Forró drót
Morawiecki: megengedhetetlen, hogy a lengyel igazságügyben anarchia uralkodjon el
A lengyel igazságügyi reform a független bíróságok megteremtését célozza; a szuverén államként eljáró Lengyelország nem engedi, hogy az igazságügyben anarchia uralkodjon el – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott lengyelországi sajtóértekezleten.Az RTL megtudta, hogy vizsgálatot indított az Európai Bizottság a magyar benzinárszabályzásról
"Jelenleg vizsgáljuk az intézkedés hatályát, tartalmát, az okát és indoklását" – ezt Sonya Gospodinova, az Európai Bizottság szóvivője mondta az RTL-nek, ugyanis, mint fogalmazott, az uniós szabályok szerint tilos magasabb árat megállapítani annak alapján, hogy az igénybe vevő milyen állampolgár, vagy melyik tagállamban él.Von der Leyen: a lengyel helyreállítási terv eszközeit a bírói fegyelmi rendszer reformja után folyósítják
A jóváhagyott lengyel helyreállítási terv eszközeinek lehívása a benne foglalt mérföldkövek teljesítéséhez van kötve; az első részletet a bírói fegyelmi rendszert érintő módosítások végrehajtása után folyósítják – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, Lengyelországban.Szijjártó Péter: „Átment” a hatodik szankciós csomag
„Átment” a hatodik brüsszeli szankciós csomag. Hosszú csatát vívtunk, de megérte. Megérte ellenállni a nyomásgyakorlásnak, megérte szembemenni a nemzeti érdekeink feladását követelő mainstreammel és megérte elviselni számos európai politikus és újságíró hazug vádjait – írja a közösségi oldalán Szijjártó Péter.Áldozatsegítő pont nyílt Siófokon
Áldozatsegítő pont nyílt Siófokon csütörtökön. A helyi rendőrkapitányságon működő irodában elsősorban személy elleni erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények áldozatai és hozzátartozóik kaphatnak pszichológusi, jogi és pénzügyi segítséget. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az áldozatsegítő pont átadásakor újságíróknak az mondta, hogy az áldozatsegítő központok és a hasonló szolgáltatást nyújtó, kevesebb munkatársat foglalkoztató pontok működtetésével a kormány jelzi: nemcsak az elkövetők elfogása, hanem az is fontos, hogy az áldozatok ne maradjanak kiszolgáltatott helyzetben.Megérkezett Spanyolországba a majomhimlő elleni készítmény első adagja az uniós központi beszerzésből
Megérkezett Spanyolországba a majomhimlő kezelésére használt tecovirimat nevű vírusellenes készítmény első adagja, amely az uniós központi beszerzésből származik – jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter a parlament egészségügyi bizottságának csütörtöki ülésén Madridban.A Jobbik korábbi elnöke szerint Jakab Péter emberileg nem áll azon a szinten, hogy egy pártot vezessen
Tényként kezelhetjük, hogy a Jobbikban puccs van – ezt Sneider Tamás mondta a Mediaworks Hírcentrumnak. A párt korábbi elnöke ugyanakkor arról beszélt a Narratíva című műsorban, hogy ez elsősorban Molnár Enikő, tehát Jakab Péter kabinetfőnöke ellen zajlik. Molnár Enikő végül június 1-én le is mondott tisztségéről.Ételért ment az idős férfi a szociális otthonba, ahol a gondozó felpofozta, majd rugdosni kezdte
Egy idős férfi ételért ment volna a nővérszobába egy zalaegerszegi szociális otthonban, mire az ott dolgozó fiatal kétszer pofon ütötte, lábon rúgta, hátba vágta, majd a partvisnyelet is eltörte a hátán.A TEK razziázott a Váradi Roma Café énekesénél, a frontember fiát, Robikát keresték
Váradi Róbert VII. kerületi otthonában csaptak le a TEK kommandósai, ahol a 17 éves fiát, Robikát keresték, aki a gyanú szerint rávett egy prostituáltat, hogy hozzá költözzön, majd elvette minden pénzét, telefonját megsemmisítette és többször bántalmazta.A tanárok észre sem vették, hogy két gyereket elhagytak az osztálykiránduláson
Egy kecskeméti általános iskola tanárai két gyereket elhagytak az orszálykiránduláson, de ezt addig észre sem vették, amíg a többi diák ezt nem jelezte nekik. Kiderült, hogy a gyerekek félreértették az indulási időpontot, ezért a buszmegállóban maradtak.Türkiyére nevezték át Törökországot
Jóváhagyta szerdán az ENSZ a török kormány kérelmét, amely hivatalosan is Türkiyére nevezné át Törökországot.Gyürk: Megvédtük a magyar családok energiaellátását és megakadályoztuk a földgázembargót
Az Európai Parlament (EP) ipar-, kutatás- és energiaügyi szakbizottsága (ITRE) csütörtökön jóváhagyta az európai földgázellátás biztonságának megőrzéséről szóló rendelet átdolgozását. Az új szabályozás segíti a földgáztárolók következő télre történő felkészítését és csökkenti a tavalyihoz hasonló árrobbanások kialakulásának valószínűségét. A tárgyalások során sikerrel tudtuk érvényesíteni Magyarország érdekeit – írja sajtóközleményében Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselője.A tisztifőorvos arra figyelmeztet, hogy tárgyakról is elkapható a majomhimlő
A fertőző betegségek mindig az életünk részei voltak és ez a jövőben is így lesz – hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos. Müller Cecília elmondta továbbá, hogy Magyarországon is megjelent a majomhimlő, amit egy 38 éves férfinál diagnosztizáltak.Kegyetlenül kiosztották a német olvasók a Bild Orbán Viktort szapuló újságíróját
Franz Josef Wagner, a Bild újságírója árulónak minősítette Orbán Viktort az olajembargós magyar álláspont megvédése miatt. Szerinte Orbán miatt az európai egységen repedések keletkeztek, ezért „többé nem barát”. Véleményét korábban nem látott kommentcunami követte; a lap több ezer olvasója egyértelműen kiállt Orbán Viktor politikája mellett – hívta fel rá a figyelmet a hirado.hu.Orbán Viktor Kirill pátriárka szankcionálásáról: a magyar álláspont régóta jól ismert
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország véleménye Kirill orosz pátriárka esetleges uniós szankcionálásával kapcsolatosan régóta jól ismert, és az EU-csúcson senki nem emelt szót a magyar álláspont ellen. A kormányfő nyilatkozatát sajtófőnöke, Havasi Bertalan juttatta el az MTI-nek; eszerint Magyarország természetesen betartja azt a megállapodást, amit az Európai Tanács ülésén az EU állam- és kormányfői kötöttek egymással; ezek a döntések mindenkire kötelezőek.A brutális megszorításokat előidéző Bokros-csomag atyja nem örül az élelmiszerárstopnak
A baloldal kedvenc egykori pénzügyminisztere, jelenlegi európai parlamenti képviselője, a Soros-egyetem professzora, Bokros Lajos Bolgár Györgynek a KlikkTV Tíz című műsorában fejtette ki, miért nem lelkesedik az ötödik Orbán-kormány gazdaságpolitikájáért.Olasz belügyér: az afrikai migránsokat is be kellene fogadnia Európának nemcsak az Ukrajnából érkezőket
Az Ukrajnából érkező menekültek esetében életbe léptetett európai befogadási és szolidaritási mechanizmushoz hasonlót szorgalmazott az élelmiszerválság miatt menekülő migránsokkal szemben Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter, aki a földközi-tengeri országok miniszteri találkozója előtt nyilatkozott a La Repubblica című lapnak. Az úgynevezett Med5 csoport országai, vagyis Spanyolország, Görögország, Málta, Ciprus és a házigazda Olaszország tárcavezetői június 3-án és 4-én Velencében tárgyalnak az ukrajnai háború következtében a Földközi-tengeren felerősödött migrációról.Fekete-Győr: ha kormányon lennének, csatlakoztak volna az olajembargóhoz
Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke kedd este, a Klubrádió vendégeként kifejtette, hogy ha ők kormányoznák most Magyarországot, gondolkodás nélkül csatlakoztak volna az olajembargóhoz. A Bolgár Györggyel folytatott beszélgetést a Mandiner szemlézte.Deutsch Tamás: az összes ellenzéki politikus tisztában volt azzal, hogy Márki-Zay veszélyes futóbolond
Az elmúlt hetekben a saját elmondásaikból feketén-fehéren kiderült: az összes ellenzéki politikus az első perctől tisztában volt azzal, hogy Márki-Zay Péter egy veszélyes futóbolond – hívta fel rá a figyelmet Deutsch Tamás a közösségi oldalán.Elhunyt Szőke István, a Ferencváros labdarúgója
Életének hetvenhatodik évében elhunyt Szőke István, a Ferencváros válogatott labdarúgója. A válogatottban tizenhárom alkalommal lépett pályára, négyszer volt eredményes; 1972-ben, az Európa-bajnokság belgiumi négyes döntőjébe az ő góljával jutott be a magyar válogatott. Szőke Istvánt az MLSZ saját halottjának tekinti.A válság haszonélvezőinek kell befizetni a honvédelmi és rezsivédelmi alapba
A kormány megőrzi a családtámogatási rendszert, a teljes foglalkoztatást, a nyugdíjak vásárlóértékét, és fenntartja a háztartási rezsicsökkentést, de az ukrajnai háború gazdasági hatásai miatt mindez az eddiginél is többe kerül, ezért hozták létre a honvédelmi és a rezsivédelmi alapot – jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos.Elhunyt Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos
Hetvenegy éves korában elhunyt Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos – értesült a Telex Falus fiától, Falus Dánieltől. Tájékoztatása szerint Falus Ferencet csütörtökre virradóra, álmában érte a halál. A volt tisztifőorvos múlt pénteken kapott szívinfarktust, a budapesti Szent János Kórházban kezelték.Ijedtében bezárta az angolterembe a gondnok a kaliforniai iskolába betérő pumát
Puma sétált be egy észak-kaliforniai középiskola udvarára, majd egy osztályterembe; a gondnok gyorsan rázárta az ajtót – közölte a rendőrség. A gondnok éppen kinyitotta a pescaderói középiskolát szerda reggel, a tanítási nap kezdete előtt, amikor észrevette a fiatal nagymacskát. Se diák, se tanár nem volt még bent akkor – mondta Javier Acosta, a San Mateo megyei seriff hivatalának nyomozója.Nyomozás indult a Szent János Kórháznál kilőtt vaddisznók ügyében
A közösségi médiában terjedő felvételek tanúsága szerint fényes nappal, az állampolgárok szeme láttára lőtték ki a vaddisznókat és malacaikat a kórház közelében lévő villamosmegállónál. Az esetet büntetőeljárás keretében vizsgálja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.Ajánljuk még

































