Forró drót
Morawiecki: Lengyelország kormányprogramokból is tudná finanszírozni a járvány utáni helyreállítást
Lengyelország a kormányprogramokból is tudná finanszírozni a járvány utáni gazdasági beruházásokat, ha az Európai Unió (EU) helyreállítási alapjáról folytatott tárgyalások zátonyra futnának – jelentette ki pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Ötmilliárd forintnyi többletkapacitást kap negyvenhét egészségügyi szolgáltató
Közel ötmilliárd forintnyi többletkapacitást kap negyvenhét egészségügyi szolgáltató. A kedvezményezettek között megtalálhatóak fekvőbeteg, járóbeteg, szakorvosi, fogászati, és krónikus ellátást végző intézmények is – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-t. Csaknem nyolcvan különböző robbanószerkezet került elő Budán
Csaknem nyolcvan különböző, vélhetően egy második világháborús tüzelőállásból származó robbanószerkezet került elő Budán – közölte a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred pénteken a Facebook-oldalán. Erdoğan: Azt kívánom Franciaországnak, hogy szabaduljon meg mihamarább a Macron-problémától
Újabb támadást intézett Emmanuel Macron francia elnök ellen Recep Tayyip Erdoğan török elnök a pénteki imát követően, Isztambulban. Moszkvában megkezdődött a feliratkozás a védőoltásra
Moszkvában pénteken megkezdődött a feliratkozás a Covid-19 járvány elleni, szombaton induló tömeges védőoltásra. Szergej Szobjanyin polgármestere elmondta, hogy az első napon ötezren jelentkeztek a veszélyeztetettségük miatt elsőbbséget élvező szakmai csoportokból. Szijjártó szerint van lehetőség a Nyugat és a Kelet együttműködésének újjáépítésére
A válság kiváló lehetőség arra, hogy újjáépítsék az együttműködést a Nyugat és a Kelet között; mindennek az alapját a kölcsönös bizalomnak és tiszteletnek, valamint a nemzetközi jog tiszteletének kell jelentenie – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés ülésére küldött videoüzenetben.
Közös orosz-indiai tengeri hadgyakorlat indult az Indiai-óceánon
Közös orosz-indiai tengeri hadgyakorlat indult pénteken az Indiai-óceán keleti részén – közölte az újdelhi védelmi minisztérium a Twitter-oldalán. Az EBESZ képviselőivel tárgyaltak a kárpátaljai magyarok Beregszászban
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetősége fogadta pénteken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőit, akiket tájékoztattak a magyar intézményeknél folytatott házkutatásokról, és a kárpátaljai magyarság helyzetéről. Kovács Zoltán: ismét a bevándorlás ügyében támadja Magyarországot Brüsszel
Ismét a bevándorlás ügyében támadja Magyarországot Brüsszel – hangsúlyozta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken, a Facebook-oldalán. Orbán kemény választ adott Webernek: balfácánnak néztek bennünket, de nem vagyunk azok
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken kemény üzenettel válaszolt Manfred Webernek. Úgy fogalmazott: "a helyzet világos, kedves Manfred. Ti meg akarjátok változtatni a jelenlegi jogi helyzetet, hogy olyan eszközt hozzatok létre, amelyet azonnal Magyarország és Lengyelország ellen fordíthattok." Az amerikai kongresszus átmenetileg megtorpedózza Trump németországi csapatkivonási tervét
Az amerikai kongresszus ámenetileg megtorpedózza Donald Trump elnök csapatkivonási terveit Németországból – derült ki az amerikai védelmi költségvetés csütörtökön nyilvánosságra került tervezetéből. Hétfőtől elérhetőek a 2021-es éves autópálya-matricák
A 2021-es éves országos és megyei autópálya-matricák 2020. december 7-től elérhetőek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) saját értékesítési felületén, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél, a 2020. évre váltott ugyanilyen típusú vignetták 2021. január 31-ig biztosítanak úthasználati jogosultságot a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakon – közölte a szolgáltató pénteken az MTI-vel.
Második világháborús légibombát hatástalanítottak a tűzszerészek Taksonynál
Egy ötszáz kilogrammos második világháborús légibombát hatástalanítottak a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei Taksonynál – közölte a honvedelem.hu pénteken. Túlterheléses támadás alatt a Mandiner oldala
Újabb jobboldali hírportál, ezúttal a Mandiner áll túlterheléses, másnéven DDOS-támadás alatt – tették közzé az oldal üzemeltetői a portál közösségi oldalán. Szijjártó: a kormány 1,8 milliárd forinttal támogatja a TDK szombathelyi fejlesztését
A kormány 1,8 milliárd forinttal támogatja a szombathelyi TDK Hungary Components Kft. 4,1 milliárd forint értékű beruházását, amellyel 2100 munkahelyet védenek meg – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Szombathelyen. Bencsik János is pártot alapít – Újabb Jobbik-utód a láthatáron
A Jobbikból februárban kilépett Bencsik János vezetésével, Polgári Válasz néven újabb párt alakul. A mozgalom a politikai palettán a Fidesz és az ellenzék közé kívánja helyezni magát. Közleményükben úgy fogalmaztak: a polgári értékeket fogják képviselni, amelyeket most éppen senki sem képvisel. Hitel? Dehogy! Örökjáradék – Rákay Philip reagált Soros legújabb ötletére
Rákay Philip a közösségi oldalán írt bejegyzésében reagált Soros György legújabb tervére. Mint írta: amíg mindenki a Szájer-ügyön rugózott, Soros a Népszavában publikált. Milyen grafomán újabban a híres mizantróp, akarom mondani: filantróp... Romániai választások – Semjén szavazásra buzdít
Vasárnap Romániában parlamenti választásokat rendeznek, amelyeken a kétkamarás parlament háromszáztizenkét képviselői, illetve százharminchat szenátori mandátumáról dönt az ország csaknem tizenkilencmillió szavazópolgára. Orbán Viktor: Mindent meg fogok tenni, hogy a lehető leggyorsabban legyen vakcina
Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett videójában beszélt arról, hogy mikor derül ki, milyen korlátozások várhatók az ünnepekre, illetve milyen sorrendben kaphatják meg az emberek az oltást. Már csak Karácsony aláírása hiányzik az új buszok támogatási szerződéséről
Fürjes Balázs, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának alelnöke Twitter-oldalán osztott meg egy fényképet arról a támogatási szerződésről, amely harmincnégy darab busz forgalomba állításáról szól. Az államtitkár azt írja, már csak a főpolgármester aláírása hiányzik és a kormány utalja a járművek teljes költségét. Kárpátaljai magyar külképviseletek, szervezetek kaptak fenyegető üzenetet
Durva hangvételű fenyegető üzenetet kaptak pénteken kárpátaljai magyar külképviseletek, szervezetek, sajtóorgánumok és magánszemélyek. A címzettek között volt többek mellett Magyarország ungvári és beregszászi konzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), több sajtóorgánum – maga a hírportál is – és a szürtei kistérség – adták hírül helyi magyar nyelvű hírportálok. Nagyrészt Magyarországon készülő ampullákba kerül a Pfizer-vakcina
Nagyrészt a lukácsházi Schott Hungary Kft. által készített ampullákba kerül a koronavírus elleni Pfizer-oltóanyag - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Vas megyei Lukácsházán. Rákóczi Szövetség: video- és fotópályázat Kárpát-medencei és diaszpórában élő diákoknak
A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő középiskolásoknak és egyetemistáknak a karácsonyi, újévi és farsangi ünnepkörök színes bemutatására. Deutsch Tamás visszautasítja az ellene felhozott brüsszeli vádakat
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő a néppárti frakcióból történő kizárási indítványban szereplő valótlan állításokat visszautasítja, a javaslatot indokolatlannak, megalapozatlannak és felelőtlennek tartja. A képviselő hangsúlyozta: továbbra sem ért egyet azzal a jogállami feltételrendszerrel, amely azokra az időkre emlékeztet, amikor önkényes politikai döntések alapján bármikor, bárkit, bármiért meg lehetett büntetni.