Magyar ugar
Ankét Feróval – A balos sajtó az íreknek szurkolt
Elsírta magát Nagy Feró a vasárnapi írekkel játszott mérkőzés után, mint fogalmazott, a válogatottat sajnálta, a magyar fiúk ugyanis mindent megtettek a győzelemért, továbbra is szereti őket és szurkolni fog értük. Huth Gergely a PestiSrácok.hu főszerkesztőjének felvetéseire kielemezték azt is, hogy az ellenzék miért örül a válogatott kudarcának. A műsorban szó esett a győri háborúellenes gyűlésről, valamint az ezzel egy időben és ugyanabban a városban megtartott Tisza-vezér rendezvényéről, ahol lényegében „gyászbeszédet” tartott Magyar Péter.Egyre többen dörgölőznek az ellenzék sorai közül a Tiszához
Sorra hagynak fel az ellenzéki képviselők az önálló politizálással és írnak arról, hogy áradjon a Tisza. Vannak persze ellenállók mint a büszke szocik és a magára megdönthetetlen bástyaként tekintő DK, de egyre többen dörgölőznek Magyar Péterékhez. Sem a program, sem a jelöltek nem érdekli őket.Gábor, a pest megyei jómódú a csúnyán kijavított utak és a vidéki fejlesztések miatt fog Péterre és az ismeretlen "bohócokra" szavazni
Érdemes néha kommentek olvasni, főként mióta az önmaguk megnyugtatása miatt magyarázkodásokba kezdő ellenzéki szavazók levezetik, hogy miért fogadják el, hogy Péterék az orruknál fogva vezessék őket. Gábor - a számunkra egyébként ismeretlen figura - most levezette az érveit, amiből kiderül, hogy minden, amit eddig a pest megyei jómódúakról gondoltunk, igaz.Jelöltek, akik nem is voltak – Maguk sem tudják, hol indulnak a tiszások
Bütyök és bandája meglehetősen kínosean kezeli ezt a listaállítás dolgot. Mi sem utal erre jobban, mint az, hogy a jelöltek maguk sem tudják, hol terveznek indulni.Öregecskednek, de itt vannak velünk a Lenin-fiúk
Akármit is hadovál Bütyök, a Tisza Magyarországra és Európába importálná a háborút.Indul a bulika: Tordai Bence máris kéri a Pétert és a jelöltjeit, hogy a szeretet jegyében ne bántsák se őt, se a sokat érő székét a parlamentben
Megható szerelmes levéllel köszöntötte a Párbeszéd egykori politikusa - jelenleg független országgyűlési képviselő - a tiszás jelölteket. Tordai Bence azért könyörög, most Petiéknek, meg az ellenzéki szavazóknak, hogy ne felejtsék el, egykor őt is szerették, s a városi biciklista politikus most is készen áll arra, hogy továbbra is szeressék, úgyhogy kész tárgyalni a Tisza jövendőbeli jelöltjével.Szoboszlai könnyeivel hirdeti az olcsósított mogyorós kroaszont az írországi Lidl
A Lidl-nél Írországban belefér, hogy az olcsósított mogyorós kroaszont Szoboszlai Dominik csapatkapitány vereség utáni könnyeivel hirdetik.„Mára egyértelművé vált: nem kevesebb, hanem több Liget Projektre van szükség”
Ha Budapest arculatot, irányt keres, arra épp ott van a Liget Budapest Projekt sikertörténete.A takaréklángelmék lázadása - Gyülekeznek a rosszarcú valóságtagadók
Érdemes megnézni, hogy kik azok, akiket végül rábeszéltek arra, hogy arccal vállalják a gyűlöletkampányt és furkóságcunamit. Minden tiszás jelöltről található egy olyan nyálas szentté avatás, hogy helyettük szégyelljük magunkat. Valóságtagadók, előre!Bütyök bemutatja a bütykeit, egyelőre óvatosan adagolva őket nekünk (Frissítve)
Bütyök (Magyar Péter messiás úr) bemutatja a jelölt-jelöltjeit. De csak homeopátiás mennyiségben, hogy ne legyünk nagyon rosszul tőle. Stílusosan ezt is szivárogtatva teszi.Lássuk meg a fejlődés ívét a magyar fociban!
A labdarúgó válogatott nem jutott ki a világbajnokságra. A vereség láthatóan sokként érte a magyar rajongókat, de miközben gyászoljuk a nagy lehetőséget, lássuk meg a fejlődés ívét a magyar fociban!Miért nem segít Orbán a kisfiún, aki otthon hagyta a tolltartót?
Mert nincs szíve! – zokogna fel az átlag tiszaappos, és még egy történetet is hozzáköltene a kisfiú kilenc műszakban tűzoltóként és ápolóként dolgozó vidéki anyukájáról, aki egyedül neveli. Totális államot infantilis gyerek-állampolgárokkal lehet csinálni, akik minden problémájukra felülről várják a választ.Szabó Zsófi jobboldaliságát nem tudja megemészteni a Fegyőr
Először Kötcsén, majd a Digitális Polgári Kör első rendezvényén és most Győrben is feltűnt a Fidesz rendezvényén a TV2 műsorvezetője, aki nem rejti véka alá jobboldaliságát, ám ezt sokan nem tudják megemészteni. Ilyen Fekete-Győr András is, aki újra a szájára vette Szabó Zsófit a szerepléséért.Jégkorszak csapdában: Kaposvár sötét pincéjében omlott össze a metamfetamin birodalom
Az NNI nyomozói TEK-támogatással csapott le egy kaposvári családi házra. Eljött a jégkorszak ideje, felszámolták a cseh droglabort.Döbbenet a végjátékban: időn túl lőtt góllal nyertek az írek, vége a világbajnoki álmoknak
A végig primitíven, durván játszó ír válogatott az utolsó utáni pillanatban lőtt góllal 3-2-re nyert Budapesten, így ők játszhatnak pótselejtezőt a világbajnoki részvételért. Néhány ír sárga és több magyar gól maradt benne a meccsben. Magunknak is köszönhetjük.Az MLSZ kommunista módszerekkel támadja a saját szurkolóit a sorsdöntő meccs előtt
Mindenki tudja, hogy milyen fontos a magyar válogatott számára a mai, írek elleni meccs, ahol már egy döntetlen elegendő ahhoz, hogy 28 év után pótselejtezőt játszhassunk és esélyünk legyen 1986 után ismét világbajnokságra kerülni. Az MLSZ számára valami egészen más fontos. Így is nyerni kell!Bütyök is áradt egyet Győrben, hogy ne maradjunk szombaton se nélküle
Orbán kényszeres majmolásának első áldozata Győr lett, ahol kb. ezer ember előtt szerette magát és egymást a Tisza néhány arca Bütyökkel, aki áldást és áradást osztott az őt messiásként követő mintegy ezer hívőjének.Helyszíni szemle – Így látták kollégáink a Háborúellenes Gyűlést
A győri Háborúellenes Gyűlést Huth Gergely a HírTV stúdiójában elemezte, Dezse Balázs és Dezse-Zelenka Dóri pedig helyszíni tudósításával nyújtott betekintést az eseménybe.Comming out: bevándorláspárti önvallomás a Tiszától
Ez az egész olyan, mintha valami hűség eskü lenne. Egy darabig minden ellenzéki párt tagadja, hogy migrációpárti lenne, aztán egymás után comming outolnak, és hitet tesznek a brüsszelita bevándorláspolitika mellett.Orbán Viktor is felszólal ma Győrben a háborúellenes gyűlésen
Portálunk élőben közvetíti az eseményeket, kollégáink pedig a helyszínről jelentkeznek majd videóbejegyzéseikkel.Ukrajna budapesti nagykövete a kárpátaljai magyarokról: ők a mieink!
Ukrajna budapesti nagykövetétől ismét megtudhattuk, hogy az ukránok továbbra is birtokolják a bölcsek kövét, és ennek fényében ők azok, a mamutok idejében is élő nép, akik bölcsességük és előrelátásuk folytán a tényeknél is jobban értik a világot, így a magyarok helyzetét és akaratát is.Legyen szíves, valaki szivárogtassa ki normálisan is a Domonkos-jelentést!
Hogyan fordulhat elő, hogy csak egyetlen évben, 2024-ben közel félmilliárdos veszteséget termelt ez a kis cég. Mert az nem luxusparkolókból hozták össze...Hiába kínlódtok balosok, a magyarok szankciómentessége megmarad
Egyre több olyan megmondóember és hivatásos gyűlölködő van, aki okosabb és jól értesültebb akar lenni azoknál, akik egy tárgyalóasztalnál megállapodtak. Értem én, hogy fáj sokaknak fáj a magyar szankciómentesség, de azért Donald Trump és Orbán Viktor mégis csak jobban képben van.Orbán Viktor: kínban fogant szamárságokat híresztel az ellenzék a sikeres washingtoni útról (VISSZANÉZHETŐ)
Nekem nem dolgom, hogy az ellenzék fejével gondolkodjak, de ilyen kínban fogad szamárságokat, mint amiket az amerikai út kapcsán kitalálnak, még életemben nem hallottam – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor kiemelte, a megállapodások jók Magyarországnak, minden ellenkező állítás ellenére.Ajánljuk még

































