Forró drót
Alapjogokért Központ: magyar agytrösztök közösen utasítják vissza az Európai Bizottság jogállamisági színjátékát
Az Alapjogokért Központ, a Danube Institute, a Nézőpont Intézet és Századvég Alapítvány levélben fordult az Európai Bizottsághoz, hiszen aggályosnak tartják, hogy amíg a köztudottan Soros-hálózathoz kötődő Magyar Gábor felel a magyar jogállamisági jelentésért, addig nem készülhet objektív, előítéletmentes, a valós helyzetet tükröző riport Magyarországról. A jobboldali, konzervatív hangok meglátásait rendre kihagyják a dokumentumból, ellentétben a brüsszeli Nyílt Társadalom szervezetek, mint a Human Rights Watch, a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézet, az Amnesty International és természetesen a Transparency International véleményével. Megkeresésünkre – mint ahogy korábban – most sem kaptunk választ -írja az Alapjogokért Központ közleményben.Menczer Tamás: Sajnos gerinc nem jár a NATO-csatlakozáshoz
Kemény véleményt fogalmazott meg a Külügyminisztérium államtitkára a finnek viselkedésével kapcsolatban. Menczer Tamás szerint ugyanis ők könyörögnek, hogy támogassuk őket, aztán hazugságokkal támadnak minket. A tanulság pedig az: sajnos gerinc nem jár a NATO-csatlakozáshoz.Újabb összeröffenést szerveznek a gyermekvédelem mellett holnap, az úticél ezúttal a Karmelita lesz
„Ennyi nem elég! El a kezekkel a gyerekektől!” címmel szerveztek meg egy újabb tüntetést a gyermekvédelem érdekében holnap délutánra a Karmelitához. A tüntetők fáklyával vonulnak majd a Szent Gellért térről a miniszterelnöki hivatalhoz. Sajnálatos, hogy akkor nem tüntettek, amikor a baloldal nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt, sőt mi több a balos mantra eddig az volt, hogy nem is kell gyerek, mert csak ártunk vele a környezetnek...Svédország üdvözli, hogy az Országgyűlés szavazhat a NATO-csatlakozásuk kérdésében
Stockholm üdvözli, hogy a magyar parlament a jövő héten szavazhat Svédország NATO-csatlakozásáról - jelentette ki Pal Jonson svéd védelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján.A pedofilellenes tüntetés egyik főszereplője elárulta, hogy az öncélú magamutogatás hajtja őket
A szereplési vágy és az öncélú magamutogatás hajtja az influenszereket, amit most eszközként használunk, hogy nagyobb figyelem irányuljon az ügyre rajtunk keresztül – ismerte el Fancsikai Eszter, a Nem akarok beleszólni Instagram-csatorna egyik szereplője, aki azzal dicsekedett el pénteki tüntetésen, hogy homoszexuális bébiszittere van és bármikor rábízná a fiait. Ezzel pedig pontot is tett annak a vitának a végére, hogy micsoda nyomor tombol Magyarországon. A nyomort továbbá jól tükrözi elvtársa, Osváth Zsolt bevétele is, hiszen egy év alatt százszázalékos árbevétel növekedést produkált a cége.Biden rokonát emberölési kísérlettel vádolták, de Lincoln egy idő után kegyelmet adott neki
A The Washington Post arról ír, hogy az amerikai polgárháború alatt maga Abraham Lincoln adott elnöki kegyelmet Joe Biden ükapjának, Moses J. Robinette-nek Egy történész több dokumentumot is talált a levéltárban, amelyek mindezt alátámasztják. Robinette állatorvosként szolgált az északi seregben, amikor 1864-ben egy katonai táborban összeveszett egy kocsismesterrel: Biden üköregapja mondott róla valamit az egyik szakácsnőnek, majd összeszólalkoztak és egymásnak estek.Támogatja a Fidesz a svéd NATO-csatlakozást
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Házelnöknek írt levelében leszögezte, hogy szeretnék, ha az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján lenne a zárószavazás Svédország NATO-csatlakozásáról, mert a Fidesz is támogatná az indítványt.A Pentagon megerősítette drónja elvesztését Jemen közelében, de az okot egyelőre vizsgálják
A Pentagon vizsgálja, hogy mi okozta egy amerikai katonai drón lezuhanását Jemen partjai közelében - közölték amerikai katonai illetékesek hétfőn.Már megint Orbán a hibás mindenben, ráadásul a finn miniszterelnök szerint szándékosan segíti Putyint
Petteri Orpo, Finnország miniszterelnöke úgy gondolja, hogy Vlagyimir Putyin nem hátrál meg semmitől, ám az Egyesült Államok mindenképpen Európa segítségére fog sietni, még Donald Trumppal is. De a finn agytröszt szerint van egy kis bibi a történetben, ugyanis Orbán Viktor nem illik a képbe, aki Putyin segítője.Mézet mostantól be lehet hozni Ukrajnából, a termékre a behozatali tilalmat feloldotta a kormány
Hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy módosították az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló korábbi rendeletet, ennek értelmében pedig mézet lehet behozni Ukrajnából.Szétrepedt a Strabag által épített új autópálya, közlekedni sem lehet rajta
Akkora repedések keletkeztek a két éve átadott M30-as autópályán, hogy több hónapra lezárta az üzemeltető MKIF. Az érintett szakaszt a Strabag építette, a céget a magyar állam már fel is szólította, hogy végezze el a helyreállítást. A Világgazdaság úgy tudja, hogy az osztrák cég egyelőre hárít.Benjámín Netanjáhú: Izrael mindenképpen megtartja a katonai ellenőrzést a palesztin területek felett
Izrael mindenképpen megtartja az átfogó katonai ellenőrzést a palesztin területek felett, még akkor is, ha megállapodás születne a kétállami megoldásról - jelentette ki hétfő esti videóüzenetében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.Spanyolországban egy ismeretlen tettes 2,5 millió euró értékű bort öntött ki szándékosan egy pincészetben
Spanyolországban egy ismeretlen tettes vasárnapra virradóra 60 ezer liter, csúcsminőségű bort öntött ki szándékosan egy pincészetben, amelynek becsült értéke 2,5 millió euró (csaknem egymilliárd forint) volt.Az EU Navalnijról fogja elnevezni az uniós emberi jogi szankciós rendszert
Az Európai Unió Alekszej Navalnijról, a február 16-án elhunyt orosz ellenzéki politikusról fogja elnevezni a súlyos emberi jogi jogsértések esetében alkalmazott uniós szankciós eszközt – jelentette be az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, hétfőn. Josep Borrell az uniós külügyi tanács ülését követően tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a tagállamok külügyminiszterei egyetértettek az emberi jogi szankciós rezsim átnevezését célzó javaslatával.Prágában találkoznak a V4-ek kormányfői
Visegrádi kormányfői csúcstalálkozó lesz február 27-én Prágában – jelentette be a cseh kormányfői hivatal hétfőn. A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák miniszterelnök találkozójának fő témáit az energiabiztonság, az Európai Unió stratégiai célkitűzései, valamint az illegális migráció megelőzése fogják alkotni.Elsüllyedt egymilliárd és felmerülő kérdések az újpesti kórház ügyében
Miközben Trippon Norbert csak menekül a kérdések elől, egyre érdekesebb információk látnak napvilágot az újpesti kórház körül eltűnt egymilliárd forint kapcsán. Az alpolgármester annyira kerüli a témát, hogy még a közgyűlés napirendjét is kénytelenek voltak suttyomban megváltoztatni, hogy ne kelljen válaszokat adnia.Több európai országban bekérették az orosz diplomáciai képviseletek vezetőit Navalnij halála miatt
Németország, Spanyolország, Svédország, Finnország és három balti állam külügyminisztériumai hétfőn bekérették a helyi orosz diplomáciai képviseletek vezetőit Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető múlt heti halálának ügyében.Szijjártó Péter: az EU tengeri missziót indít a jemeni húszi felkelők visszaszorítása érdekében
Az Európai Unió tengeri missziót indít a jemeni húszi felkelők visszaszorítása, és ezáltal a Vörös-tengeren közlekedő teherhajók biztonságának garantálása érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.Josep Borrell: Putyint felelősségre fogják vonni az ellenzéki politikus haláláért
Vlagyimir Putyin orosz elnököt és rezsimjét felelősségre fogják vonni Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus haláláért – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az X közösségi oldalon közzétett üzenetében hétfőn.Szijjártó Péter: a magyar kormány nem kér az amerikai képviselők kioktatásából
A kormánynak nincs szüksége arra, hogy amerikai kongresszusi küldöttségek oktassák ki arról, hogy mi történjen Magyarországon, erről ugyanis egyedül a magyar emberek dönthetnek – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.Szijjártó Péter: Magyarország nem támogatta az izraeli telepesek szankciós listára helyezését
Magyarország egyedüliként nem támogatta az izraeli telepesek szankciós listára helyezését az Európai Uniós külügyi tanácsülésén, ennek megfelelően tehát nem is születhetett ilyen döntés – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.Meggyalázott egy katolikus emlékművet és vörös csillagra cserélte a keresztet – Most ő Pressman új magyarországi kedvence
Van egy városi legenda, ami szerint a KGB egykori mesterterve volt, hogy megszállják az amerikai egyetemi köröket, és szépen lassan behálózzák az értelmiséget az eltorzított szabadságjogok és kommunista eszmék terjesztésén keresztül. Az anekdota szerint a terv kitalálója azt mondta, ötven éven belül sikeres lenne a kísérlet, de a vezetőség lesöpörte az ötletet az asztalról a hetvenes években azzal, hogy ennyi idejük nincs. Nos, elnézve, hogy David Pressman új magyarországi kiskedvence vörös csillagra cserélt egy keresztet, és nyíltan kommunista elveket hirdet, lehet, hogy mégis adtak egy esélyt a mestertervnek...Szijjártó Péter: kigyomláltuk a magyar érdekeket sértő elemeket az EU tizenharmadik szankciós csomagjából
Kigyomlálásra került minden, magyar érdekeket sértő elem az Oroszországgal szembeni tizenharmadik európai uniós szankciós csomagból, amely ugyanakkor nem visz közelebb az ukrajnai békéhez, pusztán látszatintézkedés – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.Ha félti a demokráciát, már kérhet is egy kis zsebpénzt az Action for Democracy-tól
Beindult az Action for Democracy és pályázatot hirdetett a „demokráciát féltő” szervezeteknek. A felhívásban csatatérállamként említik Magyarországot, Lengyelországot vagy Olaszországot. Arra már nem térnek ki, hogy miért éppen mi vagyunk a kiválasztottak, de azért nagy lehetőség, amellyel élnünk kell: mi is támogatjuk az Action for Democracy kezdeményezését, javasoljuk, hogy minél többen pályázzunk, hiszen mi is féltjük a magyar demokráciát a pályázatokkal dobálózó külföldi álcivilektől!Ajánljuk még

































