Magyar ugar
Minden korcsoportban, minden településen a Fidesz nyerte a választást - kergette szét az ellenzéki álmokat Mráz Ágoston Sámuel
Az Orbán-fóbiás sajtó az ellenzéki pártokkal karöltve a Fidesz-KDNP bukását próbálja legitimálni, miközben a kormánypártok toronymagasan győztek minden településen és minden korosztályban. Erről Mráz Ágoston beszélt a Karc FM csütörtöki Paláver című műsorában. A szakértő portálunknak elmondta: a nemre, korra, iskolai végzettségre és városokra lebontott felmérés a Fidesz elsöprő győzelmét mutatja. Látni fogja a világ, hogy itt magyarok élnek - Minden, ami fontos a Ferenc pápa csíksomlyói látogatására érkezőknek (PS-videó)
Nemcsak Csíkszereda, de az egész régió lázban ég, mióta kitudódott, hogy Ferenc pápa az erdélyi magyarokhoz látogat a csíksomlyói Mária-kegyhelyre – mondta el portálunknak Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja pénteken. A PestiSrácok.hu videója ezúttal azokhoz szól, akik a szombati pápalátogatásra Csíkszeredába, Csíksomlyóra érkezvén a lehető legtöbbet szeretnék megtudni arról, mire számíthatnak a közlekedés, az időjárás és a segítségkérés tekintetében ebből az egyedülálló, ünnepi alkalomból. Magyargyűlölő kijelentésekért ítélte el a bíróság a HVG publicistáját
Hosszú évek óta sorjázhatta a gyűlölködő publicisztikáit következmények nélkül a HVG fenegyerek-szerepbe törekvő, gyurcsányista szerzője, Tóta W. Árpád. Úgy tűnik azonban, hogy csak eddig, mivel két magyar magánszemély megelégelte a dolgot, és feljelentették az emberi méltóságuk megsértéséért. A bíróság elsőfokon a sértő kifejezések eltávolítására, valamint sérelemdíj és a perköltség megfizetésére kötelezte a magyargyűlölő közírót. Élt egy transznemű lány, álmodtam, vagy igaz talán – népszerű propagandamese a magyar kamaszoknak
A Móra Könyvkiadó jelentette meg azt a mesegyűjteményt, amely lázadó lányoknak mutatja be a történelem női hőseit. Egyikük az a Coy Mathis, aki fiúként született, de hatévesen a transzgender mozgalomnak hála kiharcolta, hogy a lányvécét használhassa. Marie Curie-val és más ismert történelmi legendákkal került egy kötetbe. A kritikusok szerint a gyermekek csak eszközök a transzgender-lobbi kezében. A transznemű propaganda viszont erős, és a gyerekeket, a fiatalokat is megcélozzák. Narratívájuk ismerős: egy új, jobb világot akarnak, és akinek ellenvéleménye van, azt megbélyegzik. Igen, mint a kommunisták és a nácik. Az EP-kampányban is a PestiSrácok.hu volt az egyik legtöbbet hivatkozott portál - Köszönjük!
Az országgyűlési választás kampányához hasonlóan az EP-választás másfél hónapos kampányában is a PestiSrácok.hu volt az egyik legtöbbször megosztott, legtöbbet hivatkozott közéleti hírportál a közösségi médiában - derül ki az ilyen analitikákra szakosodott lyzR szolgáltatás kimutatásából. A jobboldali-konzervatív oldalak közül csak az Origo előzött meg bennünket, míg az ellenzéki oldalakkal kibővített rangsorban a hatodik helyet értük el, ami a szerkesztőség létszámát, erőforrásait és a jobboldali lapok reklámpiaci blokádját tekintve kiemelkedő eredmény. A dél-koreai külügyminiszter köszönetet mondott a magyar kormány és a hatóságok munkájáért
Budapestre érkezett pénteken Kang Kjung Vha a szerdai tragikus hajóbaleset miatt. A dél-koreai külügyminiszter Szijjártó Péterrel ellátogatott a baleset helyszínéhez, majd közös sajtótájékoztatót tartottak. A külgazdasági és külügyminiszter a magyar emberek nevében is részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, illetve a koreai népnek, és sajnálatosnak nevezte, hogy ezúttal nem a két ország diplomáciai kapcsolatai, hanem egy szörnyű tragédia miatt kellett találkozniuk. Szijjártó elárulta: az ukrán kapitány panasszal élt a gyanúsítás ellen, de az őrizetbe vétel ellen nem.
Szánthó Miklós a Polbeatben: A Fidesz óriásit nyert, a DK lett az új MSZP, a Momentum pedig az új SZDSZ
Vasárnap óriási győzelmet aratott a Fidesz: ez tudatosuljon a jobboldali választókban is, mert fanyalogni, megijedni nem kell, sőt, azt kell megnézni, hogy arányaiban, az 52,5 százalékkal a Fidesz és a KDNP még javított is a tavaly áprilisi eredményéhez képest - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő adásában Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője. "Azok az ellenzékiek és újságírók, akik pedig azt hangoztatják, hogy egymillió fideszes szavazó otthonmaradt, azok remélem, ezt komolyan is gondolják, mert viccnek durva lenne. A tavaly áprilisban az ellenzékre szavazók közül is otthon maradt vagy egymillió" - hívta fel a figyelmet Szánthó Miklós. Szerinte a DK az új MSZP, és a Momentum az új SZDSZ. Véleménye szerint a Fidesznek belülről kell megváltoztatnia az Európai Néppártot, ezért amíg lehet, addig a néppártban kell maradni. Milliárdos kintlévőség, kifizetetlen szállítói számlák, csődbe vitt önkormányzati cégek - Így is elfogadták a zárszámadást Zuglóban
Csak a fideszes képviselők nem támogatták a zárszámadást a Zuglói Önkormányzat mai ülésén, így elfogadták azt, annak ellenére, hogy a kipolírozott felszín alatt valójában nagy bajban lehet a Karácsony Gergely vezette XIV. kerületi hivatal. Bár a számlájukon kétmilliárd forint van, és a zárszámadást úgy állították össze, hogy az kívülről nyereségesnek tűnjön, akár több milliárdos is lehet az adósságállomány, amiről még az ellenzéki képviselőket sem tájékoztatják. Erre utalnak a könyvvizsgáló megállapításai is. Megtudtuk: a könyvvizsgáló két jelentést is készített, amelyben vészjósló képes fest Zugló pénzügyi helyzetéről. Két önkormányzati cégnek több, mint félmilliárd forintot nem fizettek ki, aminek következményeként mindkét kft. fizetésképtelenné válhat. Információink szerint ez még nem minden. A külső beszállítók kifizetetlen számlái is halomban állnak a városházán; köztük van olyan beszállító, amelyik adósságrendezési eljárást kezdeményezett az önkormányzattal szemben. Kovács Balázs képviselő (Fidesz-KDNP) megkeresésünkre a mai ülést követően azt mondta, aggódnak. "Könnyen lehet, hogy már a jövő hónapban sem tudjuk fedezni a működési költségeket, ami azt jelenti, hogy nemhogy nyereségesen működne az önkormányzatunk, hanem akár csődhelyzettel is szembesülhetünk nagyon rövid időn belül" - fogalmazott. Karácsony Gergely ugyanakkor azt állítja: a kormányoldal hamisan mutatja be Zugló pénzügyi helyzetét. A férfiasság hajnala: miért toxikus a maszkulinitás?
Férfinak lenni rossz, a maszkulinitás pedig toxikus a legújabb szélsőbalos feminista agenda szerint, melynek lényege, hogy a férfiak alapjáraton vadállatok, akiket a nőknek kell megszelídíteni (a radikálisabb változatok szerint kiirtani), idomítani. A hivatkozási pontként kikiáltott radikális feministák - mily ironikus - nagyrészt férfiak, akik valamilyen megfontolásból arra tették fel életüket, hogy a férfi nemi szerepeket (merthogy ilyen van, akárki akármit mond) lebontsák, de legalábbis átrajzolják. Míg nyilvánvaló, hogy eme férfiak személyes frusztrációjuk ellentételezése gyanánt támadják az úgynevezett "toxikus maszkulinitást", nem mehetünk el amellett, hogy politikailag milyen nézeteket vallanak a szélsőséges feminizmus szellemi kútfői. Ebben a kérdéskörben beszélgetett Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Jeffrey Tuckerrel, az Amerikai Közgazdaságkutató Intézet (AIER) alelnökével és Steve Fullerrel, a Warwicki Egyetem professzorával a Corvinuson rendezett Brain Bar fesztiválon, csütörtökön délelőtt, ahol kiderült az is, hogy a hagyományos családmodellt robotméhben nevelkedő gyerekekkel akarják felhígítani, és arra is fény derült, hogy hogyan lövik lábon magukat a feministák erőszakos férfigyűlöletükkel. Hajószerencsétlenség: Emberi mulasztás okozhatta a tragédiát - Meggyanúsították és őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
Több fázisból álló művelettel emelik majd ki a Dunából a szerda este szerencsétlenül járt hajót; a mentési munkálatok miatt hajózási zárlat van érvényben a Dunán az Árpád híd és a Margit híd pesti oldalán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az időközben kivonuló Magyar Honvédség búvárokkal segíti a munkálatokat. Az Origo.hu információi szerint ukrán állampolgárságú annak a szállodahajónak a kapitánya, amely a balesetet okozhatta. A Viking egy svájci illetékességű céghez tartozik. A portál úgy tudja, a kétfős magyar legénység mindkét tagja is az eltűntek között van. A tragédia miatt még csütörtökön Budapestre utazik Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter. Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A Hableány tulajdonosait és teljes cégvezetését a rendőrség is meghallgatta; mint kiderült, a luxushajóval ütköző turistahajó legénysége évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik. Megszólalt Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára is, aki szerint emberi hiba okozhatta a balesetet. Az Index szerint több, korábban Budapesten átutazó dél-koreai állampolgár is élesen kritizálta a magyar hajókat a biztonságtechnikai hiányosságok miatt. A dél-koreai Chosun.com portálnak megszólaltak a túlélők. Az origo.hu szerint a búvárok megkezdték a merülést, hogy lejussanak a roncsokhoz. A rendőrség csütörtök késő este meggyanúsította és őrizetbe vette a szállodahajó kapitányát. Nem szívesen beszél Gyurcsányról, inkább az ellenzék bölcsességében bízik Hadházy (PS-videó)
Alaposan átrendezte az ellenzéki térfelet az EP-választás, amelyen az eddig ott fő erőknek számító Jobbik és MSZP is megalázó vereséget szenvedett el. Ráadásként a tavalyi országgyűlési választáson a parlamenti bejutást éppen csak megcsípő LMP is csúnyán elbukott az újabb erőpróbán. Van mit ünnepelnie ugyanakkor Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójának, valamint a Momentumnak, hiszen ez a két párt szívta fel az ellenzéki szavazók jelentős részét, a tönk szélére lökve a többieket. Ez az őszi önkormányzati választáson tervezett ellenzéki összefogás szempontjából is új helyzetet teremt – erről kérdeztük Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt, a teljes ellenzéki összefogást sürgető Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnökét. A DK meglepetésmandátuma és Czeglédy mentelmi joga, avagy ki megy és ki marad?
A választási eredmény jogerőssé válásáig illeti meg mentelmi jog az EP-képviselőjelölteket; ezt követően Czeglédy Csaba csak akkor tudja elkerülni a bíróság elé állítást, ha valamilyen váratlan fordulat folytán a DK listájának 36. helyéről mandátumot szerez. Ez akkor lehetséges, ha a Gyurcsány-lista első négy helyén szereplő jelöltek, azaz Dobrev Klára, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ara-Kovács Attila közül valaki önként úgy dönt, hogy nem megy Brüsszelbe. Megkeresésünkre a Nemzeti Választási Iroda kommunikációs főosztályvezetője azt mondta, legkésőbb június 13-ig jogerőre emelkedik az EP-választás eredménye; ha bárki bejelentené, hogy lemond a mandátumáról, azt ezt követően teheti meg; a jelölő szervezetének ez esetben 30 napja lesz, hogy megnevezze, kinek adja át a mandátumot; képviselő ez esetben bárki lehet, aki az adott párt listáján szerepel, függetlenül attól, hogy hányadik helyen.
"Az Európai Parlamentben szívből gyűlölik a magyar kormányt" - Gulyás Gergely szerint erősödtek a magyar kormány pozíciói
A Fidesz néppárti tagságáról, a bevándorlásellenes politikai erők esetleges szövetségéről és Magyarország jövőbeni uniós megbüntetésének lehetőségéről kérdezte a PestiSrácok.hu Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert a mai Kormányinfón, amelyen Varga Mihály pénzügyminiszter is tájékoztatást adotta gazdaságvédelmi akciótervről. Gulyás Gergely hangsúlyozta: amíg a Fidesz és a KDNP néppárti tag, addig az Európai Néppárt frakciójába fognak beülni a kormánypárti képviselők. Igaz, esélylatolgatásunkra, hogy idén decemberben is néppárti tag lesz-e a Fidesz, a miniszter nem kívánt jóslatokba bocsátkozni. "Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel és pártjával való közös frakciószövetségre csekély esélyt látok most, de ez azért van, mert a frakcióban vannak olyan tagok, akik ezt kizárják" - mondta a Miniszterelnökség vezetője. Kérdésünkre elárulta: a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárások politikai boszorkányüldözések. "Az Európai Parlamentben annyira gyűlölik a magyar kormányt, hogy politikai boszorkányüldözéseket folytatnak, és azért gyűlölik szívből a magyar kabinetet, mert bevándorlásellenes, mert keresztény és mert védi a kereszténységet. Ilyen volt az előző parlament" - emlékeztetett Gulyás Gergely. Varga Mihály a PS-nek: Bevándorlásellenes politikánk miatt az uniós pénzek elvonásával büntethet Brüsszel, de harcolunk
Nem szabad elbagatellizálni azt a veszélyt, hogy Brüsszel a jogállamiság megsértésének ürügyén uniós pénzeket vonna el Magyarországtól, amiért hazánk és a magyar kormány bevándorlásellenes politikát képvisel és folytat, de Magyarország és a magyar gazdaság fel van készülve erre; harcolni fogunk és érvelni fogunk amellett, hogy hazánk nem lehet egy következő uniós költségvetési ciklus vesztese - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a mai Kormányinfón ismertette a magyar gazdaságvédelmi akciótervet. A tárcavezető hozzátette: a jogállamiság megsértése valóban képlékeny, nehezen megfogható és értelmezhető fogalom, de Magyarország más tagállamokat is arra kér, hogy érveljenek amellett, hogy az uniós költségvetési ciklusnak ne legyenek vesztesei. "A magyar kormány a magyar emberek és Magyarország érdekében hoz döntéseket; természetesen van B- és C-tervünk is, de reméljük, idáig nem jutunk el" - jelentette ki Varga Mihály. Szakértő: A tragédia rávilágít arra, hogy tovább kell szigorítani a hajózással kapcsolatos szabályozásokat
Ez a tragédia is rávilágít arra, hogy a hajózással kapcsolatos szabályozásokat tovább kell szigorítani – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. A szakértő szerint a Dunán utazó hajók száma az elmúlt tíz-tizenöt évben megtízszereződött, ami már önmagában balesetveszélyes. A Momentum jelenségről – csak itt és csak most
A vasárnapi EP-voksoláson bejelentkezett a Momentum: a harmadik legjobb eredményt érték el a pártok közül. Eddig kevesen vették őket komolyan, pedig az a generáció, amelynek a szószólói, egyre hangosabban hallatja a hangját. A Fidesz-KDNP kétségkívül nagy győzelmet aratott, de vajon meddig működhet a centrális erőtér stratégiája, és mit akar az a nemzedék, akit nem érdekel sem a múlt, sem a CSOK? Egymásnak esnek a jobbikosok - Kepli Lajos a párt következménynélküliségéről robbant
"Az az egy európai parlamenti képviselői hely, amit pártom, a Jobbik szerzett a vasárnapi, dicsőségesnek épp nem nevezhető szereplés után, egy jelkép. Jelképezhette volna a felelősséget, a lemondást, a lovagiasságot, sok minden mást is. (...) A következmények nélküliség jelképe lett. Tényleg sajnálom..." - írta szerdán este Facebook-oldalán a Jobbik országgyűlési képviselője, környezetvédelmi szakpolitikusa, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának alelnöke. Azt egyelőre nem tudni, hogy csalódottságának kifejezésén túl tettek is követik-e Kepli Lajos vallomását, azaz kilép-e az önmagából még régen kifordult pártból. Facebook-manipuláció, avagy az ellenzéki erősorrend átrendeződése és egyéb „összeesküvés-elméletek”
2002-ben tévedtek először lényeges kérdésben a közvélemény-kutató intézetek Magyarországon, és akkor mindegyik. 2002-ben körülbelül 10 százalék körüli Fidesz-előnyt mértek a választások előtt, de végül minimális listás MSZP-s győzelem lett a dolog vége. Utólag egy összetett választási manipuláció képe bontakozott ki, amelyben komoly szerepet játszott a láncszavazás, a suttogó propaganda, az, hogy arra kérték az MSZP akkor még több százezres aktivistahálózatának tagjait, hogy ne mondják meg a közvélemény-kutatóknak, kire fognak szavazni, és az is, hogy egyetlen kormánybarát vagy független közvélemény-kutató intézet sem működött akkor hazánkban. "Nem szeretnek dolgozni" - Tarlós István helyretette a patkánytémával kelő és fekvő ellenzéket
Nem bír leállni a patkánytémával a baloldali ellenzék, amely ma a Fővárosi Közgyűlésben is a fővárosi rágcsálóhelyzettel foglalkozott, ráadásul Horváth Csabáék az ülésről is kivonultak testületileg. Tarlós István főpolgármester a PestiSrácok.hu-nak az újabb baloldali bohózatról azt mondta: az ellenzék ismét bizonyította, hogy nem akar dolgozni. "A baloldal kétségbeesetten belekapaszkodott a patkányügybe, azonban ez óriási baklövés, hiszen felvetéseiket és riogatásukat nem erősíti meg sem az országos tisztifőorvos, sem a kormányhivatal. Egyszerűen nem áll fenn az ellenzék által felvázolt vészhelyzet, ez csak kétségbeesett kampány" - egyértelműsítette Tarlós István portálunknak. Gy. Németh Erzsébet DK-s politikust közben annyira fellelkesítette Gyurcsány és Gyurcsányné hétvégi EP-s szereplése, hogy biztosra veszi: ősszel már úgysem Tarlós lesz a főpolgármester. Budapest vezetőjét meg is fenyegette ezzel... A vágyvezérelt ellenzék a zsebszámológépeken már meg is nyerte az önkormányzati választást
Miután csak a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom volt képes felfogni azt a régi, Kovács Lászlótól származó bölcsességet, miszerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást, így – legalábbis az ellenzéki térfélen belül – megnyerték a legnagyobb mintával végzett közvélemény-kutatásnak tekintett EP-választást, amivel egészen új helyzetet állítottak elő. Az új felállás ellenére ugyanaz a történet folytatódik, csak (részben) új szereplőkkel: a 2011 óta tartó, soha véget nem érő, mindig az alapkonfliktusra visszatérő, az itt-ott fellelhető matematikai többség valódi többségre váltásának egyenletére megoldást kereső Nagy Összefogás-saga. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője segített nekünk eligazodni a Gyurcsány Ferenc szőtte, furcsa fizikai törvényekkel bíró Pókverzumban, amiben az ellenzék "május végén győz" az őszi önkormányzati választáson. Erdő Péter megáldotta a csíksomlyói zarándokokat szállító mozdonyt (PS-VIDEÓ)
Amerre a vonat jár, mindenhol felhívja a figyelmet közös ünneplésünkre, ami reményeink szerint szeretetben össze tud fogni sok mindenkit, hívő és nem hívő embereket, magyarokat és nem magyarokat egyaránt – jelentette ki Erdő Péter bíboros, érsek abból az alkalomból, hogy megáldotta a 2020 szeptemberében, Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus üzenetével feldíszített vonatot, amely először Ferenc pápa csíksomlyói látogatására fogja szállítani a zarándokokat. Európa elesik, ha Brüsszel nem változtat - Szánthó Miklós a Polbeat mai vendége! (élő 19 órakor!)
Erős, korszakos győzelmet aratott vasárnap a Fidesz-KDNP az európai parlamenti választáson, miközben Gyurcsány Ferenc az összeomló ellenzék romjain mászik fel, hogy kitűzze a zászlót - az EP-választások tanulságait és Európa jövőjét elemezzük a ma esti PS-Polbeatben Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ igazgatójával. Stefka István és Szarvas Szilveszter, mint a Polbeat két házigazdája az élő műsorban azt is megvitatják Szánthó Miklóssal, hogy milyen jövő vár Európára, hogy mi lesz az Európai Néppárttal és a Fidesszel, ki lehet az Európai Bizottság elnöke, és hogyan lehet elérni Brüsszelben a változást, változtatást. A műsorban Szánthó Miklóssal azt is véleményezzük, hogy a magyargyűlölő és újfent hazánkba rúgó Verhofstadt karjaiban egyesülhet a DK és a Momentum, miközben idehaza újabb ellenzéki egymásnak feszülés várható. A vita közvetítése kedd este 19 órakor kezdődik ITT, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből. Metrókorrupció a Gyurcsány-korszakban: Kiderült, kik az Alstom-botrány vádlottjai, Demszky persze nincs köztük
T. Károly, Medgyessy Péter volt miniszterelnök egykori bizalmasa, W. Vilmos, az Alstom Power Hungária Zrt. akkori vezérigazgatója, valamint két külföldi állampolgár, Kyrill L. és Shahbaz Z. a vádlottjai a balliberális kormányzat és Demszky Gábor volt főpolgármester idején zajló korrupciós botránynak, az Alstom-ügynek – értesült a PestiSrácok.hu több, a nyomozásra rálátó személytől. A vesztegetési ügy érintettjei között egyetlen balliberális politikus sem található. Hiába O1G-zték végig a tavaszt, lefújta a holnapi pedagógussztrájkot a PDSZ
Titokzatos okokból elmarad a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által meghirdetett sztrájk, egyelőre nem tudni, hogy a szerdára tervezett, és korábban nagy hanggal bejelentett munkabeszüntetés érdeklődés hiányában múlt-e ki, vagy a változás összefüggésben van a vasárnapi EP-választás eredményével, az ellenzéki pártok egy részének csúfos bukásával. Szűcs Tamás elnök nem részletezte a sztrájk lefújásának okait, Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivője minden mögött a kormány ármánykodását vizionálja, egyúttal megígérte, hogy különösebben nem részletezett sérelmeik miatt akár Strasbourgig is elmennek, ha kell.