Forró drót
Eltűnt a chilei légierő egyik szállítógépe 38 emberrel a fedélzetén
Eltűnt a chilei légierő egy C–130 típusú szállítógépe 38 emberrel a fedélzetén – jelentették be helyi idő szerint hétfőn este. Borítékolható az ellenzéki hiszti: a házszabály-módosításról és a kulturális finanszírozásról is most dönt az Országgyűlés
A héten tartja idei utolsó ülését az Országgyűlés. A háromnapos ülés második napján személyi kérdésekről döntenek, megválasztják az Országos Bírósági Hivatal új elnökét és a médiatanács tagjait is. A napirendek sorában a képviselők ma szavaznak a nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetéséről. Heves ellenzéki reakciókra lehet számítani, ugyanis két olyan téma is a parlament elé kerül az utolsó ülésen, ami komoly ellenállást váltott ki. Az egyik a házszabály módosítása, amelynek előzménye, hogy az ellenzék az utóbbi időben egyre gyakrabban használja botránypolitizálásra az Országházat, ellehetetlenítve a parlamenti munkát. A másik, nagy vitákat generáló kérdés a kulturális finanszírozás kérdése, amelyhez hétfőn nyújtottak be kormányzati előterjesztésben törvényjavaslatot, a legutóbbi színházi szexuális zaklatási ügy hatására. A kulturális kormányzati javaslatcsomagnak ma csak a vitáját tartják, a szavazás szerdán lesz, míg a házszabály módosítását már a mai napon elfogadhatják. Fogolycsere és tűzszünet hoz enyhülést a harcok sújtotta Donyec-medencében
A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére összehívott párizsi csúcsértekezlet keretében megállapodás született egy újabb, "mindenkit mindenkire" elv alapján történő fogolycsere tető alá hozásáról december 31-ig – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő éjjel, Párizsban, a találkozó végeztével tartott sajtótájékoztatóján. Mégsem szabadulhat ki az olaszliszkai lincselő
Hatalmas közfelháborodást váltott ki, amikor november végén a Szegedi Törvényszék az olaszliszkai lincselés harmadrendű vádlottjának feltételes szabadonbocsátásáról döntött. A harmadrendű vádlott volt az, aki kirángatta az autóból Szögi Lajost, amikor elsodort egy kocsija elé szaladó kislányt. A gyermeknek nem lett komoly baja; a tiszavasvári tanárt a felbőszült családtagok meglincselték, halálra verték, méghozzá a gyermekei szeme láttára. A bíróság 2009-ben összesen nyolc vádlottat ítélt el emberölés miatt, a harmadrendűt, Sz. Andrást 15 év fegyházra. A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája úgy gondolta, hogy tíz év elteltével most már szabadon engedhető, a másodfokú tanács szerint viszont nem, így az ügyészi fellebbezésnek adtak helyt. Horváth Ildikó: Az egészség a jóléti gazdaság meghatározó pillére
Az egészség a jóléti gazdaság meghatározó pillére, egyben a fenntartható gazdasági fejlődés és a demográfiai fordulat kulcseleme, amibe invesztálni kell, mert a jó egészség egy jobb jövőhez vezet – jelentette ki Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár hétfőn, a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO) ülése után, az MTI-nek adott brüsszeli nyilatkozatában. Törökország is bojkottálja a Nobel-díjátadót Peter Handke kitüntetése miatt
Albánia és Koszovó példáját követve hétfőn Törökország is bejelentette, hogy bojkottálja a Nobel-díjátadót Peter Handke osztrák író kitüntetése elleni tiltakozásként. Törökország svédországi nagykövete, Hakki Emre Yunt a Hürriyet című török napilapnak nyilatkozva mondta el, hogy nem vesz részt a keddi ceremónián.
A rendőrség szerint egyre gyakrabban próbálkoznak okostelefonra készített úti segédlettel a migránsok
Egyre gyakrabban használnak embercsempész bűnszervezetek által okostelefonra készített – térképeket és videókat is tartalmazó – elektronikus segédletet az Európába tartó illegális bevándorlók – hangzott el hétfőn az M1 aktuális csatornán. Meneszti a Főtáv vezérigazgatóját Karácsony Gergely
Keddi hatállyal meneszti a Főtáv vezérigazgatóját, Mitnyan Györgyöt Karácsony Gergely főpolgármester – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfő este az MTI-vel. A közlemény szerint a pozícióra a főpolgármester pályázatot ír ki; 2020. január 31-ig a vezérigazgatói feladatok ellátásával Barócsi Zoltánt bízza meg. Kirúgták a Színház- és Filmművészeti Egyetemről Gothár Pétert
Gothár Péter oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetésének az a bizottság, amely vasárnap lezárta a rendezővel szemben indított etikai eljárást – olvasható az intézmény hétfői Facebook-bejegyzésében. Upor László rektorhelyettes az Etikai Bizottság ajánlását elfogadta, Gothár szerződését hétfőn megszüntette; az egyetem az ügyet ezzel lezártnak tekinti. Szijjártó: Az EU új Afrika-stratégiája nem lehet a migráció serkentésének dokumentuma
Magyarország azt várja, hogy az Európai Unió készülő új Afrika-stratégiája a gazdaságfejlesztési programok végrehajtására és a biztonsági helyzet javulására fókuszáljon, és ne újabb migrációs hullámok inspirálásának dokumentuma legyen – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében. Papadimitriu Athina: Szexuálisan zaklatták a lányomat a Színművészeti felvételijén
Megdöbbentő vallomást tett Papadimitriu Athina az RTL Klub Reggeli című műsorában – írta a Femina.hu-ra hivatkozva az Origo. A színésznő elárulta, hogy a ma már ismert színművészekként dolgozó Anna és Nóra lánya után a legkisebb gyereke, Réka is jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, akit szexuálisan zaklattak és megaláztak a felvételin. Meghalt Ormos Mária történész
Életének 90. évében meghalt Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – közölte az MTA az MTI-vel.
Bősz Anett a Demokratikus Koalíció frakciójához csatlakozott
Bősz Anett a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozott, így változott a párt hozzászólási idejének időtartama is – derült ki a parlament hétfői ülésén. A témában tartott sajtótájékoztatón elhangzott: sokféle eszmei irányzat megfér a DK-ban. Vadai Ágnes pedig már arról beszélt, hogy 2022-ben ők kormányalakító erőként lesznek jelen. Bősz Anett mindehhez azt is hozzátette: a NER lebontása megkezdődött. Kormánybuktatással akadályoznák meg a román szociáldemokraták és az RMDSZ a kétfordulós polgármester-választás bevezetését
Bizalmatlansági indítványt nyújt be a román Szociáldemokrata Párt (PSD) Ludovic Orban kormánya ellen, ha a jobbközép kabinet úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbálja bevezetni a kétfordulós polgármester-választást – szögezte le egy vasárnap esti televíziós műsorban Marcel Ciolacu, a PSD ideiglenes elnöke. Két inkubátorra is elegendő pénz gyűlt össze a családszervezetek jótékonysági vásárán
Két inkubátorra is elegendő pénz gyűlt össze a családszervezetek adventi jótékonysági vásárán, amelyet december 1-jén tartottak a MOM Sportközpontban – közölte a Fiatal Családosok Klubjának alapítója hétfőn, az M1 aktuális csatornán. Vadai Ágnes a kormánytagoknak: Ha megbuknak, nem lesz szükség a nyelvükre, csak a fenekükre!
Rendhagyó munkarenddel kezdi meg ez évi utolsó ülését az Országgyűlés hétfőn, amikor a képviselők szinte kizárólag szavazásra váró előterjesztések módosító javaslatairól tárgyalnak. A napirend előtti felszólalásokat Vadai Ágnes kezdte, aki azzal kívánt kellemes ünnepet, hogy felhívta a fideszes képviselők figyelmét arra, ha ők kerülnek hatalomra, akkor a fenekükre lesz szükség, mert "ülni fognak". De Szabó Tímea, Brenner Koloman és Keresztes László Lóránt sem fukarkodott jelzőkkel és ferdítésekkel, amit a kormánypárti államtitkárok nem is hagytak szó nélkül. Robbantással fenyegettek meg közintézményeket Oroszország-szerte
Bombafenyegetést kapott e-mailen számos közintézmény Oroszország-szerte: a fenyegetett objektumok között van a szentpétervári Ermitázs és a pulkovói repülőtér is. Vidnyánszky: Demokratikus módon kezelné a kormány a színházak évtizedes problémáit
Az új színháztörvénnyel demokratikus módon kezelné a kormány a színházak évtizedes problémáit, például a finanszírozás kérdését – mondta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója hétfő reggel, az M1 aktuális csatornán. Épületfoglalás készül az EMMI ellen
Épületfoglalásra készülnek hétfő kora délután egy ellenzéki csoport tagjai az EMMI-ben – tudta meg a Vasárnap.hu. A szervező arra számít, hogy a botrány keretében százan skandálnak majd a minisztérium aulájában. Sűrű programmal zárja az évet az Országgyűlés – több, mint harminc javaslat elfogadása van terítéken
Rendhagyó munkarenddel kezdi meg ez évi utolsó ülését az Országgyűlés hétfőn, amikor a képviselők szinte kizárólag szavazásra váró előterjesztések módosító javaslatairól tárgyalnak. Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját, amelyről a PestiSrácok.hu folyamatosan tudósít majd. A munkaerőpiaci reform célja a foglalkoztatás növelése
A munkaerőpiaci reformot azzal a céllal indította el a kormány, hogy összhangba hozza a munkaadói igényeket és a munkavállalói elvárásokat – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán, Zalaegerszegen. Az MSZP-s Molnár Zsolt magára ismert: szerinte róla beszél az Angyal Ügyvédje
Az "ellenzék Borkai Zsoltját" a nyilvánosságnak ígérő Angyal Ügyvédje felbukkanása után most az ATV-n vallott színt Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója. Állítása szerint megzsarolták, és bár név szerint ismeri az ügy érintettjeit, akik között maga is ott van, de szó sem volt drogos orgiákról. Adódik a kérdés, hogy akkor vajon mi lehet a háttérben? KSH: Szeptemberben is kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése
Szeptemberben a bruttó átlagkereset 11,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 360 700 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 239 900 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 247 300 forint volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Könyvlopásért repülhet a mexikói diplomata
A banális történet főszereplői egy elérhető árú Casanova-könyv, Argentína, egy nagy múltú könyvesbolt és egy peches mexikói diplomata, aki történetesen hazája argentínai nagykövete. Most egy videofelvételen rögzített könyvlopás gyanúja miatt hazarendelték hivatalából és etikai vizsgálatot indítottak ellene, aminek a végén várhatólag véget ér a 76 éves nagykövet karrierje. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.