Forró drót
Varga Judit: kettős mérce jellemzi a magyar és a lengyel jogállamisági jelentéseket
Az Európai Bizottság országspecifikus jogállamisági jelentéseinek megállapításait Magyarország és Lengyelország estében a kettős mérce jellemzi – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Luxembourgban, az EU-tagállamok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően, kedden.Kényszergyógykezelésre ítélték a szüleit Pestszentlőrincen meggyilkoló férfit
Kényszergyógykezelésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki 2020 októberében meggyilkolta édesanyját és nevelőapját Pestszentlőrincen – közölte kedden a Fővárosi Törvényszék. A bírósági ítélet szerint a férfi a cselekmény elkövetésekor kóros elmeállapotban volt, amely kizárta, hogy tette veszélyességét felismerje és e felismerésnek megfelelően cselekedjen.Támogatást kapnak a menekülteket befogadó uniós államok
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összesen 3,5 milliárd euróval (mintegy 1300 milliárd forinttal) nagyobb összeget kapjanak az Ukrajna elleni orosz háború miatt menekülők befogadásának megkönnyítésére – közölte az uniós tanács.Gondolkodásra képtelen, tanulatlan emberek élnek vidéken Baja momentumos polgármestere szerint
Döbbenetesen lesújtó véleménnyel van a vidékről és az ott élő emberekről Baja momentumos polgármestere, aki a választás éjszakáján a saját Facebook-oldalán még kulturáltan gratulált ugyan Zsigó Róbert kormánypárti jelöltnek és a Fidesznek a győzelemhez, de nem sokáig viselte méltósággal az eredményt, következő bejegyzésével már durván megsértette a vidéken élőket – írja a Magyar Nemzet.Szakértő: súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent a baloldal politikája – Zelenszkij beavatkozott a magyar választásokba
Szakértők szerint aligha lehet máshogy értékelni Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tetteit, mint hogy a politikus beavatkozott a hazai választásokba. Mint ismert, a háborúban álló ország vezetője azok után kezdett éles nyilatkozatba az Orbán-kormány ellen, hogy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt stábja felvette vele a kapcsolatot. A hódmezővásárhelyi polgármester a kampány utolsó napjaiban ismerte el, hogy stábja felvette a kapcsolatot Kijevvel. Az ukrán elnök ezt követően valóságos verbális hadviselésbe kezdett a magyar kormány ellen, segítséget nyújtva a baloldali jelöltnek. Szakértők szerint a baloldal ezen stratégiája súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent.Veszélyben a horvát háztartások gázellátása
Horvátország egyetlen gáztárolójának töltöttsége nem fogja elérni a nyolcvan százalékot novemberre, mert a gázkereskedők szerint ez óriási veszteséggel járna számukra, amit nem tudnak vállalni – írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden. Az Európai Unió a stratégiai földgáztárolók feltöltésének felgyorsítását sürgeti annak érdekében, hogy a következő fűtési szezonban legyen elég gáz a háztartások és a vállalatok számára.Putyin bejelentette, hogy Oroszország missziót indít a Holdra (Videó!)
Oroszország újraindítja Hold-programját – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtéren kedden, az űrhajózás napja alkalmából megtartott kitüntetési ünnepségen. Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország minden tervét meg fogja valósítani az űrszférában, annak ellenére, hogy kívülről megpróbálják akadályozni a fejlődését.Bencsik Gábor nekiment a közmédiának
Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata szerzője szerint „a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan”. Bencsik mai Facebook-posztjában ugyanis arról írt: képtelenségnek tartja, hogy ellenzéki politikusok gyakorlatilag nem tehetik be a lábukat a közmédiába.Szijjártó: Magyarország a továbbiakban sem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának
A kormány hozzájárult, hogy az Európai Unió újabb ötszázmillió euróval támogassa az ukrán hadsereg megerősítését, azonban Magyarország továbbra sem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Csehországban.Kende Péter szerint hiteltelen a magyar baloldal
Kende Péter Lendvai Ildikónak panaszolta el az ATV stúdiójában, hogy neki a magyar baloldal rendkívül ellenszenves. A szociológus az Egyenes beszéd című műsorban elmondta: az ellenzékben már nincs erkölcs.Varga Judit: a magyar kormány nyitott a párbeszédre az EU-val, de elutasítja a kettős mércét és a megbélyegzést
Nyitottak vagyunk a párbeszédre az Európai Unióval, de elutasítjuk a kettős mércét és a megbélyegzést – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter kedden, Luxembourgban, az EU-tagállamok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozására érkezve. A miniszterek az úgynevezett éves jogállamisági párbeszéd keretében országspecifikus megbeszélést tartanak keddi tanácskozásuk során; több tagországban áttekintik a jogállamisági elvek gyakorlati érvényesülését. A magyar miniszter újságíróknak elmondta: akkor kerül erre sor, amikor Ukrajnában háború dúl, igen nehéz időszakban, amikor az EU-nak szolidaritást, egységet kell mutatnia, ezért olyan témákra kellene összpontosítani, amelyek egyesítik a tagállamokat ahelyett, hogy éket vernének közéjük.Mérő László: Értem, hogy miért szavaztak a Fideszre
Több százmilliós, sőt milliárdos összeg ment el arra a baloldalon, hogy bebizonyosodjon, senki nem csal a választáson – mondta Mérő László matematikus, pszichológus. Sazavazatszámláló volt Sárazsadányban, ahol az egyébként ellenzéki publicista azt tapasztalta: nem a vidékiek agya van átmosva, hanem a mi pesti agyunk.Már csak egy hétig fogadja a hirdetések tájékoztatóit az ÁSZ
Már csak egy hetük van a sajtótermékeknek, hogy megküldjék tájékoztatójukat az országgyűlési választást és népszavazást megelőző kampányidőszakban közzétett politikai hirdetések adatairól – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden az MTI-vel.Vona Gábor szerint a DK szavazói Jakabra tekintettek Mini Feriként
Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában járt hétfőn, ahol az ellenzéki pártok bukásához vezető okokról beszélt, valamint ismételten odaszólt a Jobbik jelenlegi elnökének, Jakab Péternek.A balliberális ellenzék folytatni fogja a nemzetellenes háborúját – Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós a Boomerlázadásban (Videó!)
A Fidesz–KDNP kétharmados győzelme annak a több százezer nemzeti gondolkodású, aktív polgárnak köszönhető – mint Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós –, akik személyes meggyőzés vagy a sajtó útján bizonyították be: Magyarország érdeke, hogy Orbán Viktor konzervatív kormánya vezesse a következő négy évet. Az április 11-ei Boomerlázadásban mindketten kiemelték, hogy a balliberális ellenzék kampánystratégiája nem fog változni az elkövetkezendő ciklusban, a nemzetellenes permanens háború folytatódik. Balogh Zsuzsa szerint a Kádár-rendszerben és a rendszerváltáskor meggazdagodott impexesek, pártemberek, milliárdos családok továbbra is érdekeltek a nemzeti kormány megdöntésében. Most szemüket nem Moszkvára vetik, hanem az Amerikai Egyesült Államokra; ők azok, akik pénz és hatalom reményében elárulják hazájukat. A műsorban szó esett arról, hogy Budapest miért öltözött újra vörös rongyokba, mint 1919-ben. Vajda Miklós szerint a most felálló Orbán-kormánynak az lenne az első és legfontosabb feladata, hogy itt, az anyaországban azt a társadalmi réteget hozza helyzetbe és szilárdítsa meg őket lelki, szellemi jólétükben, akiknek köszönhetően ilyen nagy választási sikert értek el.Koronavírus – Egyre több fertőzött szorul kórházi ellátásra
Keddre virradóra 1542 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 874 206 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt harmincegy beteg, így az elhunytak száma 45 812 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 735 929 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 92 465 főre csökkent. Ezernyolcszáz koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük ötvenegyen vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 404 436 fő, közülük 6 189 913 fő a második, 3 853 458 fő a harmadik, 275 434 fő már a negyedik oltását is felvette – írta a koronavirus.gov.hu.Az eljárás gyorsítása érdekében tett indítványt a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben
A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyorsabb eljárás érdekében a Quaestor-ügyben – írta portálunknak küldött közleményében a főügyészség. Hozzátették: a rendelkezés célja a büntetőeljárás egyszerűsítése, ezáltal az eljárás gyorsításának elősegítése, mindemellett a pergazdaságosságot is szolgálja, mivel a megszüntetéssel érintett bűncselekmény miatt nem kell bizonyítási eljárást lefolytatni.Pálinkás József és Gémesi György sem csatlakozik Márki-Zay új pártjához
Úgy tűnik, egyre több korábbi szövetségese fordul el Márki-Zay Pétertől a történelmi választási vereségét követően. Hétfőn délután kiderült, hogy sem Pálinkás József, sem Gémesi György nem kíván vele politikailag együttműködni egy új párt alapításában – számolt be a Promenád.24.hu. A portál emlékeztet: a napokban Márki-Zay kinyilatkoztatta, hogy az általa vezetett ellenzéki összefogás súlyos választási vereségét követően új pártot alapít."Az oroszok az egyetlen európaiak, akik dekolonizálták Afrikát és Afrika emlékszik rá"
László Tamás volt országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg Lionel Zinsou volt benini miniszterelnök gondolatait az ukrán–orosz konfliktusról és annak gazdasági következményeiről.Ruszin-Szendi Romulusz a honvédség magyarországi feladatairól tett jelentést Áder Jánosnak
Áder János köztársasági elnök mint a honvédség főparancsnoka hétfőn hivatalában fogadta Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát. A mintegy másfél órán át tartó megbeszélésük után a Sándor-palota Tükör-termében Ruszin-Szendi Romulusz a sajtónak nyilatkozva elmondta: a köztársasági elnök felkérésére jelentést adott arról, hogy a magyar katonák milyen feladatokat hajtanak végre Magyarországon.Németországban elítélt pedofilt fogtak el Magyarországon
Elfogott a magyar rendőrség egy német férfit, aki ellen a német hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki gyermek sérelmére elkövetett szexuális erőszak és szexuális kényszerítés miatt – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kedden a police.hu oldalon.Obama fehér házi orvosa azonnali lemondásra szólította fel Bident, mert szerinte mentálisan alkalmatlan
Ronny Jackson, a Fehér Ház egykori orvosa, aki az Obama- és Trump-kormány idején is betöltötte ezt a szerepet, pénteken azt mondta, hogy Joe Biden demokrata elnöknek azonnal le kell mondania, hogy megkímélje az országot még több szenvedéstől, mert Biden mentálisan nem alkalmas az elnöki posztra.The Right Brothers – A nyugati influenszerek a normalitás utolsó bástyájaként tekintenek Magyarországra (Videó!)
A nyugati influenszereket is inspirálta a magyar választás eredménye. Szerintük az amerikai republikánusoknak tanulniuk kellene a Fidesztől, néhányan közülük pedig elítélik az EU-t, amiért a jobboldal győzelme után azonnal támadást indítottak hazánk ellen. Paul Joseph Watson szerint az EU bosszút áll a jogállamisági eljárás elindításával azért, mert a magyarok egy olyan vezetőt választottak, aki a magyar emberek érdekeit képviseli. A külföldi jobboldaliak egyébként a normalitás utolsó bástyájaként tekintenek Magyarországra.Több mint száz határsértőt tartóztattak fel éjszaka Csongrád-Csanád megyében
Több csoportban 111 határsértőt tartóztattak fel a magyar rendőrök osztrák és cseh kollégáikkal, valamint a polgárőrökkel együttműködve keddre virradóra Csongrád-Csanád megyében, emellett elfogtak egy moldáv embercsempészt is, aki 13 szír állampolgárt szállított – közölte a rendőrség honlapján.Ajánljuk még

































