Koronavírus
A katonai járőrtevékenység célja a biztonságérzet növelése
A katonai rendész járőr feladatai során nem cél az intézkedés; fő cél a lakosság biztonságérzetének növelése – írta pénteken a honvedelem.hu. Visszafordítanak egy repülőgépet Johannesburgban – Újabb fertőzések Afrikában
Vesztegzár alá vettek pénteken egy repülőgépet Johannesburg repülőterén; az utasokat orvosok vizsgálják az új típusú koronavírus okozta járvány veszélye miatt. A fertőzés megjelent a Zöld-foki Köztársaságban is és Nigerben is; az egészségügyi hatóságok a helyi fertőzéstől tartanak. Turisták ezrei rekedtek Marokkóban. Kijárási korlátozásokat vezetnek be Bajorországban a koronavírus megfékezése céljából
Kijárási korlátozásokat vezetnek be Bajorországban a koronavírus-járvány lassítására – jelentette be pénteken a német tartomány miniszterelnöke. Spanyolországban meghaladta az ezret a járvány halálos áldozatainak száma
Spanyolországban meghaladta az ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma – közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján, Madridban. ITM: A jó gyakorlatok megosztásával áll át a szakképzés a digitális munkarendre
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) folyamatosan dolgozza fel a szakképzési centrumok új eljárásrendjeit, amelyek mentén az intézmények biztosítani fogják a folyamatos tantermen kívüli, digitális oktatási rendet; a digitális munkarend bevezetésével számos jó kezdeményezés indult el a szakképzési centrumokban, a következő időszak feladata ezek megosztása, elterjesztése – közölte az ITM pénteken az MTI-vel. Már csaknem 20 ezer koronavírus-fertőzöttről tudnak Iránban
Péntek délelőttre újabb 149 ember vesztette életét Iránban az új koronavírus-járvány következtében, ezzel 1433-ra emelkedett a fertőzés halálos áldozatainak száma – jelentette be az iráni egészségügyi minisztérium.
Elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot
A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elhalasztotta a budapesti kontinensviadalt. Védőmaszkokban tartja alakuló ülését az új összetételű szlovák parlament
A koronavírus-járvány miatt zárt ajtók mögött kezdődött meg pénteken az új összetételű szlovák törvényhozás alakuló ülése; a képviselők védőmaszkokban és gumikesztyűkben jelentek meg. Az európai nagyvárosokban esti énekléssel mondanak köszönetet a frontvonalban dolgozóknak
A koronavírus-járvány miatti elszigeteltség idején az európai nagyvárosok lakói otthonukból esti énekléssel fejezi ki hálájukat a járvány frontvonalában küzdő egészségügyi dolgozóknak. Nyitott ablakoknál és erkélyeken állva énekelnek és tapsolnak az emberek Rómában, Párizsban, Madridban, Athénben és Amszterdamban is. Észak-Macedóniába csak állampolgárai léphetnek be, Bosznia-Hercegovina megkezdi a távoktatást
Észak-Macedónia is határzárat vezetett be péntektől, az országból csak a külföldiek távozhatnak, belépni pedig csak a saját állampolgárok tudnak. Bosznia-Hercegovina az iskolák bezárását követően televízión keresztül szervezi meg az oktatást. A bolgár külügyminiszter kijelentette, hogy mindent megtesznek polgáraik hazatérése érdekében. Törökországban bejelentették, hogy elhalasztanak minden nyilvános rendezvényt. A Jobbik kezdi a cirkuszt: követelik a katonák visszarendelését a létfontosságú vállalatoktól
Hiába próbál most mindenki a pártpolitikai csatározásokon átívelő összefogásra szólítani, úgy látszik, van, aki még mindig nem ért el erre a szintre. A Jobbik nagyasszonya, Varga-Damm Andrea pénteken sajtótájékoztatón követelte, hogy vonják vissza a létfontosságú vállalatokhoz egyenruhások kiküldését lehetővé tevő rendeletet. És hogy miért? Mert a jobbikos politikus szerint ez biztosan Orbán Viktor hatalmi törekvéseit szolgálja, ők pedig nem fognak támogatni semmilyen olyan javaslatot, ami Orbán Viktor hatalmának bebetonozását szolgálja. Orbán Balázs: Remélhetőleg a frakciók támogatni fogják a vészhelyzet meghosszabbítását
A kormány reméli, hogy a lehető legtöbb parlamenti frakció támogatni fogja a koronavírus okozta vészhelyzet meghosszabbítását – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára péntek reggel, az M1 aktuális csatornán.
További csaknem 5 ezer román állampolgár tért haza nyugatról az elmúlt huszonnégy órában
Az elmúlt huszonnégy órában mintegy 4800 román állampolgár tért haza Nyugat-Európából a román-magyar határon levő nagylaki határátkelőn keresztül, így összesen már 17 ezren tértek haza – közölte pénteken az Arad megyei határrendészet. Újabb két halálos áldozata van hazánkban a koronavírusnak
A hivatalos kormányzati tájékoztatóoldal szerint két idős magyar állampolgár, egy 79 és egy 68 éves férfi életét követelte a koronavírus. Ezzel a járvány eddig Magyarországon 85 fertőzött és 7 gyógyult személy mellett összesen 3 emberéletet követelt. Szijjártó Péter Kolozsváron: Most látszik igazán, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva
A koronavírus-járvány mutatja meg igazán, hogy a Kárpát-medence és a nagyobb régió országai mennyire egymásra vannak utalva – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kolozsváron, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházában, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón. A libsi londoni polgármester a koronavírus-járvány idején is csak az érzékenyítésre gondol
Sadiq Khan eddig sem fukarkodott az érzékenyítő kijelentésekben, többször kiállt a nyílt társadalom mellett és rendszeresen felvonul a Pride-okon is. Legutóbb a koronavírus kapcsán szólalt meg, és a krízis kellős közepén megtalálta a legnagyobb problémát: az ellen ágált, hogy a kínai Vuhanból indult vírust többen kínainak bélyegezték, ez pedig szerinte csúnya dolog. Ausztrália elszigeteli az őslakosokat a külvilágtól az általuk lakott területeken
Ausztrália elszigeteli az ország őslakosait a külvilágtól az általuk lakott területeken az új koronavírus-járvány miatt, és a hatóságok óvatosságból ellenőrzés alatt tartják azt a 3800 embert, akivel nemrég Sydneyben kikötött egy óceánjáró hajó – jelentették be pénteken hivatalosan. Ennyit a multikultiról és az Európai Egyesült Államok utópiájáról – Zelenka Dóra írása a PS-nek
2020. Világméretű krízishelyzet és világméretű tanulópénz. Ilyenkor mutatkozik meg valójában, mi a fontos az embereknek: a haza és a család. Nehéz időkben mindenkinek a sajátjai a fontosak! Mindenki a sajátját védi. A dán a dánt, a német a németet, a magyar a magyart. A 21 éves Zelenka Dóra írása a PS-nek. Mától rajtra kész a szegedi járványkórház
Járványügyi ellátóközponttá alakították át az elmúlt hetekben a szegedi II-es kórházat – írja a Délmagyarország. A Szegedi Tudományegyetem már a koronavírus kínai megjelenésekor létrehozott egy bizottságot, hogy felkészüljenek a veszélyhelyzetre. Az átalakított II-es kórház az egész régió kiemelt ellátási központja lehet szükség esetén. Csongrád megyében jelenleg még nem tudnak megbetegedésről. Emmi: Szigorú intézkedések születtek a szociális intézményekben élők védelmére
Szigorú intézkedések születtek a szociális intézményekben élők védelmére, mert az időseket, fogyatékossággal élő embereket ápoló otthonokban az új típusú koronavírus gyorsan elterjedhet és súlyos következményeket okozhat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel. Amerikában ötezer mozi zár be a járvány miatt
A Walt Disney és a Universal Pictures csütörtökön bejelentette, hogy nem adnak ki több jegyeladási adatot, mivel a koronavírus-járvány miatt bezártak a nagy moziláncok Észak-Amerikában. A döntést a stúdiók azt követően hozták meg, hogy a múlt héten több, mint két évtizede nem látott mélypontra süllyedt az észak-amerikai mozik bevétele. WHO: Nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni, a teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni, vagyis azoknál, akik tüneteket mutatnak vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel – közölte a szervezet magyarországi irodavezetője pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Új szabályok vonatkoznak a csomagküldésre és a veszélyhelyzeti közbeszerzésekre
Új szabályok vonatkoznak a csomagküldő és az üzleten kívüli kereskedelemre, valamint a közbeszerzésekre a koronavírus-járvány miatt a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletek szerint. Dél-Koreában már minden Európából érkező embert karanténra köteleznek
Ismét 100 alá csökkent az egy nap alatt regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma Dél-Koreában pénteken, a hét végétől pedig minden Európából érkező embert 14 napos karanténra köteleznek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.