Magyar ugar
Ankét Feróval – A Tisza Pártnak csak a kommunisták jutottak
A magyar és a nemzetközi politika fontos eseményeiről kérdezte Kertész Dávid, a Pestisárcok.hu munkatársa Nagy Ferót, a Beatrice frontemberét a Magyar Nemzet Ankét Feróval című műsorában.Karácsony Gergely agresszív hívei körében ünnepeltette magát a Clark Ádám téren
Karácsony Gergelynek hat éve volt kitalálni, hogyan működtesse Budapestet.A vágyölő szex kapujában áll Magyarország a DK-nak köszönhetően
Franciaoszrágban már kimondták, hogy csak az a szex számít legálisnak, amire mindkét fél azt mondja, hogy igen, szeretném. Most pedig Dobrev Klára és csapata is törvényjavaslatot nyújt be a vágyölő szex bevezetéséről. Üzenetük pedig az: ha a DK-ra szavazol, nem erőszakolhatnak meg bűntetlenül.Keményen beolvasott Magyar Péternek az okoskodó libsik miatt távozó Roma Tagozat
Kiborult a Roma Tagozat Civil Szervezet, hogy a Tisza Pártot leuralták a liberálisok...A főváros nem hajlandó elismerni a fizetésképtelenségét, de azért segítséget vár a kormánytól és persze tüntetés is volt
A főváros felszólítja a kormányt, hogy tárgyaljon a főpolgármesterrel Budapest működtetése érdekébenPolitikai prostituáltnak titulálta a Kecsup! főszerkesztője egy újságíró kisbabáját
Csúcsra járatja a gyűlöletkampányt a kecskeméti tisza-lapként emlegetett Kecsup! főszerkesztője, aki hangzatos cikkeket ír a gyermekvédelemről, majd kiakadt az önkormányzat lapjánál dolgozó kismama egyik cikkére, ezért azzal vádolja, hogy politikai prostituáltnak ajánlotta fel kéthónapos gyermekét.Hamis koncertjegyek: offenzíva a karácsonyi csalók és zsebtolvajok ellen
Ha nem akarják, hogy keserűvé váljon a karácsonyi ajándék öröme, csak tiszta forrásból vásároljanak koncertjegyet.Mindenki megnyugodhat, Magyar Péter 100 százalékkal nyerte a körzetét!
Fantasztikus, kifogástalan, 100 százalékos teljesítménnyel hozta le Magyar Péter (Bütyök) a Tisza Párt előválasztását. Budapest hármas számú egyéni választókerületében ezzel eldőlt, hogy az O1G-koalíció messiása fog elindulni a tavasz választásokon képviselőjelöltként.Káosz és unalom – Nem megy Bütyöknek ez a jelöltállítósdi
Ami nem megy, azt nem kéne erőltetni.Meggyilkolt és eltüntetett Radics-család – a 40 milliós vérdíjon túl még csak a csend beszél
Ami tény, a meggyilkolt és eltüntetett Radics-család rejtélye megoldódhat. A tragédia összefüggésben van Radics Attila maffiózó mivoltával. Elhallgattatták.Orbán Viktor megérkezett a Kremlbe (Videókkal)
Megérkezett a Kremlbe a magyar delegáció. A magyar-orosz megbeszélésen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is részt vesz.Bütyök talán nem emelne adót, az emberei viszont nagyon
Ismét lebukott Bütyök, az adóemelések tervét egyik bizalmi embere erősítette meg.Belső harcait vívja már megint a Momentum, ezúttal Cseh miatt
A Momentum kéri vissza Cseh Katalin mandátumát, de a megélhetési politikus beintett a srácoknak, amiért Gelencsér Ferencnél felment a pumpa.Bizonyítékok nélkül vádaskodik már megint az ellenzék
Megszokhattuk már, hogy az ellenzék a hasára csap és kitalál valami érdekes sztorit a fideszeskről. Ehhez pedig bizonyítékok sem kellenek nekik. Erre a vonatra ült fel Fegyőr is.Gulyás Gergely a PS-nek: nem teheti és nem is tette kötelezővé az uniós bíróság a melegházasság elfogadását
Nem kötelező, de igény az lenne rá...Józan ésszel szinte felfoghatatlan prolihergelésbe kezdett a Hadházy, szerinte, aki egy kis lakásban él, azt a Fidesz zárta egy “nyúlketrecbe”
Hadházy zebralátnok most a nyulakat zaklatja.Gulyás Gergely a Kormányinfón: hat év baloldali vezetése csődközelbe hozta Budapestet (VISSZANÉZHETŐ)
A kormány elkötelezett Budapest működésének fenntartásában.A WMN olyan kritikát írt Pottyondy könyvéről, hogy Dúró Dóra újra a darálóért nyúlt
Egy pillanatra azt hittük van egy másik Pottyondy is, akit mi nem ismerünk.Világos a mieink célja: bejutni a legjobb hat közé – Elrajtolt a női kézilabda-világbajnokság
Szenegál ellen indul a nagy menetelés, amelynek vége reményeink szerint az első hat hely valamelyike lesz.MZP szobrot állítana Bütyöknek
Mi tényleg csak viccnek szántuk ezt a szektázást, de ezeket nem lehet megállítani. MZP most megint szerelmet vallott Magyar Péternek, és ezúttal még szobrot is emelne neki. Igen, ezt ő mondta. Nem, nem hülyéskedünk.A 444 szerint tök poén a magyarok módszeres kifosztását tervezni
A nőket titokban fotózgató pipisárga hajú srácokat tömörítő lap munkatársai ma nagyon vicces kedvükben voltak. A 444-es srácok - biztosan nem külső kérésre - ezért úgy gondolták, hogy nagyon vicces lesz kifigurázni a magyarok megszorítását leíró gazdasági csomagot. Mi nem nevettünk, de a szektások biztos jókat kacagnak most otthon. Aztán jövőre majd jön a Buksik utáni fejpénzt behajtó NAV-os.Nem csoda, hogy Péter perrel fenyegetőzik és sütöget - Még a Medián szerint is egyre biztosabbak a Fideszben a szavazók
Látványosan nőtt az ország jövőjét derűlátón értékelők és a kormány maradását kívánók aránya. A Medián novemberi pártpreferencia-mérése szerint ebből a Fidesz profitálni is tudott, igaz, egyelőre kisebb mértékben. A Gyurcsány egykori házi agytrösztje által vezetett kutatócég szerint azonban a Tisza továbbra is hibahatáron túl vezet a pártok versenyében.Hallgat a baloldali sajtó a Bokros-csomagot megidéző Tisza-adótervekről
Bevezetnék többek között az eb- és macskaadót, illetve különadóval sújtanák a házi kedvencek termékeit.„A szabadságért minden nemzedéknek újra és újra meg kell küzdenie!” – A Szovjetunióba elhurcolt magyarokra emlékeztek Óbudán (PS-exkluzív!)
Nyolcszázezer nemzettársunk járta meg a szovjet poklot a második világháború után. Rájuk emlékeztek ma Óbudán, a GULAG-emlékműnél.Ajánljuk még

































