illatos út kereszteződésében lévő felüljáró oszlopának hajtott. Beindult a Transtelex, de úgy tűnik, nem övezi örömmámor
Elindult a Telex erdélyi kistestvéreként üzemelő Transtelex, ami gyakorlatilag a Transindex utódlapja. Azonban a portál nem örvend túl nagy népszerűségnek a célközönségnek szánt erdélyi magyarok körében. Nem is értjük, vajon ennek mi lehet az oka, hiszen a függetlenobjektív média végre eljuthat a határon túlra is, ahová eddig a magyarországi internet biztosan nem jutott el. Vagy mégis? Több mint száz határsértőt tartóztattak fel az éjszaka Csongrád-Csanád megyében
A rendőrség összesítője szerint az elmúlt huszonnégy órában a magyar rendőrök kilencvenöt határsértőt tartóztattak fel szombatra virradóra Csongrád-Csanád megyében osztrák és cseh kollégáikkal, a katonákkal és a polgárőrökkel együttműködve, emellett elfogtak négy embercsempészt is, akik hét, illegálisan Magyarországon tartózkodó külföldit szállítottak. Von der Leyennek nem tetszik, hogy Magyarország rubelben is hajlandó fizetni a gázért, de Szlovákia esetében ez nem zavarja
Íme, az uniós kettős mérce. Azt már a Soros-hálózatokról kiszivárgott felvételek is bizonyították, hogy az EU teljesen másként áll egy-egy országhoz, amennyiben ott nekik tetsző vezetés van hatalmon. Ezt bizonyítja Ursula von der Leyen a CNN-nek adott interjúja, amelyben arról beszélt, hogy Magyarország megsérti a szankciókat, amennyiben rubelben is hajlandó fizetni az orosz gázért, azonban amikor a napokban a szlovák kormány hasonló nyilatkozatott tett, az ő esetükben elmaradt a brüsszeli számonkérés. Karácsony szerint bármelyik jelöltjük elbukta volna a választást (Videó)
Karácsony Gergely a Mediaworks Hírcentrumnak nyilatkozott a megsemmisítő baloldali vereség kapcsán. A főpolgármester szerint bármelyik ellenzéki miniszterelnök-jelölttel elvesztették volna a választást. A hozzáállás azért is meglepő, mert az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc és a "hónap melósa", Jakab Péter azonnal bűnbakkeresésbe kezdett a vereség után. Mégsem szabadulhat ki az elítélt volt perui elnök
Az Emberi Jogok Amerika-közi Bíróságának ítélete szerint mégsem szabadulhat ki a börtönből Alberto Fujimori, az emberi jogok megsértése miatt elítélt egykori perui elnök, mert a limai alkotmánybíróság szabálytalanul döntött erről. A volt elnököt különleges börtönben őrzik, ahol ő az egyetlen fogvatartott. Rod Dreher: Ukrajna az új Black Lives Matter
Rod Dreher a Neokohn portálnak beszélt arról, mit gondolnak az amerikaiak az orosz invázióról, valamint arról is kifejtette véleményét, hogy mit jelent a valódi igazságosság, és mit tehet az átlagember egy eltorzult értékrendű világban. Az amerikai publicista a vele készített interjúban rendkívül lesújtó képet fest korunk „jóemberkedő” társadalmáról, amelyben minden konfliktus csak az erényfitogtatásra használható újabb alkalom. Átlagosan nyolcvanöt rendőrellenes támadás történik naponta Franciaországban (Videó)
Lesújtó adatokat közölt a nemzetközi sajtó a franciaországi rendőrellenes támadások kapcsán, amelyek arról számoltak be, hogy naponta nyolcvanöt ilyen esetre kerül sor. A statisztikák alapján a legtöbb támadás a fővárosban történik, az összes eset több mint tíz százaléka. A fővárost a legtöbb muszlim lakossal rendelkező Seine-Saint-Denis megye követi. Az EU elfogadta az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagját
Az Európai Unió Tanácsa írásbeli eljárás útján elfogadta az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagját, válaszul az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra, valamint az orosz fegyveres erők által Ukrajnában elkövetett atrocitásokra – közölte pénteken hivatalosan az uniós tanács. A közlemény szerint az újabb uniós megszorító intézkedések célja az orosz kormányra és az ország gazdaságára gyakorolt nyomás növelése, valamint az Ukrajna elleni agresszióra szánt orosz erőforrások korlátozása. Végleges: Dunai Mónika nyert a XVII. kerületben
Elkezdték összeszámolni a külképviseleteken és az átjelentkezők által leadott szavazatokat. Dunai Mónika (Fidesz–KDNP) csaknem négyszáz szavazattal győzte le a jobbikos Szilágyi Györgyöt, aki így 12 év után búcsúzhat a parlamenti munkától.