Forró drót
Moszkva figyelmeztette Helsinkit és Svédországot a NATO-csatlakozás következményeire
Oroszország figyelmeztette Svédországot és Finnországot esetleges NATO-csatlakozásuk következményeire – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán, a Rosszija–24 tévécsatornának nyilatkozva.Borkai-ügy: zsarolással vádolja az ügyészség Gyurcsány volt párttársát
A Fővárosi Főügyészség az „Ördög ügyvédje”-ként ismert ügyhöz kapcsolódó zsarolási ügyben összesen 6 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a bíróságra – írta portálunknak Ibolya Tibor fővárosi főügyész. Az intim felvételekkel zsarolták meg Borkai Zsolt volt győri polgármestert és egy győri ügyvédet. Úgy tudjuk, az ügy egyik vádlottja a DK korábbi önkormányzati képviselő jelöltje, Póczik József, akit 2015-ben a DK alelnökének is megválasztottak Győrben. Néhány hete Az Ördög Ügyvédje-ügyben Czeglédy Csabát már elítélte a bíróság.Elszálltak az ingatlanárak Magyarországon
Magyarországon a lakásárak 208 százalékkal nőttek 2015-höz viszonyítva, ami a legmagasabb érték az Európai Unióban az adatot közlő országok között – hívta fel a figyelmet a Duna House az Eurostat adataira hivatkozva az MTI-nek eljuttatott elemzésében szerdán. A jelentős drágulás ellenére a magyarországi ingatlanok árszintje az európai országok között így is a középmezőny végén helyezkedik el.Szijjártó: újabb fűtőelem-szállítmány érkezett, így garantált a paksi atomerőmű működése (Videó!)
Újabb, nukleáris fűtőelemeket szállító repülőgép érkezett Oroszországból, így a következő időszakban is garantált a paksi atomerőmű működése – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés előtt. A tárcavezető arról számolt be, hogy a tanácskozáson az egyik legfontosabb napirendi pont az ukrajnai háború lesz. Ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a kormány számára Magyarország biztonságának garantálása a legfőbb feladat, ennek pedig több aspektusa van; ilyen az energiaellátás is.Átvették megbízólevelüket a listán megválasztott országgyűlési képviselők
Átvették megbízóleveleiket az április 3-i országgyűlési választáson országos listáról mandátumot szerzett képviselők, valamint a nemzetiségi szószólók szerdán az Országházban. A megbízólevelek átadása előtt az Országház Kupolatermében Téglási András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke kiemelte: az NVB a törvényes határidőnél jóval hamarabb, április 14-re megállapította a választás eredményét; ez két nappal később, a Kúria döntése nyomán jogerőre is emelkedett.Két vájár meghalt, többen megsebesültek a lengyelországi bányarobbanás következtében
Robbanás történt a Jastrzębiei Széntársaság (JSW) Pniówek sziléziai szénbányájában; két vájár meghalt, tizenkét sérültet kórházba vittek, tart a mentőakció – közölte szerda reggel a lengyel média. A JSW közleménye szerint mintegy 1000 méteres mélységben feltehetőleg metángáz okozta robbanás történt éjfél után. A robbanás térségében 42 bányász dolgozott.Harmincmilliót akar peres úton kicsikarni Szilágyi Liliánától a szexuális bántalmazással vádolt apja
Az Eb-ezüstérmes úszónő, Szilágyi Liliána sokkolta a közvéleményt, amikor tavaly év végén az édesapját, a korábbi olimpikon úszót, ügyvédet, Szilágyi Zoltánt fizikai, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg. Elmesélte azt is, hogyan verte őt és az anyját a férfi, pokollá téve az életüket. Most újabb döbbenetes fordulat történt az ügyben: Szilágyi jogi úton akar elégtételt venni a lányán.Ismerhette gyilkosát a New Yorkban brutális kegyetlenséggel megölt magyar nő
3500 dollár, azaz körülbelül 1,2 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a New York-i rendőrség kedden annak a meggyilkolt magyar nőnek az ügyében, akinek a holttestére szombat reggel talált rá egy kutyasétáltató Queensben. A gyilkosság helyszíne, az áldozat Forest Hills-i otthona közelében kiplakátolták az oszlopokra a nyomravezetői díjról szóló felhívást – írja az amerikai sajtóra hivatkozó Telex.Orbán Viktort fogadja Ferenc pápa csütörtökön a Vatikánban
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalos látogatást tesz a Vatikánba, ahol magánkihallgatáson fogadja őt Ferenc pápa – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán.Kockázatos és balesetveszélyes Karácsony legújabb autóellenes ötlete a szakértő szerint
Szükség lenne egy komoly hatástanulmányra, társadalmi egyeztetésekre, ilyen beavatkozásnál nem elég az ötletelés – reagált a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője arra, miszerint a fővárosi városvezetés autómentessé tenné a pesti alsó rakpart belvárosi szakaszát. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó közlekedésbiztonsági szakértő szerint a lezárás miatt több balesetre lehet számítani.Száz migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében múlt éjjel a rendőrök
A magyar rendőrök osztrák kollégáikkal és a polgárőrökkel együttműködve öt csoportban száz határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében szerdára virradó éjszaka – közölte a rendőrség a honlapján.Kevesebb zuhanyzást ajánl az embereknek a német sajtó az energiatakarékosság jegyében
Robert Habeck szövetségi gazdasági miniszter az orosz energiaellátástól való függőségre tekintettel energiatakarékosságra szólította fel a németeket, ennek jegyében pedig a Bild a következő címmel közölt cikket: Zuhanyozz kevesebbet, csökkentsd az energiaköltségeket – számolt be róla a Mandiner.Pócza István a Pesti Riporterben: még Kéri László is elismerte, hogy hatalmasat bukott az ellenzék (Videó!)
Kéri László most sem fogta vissza magát, és bár odaszúrt a baloldalnak, láthatóan most sem tudta megemészteni a Fidesz újabb kétharmados győzelmét – többek között erről is szó esett a keddi Pesti Riporterben, amelynek egyik vendége Pócza István, nemzetközikapcsolatok-szakértő volt, akivel belpolitikai témákat is érintettünk. Kéri borzasztó időszakot prognosztizált, hiszen szerinte Orbán Viktor népnyúzó rendelkezésekre készül. Kéri László láthatóan most sem tudott mit kezdeni a baloldal súlyos vereségével, ahogyan négy éve Kálmán Olgánál is csak nyökögött az eredmény láttán. A tegnapi műsor vendége volt Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság elnöke is, aki a magyar–ukrán kapcsolatok és a kárpátaljai magyarság nehéz helyzete mellett beszélt az immár huszonötödik alkalommal megrendezendő Csángó Bálról is. A bálon mindig garantált a jó hangulat, az esemény pedig emellett jótékonysági célt is szolgál, hiszen a kárpátaljai magyarok megsegítésére fordítják a befolyó összeget. A teljes adás és a Németh Zsolttal készült beszélgetés itt megtekinthető.Politikai Hobbista – Ukrajna egyetlen feltételnek sem felel meg, esélye sincs az EU-tagságra (Videó!)
Ursula von derLeyen, az Európai Bizottság elnöke továbbra is gőzerővel tolja a mantrát, teljes összhangban a fősodratú médiával, hogy közeleg az orosz államcsőd, Putyin mindjárt elveszíti a háborút, Ukrajna pedig gyorsított eljárással, pillanatok alatt EU-tag lesz. Az utóbbit könnyű cáfolni: az EU alapokmányai ezt egész egyszerűen nem teszik lehetővé. A többi fantazmagóriát pedig a valóság cáfolja: a szankciók Európának már középtávon is sokkal jobban ártanak, mint Oroszországnak. A háború várható kimenetelét illetően pedig ismét olyan katonai elemzést produkált a Hobbista – térképekkel, haditervekkel, útvonalakkal és lehetséges kimenetekkel –, amit nagyon érdemes megnézni...Húsz éves férfi vesztette életét az újabb brüsszeli lövöldözésben
Újabb lövöldözés történt a belga főváros, Brüsszel Molenbeek nevű negyedében hétfőn, egy húsz éves férfi életét vesztette – jelentette a The Brussels Times hírportál kedden. A hírportál szerint szeptember óta ez a kilencedik, a rendőrség által vizsgált ilyen incidens a Brüsszel északnyugati részén fekvő városrészben. A tett helyszínén, ugyanabban az utcában a múlt héten hasonló eset történt.Johnson elnézést kért, amiért bulizott a karantén idején, de esze ágában sincs lemondani
Elnézést kért kedden Boris Johnson brit miniszterelnök a koronavírus-járvány megfékezésére saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértéséért, amely miatt a rendőrség pénzbírsággal sújtotta. Johnson ugyanakkor egyenes utalást tett arra, hogy nem készül lemondani tisztségéről.Sok olasz megrendezett színjátéknak tartja az oroszok háborús bűneiről szóló híreket
Számos olasz hiszi úgy, hogy manipulálják az Ukrajnából érkező információkat az olasz médiumok, illetve a kijevi hatóságok egyaránt – derül ki a La Repubblica című olasz napilap által kedden ismertetett közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint sokan úgy vélik, hogy az orosz hadsereg által elkövetett állítólagos háborús bűnökről közzétett információkat és felvételeket az ukrán kormány rendezte meg. A közvélemény-kutatást a Demos intézet készítette, ezer fő megkérdezésével, kifejezetten a La Repubblica megrendelésére.Varga Judit: ideje, hogy Európa végre visszataláljon a józan ész ösvényére
Itt az ideje, hogy Európa végre visszataláljon a józan ész ösvényére. Egyes balliberális politikusok továbbra is felelőtlen nagyotmondási versenyt játszanak és teljesen átgondolatlan szankciók bevezetését szorgalmazzák az energiaszektorra az orosz–ukrán háború kapcsán, amelyeknek az értelmét már a nemzetközi mainstream sajtó is megkérdőjelezi – mutatott rá közösségi oldalán az igazságügyi miniszter.Az ukrán nagykövet megköszönte ugyan a magyarok segítségét, de ismét fegyvereket kért
Magyarország a háború kitörése óta ezerháromszáz tonna segélyt juttatott el Ukrajnába, és több százezer menekültnek segített hazánkban, de fegyvert és katonát továbbra sem küld – hangsúlyozta Soltész Miklós államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke kedden, aki arra is rámutatott: hazánk önzetlenül segít annak ellenére, hogy a kárpátaljai magyarokkal szemben az utóbbi nyolc évben nem volt barátságos az ukrán politika egy része. Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete köszönetét fejezte ki a magyarok segítségért, ám azt is jelezte: nem ért egyet azzal, hogy hazánk nem támogatja fegyverekkel Ukrajnát, és megjegyezte azt is, hogy az április 30-ára, Budapestre tervezett oroszpárti tüntetést szerinte a magyar hatóságoknak be kellene tiltani.Nem lefutott játszma a francia elnökválasztás – Le Pen és Macron fej fej mellett halad
Korántsem egyértelmű a francia elnökválasztás végeredménye, és nincs garancia arra, hogy Emmanuel Macron hivatalban lévő francia elnök nyeri meg az elnökválasztás április 24-i második fordulóját Marine Le Pennel, a radikális jobboldal jelöltjével szemben – jelentette ki kedden Jean Castex francia kormányfő. A közvélemény-kutatási adatok szerint Macron elnök a vasárnap esedékes második forduló előtt pár nappal csak hajszálnyival vezet vetélytársa előtt.Az uniós tagállamok fizetik majd meg Ukrajna újjáépítését
A Bloomberg értesülései szerint Brüsszel már tudatta is a tagállamokkal, hogy keleti szomszédunk háború utáni újjáépítését az unió tagállamai fogják majd finanszírozni egy, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alaphoz hasonló pénzügyi alap létrehozásával. Mint ismert, hazánk a jogállamisági hajcihő okán éppen ezekhez a forrásokhoz nem fér hozzá Brüsszel döntése miatt.Schiffer szerint Tordai Bence legalább a népszórakoztatásról gondoskodik
Az LMP alapítója a tőle megszokott stílusos egyszerűséggel osztotta ki Tordai Bencét, a Párbeszéd nevű mérhetetlen törpepárt társelnökaspiránsát, aki a példátlan választási zakó után máris lehetőséget lát a soron következő választásokban az ellenzék számára – írja a mandiner.hu.Országszerte több bevásárlóközpontot ürítettek ki bombariadó miatt
Hangosbemondóban kérték a vásárlókat az Árkádban és a Corvin Plázában is, hogy haladéktalanul hagyják el az épületet. Erről érkezett hír a Mammutból, az Aréna Plázából, a Westendből és a MOM Parkból is. Bombariadó van a Debrecen Plázában és Győrben is. A rendőrök az Origónak elmondták, hogy az érintett bevásárlóközpontokba tűzszerészeket küldtek, és közben nyomozást indítottak közveszéllyel fenyegetés miatt. A támadók minden esetben e-mail-ben küldték el a fenyegetést – írta az origo.hu.Végső nyugalomra helyezték Antall Józsefnét
Eltemették Antall Józsefné Fülepp Klárát Budapesten, a Fiumei Úti Sírkertben kedden.Ajánljuk még

































