Forró drót
Nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzik az észak-koreai diktátor
Kim Dzsongün észak-koreai vezető provokáció esetén atomfegyverek bevetését helyezte kilátásba, ha veszély fenyegetné országát - jelentette pénteken a phenjani állami média.Kényszerhelyzetben van Karácsony - Soha nem indult még ilyen feszült körülmények között a Fővárosi Közgyűlés
Péntek délelőtt tíz órától tartja alakuló ülését az új Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester egyelőre nem jelöl helyetteseket, illetve a szervezeti és működési szabályzat módosításának sincs biztos többsége. Ma nem kerül napirendre még a jövő évi költségvetés, de arról is meg kell majd állapodniuk a képviselőknek, ha nem akarják, hogy a főispán alkossa meg a főváros gazdálkodását. Az új testülettel kapcsolatos legfontosabb és legérdekesebb tudnivalókról az InfoRádió készített összeállítást.A DK támogatná a Tisza Párt főpolgármester-helyettes jelöltjét
Ha a Tisza Párt a következő hat hónapban a saját soraiból főpolgármester-jelöltet nevez meg, azt a Demokratikus Koalíció (DK) támogatja – mondta az ellenzéki párt fővárosi frakciójának vezetője, Budapest XVIII. kerületének polgármestere az M1 48 perc című hírháttér-műsorában csütörtök este - számolt be a hirado.hu.Orbán Viktor: A siker meg fog védeni minket a támadásoktól! – Nézzék vissza nálunk a miniszterelnök reggeli rádióinterjúját!
Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában beszélt péntek délelőtt az elmúlt hetekben felvázolt új gazdasági modellről. A kormányfő a gazdasági semlegesség stratégiája mellett a migrációra és a legfontosabb világpolitikai kérdésekre is kitért. A miniszterelnök a gazdasági kihívások kapcsán kijelentette, hogy a cél, hogy az átlagbérek elérjék az egymillió forintot. Nézzék vissza a PestiSrácok oldalán a miniszterelnök interjúját!A Goldman Sachs szerint elszállhat az olajár az iráni konfliktus miatt
A Goldman Sachs szerint az olajár hordónként 20 dollárral is emelkedhet, ha az iráni kitermelés az izraeli megtorlás miatt visszaesik, írja a CNBC amit a Portfolio szemlézett.Életfogytiglant kapott a Charlie Hebdo elleni támadás egyik terrorista kiképzője
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a párizsi különleges esküdtszék Peter Cherif francia dzsihadistát, aki a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége elleni, 2015-ös támadást végrehajtó testvérpár egyik tagjával állt kapcsolatban Jemenben, valamint 2011-ben három túszul ejtett francia humanitárius aktivista fogva tartásáért volt felelős.Péter, te mondd, hogy kormányváltás, a te hangod mélyebb - interjú Márki-Zay Péterrel
Kamala Harrisre szavazna, ha amerikai állampolgár lenne, szerinte Magyar Péter és a pártja ugyanazt mondják most, amit mondott ő és a mögötte állók 2022-ben, csak a Tisza vezetőjének mélyebb a hangja. Márki-Zay Péter a hirado.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, miért várt Hódmezővásárhelyen a megszorításokkal a választásokig? A polgármester azt állította: már fideszes politikusok mondják neki, hogy 2026-ban le kell váltani a Fideszt, mert különben az országnak vége.Macron szerint két-három éven belül megszűnhet az Európai Unió
Emmanuel Macron francia elnök pesszimista megjegyzéseket tett az Európai Unió gazdasági jövőjéről a berlini Globális Párbeszéd konferencia egyik panelbeszélgetésén. Az államfő szerint az Amerikai Egyesült Államok és Kína is sokkal előrébb áll bizonyos kihívások kezelésében, és könnyen végleg hátrahagyhatnak bennünket - számolt be az Index.A Fidesz-KDNP budapesti frakciója a hajléktalanságról tett javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek
A Fidesz-KDNP budapesti frakciója a hajléktalanok számának felmérésére és az ellátásukkal kapcsolatos terv kidolgozására tett javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek - közölte a Fidesz budapesti elnöke a Facebookra csütörtökön feltöltött videónyilatkozatában.A Tisza Párt politikusai a határon túli magyar képviselőket is szemrebbenés nélkül hátba szúrják az EP-ben
Vicsek Annamária vajdasági magyar képviselő közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Parlament Szerbia-küldöttsége csütörtöki ülésén megválasztotta új vezetőségét. A Patrióták Európáért-frakció a neki járó alelnöki tisztségre Vicseket jelölték.Dömötör Csaba: az új, tiszás képviselők ott folytatják, ahol a Momentum abbahagyta
Az első napok tapasztalatai alapján az új, tiszás képviselők tényleg ott folytatják, ahol a Momentum abbahagyta - közölte Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön Facebook-oldalán közzétett videójában.Nyilvánosságra került a teljes KEHI-jelentés, aminek korábban a létét is tagadta Magyar Péter
„Önök kérték” – ezzel az alcímmel tette közzé csütörtökön az Átlátszó azt a jelentést, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) készített még 2021-ben a Magyar Péter vezette állami cégről. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése szerint – még Magyar idejében, 2021-ben – a Diákhitel Központ több alkalommal is túlárazott és felesleges kutatásokat, elemzéseket rendelt meg, sokszor valódi verseny nélkül, írja az Átlátszó tegnapi cikkében.Nemzetgazdasági Minisztérium: Brüsszel ismét az árdrágító SPAR oldalára állt
A SPAR Brüsszellel az oldalán újabb politikai támadást indított Magyarország és a magyar családok ellen, amikor is ismételten támadás alá vette a magyar kiskereskedelmi különadót. Ezzel egy olyan intézkedést kifogásol ismét, amelyről 2020-ban az Európai Unió Bírósága már kimondta, hogy megfelel az európai uniós normáknak. Egyszer ezt az intézkedést már megtámadták, akkor is megvédtük, most is meg fogjuk védeni - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.Újabb két taggal bővült a Patrióták frakciója
Két lengyel politikus, Anna Bryłka és Tomasz Buczek csatlakozott a Patrióták Európáért nevű európai parlamenti frakcióhoz, amely így már 86 képviselőt számlál.Figyelmezette a rendőrség a fejszével fenyegetőző Magyar Péter szimpatizánst: "fejsze, csákány nem alapjog"!
Ismeretes, Magyar Péter a közmédia elleni tüntetésre készül. Zárójelben: az ellen a közmédia ellen, ahol néhány napja ő maga is kifejtette nézeteit. Ezzel kapcsolatban egy férfi az egyik posztjában agresszív, alpári stílusban fogalmazta meg a felhívását.Indokoltnak tartják a Margitsziget lezárásának meghosszabbítását
A kockázati tényezők figyelembevételével az egyetlen felelős, szakmailag is indokolt döntés a Margitsziget lezárásának meghosszabbítása - közölte a Főkert csütörtök délután a Facebook-oldalán.Negatív lett a Hamburgban a gyilkos ruandai-vírus gyanújával kórházba szállított két ember vizsgálati eredménye
Negatív lett a Hamburgban Marburg-vírus gyanújával kórházba szállított két személy egészségügyi vizsgálati eredménye, nem ez a vírus fertőzte meg őket - közölték a német hatóságok csütörtökön.Bombariadó miatt több osztrák vasútállomást is be kellett zárni
Bombariadó miatt több osztrák vasútállomást is be kellett zárni a héten - közölte csütörtökön az osztrák rendőrség szóvivője.Olyanokat mondott a kormányról és Magyarországról a német nagykövet, hogy bekérette a minisztériumba Szijjártó Péter
Németország budapesti nagykövete tegnapi beszédében hazánk szuverenitását sértő módon, súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe - jelentette ki Facebook- posztjában Szijjártó Péter.Szijjártó Péter: Magyarország nemmel fog szavazni a kínai autókra kivetendő EU-s büntetővámokra
Káros és veszélyes a kínai elektromos autókra kivetendő büntetővámokról szóló európai uniós javaslat, Magyarország ezért erre határozottan nemmel fog szavazni - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Geszten.Egyre valószínűbb, hogy a Tisza Párttal szemben megalakul a Duna Párt
Duna Egyesület vagy Duna Párt néven szerveződik a Tisza Párttal szemben Budapest több ellenzéki országgyűlési képviselője 2026-ra, állította Magyar Péter. Több elemzés is született ebben a témában. Mint kiderült, valamilyen szinten tényleg beszélnek erről ellenzéki körökben.A georgiai házelnök aláírta az "LMBT-propaganda" tilalmáról szóló jogszabályt
Aláírta csütörtökön Georgiában a parlament elnöke az "LMBT-propaganda" tilalmáról szóló jogszabályt.Deutsch Tamás: Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztéséről mihamarabb döntsön az EP!
A Fidesz európai parlamenti képviselője csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett levelében felszólította az Európai Parlament Jogi Bizottságának elnökét, hogy semmilyen körülmények között ne engedjen Magyar Péter nyomásgyakorlásának, és akadályozza meg, hogy az érintett képviselő és a "vele szövetséges néppárti, illetve baloldali-liberális politikusok politikai lobbija miatt" Magyar Péter mentelmi ügyének bizottsági tárgyalása minél inkább elhúzódhasson.Melania Trump bevallotta, hogy abortuszpárti
Az egykori first lady erőteljesen állt ki a nők abortuszhoz való jogai mellett hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében. A könyv, amely egy hónappal a választások előtt kerül a boltokba, meglepő őszinteséggel tárja fel Melania Trump nézeteit, miszerint minden nőnek joga van a saját teste felett rendelkezni, beleértve a terhesség megszakításának jogát is. Ezt még akkor is így gondolja, ha férje és annak pártja nem ezt a nézetet vallják.Ajánljuk még

































