Pesti Srácok

Koronavírus

Koronavírus – Hétpárti egyeztetést kezdeményeznek az ellenzéki pártok a felhatalmazási törvényről

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Hétpárti egyeztetést kezdeményeznek az ellenzéki pártok a koronavírus elleni védekezésről szóló, a kormány által előterjesztett törvényjavaslatról. A Gyurcsány Ferenc (DK), Jakab Péter (Jobbik), Keresztes László Lóránt (LMP), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Tóth Bertalan (MSZP) által aláírt, szombaton az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az ellenzéki pártok azt kezdeményezik, hogy még a hétfői plenáris ülés előtt legyen egy valamennyi parlamenti frakció részvételével zajló egyeztetés a kormánnyal az úgynevezett felhatalmazási törvényről.

Konstruktív ellenzék – A DK újpesti elnöke szerint Orbán épp katonai puccsra készül, ezért lázadásra szólította fel híveit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Horthy Miklós egykori tisztségére vágyik, és azért szorgalmazta a Honvédség bevetését a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására Orbán Viktor, mert így szeretné bebetonozni a teljhatalmát – fejtette meg a Konteók Konteóját a DK újpesti elnöke. Szécsi Péter Pál ezt nem tűrheti tovább, ezért lázadásra szólította fel az erre fogékonyakat, amivel reményei szerint megakadályozhatják az Országgyűlés hétfői ülésnapját. Szécsi az önkormányzati kampányban egyebek mellett azzal lett híres, hogy egymillió forint közös költséggel tartozott a lakhelye lakóközösségének, az ingatlanon pedig végrehajtás van érvényben, mert a politikuson hasonló nagyságrendű összegeket követelnek bankok, magánszemélyek, illetve egy behajtó cég is.

Dél-Koreában lassul a járvány, Hongkongban megugrott a külföldről behozott megbetegedések száma

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
A koronavírus-járvány ázsiai alakulásáról közölt szombati adatok Dél-Koreában a járvány lassulásról tanúskodnak, a hatóságok azonban fokozottan ügyelnek az új gócokra. Hongkongban a hatóságok szerint jelentősen nőtt a külföldről behozott megbetegedések száma; Mianmar továbbra is azt állítja, hogy elkerülte a világjárvány, annak ellenére, hogy három fertőzött ország – köztük Kína – veszi körül.

Újabb halottak egy bajor idősotthonban – Ausztria 22 millió eurót különít el kutatásra – Bezártak a brit vendéglátóhelyek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
A bajorországi Würzburg egyik idősotthonában, az ott kialakult fertőzési góc miatt szombatig kilencen haltak meg, valamennyien 80 év felüliek, de fiatalok is kerülnek a kórházak intenzív osztályára. Az osztrák kormány 22 millió eurót biztosít a koronavírus ellenszerének kutatásaira – jelentette be Leonore Gewessler innovációs és technológiai miniszter. A brit kormány rendelete alapján szombaton bezártak a vendéglátóhelyek Nagy-Britanniában.

Operatív törzs: Mindent meg kell tenni, hogy lassítsuk a járvány terjedését (Visszanézhető!)

Bokor GáborBokor Gábor Forró drót 2020 március 21.
Elővigyázatosságból az operatív törzs péntek óta a koronavírussal kapcsolatos szokásos napi sajtótájékoztatóját már online tartja. A szombati napon Müller Cecília országos tisztifőorvos és Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője válaszolt az előzetesen feltett újságírói kérdésekre és számolt be a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb részletekről. Tájékoztattak arról, hogy a megbetegedett személyes száma már száz felett van, és sajnos az elmúlt egy napban egy újabb, további alapbetegségekben szenvedő férfi életét vesztette.

Madagaszkáron is megjelent a koronavírus, Kuba lezárta a határait – Egy nap alatt több, mint huszonnégyezer ember fertőződött meg világszerte

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Egy nap alatt több, mint huszonnégyezer embert fertőzött meg világszerte az új típusú koronavírus, és ezernél többen haltak bele a kórba – olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) péntek este közzétett legfrissebb napi tájékoztatójában. Újabb országokban jelent meg a betegség: Madagaszkáron és Zimbabwében. A fertőzöttek száma a világon már meghaladja a kétszázharmincnégyezret; az esetek csaknem felét, száznégyezret Európában regisztrálták. A halálozások száma 9840-re nőtt; ezek közül 4899 Európában történt. Pénteken nyolcszáztizenhatan veszítették életüket a kontinensen a kór miatt; túlnyomó többségük Olaszországban hunyt el.

Ellendrukkerek a pálya szélén #SocialJusticeEmília (PS-videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 március 21.
Zárjunk be mindent! De ne úgy! Zárjuk be az iskolákat! De ki vigyáz a gyerekekre? Zárjuk be a plázákat! De akkor hol fognak az emberek vásárolni? Ennyire bölcs az ellenzék, amikor nem neki kell kezelnie a problémát, csak bekiabál a pálya széléről. Mindent és az ellenkezőjét is képesek hozzáfűzni a dolgokhoz, csak az a fontos, hogy kijöjjön az állítás: a kormány rosszul teszi a dolgát. Pedig csupán felelős hozzáállás és szolidaritás kell, a többi a kormány dolga.

Révész Máriusz: Elindul a 1357-es adományvonal és a segitunkegymasnak.hu

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Elindul a 1357-es adományvonal és a segitunkegymasnak.hu weboldal: előbbin pénzt, utóbbin többek között önkéntes munkát, eszközt lehet felajánlani – jelentette be Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport vezetője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. A koronavírus-járvány miatt megváltozik a karitatív munka, szigorodtak a segítségnyújtás, adománygyűjtés szabályai, így például magánszemélyektől nem tudnak fogadni tárgyadományokat. Megszűnik a karitatív szervezetek önálló adománygyűjtő vonala és helyét a 1357-es adományvonal veszi át, ahol egy telefonhívás, sms ötszáz forint támogatást jelent.

Koronavírus – Donald Trump katasztrófa sújtotta területté nyilvánította New York államot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Donald Trump katasztrófa sújtotta területté nyilvánította New York államot – jelentette be pénteken éjjel kiadott közleményében a Fehér Ház. Az amerikai elnök egyúttal elrendelte a szövetségi segítségnyújtást a keleti parti tagállamnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szövetségi kormányzat pénzalapokat szabadít fel, amelyekkel Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szabadon rendelkezhet az új típusú koronavírus rendkívül gyors terjedése ellen, illetve bővítheti a kórházi kapacitásokat a megbetegedettek kezeléséhez.

Horvátország, Szlovénia szigorít a korlátozásokon a járvány miatt, Csehország az ellenőrzéseket fokozza

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében Horvátország és Szlovénia is szigorít a kijárási tilalom szabályain – közölte a helyi sajtó szombaton. A cseh belügyminiszter péntek esti közlése szerint mostantól szigorúbban lépnek fel a járványügyi rendeleteket be nem tartók ellen. A Szabad Európa Rádió román nyelvű honlapja szerint több százezerre tehető azoknak a Nyugat-Európából hazatért románoknak a száma, akik a laza intézkedések miatt megúszták a házi elkülönítésbe vagy karanténba helyezést. Szlovéniában teljesen betiltották a társasági érintkezést. Ljubljana már korábban korlátozott minden szükségtelen tevékenységet, beszüntette a tömegközlekedést és lezárta a repülőtereket. Péntektől ezek a szabályok tovább szigorodtak: csak egyedül lehet sportolni, kutyát sétáltatni és a szabadban tartózkodni; csoportosan ezt csak az egy háztartásban élők tehetik meg erdőkben vagy parkokban, a városokban nem. Tilos a játszóterek és szabadtéri edzőpályák használata is.

Aggasztó állapotban a balliberális gittegylet – Vásárhelyi Mária szerint Orbán Viktor hazudik és ezt az emberek beszopják

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2020 március 21.
A magyar kormány erőfeszítéseit, amelyekkel a magyar emberek életét kívánja megvédeni, nemes egyszerűséggel a "propaganda-kommandó" bevetéseként értelmezi Vásárhelyi Mária szociológus a Hírklikknek adott interjúban. A rendkívüli helyzetfelismeréssel egyébként sem vádolható Vásárhelyi azt is hozzáteszi: szerinte tragikus, hogy egy "láthatatlan ellenséggel" – vagyis a vírussal – így veszi fel a harcot Orbán Viktor. És ennek "az emberek" bedőlnek. A hab a tortán pedig mégiscsak az, amikor a szociológus kijelenti: a kormány tagjai nincsenek a létük tudatában, mert "amikor nincs elég lélegeztető gép, szájmaszk, betegágy és a betegeket ellátó orvos, ápoló, akkor az Operaház, vagy az egyházi épületek felújítására különítenek el milliárdokat". És ezt a válságot nem élheti túl a kormány.

Pécsi Tudományegyetem: Sikerült meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Sikerült meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját, ami fontos a további hazai és nemzetközi kutatások elősegítésére – közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szombaton az MTI-vel. Jakab Ferenc vezeti azt a miniszterelnök által korábban bejelentett akciócsoportot, amelynek célja a vírus jobb megismerése, fertőzési és terjedési mechanizmusának vizsgálata, a lehetséges prevenciós lépések felderítése, valamint a hatékony gyógyszer és gyógymódok későbbi kifejlesztése.

Varga Mihály: A vírus elleni küzdelem része lehet a készpénzmentes fizetés (Videóval!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
A koronavírus elleni küzdelem egyik fontos lépése lehet, ha készpénz helyett bankkártyával, mobiltelefonnal vagy éppen okosórával fizetünk – mondta Varga Mihály a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban. A pénzügyminiszter kiemelte: a kutatók szerint a koronavírus napokig életben tud maradni a tárgyakon, így a bankjegyeken is. Fontos az is a tárcavezető szerint, hogy mindenki inkább az interneten intézze az ügyeit.

Jelenits István: Isten az embert az önteltségtől úgy óvja meg, hogy ilyen katasztrófahelyzeteket megenged

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
Jelenits István teológus interjút adott a Mandinernek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A piarista rend doyen pap-tanára azt állítja, hogy a mostani válság fegyelemre, alázatra és felelősségtudatra tanít. A jelenlegi egészségügyi válsághelyzetről azt mondta, nem ijed meg tőle, de komolyan veszi a figyelmeztetéseket.

Európa számos országában bevetik a nemzeti hadseregeket a járvány elleni védekezéshez

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
A legnagyobb európai országban már mozgósították a hadsereget is a koronavírus elleni küzdelem érdekében; a katonák nemcsak a karanténok ellenőrzésében, hanem a fertőzöttek kezelésében, sőt, még a lélegeztetőgépek gyártásában is besegítenek. Magyarországon is készen áll arra a Honvédség, hogy segítsen a járvány elleni küzdelemben; több intézkedést is kilátásba helyeztek, amelyben a katonáink kulcsfontosságú szerepet játszhatnak, legyen szó akár logisztikai intézkedésekről, akár kulcsfontosságú vállalatok működésének biztosításáról. A Portfolio összeállítása arra világít rá, hogy Európa legnagyobb országai hogy használják hadseregüket a koronavírus elleni küzdelemben, és azt is, hogy milyen intézkedések történhetnek Magyarországon.

Karantén helyett nyaralgatni mentek a franciák, így szigorítani kellett a kijárási korlátozásokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 21.
A francia kormány pénteken bejelentette, hogy a koronavírus fokozódó terjedése miatt szigorítják a kijárási korlátozások ellenőrzését az utcákon, a közutakon, a pályaudvarokon és a repülőtereken, arra emlékeztetve a lakosságot, hogy a karanténszabályok értelmében nem engedélyezett elutazni víkendezni vagy vakációzni – írja a 24.hu.