Forró drót
Máris lázadnak az EU legnagyobb befizetői Ursula költségvetése miatt
Heves ellenreakciókat váltott ki az Európai Unió következő hétéves költségvetési tervezete különösen a legnagyobb befizetők körében. Bár az unió soros elnökségét betöltő Ciprus pár százalékkal megvágná ugyan a költségvetést, a nagyobb tagállamok egy csoportja, élükön Németországgal, drasztikus csökkentés mellett kardoskodik.Szijjártó: Magyarország továbbra is segít a nehéz helyzetben lévő országoknak
Magyarország továbbra is segítséget nyújt majd a nehéz helyzetben lévő környező államoknak az új típusú koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ezen tevékenysége teljes mértékben egybevág az Európai Unió ide vonatkozó politikájával – jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok fejlesztési ügyekkel foglalkozó minisztereinek szerdai videokonferenciája után.Koronavírus: Soros akcióba léphet az instabil gazdasági környezetet kihasználva
Vezető politikusok foglalkoznak már napi szinten azzal, milyen veszélyeket rejt az, ha egy ország a tőzsdespekulánsok célpontja lesz. Legutóbb Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter figyelmeztetett erre. Most leginkább Nagy-Britannia van veszélyben, ahol a font nagyot zuhant azután, hogy Boris Johnson miniszterelnököt kórházba kellett szállítani a koronavírus miatt. Egyesek ezt megpróbálhatják kihasználni annak érdekében, hogy gyarapítsák vagyonukat; így tett korábban pont az előbb említett szigetországgal Soros György is, aki kis híján bedöntötte a fontot.A járvány miatt kétmilliárd forinttal estek vissza az útdíjbevételek márciusban
Március második hetében kétmilliárd forinttal kevesebb összeg folyt be az állami költségvetésbe az útdíjakból (e-matrica, e-útdíj) az előző év azonos időszakához képest – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szerdán az MTI-vel.Downing Street: Johnson stabil állapotban van, reagál a kezelésre
Az új koronavírus okozta betegség miatt intenzív osztályon kezelt Boris Johnson brit miniszterelnök stabil állapotban van és reagál a kezelésre – közölte szerdán a Downing Street szóvivője.Szijjártó: A visegrádi együttműködés jól vizsgázik a mostani nehéz időszakban is (Videó!)
Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország együttműködése rendkívül jól vizsgázik ezen nehéz időszakban is, ezért a felek folytatják, sőt, még szorosabbá teszik azt az új típusú koronavírus-járvánnyal szembeni küzdelem terén – hangsúlyozta Szijjártó Péter a visegrádi államok (V4) külügyminisztereinek szerdai videokonferenciáját követően.A járványügyi helyzetben is folytatja a nélkülözők támogatását az Élelmiszerbank
A járványügyi helyzetben is folytatja a nélkülözők támogatását a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amely márciusban hétszáztizenöt tonna élelmiszer juttatott el a rászorulókhoz több, mint ötszáznyolcvanmillió forint értékben – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.Egymásra utalva, közös múlt, közös haza - kampány a rendszerváltoztatás cigány hőseiről
A magyar cigányság sokszor bizonyította már hazánk szabadsága és függetlensége iránti elkötelezettségét. Így volt ez 1956-ban, s így a rendszerváltoztatás éveiben is. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány idén is olyan magyar romák sorstörténetét mutatja be, akik személyes helytállásukkal egész nemzetünknek mutatnak példát.Spanyolországban ismét emelkedett a napi regisztrált fertőzöttek és halálos áldozatok száma
Spanyolországban a kiszűrt új típusú koronavírus-fertőzöttek száma 6180-nal, a halálos áldozatoké 752-vel nőtt egy nap alatt, ami mindkét esetben emelkedést jelent a korábbi napok adataihoz képest – derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium napi jelentéséből szerdán.Fertőtlenítőszert hamisító bandát lepleztek le a rendőrök (VIDEÓVAL)
Fertőtlenítőszert hamisító bandát lepleztek le a rendőrök a fővárosban – közölte a rendőrség szerdán a honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az okozott kár több, mint 22 millió forint.Felborult egy mentőautó Zuglóban
Eddig tisztázatlan körülmények között egy mentőautó és egy autó ütközött össze 2020. április 8-án 12 óra 50 perc körül Budapest XIV. kerületében, az Egressy út és Miskolci utca kereszteződésében. A mentőautó az ütközést követően felborult. Az elsődleges információk szerint a balesetben senki nem sérült meg.Tömeg a miskolci buszokon, a szivárványkoalíció fittyet hány a járványügyi helyzetre (videóval)
Az ellenzéki összeborulás által vezetett borsodi megyeszékhelyen már egy sor népszerűtlen intézkedést bevezettek rögtön az önkormányzati választások után. Szétverték például a tömegközlekedést, és a koronavírus-járvány sem szabott gátat a járatok folyamatos megnyirbálásának, így tömött buszok és villamosok szállítják a munkába igyekvőket. Az utasok között gyakran nemhogy másfél méter, hanem még harminc centiméter távolság sincsen.Fidesz-KDNP: Karácsony Gergely lépjen a Pesti úti Idősek Otthona védelmében!
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója felszólítja Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy azonnal intézkedjen a Pesti úti Idősek Otthona lakóinak védelmében. Erről Pintér Gábor, a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja beszélt szerdán az intézmény előtt.Schmidt Mária: A cigányság és a magyarság mindig számíthatott egymásra
A cigányság és a magyarság mindig számíthatott egymásra a sorsfordító időszakokban – mondta el Schmidt Mária történész, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumi tagja a nemzetközi roma napon, szerdán, hozzátéve: a közalapítvány kampányt indít, hogy bemutassa a rendszerváltoztatás roma hőseit.Autókat ajánlott fel kórházaknak és karitatív szervezeteknek a Ford Magyarország
Autókat ajánlott fel kórházaknak és karitatív szervezeteknek a Ford Magyarország a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idejére. A tizenöt jármű elsődlegesen az egészségügyi személyzetet, illetve a kórházak és a karitatív szervezetek bármely, a veszélyhelyzettel összefüggő feladatának ellátását segíti.Meghosszabbíthatják a kijárást korlátozó intézkedéseket
Közös sajtótájékoztatót tartott a Karmelita kolostor udvarán Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány „minden ellenkező híresztelés ellenére” a járványhelyzetben különösen is partnerként tekint az önkormányzatokra, ezért hívták meg Karácsony Gergelyt és Szita Károlyt is a szerdai kormányülésre. A felek mind kiemelték, hogy konstruktív megbeszélésen vannak túl, a legfontosabb pedig mindenki számára, hogy az állampolgárok egészségét megóvják.Szijjártó Péter: ötmillió maszk, 140 lélegeztetőgép és több mint 30 ezer izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából (Videó!)
Ötmillió maszk, száznegyven lélegeztetőgép és harmincezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából –mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalára felkerült videóban.Válság idején alapjövedelemre szórná a pénzt a mérhetetlen Párbeszéd
A Karácsony Gergely-féle Párbeszéd nevű párt mai közleményéből kiderül, hogy nem meglepő módon elégedetlenek a bruttó nemzeti össztermék (GDP) egyötödét – nagyjából 9 ezer milliárd forintot – megmozgató kormányzati és jegybanki gazdaságvédelmi akciótervvel. Szerintük a problémáinkra egyedül az jelent megoldást, ha az állam a jelenlegi krízishelyzetben alapjövedelem címén kezdene el valamilyen pénzt önteni az emberekhez. A kiváló elképzelés példájaként pedig a párbeszédes V. Naszályi Márta vezette budai Várkerületet említik, ahol az intézkedést már bevezették, ugyanakkor nagyvonalúan elhallgatják azt, hogy az ország egyik legjómódúbb kerületében annak milyen valós tartalma lehet.EMMI: A kórházaknak továbbra is el kell végezniük a sürgősségi beavatkozásokat
A március 16-án életbe lépett miniszteri utasítás értelmében valamennyi kórháznak a veszélyhelyzet idején is el kell végeznie minden olyan beavatkozást, vizsgálatot, műtétet, amelynek hiányában a beteg életveszélyes állapotba kerülne, vagy amelynek elhalasztásával maradandó egészségkárosodást szenvedne – írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szerdai közleményében.Varga Mihály: Az ország éves jövedelmének minden ötödik forintja a védekezést szolgálja
Magyarország éves jövedelmének mintegy 20 százalékát fordítja a koronavírus elleni védekezésre, ezzel a kormány minden ötödik forintot a családok és a vállalkozások támogatására biztosít – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a pénzügyi akciócsoport megbeszélését követően, szerdán.Elege lett az EU rendszeréből és politikusaiból – Beadta lemondását az Európai Kutatási Tanács elnöke
A koronavírus okozta világjárványra adott európai válasz késlekedése miatt beadta lemondását Mauro Ferrari, az Európai Kutatási Tanács elnöke – erősítette meg Johannes Bahrke, az Európai Bizottság digitális gazdaságért, valamint kutatásért és innovációért felelős szóvivője szerdán. Szavai szerint az Európai Unió lelkes támogatójaként érkezett a kutatási tanácshoz, azonban a koronavírus okozta válság teljesen megváltoztatta véleményét.Origo: Karácsony magára hagyta az idősotthonokat, ahol koronavírus-fertőzöttek vannak
Karácsony Gergely főpolgármester és a budapesti vezetés magára hagyott két, "koronavírusos betegekkel teli idősotthont" Budapesten, már vannak halottak – írta az Origo szerdán reggel.Közel másfélmillióra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma a világon
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggel fél kilencre 84 ezerrel, 1 431 375-re nőtt a világon. A Covid-19 betegségben 82 145-en vesztették életüket, az utóbbi egy napban 7337-en; a meggyógyultak száma 301 417, ami 16 615-tel több, mint egy nappal korábban – olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés 184 országban van jelen.Bakondi: Több, mint 19 ezer migráns érkezett Európába
Az ENSZ adatai szerint több, mint 19 ezer migráns érkezett idén Európába – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel, az M1 aktuális csatornán.Feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító Vuhanban
Több, mint két hónap után feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító közép-kínai Vuhanban, ahonnan az új koronavírus tavaly év végén terjedni kezdett. A 11 milliós várost január 23-án zárták le, hogy megakadályozzák a vírus terjedését.Ajánljuk még
































