Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bűnözők eltávolítását ígérte az országból Donald Trump
Donald Trump az összes, illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bűnelkövetőnek, valamint a külföldi bűnbandák tagjainak eltávolítását ígérte az országból Washingtonban tartott ünnepi nagygyűlésén elnöki eskütételének előestéjén vasárnap.Vajon ki látja el ennyi téves információval a baloldalt? Bemutatkozik Antal Attila
Az ember, aki szerint migránsvadászat lesz a déli határon, a politikai szakértő, aki szerint még Dobrev Klára is kormányképes lehet– és ne legyenek kétségeink, ugyanezt gondolja Magyar Péterről is. Ő nem más, mint Antal Attilla, a baloldal egyik kedvenc politikai elemzője, ügyeletes madárbéljósa, aki mindig százszázalékosan tippeli meg az egyes politikai folyamatok végét. Csak éppen ellentétes kimenetellel, mint ahogyan azok történnek. Az Origo most átfogó portrét közölt Antalról, amelyből kiderül, hogy milyen is az, amikor a baloldalon "szakértők" szakértenek.Haladékot adna Donald Trump a TikToknak
Donald Trump elnöki rendeletben oldaná fel január 20-i beiktatását követően a TikTok videómegosztó alkalmazás működésének felfüggesztését az Egyesült Államokban. A leendő amerikai vasárnap a Truth Social közösségi platformján azt is szorgalmazta, hogy a kínai ByteDance cég által üzemeltetett szolgáltatás a jövőben 50 százalékban amerikai tulajdonban legyen."Meg fogunk ölni és levágjuk a fejedet!" – Egy ukrán képviselő tálalt ki a KGB-féle ukrán titkosszolgálatról (Videó)
Nem mindennapi videóval jelentkezett Artem Dmitruk ukrán képviselő, aki korábban menekülni kényszerült Zelenszkijék elől. Arról mesélt, hogyan kínozták meg a pincében, verték meg ájulásig és rendelték meg a likvidálását. Ő az a politikus, akinek a kiadatásáért az ukrán elnök vérrel-verejtékkel küzd Nagy-Britannával – egyelőre hiába. Az öt napja közzétett videót ma már 190 ezren tekintették meg.Megtörtént a fogolycsere Izrael és a Hamasz között
Az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta a Vöröskeresztnek a vasárnap kiszabaduló három izraeli túszt - jelentette be a Nemzetközi Vöröskereszt vasárnap délután. A túszok átadásával egy időben az izraeli börtönökben terrortevékenységért elítélt palesztin foglyokat is átadták a Vöröskereszt képviselőinek.Ötezren voltak kiváncsiak a Trump-ellenes liberális menetre Washingtonban
Hiába vártak 50 ezer embert az „Emberek menetének” nevű megmozdulásra mindössze 5 ezer tüntető gyűlt össze a 2017 óta minden évben megtartott tüntetésen. A People’s March felvonuláson többnyire nők vettek részt, akik az abortusz szabadságát, migrációs politika fenntartását és a „demokrácia megőrzését” követelték.Egy kutatás szerint kritikusan nőtt a drogfogyasztók száma Magyarországon
Négy év alatt több mint három százalékkal nőtt a kábítószert legalább egyszer fogyasztók aránya. Ilyen magas növekedést 2007 óta nem mértek a drogfogyasztók körében. Ugyanakkor az eredménynek nincs ennek köze a Covid-járványhoz vagy a háborúhoz.Na végre! Letették a fegyvert az izraeliek és a palesztinok!
A Gázai övezetben életbe lépett a tűzszünet, miután az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta a közvetítőknek a három, vasárnap kiszabaduló izraeli túsz nevét - jelentette a katonai rádió vasárnap.Magyar Péter tehetséges! - mondta Kornis Misi bácsi, majd belenézett a tükörbe és ráköpött
Ha hiányoltunk egy újabb Magyar Pétert zengő dicshimnusz-posztot, a szinte már elfeledett entellektüel Kornis Mihály elhozta nekünk. Hogy ő is kivegye a részét a nyalakodási versenyből, ő egyenesen a legjobb beszédtechnikájú színésznek nevezte a "Messiást." Most, hogy Havas Henrik után Kornis is megérkezett, el kell gondolkodnunk, hogy ki lesz a következő? Netán Farkasházy Tivadar? Esetleg Gálvölgyi János? Mindegy is.Mégsem lépett életbe mára az izraeli-palesztin tűzszünet
Késik az Izrael és az iszlamista Hamász terrorszervezet között megkötött tűzszünet életbe lépése, mert a Hamász nem adta át a vasárnap kiszabaduló három izraeli túsz nevét - jelentette Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.Az országban hat helyen tartanak ma időközi választásokat
Időközi választásokat tartanak ma az ország hat településén. A szavazatokat reggel hat óra óta várják a helyi választókörzetekben.Ma már elérhetetlen Amerikában a kínai tulajdonú TikTok
Betiltásának mai hatályba lépése előtt a TikTok rövid videós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is.Szijjártó szerint a gázai tűzszüneti egyezség második szakasza a magyar túsz szabadulását is elhozhatja
Az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodás második szakasza megadhatja az esélyt a magyar állampolgárságú túsz kiszabadulására is, ehhez viszont az első szakasz teljesülésére van szükség, amiért hazánk is szorít – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.Ott lesznek a Fidesz és a Patrióták képviselői Trump beiktatásán
Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője Facebookon jelentette be, hogy hétfőn részt fog venni Donald Trump elnök beiktatásán, illetve az azt megelőző és azt követő republikánusok által szervezett rendezvényeken. A politikusnő nem csak a Fideszt, de a Patrióták pártot is képviselni fogja, a párt alelnökeként.Orbán: Felháborító, ami a magyar kutakon történik
Ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt vérlázító is – mondta Orbán Viktor közösségi oldalán megosztott videójában.Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia megerősítette stratégiai energetikai együttműködését
Magyarország és Szerbia megerősítette stratégiai együttműködését az energia területén, hiszen mind a két ország célja az ellátás további biztosítása, mégpedig versenyképes áron, hazánkban a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzésével – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.Vasárnap szavaznak Óbudán a rács mögött pihenő Czeglédy helyéről
Újabb időközi választásra kerül sor a holnapi nap folyamán. Ezúttal Óbudán döntenek majd a jelenleg korrupcióval gyanúsított MSZP-s Czeglédy Gergely helyéről. Nem túl nagy meglepetésünkre, a Tisza itt sem mer labdába rúgni.Nem sikerült elnyomni a Magyar Honvédséget, régiós tényező lettünk
Idén is kiadta azt a listát a Global Firepower (GFP), melyen a világ országait rangsorolják aszerint, hogy különféle számokban kifejezhető mutatók alapján mennyire rendelkeznek ütőképes haderővel– szúrta ki a Portfolio.Templom, iskola és sport – Keresztény értékrendre alapozott önazonosság-őrzés Tóthfaluban
„Ne hagyjátok a templomot; A templomot, s az iskolát!” – így hangzik a jeles erdélyi költő, Reményik Sándor intelme, amelyet a gyalázatos trianoni országcsonkítás után fogalmazott meg Mátyás király szülővárosában, a „Kincses Kolozsváron”. Reményik sorai egy kisebbségi létbe kényszerült nemzetrész fő identitás-megőrzésének színtereit emelték ki. S valóban, valamennyi elszakított területen élő magyar közösség számára a hit őrzése és az anyanyelvi oktatás tekinthető a legfőbb önazonosság-őrzőnek, amelyhez békeidőben hozzákapcsolódhat egy harmadik dolog is: a sport. Ezt a hármas egységet valósította meg a délvidéki Bácskában Utasi Jenő atya. A magyarlakta Tóthfalu plébánosa újév napján látta vendégül portálunkat, beavatva bennünket egy kicsiny délvidéki közösség fennmaradásért vívott mindennapi heroikus, de mégis felemelő küzdelmébe.A gazdasági válság lekoptatta a román politikus tetoválását
Nem hiába legendás a román igazmondás és az ígéreteik melletti kitartás. Szomszédaink utólagos tagadó képessége a jelek szerint arra is képes, hogy eltüntesse a tetoválásokat. Az átállási tehetség a jelek szerint hatásosabb, mint egy lézeres eltávolítás.Szijjártó Péter: Magyarország érdekeivel ellentétes a világ blokkosodása
Magyarország érdekeivel ellentétes a világ blokkosodásának folyamata, ezért jó hír a kínai és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése, amely esélyt ad a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.Egyre ingatagabb az Integritás Hatóság elnökének sztorija a nem létező birtokról
Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke csaknem felerészben egy 21 430 négyzetméteres területet tulajdonol Solymáron – értesült a Mandiner. Ezen a részen az E-Közmű nyilvántartása szerint egy erdős terület, illetve egy kifejezetten nagy épület is található, de mindez látszik a Google térképes alkalmazásából is.Az energiabiztonságról tárgyal ma Orbán és Vucic
Miközben az Európai Unió a jelek szerint nem igazán törődik a tagállamok, így Magyarország és Szlovákia energiabiztonságával, a kormány nem nézi tétlenül a fenyegetéseket és bebiztosítja hazánk ellátottságát. Ennek keretében kerül sor szombaton egy találkozóra Orbán Viktor miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb államfő között Belgrádban.Az ingyen színházjegy és az "újfrancia" forradalom esete
A kultúra fontos, akkor is ha eltérő. Valószínűleg erre gondolhattak a párizsi Gaîté Lyrique színház tulajdnosai, akik még december elején ingyen jegyet adtak az egyik előadásukra 250 illegális bevándorlónak, akik viszont úgy gondolták, hogy jó a kultúra, de az ingyen lakás még jobb ezért inkább beköltöztek az épületbe, ahonnan azóta sem hajlandóak elmenni.Ajánljuk még

































