Forró drót
Szárnyal a kőolaj ára
Meredek emelkedésnek indult a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben csütörtökön, azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: várakozásai szerint Szaúd-Arábia és Oroszország hamarosan bejelenti az olajkitermelés jelentős mértékű csökkentését.Szent II. János Pál pápa közbenjárását kérik halála évfordulóján, hogy véget érjen a járvány
Stanislaw Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek arra hív mindenkit, hogy csütörtök este, Szent II. János Pál pápa halálának tizenötödik évfordulóján közösen kérjék a szent pápa közbenjárását a koronavírus-járvány befejeződéséért – olvasható a Magyar Kurír katolikus portálon. A bíboros, a néhai Szentatya egykori titkára azt kéri, hogy a 2005-ben elhunyt egyházfő halálának időpontjában, 21 óra 37 perckor közös imádságban újból gyűljünk össze körülötte, és szálljon a magasba felajánló imádságunk.Újabb hetes cikkely szerinti eljárás indulhat Magyarországgal szemben
A hetes cikk szerinti eljárást indíttatna Magyarországgal szemben az Európai Parlament képviselőcsoportjainak többsége az Európai Bizottsággal – számolt be az Eurológusra hivatkozva a portfolio.hu.Kétszáznegyven, a járvány miatt Észak-Amerikában rekedt magyar térhetett haza
Csütörtökön kétszáznegyven, a koronavírus-járvány miatt Észak-Amerikában rekedt magyart hoznak haza – közölte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel. Az érintettek délután megérkeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.Pásztor István nyílt levélben osztotta ki Donald Tuskot
Nyílt levélben reagált Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke csütörtökön Donald Tusk üzenetére, amelyben az Európai Néppárt (EPP) elnöke egy nappal korábban politikailag veszélyesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki az új koronavírus-járványt arra használja, hogy folyamatos rendkívüli állapotot vezessen be országában. Az EPP-tag VMSZ elnöke közölte, hogy a járvány okozta válsághelyzetben a Nyugat-Balkán és Közép-Európa országaiban az emberek határozott cselekvést várnak el kormányaiktól, amelyekkel példamutató módon közösséget vállalnak. A fegyelmezettség és a közösségvállalás egyik oka lehet a történelmi tapasztalatuk, amelynek köszönve különbséget tudnak tenni a diktatúra és a felelős kormányzás között, a békeidők és a válsághelyzet között.Fertőzöttek millióira és akár kétszázezer halottra számítanak az amerikai járványügyi szakemberek
Az új koronavírus által megfertőzöttek száma több millió is lehet, a halottaké pedig akár a kétszázezret is elérheti az Egyesült Államokban – figyelmeztetett Anthony Fauci, a koronavírus-járvány elleni küzdelem amerikai kormányzati munkacsoportjának egyik tagja vasárnap a CNN hírtelevíziónak adott interjújában. Nem túl meglepő módon demokrata politikusok Donald Trumpot okolják a járvány terjedéséért, miközben hevesen tiltakoznak az elnök által felvetett szigorú, a védekezést szolgáló intézkedések ellen.Bártfai-Mager Andrea: A válság az állami cégeket is átalakítja
Az állami vállalatok közül a közszolgáltató cégek vannak most a legnehezebb helyzetben, a válság pedig egyes társaságok jövőjét teljesen új alapokra helyezi majd – mondta a Figyelőnek adott interjúban a nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter, a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport vezetője. Bártfai-Mager Andrea hangsúlyozta azt is: az állami vagyon értéke jelenleg mintegy 18 ezer milliárd forint, és ebből 6 ezer milliárd a 2010 és 2018 közötti „növekmény”.Moszkvában mobilalkalmazás figyeli majd a fertőzöttek mozgását, az utcára lépéshez QR-kód kell, Putyin távmunkában elnököl
Moszkvában elkezdték tesztelni azt az okostelefonos alkalmazást, amellyel a hatóságok nyomon tudják követni az otthon kezelt vagy házi karanténra kötelezett koronavírus-páciensek mozgását – jelentette be szerdán Eduard Liszenko, a moszkvai polgármesteri hivatal információtechnológiai részlegének vezetője. Az Eho Moszkvi rádióadónak adott nyilatkozatában Liszenko azt mondta, hogy az alkalmazás teljes értékű változata csütörtöktől lesz letölthető. Azoknak, akiknek nincs mobiltelefonjuk, az önkormányzat biztosít készüléket. A többi moszkvai lakos egyéni, alkalmanként frissülő QR-kódot fog kapni, hogy az önizoláció időszakában igazolni tudják magukat a hatóságok előtt, ha elhagyják otthonaikat.Németh Zsolt James Risch szenátornak: Nem függesztették fel az Országgyűlés működését
Nem függesztették fel az Országgyűlés működését a koronavírus-járvány miatt – írta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke James Risch amerikai szenátornak címzett levelében, amelyet a magyar politikus csütörtökön juttatott el az MTI-hez.Svéd megoldás – Több százan fertőződtek meg koronavírussal stockholmi idősotthonokban
Stockholmi idősotthonokban körülbelül kétszázötven ember fertőződött meg a Sars-CoV-2 elnevezésű új koronavírussal, közülük sokan más betegségekben is szenvednek – közölte az SVT televízió adásában csütörtökön az intézményeket ellátó szolgálat képviselője.Sassoli: Az EP levélben fordul az Európai Bizottsághoz a magyar jogszabályt illetően
Az Európai Parlament levélben fordul az Európai Bizottsághoz, amelyben azt a kérdést teszi fel, hogy a bizottság miként kíván eljárni a magyar parlament által elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt illetően – közölte David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az EP internetes oldalára feltöltött videoüzenetében csütörtökön.Több tucat közéleti személyiség csatlakozott a Kossuth Rádió egészségvédő kampányához
Több tucat közéleti személyiség csatlakozott a Kossuth Rádió Maradjanak otthon! elnevezésű egészségvédő kampányához – tájékoztatta az MTVA csütörtökön az MTI-t.Kovács Zoltán: Politikai boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen
Nemcsak kritizálják Magyarországot a koronavírus elleni törvény miatt, hanem politikai boszorkányüldözés és összehangolt sajtó-lejáratókampány zajlik – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtöki videoüzenetében.BKK: Hétfőtől újra a tanszüneti menetrend lesz érvényben Budapesten
Április 6-ától, hétfőtől újra a tanszüneti menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok Budapesten – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t.Zacher Gábor is az otthonmaradásra buzdít – Szerinte még mindig nem mindenki veszi komolyan a koronavírus általi veszélyeket
Dr. Zacher Gábor Facebook-videóban tette közzé gondolatait a koronavírussal kapcsolatos megfelelő védekezésről, miközben egy mentőben ült. A toxikológus felhívta a figyelmet, hogy még mindig nem veszi komolyan mindenki a fenyegetést, pedig már jóval kevesebben vannak az utcákon, a java azonban még hátravan. Zacher arra kérte a magyar embereket, hogy maradjanak otthon, hogy a következő húsvét és karácsony már ne ilyen hangulatban teljen és minél kevesebb gyászoló család legyen Magyarországon.The Fair Right: A koronavírus Magyarországon – ellenzék, vagy ellenség? (videó)
Újból videóval jelentkezett a The Fair Right Youtube-csatornája, amelyben górcső alá vették a koronavírus és a hazai ellenzék közötti különbséget abból a szempontból, hogy melyik a károsabb hazánknak. Ahogy a szerző írja: a koronavírus elleni küzdelem egy országnak sem könnyű, ráadásul nekünk a baloldal politikai haszonlesőivel is meg kell küzdenünk, akik minden lehetőséget megragadva belerúgnak mindenbe, ami kicsit is kormányközeli. Ha van rajta sapka, ha nincs... Az ilyen, embert próbáló időkben az országnak teljes összefogásra lenne szüksége, nem pedig kerékkötő ellenzékiekre. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a lehető leggördülékenyebb módon vészeljük át az előttünk álló időszakot.Vitézy Dávid új, rendkívüli tömegközlekedési menetrend bevezetését javasolja Budapesten a járvány idejére
A koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások idején kialakult utazási szokásokhoz igazodó, a dolgozók igényeit kiszolgáló új, rendkívüli tömegközlekedési menetrend azonnali bevezetését javasolja Budapesten, egy intézkedéscsomag keretében Vitézy Dávid. A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a Facebook-oldalán csütörtökön tette közzé a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetőjének írt levelét, amelyben egy hatpontos intézkedéscsomag bevezetését javasolja, amely szerint az új menetrendnek az egészségügyben, kiskereskedelemben, ipari üzemekben, logisztikában, rendfenntartásban, házhozszállításban, közszolgáltatások működésében dolgozók igényeihez kell igazodnia. Világjárvány idején nem lehet a polgárokkal kísérletezni. Félő, hogy a tegnapi és mai zsúfoltságok miatt jelentősen meg fog ugrani a megbetegedések száma, hisz hiába próbálnak megfelelő távolságot tartani az utasok egymástól, a ritkán közlekedő, ezért tömöttebb járműveken erre nincs lehetőségük – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Újpest volt polgármestere, aki jelenleg a BKK igazgatóságának a tagja. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Wintermantel Zsolt úgy vélekedett, Karácsony Gergely a mostani vészhelyzetben úgy viselkedik, mint egykor Demszky Gábor, aki úgy próbálta kijavítani a kátyúkat a fővárosban, hogy azt javasolta a közlekedőknek: dudáljanak, ha meglátnak egy-egy gödröt.Szenzációs felfedezést tett Brüsszel a koronavírus kapcsán
Megint gyorsan kapcsolt az Európai Unió és hihetetlen felfedezést tett az Európában több, mint egy hónapja dúló koronavírus-járvány kapcsán, mégpedig, hogy sokan álhíreket terjesztenek a pandémiával kapcsolatban. A szervezet – miután letudta az olyan "aktuális" kérdések tárgyalását, mint a politikájukban a józan ész leghalványabb jelét mutató országok ellen indítandó 7-es cikkelyes eljárás kidolgozása – kiszakadt a gender-illemhelyek bűvköréből, és egy hónappal a koronavírus-járvány európai kitörése után a nemzetközi álhírleleplezés világnapja alkalmából közleményt adott ki, amelyben a válsághelyzettel kapcsolatban terjedő álhírekre figyelmeztetnek. Ironikus módon a megkésett közleményben maguk hívják fel a figyelmet arra, hogy "a félrevezető információk emberéleteket sodornak veszélybe, és a demokráciára is veszélyesek". A közlemény időzítéséből kiindulva jövőre vélhetően azt is megtudjuk, milyen szankciókkal sújtja az EU az álhírterjesztésért szerinte felelős amerikai alt-right mozgalmakat, Kínát és Oroszországot.Szijjártó Péter szerint rendkívül szükséges a NATO terrorellenes fellépésének erősítése a járvány idején
A mostani koronavírus-járvány idején rendkívül szükséges, hogy a NATO erősítse a terrorellenes fellépését – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek csütörtökön, amikor a NATO-tagállamok külügyminiszterei videokonferencián tartottak tanácskozást.Nem állt le a kormány strandfejlesztő programja
Nem függesztette fel a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a kormány által támogatott strand- és csúszdafejlesztési pályázatait; a fejlesztések a járványügyi körülményekhez igazodva, meghatározott ütemterv szerint haladnak – közölte az ügynökség az MTI megkeresésére.Kálló Gergely jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
Polt Péter legfőbb ügyész – a rongálás vétsége miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Kálló Gergely országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Tavaly tavasszal ugyanis három társával együtt festékszóró spray-vel rongált meg a fővárosban számos köztéri választási plakátot a baloldali összeborulás által parlamentbe segített jobbikos honatya.Vesztegetés gyanúja miatt függesztené fel a legfőbb ügyész Boldog István mentelmi jogát
Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Boldog István országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére - írta közleményében a Legfőbb Ügyészség.Orbán Viktor: Vakcina nincs és sokáig nem is lesz
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott koronavírus-kutatócsoportok munkájáról tájékozódott csütörtökön videokonferencia keretében Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László miniszter; a megbeszélésen a kormányfő a hazai gyógyszergyártás és raktározás fejlesztésének szükségességéről beszélt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.Eddig csak ötletbörzét tartott az EU elitje arról, hogy miképp állítsák talpra a gazdaságot a járvány után
A francia gazdasági és pénzügyminiszter szerint az Európai Uniónak minden rendelkezésére álló válságkezelő eszközt be kell vetnie a koronavírus-járványra válaszul, és új közös mechanizmust kell kidolgoznia a gazdaság fellendítésének finanszírozására.Ajánljuk még

































