Forró drót
A magyar társadalom hálás az egészségügyi dolgozóknak és elégedett a kialakult helyzetben végzett munkájukkal
A koronavírus-járvány terjedésének lassításában kulcsszerepe van az egészségügyi rendszer helytállásának, az orvosok, ápolók és mentősök áldozatos munkájának. A Századvég megvizsgálta, hogy a magyarok hogyan vélekednek a hazai egészségügy járványhelyzetben nyújtott teljesítményéről.A Frontex igazgatója szerint nem fog megismétlődni a 2015-ös menekültválság
Nem fog megismétlődni a 2015-ös menekülthullámhoz hasonló válság Európában Fabrice Leggeri, az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) igazgatója szerint, mert Görögország úgy döntött, biztosítani fogja az EU külső határait, és ehhez a Frontex is támogatást nyújt.Tovább szigorít a korlátozásokon az ukrán kormány
Tovább szigorított az Ukrajnában bevezetett korlátozó intézkedéseken az ukrán kormány, kötelezővé téve jövő hétfőtől egyebek mellett az arcmaszk viseletét közterületen – közölte Denisz Smihal kormányfő pénteken, a Telegram üzenetküldő csatornán.A Ford még legalább egy hónapig szünetelteti európai gyártási tevékenységét
A Ford még legalább egy hónapig, május 4-ig szünetelteti a jármű- és motorgyártást legtöbb európai üzemében a koronavírus-járvány következményeként – közölte az amerikai autógyártó európai leányvállalata.Lengyelországban a következő két hétre várják a járvány tetőzését
Lengyelországban a következő két hétben tetőzhet a koronavírus-járvány – mondta el pénteken a lengyel közszolgálati rádiónak az egészségügyi miniszterhelyettes, Waldemar Kraska, miután előző nap több, mint 60 százalékkal ugrott meg az újonnan azonosított fertőzések száma. Péntek reggelig 3149-re nőtt Lengyelországban a kimutatott fertőzések száma, eddig összesen 59 beteg hunyt el, csak csütörtökön 14 haláleset történt. A lengyel egészségügyi tárca pénteki közleménye szerint a beazonosított fertőzések előző napi növekménye az eddig legnagyobb volt, 392 új esetet jegyeztek fel, miközben szerdán még 243 új esetről volt szó.Alföldi zebrával gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark
Alföldi zebra (Equus quagga) született a Nyíregyházi Állatparkban; a "pizsamás lovacskát" már láthatja a közönség a park Afrika élővilágát bemutató kifutórendszerében. A kis csődör tizenkét hónapnyi vemhesség után jött a világra, születése után egy-két órával már lábra állt. Étrendjében hat-kilenc hónapos koráig még fontos szerepet kap az anyatej, de hamarosan a szálas takarmányt is megkóstolja majd – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park oktatási osztályvezetője pénteken az MTI-vel.Elhunyt Házi István nyugállományú rendőr vezérőrnagy
Méltósággal viselt betegséget követően 2020. március 31-én meghalt dr. Házi István nyugállományú rendőr vezérőrnagy, aki 2000 és 2008 között a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, 2008 és 2010 között az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója volt.Mélyromániában elszabadult a járvány a nyugatról hazatért vendégmunkások miatt
A Főtér című erdélyi lap számol be a hírről, miszerint Havasalföldön, Ialomița megyében (Iloncsa) elszabadult a koronavírus a nyugatról hazatérő vendégmunkások miatt.Leállhat a segélyezés Afrikában az utazási korlátozások miatt
Aggasztó mellékhatással járnak számos afrikai országban az új koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások: a segélyszervezetek nem tudják az új helyzetben eljuttatni humanitárius szállítmányaikat és szakembereiket a külső segítségre szoruló térségekbe. Az Alima nevű orvosi segélyszervezet például ezen a héten adott volna át egy új műtőt Burkina Fasóban, de az ország a járvány rohamos terjedése miatt még azelőtt lezárta a határait, hogy a szervezetnek dolgozó sebész és aneszteziológus megérkezett volna. Ha a válság elhúzódik, az Alima arra kényszerülhet, hogy bezárja a gyerekeket és várandós nőket segítő afrikai egészségügyi központjait.Szijjártó: Továbbra is mindent megteszünk a magyarok egészségének megvédéséért, a gazdaság újraindításáért
Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy a magyar emberek egészségét és életét megvédjük, a határon kívül rekedt magyarokat hazahozzuk és a magyar gazdaságot mielőbb újraindítsuk – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki, online sajtótájékoztatóján.Orbán Viktor: A német-magyar barátság megtestesülését látjuk Helmut Kohl személyében
Levelet írt Helmut Kohl, a németek nagy kancellárjának kilencvenedik születésnapja alkalmából a három éve elhunyt politikus özvegyének, Maike Kohl-Richternek Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken.Orbán Viktor az Európai Néppárt főtitkárának: Majd akkor vitatkozzunk, ha már elmúlt a veszélyhelyzet
Csak a koronavírus-járvány jelentette veszélyhelyzet lezárulta után vitázna a magyar kormányfő arról, hogy mások mit fantáziálnak a szándékairól – írta abban a levélben Orbán Viktor, amelyet az Európai Néppárt (EPP) főtitkárának, Antonio López-Istúriz White-nak küldött meg azután, hogy csütörtökön tizenhárom tag kérte a Fidesz azonnali kizárását a pártcsaládból.Lélegeztetőgépre tette a koronavírus Romániát: 400 millió euró hitelt vettek igénybe a Világbanktól a járvány megfékezésére
Románia 400 millió euró hitelt kapott a Világbanktól a koronavírus-járvány megfékezésére azon rendkívüli hitelprogram keretében, amelyet a tagországok 48 órán belül igénybe vehetnek egészségügyi és természeti katasztrófahelyzetek esetében – közölte pénteken a Világbank.Elhalasztják a lengyel kormányküldöttség évfordulós katyni és szmolenszki megemlékezését
Későbbre halasztják a Mateusz Morawiecki miniszterelnök által vezetett lengyel kormányküldöttség április 10-re tervezett évfordulós megemlékezését az oroszországi Katynban és Szmolenszkben, mivel nem volt egyértelmű az orosz fél hozzáállása a látogatás szervezéséhez – közölte pénteken a lengyel kormányfői hivatal vezetője. Mateusz Morawiecki február közepén közölte: Oroszországban akar megemlékezni az 1940-es katyni mészárlás, valamint a 2010-es szmolenszki légikatasztrófa idén áprilisra eső kerek évfordulóiról.Spanyolországban ismét napi kilencszáz felett a halálos áldozatok száma
Spanyolországban második napja kilencszáz felett van az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma – közölte a spanyol egészségügyi minisztérium pénteken.Szijjártó: A Wizz Air hat gépe négymillió maszkot hoz Budapestre
A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több, mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.Conte: Nem mentőöv kell Olaszországnak, hanem mentőhajó egész Európának
Az Európai Unió gazdasági-pénzügyi ütőerejének növelését szorgalmazta Giuseppe Conte olasz miniszterelnök Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének egy nappal ezelőtti nyílt levelére válaszolva a La Repubblica című olasz napilapban, pénteken. Giuseppe Conte vízválasztónak nevezte a 2020-as évet, amelyben kiderül, hogy az új koronavírus-fertőzés kettétöri-e az európai egység álmát, vagy Európa képes lesz újjászületni.A betegség kezelését segítő gyógyszereket kapott Ukrajna
Ukrajna "most kapott külföldről" háromezer doboz hidroxi-klorokin-szulfát hatóanyagú tablettát; az eredetileg a malária kezelésére használt gyógyszer az eddigi külföldi tapasztalatok alapján segíthet a koronavírusos betegek kezelésében – mondta el Makszim Sztepanov ukrán egészségügyi miniszter egy péntek reggeli tévéműsorban.Nébih: Biztonságosak a húsvéti sonkák, de jelölési hibák előfordulhatnak
Élelmiszerbiztonsági szempontból megfeleltek az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztje során ellenőrzött húsvéti sonkák, viszont kisebb mértékű minőségi és jelölési hibák ezúttal is előfordultak – közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.Meghosszabbították a kijárási tilalmat Szerbiában
Meghosszabbították a kijárási tilalmat Szerbiában: ezentúl szombaton 13 órától hétfő hajnali 5 óráig tilos az utcára lépni, és az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében megtiltották azt is, hogy kettőnél több ember gyűljön össze egy helyen. Hétköznapokon továbbra is 17 és reggel 5 óra között van kijárási tilalom.Kitiltották Irakból a Reuterst, amiért a hatósági adatokkal ellenkező számokat közölt a koronavírusról
A brit Guardian információi szerint három hónapra betiltották a Reuters hírügynökség működését Irakban, miután az egy jelentésében kétségbe vonta az iraki hatóságok által a járvány terjedéséről közölt adatok hitelességét. A hatóságok szerint a brit hírügynökség álhírt közölt azzal a felvetésével, miszerint az országban több van a hivatalosan elismert 772 esetnél, és azzal gyanúsította a kormányt, hogy csak a pánik elkerülése érdekében közölnek ilyen alacsony számokat.Országszerte megkezdődött az idei szúnyogirtás
Megkezdődött a 2020-as országos szúnyoggyérítési program végrehajtása – tájékoztatta a programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken az MTI-t.Németországban már több igazolt fertőzött van, mint Kínában
Németországban meghaladta az ezret a korornavírus-járvány halálos áldozatainak száma, a bizonyítottan fertőzöttek száma pedig továbbra is lassan növekszik, de már meghaladta a Kínában regisztrált fertőzöttek számát. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint péntek délelőtt 84 794 ember hordozta bizonyítottan az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), ami 6813 esettel – 8,7 százalékkal – több az egy nappal korábbi 77 981-nél.Nagy István: Fontos a sertés- és baromfitelepek kórokozómentességének megőrzése
Fontos a sertés- és baromfitelepek kórokozómentességének megőrzése, ezért az Agrárminisztérium kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken, az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még

































