Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Brüsszelben a jogállamiság kérdéskörét politikai furkósbotként használják
Brüsszelben ismét felmerült, hogy a helyreállítási alap kifizetését a jogállamiság bizonyos kritériumaihoz kötnék. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a jogállamiság kérdésköre valójában "politikai furkósbotként" használt szankciórendszer, hiszen Brüsszel a jogállamiság kérdésköre által mindenféle szankciórendszert állít fel azokkal az országokkal szemben, amelyeknek politikai álláspontjai nem felelnek meg egyes nyugat-európai vezetőknek.Újabb támogatást kapnak a hazai termelők
Hétfőn indul A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (NÉV Program) 25 milliárd forintos második üteme, amelyben az anyajuh- és a szarvasmarhatartók, a méhészek, valamint a zöldségtermesztők nyújthatják be támogatási igényüket július 27-éig - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton.Irán az amerikai szankciók ellenére is fejleszteni fogja az olajipart
Irán az amerikai szankciók ellenére eltökélt olajiparának fejlesztésében – szögezte le Bidzsán Zangane, az iszlám köztársaság olajipari minisztere szombati televíziós beszédében. A miniszter egy 294 millió dolláros (több, mint 92 milliárd forintos) szerződést írt alá az iráni nemzeti olajvállalattal és a Persia Oil&Gas nevű iráni céggel az iraki határ közelében található Jaran olajmező kiaknázásáról.A vakok és gyengénlátók is könnyen kitölthetik a nemzeti konzultációs ívet (videó)
A vak és gyengén látó emberek is figyelemmel kísérik a társadalmi eseményeket, ezért kérték a kabinet segítségét abban, hogy akadálymentesen ki tudják tölteni a honlapon lévő elektronikus kérdőívet. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalára feltöltött friss videóban jelentette be, hogy a kérésnek megfelelően elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése, így a kitöltése minden magyar polgár számára biztosított.Meghalt a francia buszsofőr, akit agyonvertek, mert szájmaszk viselését kérte az agresszív utasoktól
Elhunyt az a buszvezető, akit öt nappal ezelőtt úgy megvert egy társaság a dél-nyugat-franciaországi Bayonne-ban, hogy beállt nála az agyhalál. Az 59 éves Philippe Monguillot meggyilkolása miatt a francia rendőrség két huszonéves férfit vádol szándékos emberöléssel, két férfit segítségnyújtás elmulasztásával, egy ötödik férfit pedig azzal, hogy segített elrejtőzni az egyik tettesnek.Garázdákra és drogdílerekre is lecsaptak a zsaruk a belvárosi razziák során (videó)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2018 novemberében akciósorozatot indított az V., VI. és a VII. kerület sűrűn látogatott és turisztikailag frekventált részeinek ellenőrzésére; a bulinegyedben és a belvárosban a rendőrök eddig 25 alkalommal tartottak átfogó ellenőrzést. A rendőrök 2970 embert igazoltattak, 646 gépjárművet, 55 szórakozóhelyet ellenőriztek és 127 kényszerintézkedést hajtottak végre. A prostitúcióhoz köthető tevékenység miatt 39, „fake drog” terjesztés miatt 9, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt 114 esetben indult eljárás. Biztonsági intézkedésekre, szabálysértési- és szakhatósági feljelentésekre, helyszíni- és szakhatósági bírságokra 339 esetben került sor-olvasható a rendőrség honlapján közölt tájékoztatóban, amelyből az is kiderül, hogy Budapesten az utóbbi nyolc évben közel a felére csökkent a bűncselekmények száma.Fuldoklót akartak kimenteni, tizenegyen vesztek a tengerbe az egyiptomi strandon
Tizenegy ember vízbe fulladt Észak-Egyiptomban a Földközi-tenger egyik veszélyes partszakaszán, ahol a sziklák között sebesen áramlik a víz.Koronavírus: elhunyt két idős, krónikus beteg és hat új fertőzöttet azonosítottak hazánkban
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 595-re emelkedett, míg 2974-en már meggyógyultak. Elhunyt két idős, krónikus beteg, és hattal, 4229-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. Az aktív fertőzöttek száma 660. Az aktív fertőzöttek 38 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 46 százaléka budapesti. 129 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 5 van lélegeztetőgépen. Az oldal adatai szerint 2409-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 293 220- derült ki a kormányzati oldalon közölt friss tájékoztatóból.Csúszhat a csepeli gerincút fejlesztése, mert pályázni és lobbizni sem tudnak a ballibek
Jelentősen csúszhat a csepeli gerincút utolsó szakaszának tervezése és kivitelezése, mivel az eredetileg 2024-ben induló építkezés a főváros által hibásan benyújtott uniós pályázati anyag elutasítása miatt valószínűleg nem kezdődhet majd el időben – értesült a Magyar Nemzet. A lap megkereste Jávor Benedeket is, Budapest brüsszeli kirendeltségének vezetőjét, aki azt nyilatkozta, hogy az illetékesek nem vonták be őt a csepeli gerincút pályázatába, így a felelősség sem őt terheli.Közel hétmillióan gyógyultak meg koronavírusból világszerte
A világon 12 466 337 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 559 622, a gyógyultaké pedig 6 854 820 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombati adatai szerint. Egy nappal korábban még 12 238 034 fertőzött szerepelt az összesítésben, 554 360 volt a halálos áldozatok és 6 716 683 a gyógyultak száma.Washington „csalódott” az isztambuli Hagia Sophia mecsetté alakítása miatt
Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken már be is jelentette, hogy az első muszlim imát július 24-én tartják a Hagia Sophiában. Washington „csalódott” az isztambuli Hagia Sophia mecsetté alakítása miatt – hangoztatta Morgan Ortagus, az amerikai külügyminisztérium szóvivője pénteken kiadott közleményében.Koronavírus: hetvenezer felett a halálos áldozatok száma Brazíliában
Már meghaladta a hetvenezret a Covid-19 járványban meghaltak száma. A latin-amerikai országban egy nap alatt 45 048 fertőzéses esetet vettek nyilvántartásba. Eddig összesen 1 800 827-en fertőződtek meg koronavírussal, egymillióan felgyógyultak a kórból - derült ki a helyi egészségügyi minisztérium pénteki adataiból.Jövő hétvégén folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése
Jövő hétvégén folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíciójának aláírásgyűjtése. Korábban a gyűjtést az is nehezítette, hogy a koronavírus-járvány idején a hírek csak a járványról szóltak - mondta Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.Súlyosan károsodott az amerikai-kínai viszony Trump szerint
Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság súlyosan károsította - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak. Az elnök szerint Kína leállíthatta volna a világjárvány kirobbanását, de ezt nem tette meg.Palkovics: Tovább kell erősíteni a német családi vállalkozások jelenlétét Magyarországon
Tovább kell erősíteni a német gazdaság gerincét alkotó családi vállalkozások magyarországi jelenlétét, és tanulni kell tőlük – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken, Stuttgartban, ahol magas magyar állami kitüntetést adott át a német családi vállalkozások legfőbb érdekképviselete alapítójának.Az EP állásfoglalást fogadott el a járvány utáni uniós közegészségügyi stratégiájáról
Le kell vonni a koronavírus-járvány tanulságait, és az európai "egészségügyi unió" létrehozásával sokkal szorosabbra kell fonni a tagállami együttműködést – szögezték le az Európai Parlament (EP) képviselői pénteken, az EP brüsszeli plenáris ülésén a járvány utáni uniós közegészségügyi stratégiáról elfogadott állásfoglalásukban.Orbán Viktornál van az operatív törzs javaslatcsomagja
A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba – hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken, a közmédiának nyilatkozva.Menczer: A magyarországi cégek nehéz helyzetben is elég erősek ahhoz, hogy beruházzanak
A koronavírus-járvány időszakában minden magyarországi beruházás azt mutatja, hogy a magyar gazdaság és a magyarországi cégek ilyen nehéz helyzetben is elég erősek ahhoz, hogy beruházásokat tervezzenek és beruházásokat hajtsanak végre – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára pénteken, Celldömölkön, ahol lerakták a cukrászati termékekkel és tésztagyártással foglalkozó Wewalka Kft. új üzemcsarnokának alapkövét.Horvátország új intézkedéseket vezet be a fertőzöttek számának meredek növekedése után
Rekordszámú, 116 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek pénteken Horvátországban, így Vili Beroš egészségügy-miniszter közölte, hogy új intézkedéseket hoznak a gyülekezések felülvizsgálatára, szigorítják a horvát határok átlépését a szomszédos országokból érkezők számára, és kötelezővé teszik a maszkok viselését az éttermekben, bárokban és üzletekben.Hőség, extrém UV-sugárzás, erős szél és zivatar is várható szombaton
A hőség, az extrém UV-sugárzás, az erős szél és zivatar veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra.Babiš: Csehország elégedetlen, de nem fogja akadályozni a helyreállítási csomag elfogadását
Csehország elégedetlen az Európai Unió koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítási csomagjának tervezett elosztási kritériumaival, de nem kívánja akadályozni annak elfogadását – közölte Andrej Babiš cseh kormányfő pénteken, a Twitteren, miután telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral.Dömötör Csaba: A kormány bővítette a családtámogatásokat a járvány alatt is
A kormány nemcsak megtartotta, hanem bővítette is a családtámogatásokat a koronavírus-járvány alatt – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Családszervezetek VIII. konferenciáján, pénteken, a budapesti Millennium Kávéházban.Trump szerint Biden nem menne át a kognitív teszten
Interjút adott Donald Trump elnök Sean Hannity-nek, a Fox News műsorvezetőjének, amelyben kétségbevonta demokrata kihívója, Joe Biden szellemi képességeit – szúrta ki az Index.Varga Mihály: Igazságos és rugalmas forráselosztásra van szükség az uniós válságkezelésben
A magyar álláspont szerint igazságosnak, rugalmasnak és politikamentesnek kell lennie a gazdasági újraindítást célzó uniós helyreállítási csomagnak. Ezért érthetetlen, hogy a károk enyhítésekor, a támogatási elv kialakításakor aránytalanságok figyelhetők meg egyes országok tekintetében – hangsúlyozta Varga Mihály az unió pénzügyminisztereinek videokonferenciás tanácskozásán, pénteken.Ajánljuk még

































