Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Hűtlen kezelés miatt folyik eljárás V. Naszályi Márta ellen, de a Fővárosnak jó lesz a bukott polgármester
Bár különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés miatt nyomoznak a hatóságok az első kerület korábbi baloldali polgármestere ellen, úgy tűnik a szövetségesei azért a hóna alá nyúlnak. V. Naszályi Márta a sok-sok balhéja után ugyanis nemcsak az önkormányzatban maradt képviselő, hanem Karácsony Gergely felkérését elfogadva a Fővárosban is fog dolgozni Budapest zöldítéséért. Reméljük a fűmagot és a facsemetéket nem vágja zsebre.Igazolták a kapudrog-elméletet
A kapudrog elmélet már számos vitát generált és valószínűleg még fog is a kutatók és a szakemberek körében. Nemrég egy frissen megjelent kutatásra hivatkozva cáfolják az elmélet helytállóságát– írja legfrissebb kutatásában a Drogkutató Intézet (DKI). A kapudrog elmélet egy olyan hipotézis, amely szerint bizonyos, általában legális vagy könnyebben hozzáférhető szerek használata (pl. alkohol, nikotin, marihuána) növeli a kockázatát annak, hogy az egyén később erősebb és veszélyesebb drogokat is kipróbáljon. Az elmélet központi kérdése, hogy a könnyebb drogok valóban biológiai, pszichológiai vagy szociális kapuként szolgálnak-e a kemény drogok felé. Az elmélet főbb aspektusai a következők:Intellektus és baloldali műfajok: alig burkolt cigányozással reagált Orbán Viktor indiai útjára Somogyi András
A kifinomult humor és a hőzöngés között az a különbség, hogy az egyik a vizsgált tárgynak mutat görbe tükröt, a másik meg csak a kibocsátót minősíti. Ezt a leheletnyi különbséget értik ugyan balos barátaink, csak felcserélik az egyenlőségeket. Úgy tűnik, a baloldali magas kultúrában elég céltalanul hőzöngeni és hülyének nézni az embereket. Ahogy az is szociálisan érzékeny, ha valakit politikai szimpátia alapján cigányoznak.Mondhatni, ideje volt...- Budapest kormányhivatala követeli Kiss Lászlótól, hogy fizesse vissza a börtönben felvett fizetését
Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy az augusztus óta letartóztatásban lévő III. kerületi polgármester az azóta jogalap nélkül felvett fizetését fizesse vissza – jelentette be Sára Botond Budapest főispánja csütörtökön reggel a Facebook-oldalán.Karácsony Gergely "könnyek között" és egy több százezres ajándékkal búcsúzott Pressmantól
Megköszönte mindazt, amit érte és Budapestért tett a nagykövet. Bármi is legyen az.Az amúgy megvan, hogy a tavalyi év a gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt hazánk számára?
A tavalyi a magyarországi gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt a beruházásösztönzés szempontjából, a 2024-ben kötött megállapodások alapján 4000 milliárd forintnyi új beruházás érkezik hazánkba - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Bidenre még a demokraták is gyenge elnökként fognak emlékezni, ha egyáltalán eszükbe jut
Ahhoz képest, hogy a demokraták egy jelentős része hisztérikus rohamok közepette buzdított a Joe Biden melletti szavazásra (majd ugyanilyen lelkesen álltak ki az éppen aktuálisan legjobb jelöltnek vélt Kamala Harris mellett), valójában az amerikai társadalom, és benne a demokraták is nagyon gyenge elnöknek tartják Sleepy Joe-t. A Gallup közvélemény-kutató minap közzétett felmérésében az amerikai felnőttek mindössze 6 százaléka válaszolt úgy, hogy a történelem „kiváló” elnökként fog emlékezni Bidenre, 13 százalékuk pedig úgy vélte, hogy örökségét „átlagon felülinek” fogják tekinteni – számolt be a Magyar Nemzet.Addig riogattak Texas kiválásával, hogy a végén Kalifornia hagyja ott az uniót
Régi nóta, hogy az Egyesült Államok egy-egy tagállama nem érzi jól magát az unió szorító kötelékében. Anno még polgárháborúztak is, mikor úgy gondolták lazábbra kéne venni ezt a szövetséget. Manapság Texas merül fel a leggyakrabban, mint önállóságra vágyó állam, azonban lehet, hogy annak liberális ellenpólusa hamarabb akar majd kiszakadni az USA-ból.Szijjártó Péter: a földgáz- és a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan
Akár a földgáz-, akár a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan és ellentétes az EU-integrációhoz kapcsolódó elvárásokkal – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.Sorosistább akart lenni Sorosnál is – Ezért büntette Rogán Antalt a "Présember"
Hiába próbálja leplezni David Pressman a valódi indítékait az igazságosztó szerep eljátszásával, nem sikerül. Most, hogy nagykövetként csúnyán leszerepelt a "Présember" minden testrészével – igen, azzal is – igyekszik megfelelni Soros György elvárásainak. Ahogy eddig is.Egy szélsőbalos genderaktivista jegeli Magyar Péter mentelmi jogának ügyét Brüsszelben
A lengyel EP-képviselő, Krzysztof Smiszek nevét érdemes megjegyezni, mert sajnos fogunk még róla hallani a jövőben. Ő az a genderaktivista, aki szoros kapcsolatot ápol az EU vezetőivel, ezen kívül Magyar Péter mentelmi jogának ügyében is ő vizsgálódik, miközben aktívan részt vesz a hazánk elleni 7. cikkelyes eljárás előmozdításában. Smiszek korábban a lengyel Tusk-kormányban is szerepet vállalt, és most ezt a modellt ajánlja a magyar jogállamiság “helyreállítására”."Olyan országban, ahol komoly problémák vannak, nem ilyen kérdésekkel foglalkoznak" – Nézzék meg nálunk Lázár János gyógypedagógiai foglalkozását
Lázár János Közlekedésinfo címen tartott sajtótájékoztatót, amelyen természetesen a baloldali újságírók mindent megpróbáltak, hogy elkerüljék a közlekedéssel kapcsolatos kérdéseket. A miniszter gyógypedagógiai foglalkozása azonban sikeresnek mondható, hiszen végül mégis sikerült visszaterelni a szót a közlekedésre, és a 2025-ös évben várható fejlesztésekre.Szijjártó Péter: teret nyert a magyar álláspont, az ENSZ éves költségvetésének is része a terrorellenes tevékenység finanszírozása
Teret nyert a magyar álláspont, az ENSZ éves költségvetésének is része a terrorellenes tevékenység rendszeres finanszírozása - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán. Szijjártó Péter bejegyzése szerint a magdeburgi, a cetinjei és a New Orleans-i terrortámadásokat követően ismét világossá vált, hogy a terrorizmus egyre súlyosabb globális kihívássá vált.Munkácsi magyar felmenői is vannak Pressman legvalószínűbb utódjának
Mindig jó pont két ország kapcsolatában, ha olyan nagyköveteken keresztül tartják egymással a kapcsolatot, akik ismerik a másik kultúráját, esetleg személyesen is kötődnek ahhoz a helyhez, ahová kirendelik őket. Éppen ezért van rá okunk, hogy szurkoljunk Bryan E. Leib kinevezésének, hogy végre ne helytartót küldjenek hozzánk Washingtonból, hanem egy olyan politikust, akivel még beszélni is lehet.A karácsonyfa elfogyasztása egészségtelen, ki hitte volna ugye?
A Mandiner talált rá a Politico cikkére: Gent városának önkormányzata kampányt indított, hogy a hulladékcsökkentés és a reciklálás érdekében a lakosok egyék meg a karácsonyfát, fenyőtűből készült leves formájában. Szerencsére a belga élelmiszer-ügynökséget még nem zabálta fel a diverzitás, így gyorsan elmagyarázták a zöldeknek, meg a lakosságnak, hogy miért is hülye ötlet ez. Az ember már-már attól tart, arra külön ki kell térni, hogy a műfenyőt különösen nem lehet megenni, illetve a dízseket le kell szedni előtte.David Cornstein: a jelenlegi amerikai adminisztráció "még az utolsó órákban is" ellenségesen kezeli Magyarországot
Rogán Antal szankciós listára helyezése szörnyű és szégyenletes - jelentette ki David Cornstein, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete a közmédiának adott interjúban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének amerikai szankciós listára való felvételére.Kedves Justin, ennek inkább annyi esélye van, minthogy még egy ciklust hatalomban tölts
Justin Trudeau kiakadt azon, hogy a megválasztott amerikai elnök felvette, hogy az országa lehetne az USA 51. tagállama. Nincs is ezzel semmi gond, egy kormányfőnek az a dolga, hogy kiakadjon a hasonlókon, csak az a probléma, hogy Trudeau valószínűleg már nem lesz addig hatalmon, hogy ebbe beleszólhasson.Az amerikai nagykövet lehetséges utódja szerint David Pressman szégyent hozott az amerikai diplomáciára
Bryan E. Leib amerikai politikai elemző szerint David Pressman, az Egyesült Államok távozó budapesti nagykövete szégyent hozott az amerikai diplomáciára Rogán Antal szankciós listára helyezésével - írta az Index hírportál kedden. Leib bízik abban, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök hivatalba lépésével helyreállnak a magyar-amerikai kapcsolatok.Szlovák külügyminiszter: Magas lesz a gáz ára az ukrajnai tranzit leállításával
Az ukrajnai gáztranzit leállításából eredő fő probléma nem az, hogy hiány lesz gázból, hanem az, hogy magas lesz az ára – hangsúlyozta Juraj Blanár szlovák külügyminiszter a tárca honlapján megjelent közleményben, amelyet magyar hivatali partnerével, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel kedden folytatott telefonos egyeztetésük után hoztak nyilvánosságra.Szijjártó Péter is bosszút emleget Rogán Antal amerikai szankcionálásának ügyében
Ahogyan arról lapunk is beszámolt: az Egyesült Államok hamarosan leköszönő kormányának pénzügyminisztériuma Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listára tette Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét. A hivatal kedden frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek (SDN-lista) névsorát.Ez lenne Pressmanék pitiáner bosszúja? - Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
Az Egyesült Államok hamarosan leköszönő kormányának pénzügyminisztériuma Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listára tette Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét. A hivatal kedden frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek (SDN-lista) névsorát - szúrta ki az Index.Megtalálták azt a lángosost, ahova bejegyezték a Tisza Párt egri szervezetét
Úgy tűnik, hogy már meg is találták azt a lángosozót, amelynek címére jegyezték be a Tisza párt egri székhelyét.Munkában az "agyhalott" szekta, avagy így küldik rá embereiket a tiszások a jobboldali véleményekre Facebookon
Kocsis Máté Facebook-posztban mutatta meg, hogy milyen is, amikor a tiszás trollok munkába állnak. Készüljön föl mindenki, ez nem lesz egyszerű menet. Természetesen ebben a csapatban senki sem agyhalott, de ki tudja, talán Magyar Péter egészen máshogy gondolja.Elhunyt Jean-Marie Le Pen
96 éves korában meghalt Jean-Marie Le Pen francia politikus, a francia Nemzeti Front alapítója és volt elnöke. Lánya, Marine Le Pen 2011-ben vette át a párt vezetését, és a párt nevét is megváltoztatta, Nemzeti Tömörülésre.Ajánljuk még

































