Huszonötödik óra
Nagy István: Nagyon nagy eredmény, hogy csak az idén tavasszal 42 millió facsemetét ültettek el
Nagyon nagy eredmény, hogy a magán- és az állami szektor összesen 42 millió facsemetét el tudott ültetni idén tavasszal, ami hatezer hektárnyi új erdőt jelent - mondta el portálunknak Nagy István Bugacon, ahol jelképesen lezárták a tavaszi telepítéseket. Az agrárminiszter úgy vélte: a jövőnk függ attól, hogy mennyi erdőt telepítünk. Portálunk érdeklődésére a méhpusztulással kapcsolatban ugyanakkor arról beszélt: a felelősnek tartott, neonikotinoid-tartalmú növényvédő szerek teljes mértékben ki vannak tiltva Magyarországról; az új kormány 2018-től egyetlen engedélyt sem adott ki a használatukra. Kiemelte továbbá, hogy április 30-án tervezik bejelenteni azt a nagyszabású intézkedés-csomagot, amely megoldást nyújthat a méhészek számára. Az agrárminiszter hozzátette: a szakszerű, nyomon követhető, tettenérhető vegyszerhasználat megvalósulása érdekében hamarosan bevezetik az elektronikus permetezési naplót, amelyet nem papír alapon, hanem valós időben, már a permetezéskor ki kell tölteni. Portálunknak Nagy István arról is beszélt: bűncselekmény, ha a vadászok kihasználják, hogy kigyulladt egy nádas vagy egy erdő aljnövényzete, és a tűzgyűrű szélén puskákkal várják a menekülő vadakat; úgy vélte, az ilyen eseteket a Vadászkamarának kellene kivizsgálnia. Illegális hulladéklerakók felszámolását támogatja az ITM
Összesen 240 millió forinttal támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az illegális hulladéklerakók felszámolását, a pályázaton 94 település nyert forrást - közölte az ITM szerdán. Az ITM tavaly év végén írt ki pályázatot az önkormányzatoknak azzal a céllal, hogy elszállítsák és kezeljék a közterületeken lerakott, elhagyott hulladékot. A szénerőművek közé küzdötte fel magát a Ryanair légitársaság károsanyag-kibocsátásával
A Ryanair repülőgép-társaság is helyet kapott abban a tízes listában, amelyre az Európai Unió tíz leginkább környezetszennyező vállalata került fel – írja a The Guardian információira hivatkozva az ÉlőBolygónk.hu. Mint megjegyzik, ezen a listán eddig csak szénerőművek kaptak helyet. Tragikus fotók a száz hektárnyi, leégett fonyódi nádasról - Gyújtogatást sejtenek a háttérben (FOTÓGALÉRIÁVAL)
Fészkükben megsült tojások, a kíntól görcsös csomóba görbült siklók, kihalt, vastag hamuréteg borította táj - így néz ki a Fonyód alatt leégett mintegy száz hektárnyi nádas. Miközben az önkéntes állatmentők a területet járják a még életben maradt állatok után kutatva, a Facebookon megindult a találgatás, ki is a felelős a terület felgyújtásáért. Időközben portálunk megtudta: a leégett terület annak a német hátterű bt.-nek a gondozásában áll, amely a környéken a privatizáció révén összesen nyolcezer hektár földet szerzett és bérel 120 évre, hektáronként 10 forintért. Végre komoly kormányzati szándék mutatkozik az illegális hulladéklerakás üldözésére
Az elmúlt időszak bejelentéseiből kitűnik: a kormányzat végre az érzékenyítésnél hathatósabb eszközökkel is igyekszik megakadályozni az illegális szemetelést, amely a tervek szerint a jövőben már nem szabálysértésnek, hanem egyenesen bűncselekménynek fog számítani. Mint portálunk megtudta, a hulladék keletkezéséért leginkább felelős csomagolóanyagok esetében betétdíjat számolhatnak fel a jövőben. A szabályozások szigorítása azért is időszerű - sőt, sürgető -, mivel már európai közösségi szinten is előkészületben van az egyszer használatos műanyag-termékek környezetre gyakorolt hatásainak csökkentéséről szóló irányelv (SUP) kidolgozása, amely első határidőként 2021-re írhat elő intézkedéseket. A láthatatlan környezetszennyezés – Minden harmadik nagyvárosi embert érint a zajártalom (PS-VIDEÓ)
A halált okozó környezetszennyezések sorában a légszennyezés után a második helyen áll a környezeti zaj, amely a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett az újabb vizsgálatok szerint a hormonháztartásra is negatív hatással lehet. A nemrégiben megújult magyarországi stratégiai zajtérkép kapcsán Berndt Mihály zajszakértő portálunknak elmondta: hazánkban minden harmadik, nagyvárosban élő ember ki van téve a zajártalomnak.
TeSzedd! - Negyedmillióan közel kétezernégyszáz tonna hulladéktól szabadították meg a környezetet
Az eddigi legsikeresebb hetet tudhatja maga mögött a TeSzedd! önkéntes hulladékgyűjtési akció, amelyen az elmúlt héten negyedmillió ember vett részt, és közel 2,4 ezer tonna illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek össze. A hétfőn bemutatott adatok tanúsága szerint idén is a lelkes, a környezetükért egyre tudatosabban felelősséget vállaló fiatalok gyűjtötték össze legnagyobb arányban a hulladékot a felelőtlen, párezres szemétdíjat is megspórolni hajlandó felnőttek után. Mint portálunk megtudta, a közeljövőben várhatóan a törvényi szabályozás is szigorodni fog, hogy a tilosban járók is megértsék végre: rosszul járhat, aki illegálisan próbálja lerakni a szemetét, és egyáltalán nem természetes, hogy évről-évre önkéntesek szedik fel a széthagyott hulladékot utánuk. Itt a válasz a levegőminőség romlására - Tíz magyar várost segít a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. által elnyert uniós pályázat
Nyolc magyarországi régió tíz települését érintő pályázatot nyert el a Herman Ottó Intézet Nonprofit kft., amelynek célja a levegőminőség hosszú távú javítása. A projekt komplex megoldást nyújthat a levegő szennyezettségének csökkentésére, amelynek része egy emissziós adatbázis kiépítése, egy levegőminőségi modellrendszer létrehozása, valamint egy levegőtisztaság-védelmi tanácsadó öko-menedzser hálózat kialakítása. Béres András, az Intézet vezetője a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt: a projekt nyolc éves időtartama alatt összegyűlő eredmények a döntéshozóknak is támpontot adhatnak a szabályozások módosítása, szigorítása, az eljárások átalakítása tekintetében. Huszonkétmillió facsemetét ültet a kormány
A mostani tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához - mondta az agrárminiszter csütörtökön Kismaroson. Az erdők világnapja alkalmából rendezett ünnepségen Nagy István elmondta: a facsemeték elültetése 2000-2500 hektárnyi erdőterületet jelent. A halálozások és betegségek negyedét a környezetszennyezés okozza
A megbetegedések és az idő előtti halálesetek egynegyedét világszerte a környezetszennyezés és a környezet rombolása okozza - olvasható az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerdán bemutatott jelentésében. A levegő- és vízszennyezés, valamint az ökoszisztémák egyre fokozódó rombolása több milliárd ember életterét fenyegeti és befolyásolja, valamint jelentősen károsítja a világgazdaságot. Diákoknak szóló füzettel készül a víz világnapjára a MEKH
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) idén a víz világnapja alkalmából egy ötödik-hatodik osztályosoknak szóló füzettel is hangsúlyozza a víz nélkülözhetetlen szerepét. Áder: Energiahatékonysággal kell küzdeni a klímaváltozás ellen
A klímaváltozás elleni küzdelemben a leghatékonyabb eszköz az energia-hatékonyság javítása és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, ezekkel érhető el az életminőség javítása, a versenyképesség fokozása - mondta Áder János köztársasági elnök a Virtuális Erőmű Program (VEP) X. jubileumi díjátadóján szerdán, Budapesten.
Erdőből az asztalra - Így találja meg a földben a szarvasgombát Roxy kutya (PS-VIDEÓ)
A magyar szarvasgomba 99 százaléka olasz gombaként kerül a külföldi piacra, pedig minősége megérdemelné, hogy nevesítsék, honnan is származik. Többek között ez is kiderült azon a szarvasgomba-vadászaton, amelyen a Tuber Trade Kft. meghívására vettünk részt. A gombagyűjtés apropójául az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő őrségi Pajta Bisztró munkatársainak szóló bemutató szolgált, ők ugyanis mindent friss, helyi alapanyagokból készítenek. A különleges illatvilágú téli szarvasgomba az egyik legújabb felfedezésük, amely a gombavadászatot követően hamarosan az erdőből az étterem asztalára is került. Prágában ingyenes lesz a tömegközlekedés a szmogos napokon
Ingyenessé teszik a közösségi közlekedést Prágában az erősen szennyezett levegőjű napokon, az intézkedés már a szmogriadó legalacsonyabb fokozata esetén életbe lép - jelentette be a cseh főváros önkormányzata. Prágában a légszennyezés 80 százaléka a közlekedésből származik. Míg bele nem fulladunk a hulladékba - Európai városok közös kutatása a körforgásos gazdaságért
Korlátlan terjeszkedés, kigyulladó szeméthegyek okozta füst, az élelmiszer-hulladékok túl magas aránya - csak néhány példa, amellyel Európa különböző nagyvárosai küzdenek. A hat ország nagyvárosainak, közöttük Pécsnek a részvételével induló átfogó kutatás ezekre a problémákra keresi a választ. További célja még a projektnek, hogy a döntéshozók képesek legyenek tanulni egymás korábbi hibáiból, erényeiből, illetve a projekt során kidolgozott megoldásokból. A kutatás egyszersmind arra is rámutat, hogy a környezetszennyezés, a „szemetelés” az ember mindennapjainak részévé vált. Még akkor is szemetelünk, ha szelektálva dobjuk ki és a tárolóba tesszük hulladékunkat. Ennek a korszaknak azonban remélhetőleg hamarosan vége szakad. Mit gondol Fülig Jimmy a klímaváltozásról? - Májusban ismét jön a Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál
Május 24. és 26. között immáron ötödik alkalommal rendezik meg Gödöllőn a Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált Áder János köztársasági elnök védnökségével. A hagyományos nemzetközi természetfilm-mustra mellett a rendezvényen ezúttal is helyet kap a Trash Art szemétszobor-kiállítás, megtekintetőek lesznek Máté Bence természetfotós képei, lesz Öveges professzor makettverseny és kiállítás, PET-autók versenye, PET-hajó építés, és megtudhatjuk azt is, mi Fülig Jimmy, Piszkos Fred és barátaik véleménye a klímaváltozásról. Le kellett zárni a kínai Mount Everest-alaptábort, mert a turisták teleszemetelték
Lezárták a mászóengedéllyel nem rendelkező látogatók előtt az alaptábort a Mount Everest (Csomolungma) északi, kínai oldalán a területen egyre súlyosbodó hulladékprobléma miatt. A korlátozás értelmében a turisták ezentúl csak az 5200 méteren lévő alaptábortól valamivel lejjebb fekvő Rongbuk kolostorig mehetnek fel - írja a BBC hírportálja. Légszennyezés - Így fűtsünk hatékony és mégis környezetkímélő módon cserépkályhánkban (VIDEÓ)
A cserépkályha-fűtés mindig sugárzó meleget ad, nem is hasonlítható más fűtési módokhoz - nyilatkozta Sápy László kályhásmester, aki emellett videónkon elmondja és be is mutatja, hogyan lehet minél környezetbarátabb módon - felülről lefelé - fűteni egy cserépkályhában. A MACSOI alelnöke arról is beszél, a modern, jól megépített kályhák körülbelül háromszáz forintnak megfelelő famennyiséggel akár 12-16 órán keresztül is meleget adnak. A törvényi szigorításnak köszönhetően ráadásul lassan eltűnnek a piacról a silányabb minőségű tüzelőberendezések. Videónkban azt is körüljárjuk, hogyan érdemes főleg vidéki környezetben úgy fűteni otthonainkban, hogy emellett a levegő tisztaságára is odafigyelünk. A Himalája jégborításának legkevesebb egyharmada fog eltűnni az évszázad végéig
A Himalája és a Hindukus hegység jégborításának legkevesebb egyharmada el fog tűnni a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt az évszázad végéig - derült ki egy Katmanduban ismertetett új tanulmányból. Nébih-vizsgálat mutatta ki: neonikotinoidos szerek okoztak a méhpusztulást egy somogysárdi méhészetben
Egy tavalyi konkrét méhpusztulás ügyében indított Nébih-es vizsgálat szerint a jellegzetes tüneteket produkáló méhek halálát egyértelműen az unióban (a csávázószerek esetében) betiltott neonikotonoid hatóanyagok okozták. A csávázószerek mezőgazdasági használatára a tavalyi évben az uniós korlátozás ellenére külön engedélyt kért hazánk. Miközben egyes méhészek szerint egyértelmű a kapcsolat a csávázószerek alkalmazása és a méhpusztulás között, a Nébih összetettebb okokat feltételez az elhullás hátterében, ezért is indított a hivatal Nagy István miniszter elrendelésének megfelelően országos vizsgálatot, ennek eredményérere azonban még várni kell. A fent említett egyedi ügy kapcsán a Nébih bár a szabálytalanul felhasznált neonikotinoidokat nevezte meg a halál kiváltó okaként, ugyanakkor a vizsgálat arra is rámutatott, hogy nem állapítható meg közvetlen összefüggés az elhullás körül vizsgált mezőgazdasági tevékenység és a méhpusztulás között. Az éghajlatváltozás is közrejátszik a közel-keleti migrációban
Az éghajlatváltozás is hozzájárul a fegyveres konfliktusokhoz és az elvándorláshoz, így volt ez a szíriai polgárháború esetében is - áll az ausztriai székhelyű Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet (IIASA) által szerdán frissen közzétett tanulmányban. Mint a tanulmányban írják, az éghajlatváltozás önmagában nem vált ki konfliktusokat, sem menekültáradatot, de a kedvezőtlen éghajlati változások és egy rossz kormányzás már nehezen visszafordítható folyamatokhoz vezet. Cigicsikk-mentes februárt hirdetett a JÖN Alapítvány
Cigicsikkmentes február címmel figyelemfelkeltő és kihívással egybekötött hónapot hirdet a JÖN Alapítvány Az illegális hulladékégetés ROSSZ kampány keretein belül. Világnapot kapott az élelmiszerbiztonság
A tematikus világnap szükségességével először 2015-ben kezdtek el foglalkozni a szakemberek, végül az ENSZ 2018. december 20-án elfogadta a javaslatot. Az Agrárminisztérium a magyar élelmiszerlánc-biztonságért felelős és az iránt maximálisan elkötelezett szervezetként üdvözli az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését – fogalmazott a döntés kapcsán Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. Miattunk, átlagemberek miatt is egészségkárosító a levegő (PS-VIDEÓ)
Egy felmérés szerint a rossz minőségű levegőért a közhiedelemmel ellentétben nem a gonosz gyárak, hanem elsősorban a lakosság a felelős. Az érintettek, azaz mi mégsem vagyunk tisztában azzal, hogy helytelen fűtési, közlekedési szokásaink bizony komoly egészségkárosító hatásokkal is járhatnak, amelyeknek évente közel félmillió ember esik áldozatul Európában. Hogy egyértelműbb legyen: aki a kazánba egy kis szemetet is begyömöszöl, az nemcsak magát, de a szomszédját is mérgezi. Az egyelőre megoldatlan problémával egyébként Magyarország nincs egyedül, hiszen jelenleg öt másik uniós országot is az Európai Bíróság elé citáltak a levegő rossz minősége miatt. Videónkban arra keressük a választ, hogyan láthatunk tisztán a légszennyezés kérdésében.