Forró drót
Több tízezren tüntettek Nagy-Britanniában a demonstrációkat korlátozó törvényjavaslat ellen
Az Egyesült Királyság legnagyobb városaiban hatalmas tüntetéssorozat alakult ki, miután a kormány új rendelete értelmében a demonstrációkat keményebb eszközökkel oszlathatja szét a rendőrség. Az emberi jogi aktivisták szerint elfogadhatatlan az, amit a döntéshozók a parlament elé vittek, a koronavírus-járvány apropóján ugyanis be szeretnék vezetni, hogy a jövőben bármilyen tüntetést kizárólag szigorú ellenőrzések mellett és előzetes megbeszélések után lehessen megtartani létszámkorláttal.Oroszországban meghaladta a tizenkétmilliót a beoltottak száma
Erősen megnőtt Oroszországban azoknak a száma, akik be szeretnék oltatni magukat a Covid-19 ellen – jelentette ki Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes vasárnap, a Rosszija 1 tévécsatornán sugárzott interjújában. A műsorból kiderült: Oroszországban már több mint tizenkétmillió embert beoltottak. Golikova hangsúlyozta, hogy a hozzátartozók megóvása érdekében fontos beadatni a védőoltást. Mint mondta, az oltás nem fáj, és nem kell tőle félni.Csíkszeredában több mint háromezer-ötszázan vettek részt a húsvétvasárnapi ételszentelésen (Videó!)
Csíkszeredában több mint háromezer-ötszázan vettek részt a hagyományos húsvétvasárnapi ételszentelésen a járvány elleni rendelkezések szigorú betartásával. Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a város polgármesteri hivatala idén nemcsak a közigazgatási palota előtti téren, hanem a tér mellett elhaladó sugárúton is lehetővé tette az ételszentelést. Így a családok a járvány miatt megkövetelt távolság betartásával sorakozhattak fel, és várhatták, hogy húsvéti ételeiket megszenteljék a liturgiát végző papok.Rabomobillal viszik el Jézust a Városligetből a legújabb magyar passiójátékban
Formabontó szereposztással és a legnépszerűbb magyar slágerekkel mutatja be a húsvéti történetet a MannaFM vasárnap esti produkciója. A nemzetközi műsor lényege, hogy Jézus szenvedéstörténetét mindig az adott ország slágerein keresztül mesélik el élő tévés közvetítésben. A hazai premiert húsvétvasárnap este a vírusjárványra való tekintettel élőben közvetíti a TV2 a budapesti Városligetből. Jézust Bányai Kelemen Barna, a Katona József Színház színésze, Máriát Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnője alakítja.Romániában a gyerekeket sem kíméli a járvány harmadik hulláma
Romániában a gyerekeket sem kíméli a koronavírus-járvány harmadik hulláma – közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján a román egészségügyi miniszter. Vlad Voiculescu elmondta: százhatvanhét gyereket kezelnek a koronavírusos esetekre szakosodott kórházakban, közülük tizenhatot intenzív osztályon, kettőt pedig lélegeztetőgépre kötve.Gyurcsány Ferenc online locsolta meg a DK üdvöskéit
Új, idilli videót készített Gyurcsány Ferenc, amelyben a húsvéti főzésen túl a Demokratikus Koalíció harcos amazonjait, például Kálmán Olgát és Vadai Ágnest locsolta meg a politikus. Természetesen online. Úgy tűnik, Ferenc tanult Klára asszony óvatlanságából, ezért csak a világhálón keresztül szavalta el a húsvéti versikéket és köszöntötte fel a gyengébbik nem képviselőit. Kulisszahasogatás! Ezt a szót kerestük. A műsorszám jelentős mennyiségű Gyurcsány Ferencet tartalmaz! Mi meg se mertük nézni a szekunder szégyen miatt.Megugrott az új álláshelyek száma az Egyesült Államokban
A beoltottak számának növekedésével és a korlátozások lazításával megugrott az új álláshelyek száma az Egyesült Államokban márciusban – írja a BBC-re hivatkozva a Magyar Nemzet. Több mint kilencszázezer új munkahelyet hoztak létre az amerikai munkaadók azáltal, hogy újranyitottak az éttermek, bárok, iskolák, illetve beindultak az építkezések.Terroristák akartak robbantani egy francia templomban, mert zavarta őket a húsvét ünnepe
Letartóztattak öt szélsőséges muszlim nőt Béziers-ben, mert a közeli francia nagyvárosban, Montpellier-ben fel akartak robbantani egy katolikus templomot. Béziers polgármestere, Robert Ménard szerint egy muszlim bevándorlócsalád tervelte ki a terrorakciót, akik az utóbbi időben radikalizálódtak. A család a kisváros legrosszabb közbiztonságú körzetében élt, ahol a legmagasabb a bűnözés. Az országban egyre több nő fordul a szélsőséges vallási irányzatok és az Iszlám Állam felé.A pápa húsvéti beszédében a koronavírus elleni vakcinák igazságos elosztását sürgette
Ferenc pápa a húsvét vasárnapján megtartott ünnepi szentmise után mondott beszédében elítélte a világ fegyveres konfliktusait, a fegyverkezést, és méltányos vakcinaelosztást sürgetett a nemzetközi közösségtől a koronavírus elleni harcban.Felmentést kaphatnak a korlátozások alól a beoltottak Németországban
Felmentést kaphatnak a járványügyi korlátozások alól az új típusú koronavírus elleni védőoltással rendelkezők Németországban. A felmentés az utolsó dózis beadása utáni 15. naptól érvényes – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap a kormányzati terveket ismertetve.Több mint ötszázmillió felhasználó adatai szivárogtak ki a Facebookról
Ötszázharminchárommillió Facebook-használó személyes adatai szabadon elérhetők az interneten – jelentette szombaton a Business Insider című amerikai gazdasági honlap. A szabadon elérhető adatok között teljes személynevek, felhasználónevek és jelszavak, telefonszámok, lakóhelyek, születési dátumok és email címek is szerepelnek.Megkezdi az illegális migráció felszámolását Spanyolország
Repülővel szállíttatja haza a migránsokat és szabályozott bevándorlási útvonalakat hoz létre Spanyolország. A külügyminiszter Algéria kormányával kötött egyezséget a héten az illegális migráció felszámolásáról. Közben a belügyminisztérium bejelentette, hogy havonta több mint hatszázezer eurót fordít a bevándorlók hazatelepítésére.Ismét szigorítanak Franciaországban, miután lassan halad az oltás, a kórházak kapacitása pedig kimerülőben
Kéthetes lezárás kezdődött mától Franciaországban, miután az intenzív osztályon kezelt betegek száma átlépte az ötezer főt. A mostani lezárás legalább egy hónapig fog tartani, ezt követően tárgyalnak majd az esetleges lazításokról.Rendkívüli támogatással segíti a kormány a 100 Tagú Cigányzenekart
A 100 Tagú Cigányzenekar egyedi, magyar értéket képvisel, ezért az emberi erőforrások minisztere harmincmillió forint rendkívüli támogatást adott a zenekar számára. A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar számos hazai és nemzetközi elismeréssel rendelkezik.Balog Zoltán: Jézus azt üzeni, ne félj, előtted megyek!
A református püspök a budapesti, Hold utcai református templomban hívek nélkül megtartott istentiszteleten arról beszélt: az idei ünnepen különösen bátorító, hogy a feltámadt Istennel a templomon kívül is, bárhol, bármikor lehet az életben találkozni.El sem hisszük: az Index szerint is rendben megy az oltás
Furcsa dolog történt az Index szerkesztőségében. Az egyik munkatársuk ugyanis összefoglaló írást közölt a beoltásáról, amiben még nem volna semmi meglepő, azonban az egész publicisztika egyetlen negatív felütést sem tartalmaz. Balogh Krisztina szerint a vakcináció szervezetten működik, és egy még váratlanabb fordulattal arra is kitér, hogy egyes orvosok szerint a Szputnyik a legjobb vakcina. Nem mindennapi sorok az Indexen.Gyurcsányék a szövetségeseik szerint is hülyeséget csináltak, kihátrálnának az oltásellenes kampányukból
Forrósodik a helyzet a baloldalon, miután a politikusaik közül néhányan kezdenek ráeszmélni, hogy nemcsak erkölcsileg, hanem politikai szempontból is rossz döntés volt az oltásellenes kampányba beleállni – derült ki a Magyar Nemzet birtokába jutott háttér-információkból. Aki az oltást megkérdőjelezi, óriási hibát követ el – hangoztatják most már azon politikusok is, akik nemrég még a keleti vakcinák és a kormány intézkedései ellen kampányoltak. A kérdés az, hogy a többi ellenzéki párt vezetőjének lesz-e elég ereje megfékezni Gyurcsányékat, akik láthatólag teljesen belelovalták magukat ebbe. A DK „szövetségesei” még egyetlen lényeges kérdésben sem tudták érvényesíteni az álláspontjukat.Koronavírus – Csökkent az elhunytak és az újonnan regisztrált fertőzöttek száma is
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 312 501 fő, közülük 905 117 fő már a második oltását is megkapta. A brit vírusmutáns továbbra is nagyon gyorsan terjed, de valamelyest csökkent, 6566-ra az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 685 979 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 211, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 21 715 főre emelkedett. Összesen 11 571 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1440-en vannak lélegeztetőgépen. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 416 972 fő, de az aktív fertőzötteké már 247 292 főre emelkedett.Ferenc pápa a húsvét üzenetének az újrakezdést, az új utak felfedezését és a határokig való eljutást tartja az idei esztendőben
A koronavírus-járvány miatti korlátozások közepette zajlott Ferenc pápa vezetésével nagyszombat este a húsvéti vigília (virrasztás) a római Szent Péter-bazilikában. Homíliájában Ferenc pápa a húsvét üzeneteként az újrakezdést, az új utak járását és a határokig való eljutást nevezte meg. A szertartás a szokásosnál másfél órával korábban kezdődött, alkalmazkodva az olaszországi templomokban tartott virrasztásokhoz, amelyek a járványügyi előírások miatt este tíz előtt befejeződtek. A Szent Péter-bazilikában korlátozott számban, mintegy kétszázan voltak jelen, többségükben papok. Ugyanekkora volt a létszám péntek este is a Szent Péter téri keresztúton.Simicskó István: A húsvét a remény és az újjászületés ünnepe
Simicskó István, a kisebbik kormánypárt, a KDNP frakcióvezetője az MTI-nek eljutott közleményében azt hangsúlyozza, hogy a húsvét legfontosabb üzenete, hogy még vészterhes időkben is őrizzük meg a hitünket.Orbán Viktor hajnalban meglátogatta az oltóanyagok elosztásáért felelős telepet
Orbán Viktor, magyar miniszterelnök új Facebook-videóban számolt be arról, hogy ma hajnalban a hazánkba érkező koronavírus elleni vakcinákat elosztó raktárban dolgozókat látogatta meg.Kizárólag Johnson and Johnson vakcinákat fognak előállítani abban a baltimore-i gyárban, ahol koronavírus elleni oltóanyagokat cseréltek fel
Az amerikai kormány úgy döntött szombaton, hogy kizárólag a Johnson & Johnson (J&J) vállalat koronavírus elleni oltóanyagát fogják előállítani abban a baltimore-i gyógyszergyárban, ahol tizenötmillió adag ment veszendőbe a vakcinából, miután emberi hiba miatt összecserélték az alapanyagát az AstraZeneca alapanyagával.Tűz volt a hatvani kórház Covid-részlegén
Vasárnap hajnalban kigyulladt egy koronavírusos betegek gyógyítására szolgáló kórterem a hatvani kórház egyik épületszárnyának első emeletén. A kórteremben a berendezési tárgyak égtek, a tűz a helyiség ablaka alatt álló sátorra is átterjedt. A lángokat a tűzoltók rövid időn belül eloltották. A munkálatok idejére három kórtermet ürítettek ki az első emeleten, az intézkedés huszonhárom embert érintett.Színkódos rendszerrel utazhatnak a britek külföldre
A közlekedési lámpákhoz hasonló színkódos rendszer bevezetését tervezi a brit kormány. Boris Johnson brit miniszterelnök a tervek szerint hétfőn ismerteti az elképzelés főbb pontjait. A Downing Street által vasárnap előzetesen ismertetett részletek alapján úgy tűnik, hogy a kormány vörös, sárga és zöld kategóriákba fogja sorolni az országokat a koronavírus-fertőzöttségi és az oltási mutatók szerint.Ajánljuk még

































