Pesti Srácok

Magyar ugar

Karácsony nélkül is jó úton halad Budapest fejlesztése – Neves irodák versenyeznek a főváros megújításáért

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 november 26.
Miközben Karácsony Gergely már csak azt számolgatja vissza, hány perc van még hátra a Városháza-botrányt kiszivárogtató hangfelvételekből, illetve egészségügyi sétákat tesz ismerőseivel a Budai Várban, nem kell attól tartani, hogy Budapest fejlődése emiatt netalán megakadna. Persze nem újabb méhlegelők és rovarhotelek felavatásáról van szó, hanem arról, hogy a főváros közlekedési problémáira megoldást kínáló nagyszabású közlekedésfejlesztési koncepció újabb szakaszába lépett, hiszen Fürjes Balázs, a Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár szerdai bejelentése szerint tizenkét neves tervezőiroda versenyez a Nyugati és környéke újragondolásáért. Nem elhanyagolható körülmény, hogy az ambiciózus elképzelések mögé hallgatólagosan még Karácsony Gergely és tanácsadói köre is beállt – legalábbis eddig szándékosan nem akadályozták a közlekedésfejlesztési koncepciót...

Németországon múlik: ideológiai erőszak, vagy gazdasági partnerség

Magyar ugar 2021 november 26.
A Közép-Kelet-Európa és Nyugat-Európa közötti markáns véleménykülönbségekről, a migrációval, a családfogalommal, az abortusszal és az LMBTQ-jelenséggel kapcsolatban külön világokról beszélt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Németország választott című minikonferencia nyitóbeszédében. A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényén a német kultúrához közel álló közéleti szereplők fejtegették a német választási eredmény okait és következményeit. Az, hogy még a többségében a németséggel rokonszenvező szereplők sem tudtak ebből egy pozitív kicsengésű panelbeszélgetést kerekíteni, érzékelteti, hogy zűrös idők várhatnak ránk az európai nagyprojektjükbe száz év alatt harmadszor is belevágó németek miatt.

Politikai Hobbista: Karácsony csak izmozik, de nem állítja le a fővárosi tömegközlekedést (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 26.
Karácsony Gergely tényleg meglépi azt, amivel fenyegetőzik? Mármint ha nem kapja meg a főváros a tizenkét milliárdot a kormánytól – tette fel a kérdést a Politikai Hobbista csütörtöki adásában Jeszy. Biztos, hogy nem, mert ő is tudja, hogy ezzel a saját választóinál lőné lábon magát, viszont a kormánnyal szembeni izmozás jól rezonál ugyanezen választóknál. Ők nem azt várják a főpolgármestertől, hogy jól működtesse a várost, hanem hogy minél többször, minél hangosabban kiabálja, hogy O1G! De hogy ez az egész elszámolási vita miért van, ki kinek tartozik és mennyivel…ez mind kiderül a műsorból. A Politikai Hobbista csütörtöki teljes adása ITT tekinthető meg.

Újabb hangfelvétellel jelentkezett Anonymus – Teljesen rátok lesz kiírva a pályázat, ez benne van az árban (Videó!)

Bokor Gábor Magyar ugar 2021 november 26.
Nem csillapodik a Városháza eladása és a budapesti épületek kiárusításával kapcsolatos botrány: pénteken újabb videóval jelentkezett az Anonymus-maszkos alak, aki újabb hangfelvételeket hozott nyilvánosságra. Ezeken pályázatok kiírásáról van szó. A felvételeken hallható Gansperger Gyula baloldali milliárdos, aki arról beszél: a pályázat teljesen egy cégre lesz kiírva, ami „benne van az árban”.

Volner János a Pesti Riporterben: Jakab Péter egy proli-showra szerződtetett karakterszínész (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 26.
A Pesti Riporter csütörtök esti adásában Volner János volt a Pesti TV vendége, akivel Jakab Péter sorra jelentkező botrányairól beszélgettünk. A Volner Párt elnöke szerint egyértelmű, hogy ezek a botrányok Jakab közvetlen közeléből kerülnek ki, ugyanis már a jobbikosok is rájöttek, hogy kipukkadt a „Jakab-lufi”. Volner János szerint ugyanis Jakab Péter nem más, mint egy proli-showra szerződtetett karakterszínész, aki már az előválasztással eljátszotta a szerepét, szükség már nincs rá. A politikus beszélt még a fővárosi ingatlanmutyikról, amivel kapcsolatban elmondta: a hatpárti ellenzék bűnszervezeteket alkotva nyúlja le a fővárosiak pénzét. A teljes adást ITT tekinthetik meg.

Orbán Viktor: olyan sikeres az oltási hét, hogy egy héttel meghosszabbítjuk

Bokor Gábor Magyar ugar 2021 november 26.
A miniszterelnök péntek reggel interjút adott a Kossuth Rádió reggeli műsorának, a Jó reggelt, Magyarország!-nak. A kormányfő elmondta: reménykedett benne, hogy ennyire sikeres lesz az oltási hét, amikor regisztráció nélkül lehetett jelentkezni oltásokra. Kijelentette: az oltási hét egy héttel meghosszabbodik, így a jövő héten is regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehet felvenni az első, a második vagy a harmadik oltást. Az interjúból megtudhattuk, hogy december 20-ra várja a kormány az első adag olyan vakcina érkezését, amelyet 5–11 éves gyerekek is megkaphatnak. Az interjúban többek között még szó volt az egészségügy helyzetéről, a migrációról, a rezsicsökkentést támadó baloldalról és a rezsiárak alakulásáról is.

BKV-leállás: Karácsony élő sajtótájékoztatón hallgatott arról a szerződésről, amivel nem foglalkozott az elmúlt hónapokban, mert más dolga volt

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 november 25.
Ha rémlik még, a főváros a hét elején azzal riogatta a főváros népét, hogy a hét második felére megbénul a város, megszűnik a tömegközlekedés, és természetesen a kormány hibájából, mert az nem fizetett ki 12 milliárdot. Karácsony Gergely és baráti társasága csütörtökön a világvégét érzékeltetendő tüntető sétát tettek a megújult és folyamatosan fejlődő Budai Várban (ez ellen is tüntettek már amúgy), természetesen munkaidőben. A valóság innenső partján a kormány már hónapok óta magyarázza: van egy tavaly év végén lejárt szerződés, amit meg kell kötni ahhoz, hogy a főváros megkapja a pénzt. Csakhát Karácsony Gergely ezekben a hónapokban nem foglalkozott ilyen apró-cseprő ügyekkel, hiszen (elő)választásra készült. Az idő persze közben telt, és bár a főváros állítása szerint csütörtökön fogy ki a pénzből a BKV, Karácsony Gergely még mindig nem tárgyalni indult. Hanem kinyomtatta ezt a lila izét, és felvonult vele a Várba, Facebook-élőzni...

Egyre több sportág talál otthonra a megújult Ligetben – A Városligetben rendezik a 2022-es Cyclo-cross Magyar Bajnokságot

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 november 25.
A Ligetben kifejezetten jó példát tudtunk létrehozni a különböző parkhasználók és a különböző felhasználói csoportok békés egymás mellett élésére – fogalmazott portálunknak Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: ennek köszönhetően a Városliget olyan profi sportrendezvényeket is képes befogadni, mint a 2022-es Cyclo-cross Magyar Bajnokság. Kovács Béla, a Magyar Kerékpáros Szövetség szakmai alelnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentette: a szervezők azért döntöttek a Városliget mellett, mert a park infrastrukturális felszereltsége és XXI. századi kialakítása a versenyzők, edzők, szülők, nézők, csapatok verseny közbeni kiszolgálását, az előkészítést és a kiegészítő programokat is remekül biztosítja.

Hazugságspirálban a főváros: Karácsony végvergődésében már azt sem tudja, hogy Bajnai az ő haverja, nem a kormányé

Magyar ugar 2021 november 25.
A Fővárosi Közgyűlés az utóbbi két évben fokról fokra a bohózat kategóriát igyekezett elérni Budapest ügyeinek valódi képviselete helyett, ezt a folyamatot pedig a november 24-i közgyűlés során sikerrel tökéletesítette, hála Karácsony Gergely főpolgármesternek, aki mindezt képes volt komoly ábrázattal, ám áldozatszerepébe belesüppedve levezényelni. A vezénylés szó talán erős, hiszen még a nem sztentori hangjáról ismert Soproni Tamás is ledorongolta Karácsonyt, hogy hogyan merészel túl sok szót adni a fideszeseknek, aki vinnyogva húzta be farkát és menekült vissza csigaházába, tovább rettegve attól, hogy a Városháza-ügy miatt megmérgezi az orosz titkosszolgálat. A Városháza eladása elmondása szerint sosem volt terítéken, ügy nincs, de azért a Fidesz-frakció által javasolt vizsgálóbizottság felállítását támogatta. A munkára nem lesznek hónapok, ahogy egy normális vizsgálóbizottság ügyében szokott lenni, hanem a semmitől sem félő elvtársak egészen december 15-ig határidőt a felgöngyölítésre. Ez még három hét sincsen, ezt is köszönjük, Karácsony Gergely!

Titkos levelezés került Budai Gyula birtokába: további négy ingatlant mutyizhatott el "jutalékos rendszerben" a főváros

Magyar ugar 2021 november 25.
Bizalmas hangvételű, titkos levelezés került Budai Gyula birtokába a Budapest Főváros Városi Vagyonkezelő Zrt. ügyintézője és Berki Zsolt között, aki a korábban Anonymus által nyilvánosságra hozott hangfelvételek szerint egyfajta jutalékos rendszerben kívülről segíti a Fővárosi Önkormányzat ingatlanjainak értékesítését. A városháza eladása ugyan még csak előkészítés alatt lehetett, két másik ingatlan a Nagytétényi és a Bécsi úton a hangfelvételek tanúsága szerint úgy cserélt tulajdonost, hogy súlyos pénzek csúsztak közben a zsebekbe. A Fidesz országgyűlési képviselőjéhez került levelezésben még négy ingatlan eladását egyeztette le a fővárosi vagyonkezelő munkatársa és Berki. Budai Gyula újabb büntetőfeljelentést tett. Közben, ahogy arról beszámoltunk, a Nemzeti Nyomozó Iroda a múlt héten már elrendelte a nyomozást – jelen állás szerint nemcsak az ordenáré hazudozás, hanem a befolyással üzérkedés, vesztegetés és hűtlen kezelés bűncselekmények sora is Karácsonyékra éghet.

Tiszta kéz, üvegzseb – Feljelentették V. Naszályit a költségvetés meghamisításáért

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 november 25.
Eddig sem volt idegen a költségvetéssel való machinálás a baloldali politikusoktól, de ilyen nyílt és szenvtelen törvénysértésre talán még nem akadt példa – fogalmazott Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz budavári önkormányzati képviselője az I. kerületi Rendőrkapitányság épülete előtt csütörtökön délelőtt. A képviselő szerint a kerület párbeszédes polgármestere a valóságtól 100 millió forintos nagyságrendben eltérő költségvetési rendeletet hirdetett ki 2020-ban a testület által elfogadotthoz képest, amellyel közokirat-hamisítást követett el. Az ügyben a kerületi Fidesz feljelentést tett, így V. Naszályi nemcsak politikai, hanem büntetőjogi következményekkel is számolhat.

Pár éve Jakab kabinetfőnöke még a családok egysége mellett kampányolt

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 25.
Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel mostanság egyre gyakrabban töltenek együtt munkaéjszakákat egy Csóka utcai lakásban, néhány éve még a Jobbik Ifjúsági Tagozata család- és gyermekvállalási kampányának egyik arca volt. Egy 2015-ös, "Anyaság, Boldogság, Öröm" felirattal ellátott Jobbik IT-s plakáton is helyet kapott; az akkor 24 éves nő a második gyermekét várta. A Barikádban és az Alfahíren megjelent pocakos képen az akkor hét hónapos kislányával pózolt a fiatal édesanya, és büszkén beszélt példaértékű családjáról. Határozott véleményét is kifejtette arról, hogy egy gyermeknek szerinte anyára és apára van szüksége, amit semmilyen pénzzel, vagyonnal nem lehet pótolni. Ki gondolta volna, hogy 2021-re a Jobbik-pártelnök kabinetfőnökeként gyermekeitől távol tölt majd hosszú éjszakákat a főnökével, akit közben valahol hozzá hasonlóan három gyermek vár haza.

Pesti Riporter – Hamarosan eladhatják a Kelenföld Városközpontot, de Karácsonyék ebben az ügyben is csak sunnyognak és hadoválnak (Videó)

Magyar ugar 2021 november 25.
Egyre idegesebbek a Kelenföld Városközpont üzletes bérlői és a helyi lakosok az épület tervezett eladása miatt. A fővárosi és a XI. kerületi vezetés egyaránt maszatol, mellébeszél, kerüli a párbeszédet a civilekkel, az érintett vállalkozók továbbra is csak meddő, szóbeli ígérgetést kapnak. A lakossági fórumra egyetlen önkormányzati ember sem ment el, a sok politikusi handabanda mellett semmi írásos biztosítékot nem virítanak a pénzre ácsingózó polgármesterek arról, hogy maradhatnak a boltok, illetve hogy nem épülhet a Városközpont helyére a környéket látványban és forgalom szempontjából is agyonnyomó kilencemeletes irodaház. November 29-én letelik a pályázati határidő, és utána jó eséllyel eladják a bérlő vállalkozók feje fölül az épületet, hiába fektettek együttesen sok százmillió forintot a belső felújításokra az elmúlt években, és hiába gyűlt össze több, mint 6000 tiltakozó aláírás. Egyre egyértelműbb, hogy addig akar sunnyogni a Karácsony Gergely–László Imre polgármesteri tandem, amíg végül sikerül kész tények elé állítaniuk az érintetteket és persze bezsebelni az eladásból befolyó milliárdokat.

Mit tett Donáth Anna a magyarokért?

Magyar ugar 2021 november 24.
Donáth Annát választotta meg a Momentum küldöttsége a hazafias pártnak nehezen nevezhető szervezet legújabb elnökének a múlt héten. A baloldali szavazók annyiban fellélegezhetnek, hogy Fekete-Győr Andrásnál életlenebb kést vélhetően nem találtak volna a soraikban, így az új vezető talán nem fog olyan fizikai böszmeségeket feszegetni, mint atomerőmű- és elektromosroller-szakértő elődje, és jobboldali újságírók foglalkozástól való eltiltását sem fogja (nyilvánosan!) vizionálni.

Karácsony eljutott a mélypontra: Putyin akarja megvenni a Városházát, de egyelőre nem fenyegeti az a veszély, hogy az oroszok megmérgezik

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 november 24.
Szürreális monológot tartott szerdán a maga keltette hazugságspirálban vergődő Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt, amelyet feltehetően védőbeszédnek szánhatott ugyan, ám olyan mesés elemekkel bővítette bűnügyi regénnyé, amelyben a valóság teljesen kifordult önmagából. A főpolgármester szerint ugyanis valójában Vlagyimir Putyin orosz elnökig vezetnek a Városházát megvásárolni akaró bűnösök láncolata, de előkerültek a titkosszolgálati módszerek, a manipulált hangfelvételek, hogy a végén Karácsony Gergely már azért hálálkodjon, hogy őt az orosz titkosszolgálat még nem akarja megmérgezni. Hát, itt tartunk...

Kényszermunkások énekeltek Ferenc pápa miséjén! – Szakszervezetis támadta az Eucharisztikus Kongresszust

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 november 24.
Kényszermunkára kárhoztatott „ateista személyek” és „másvallásúaknak” kellett énekelniük Ferenc pápa budapesti miséjén – ebből próbált mintegy két hónapnyi fáziskéséssel botrányt csinálni Bárány Balázs Péter operaházi/vasutas szakszervezetis a 24.hu közreműködésével. Bárány Balázs Péter jó szoci szokás szerint még a Szentszék budapesti képviselőjénél, Michael August Blume nunciusnál is „besúgta” Erdő Péter hivatalát, a „jó adag tettetéssel” előadott hisztériára ugyanakkor a főegyházmegye mellett Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója is reagált, kifejtve: „senkit sem köteleztek szentáldozásra, senkinek nem kellett keresztet vetnie, ha nem akart”. Ugyanakkor megjegyezte: „tényleg én kérek elnézést, ha újat mondanék vele, hogy bizonyos Verdi Nabucco c. operájában sem a zsidó, sem a babilóniai szereplők szólamait éneklő művészek nem feltétlen tagjai is az adott vallási felekezetnek, hiába imádkoznak vagy mutatnak be rituálét, mint Goldmarknál a Sába királynőjében”.

Bajnai harcostársa, Gansperger Gyula gonosz ember – A Városházán állítólag működő korrupciós modellel szembesítette Karácsony helyettesét Szarvas Szilveszter (videó!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2021 november 24.
A Városházán botlott bele a Városháza-gate és a fővárosi korrupciós modellről szóló Anonymus-videók két főszereplőjébe, Tordai Csabába és Kiss Ambrusba Szarvas Szilveszter és A Riporter stábja. Tordai Csaba, a Karácsony Gergely elé kerülő fővárosi szerződések láttamozója azonnal nyúlcipőt húzott a Pesti TV láttán, Karácsony helyettesét, Kiss Ambrust ugyanakkor a Városházán működhető korrupciós modellel szembesítette Szarvas Szilveszter. Bár a hangfelvételeken többször is elhangzik Kiss Ambrus neve, de a főpolgármester-helyettes állítja, ő ott sem volt...

Pesti Riporter – Bajnai éhes cápái, összeomlóban a fővárosi tömegközlekedés, Jakabot pedig a párttársai puccsolhatják meg (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 23.
A Pesti Riporter keddi adásának első vendége Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője volt, akivel a városháza eladási botrányáról, illetve a budapesti tömegközlekedés esetleges pénzhiány miatti leállásáról beszélgettünk. Szerkesztőségünk megkapta a legújabb Anonymus videót, amelyből ismét világos lett, hogy a baloldali városvezetés maffiamódszerekkel értékesíti a közvagyont. Még a korrupció sem egyszerű a Városházán, hiszen mindenki cápaként veti magát a koncra és közvetítői díjat akar – mondta Bajnai Gordon a felvételen. Alapos a bűncselekmény gyanúja, természetesen ennek a megállapítása a nyomozóhatóság dolga lesz – hangsúlyozta a műsorban Láng Zsolt. Gattyán György, a Los Angelesben élő magyar milliárdos is be akar szállni a politikába és indulni akar 2022-ben az országgyűlési választáson. Kérdés persze, hogy a pornóoldalakat működtető üzletembernek milyen víziója lenne a magyar politikában. Jakab Pétert nagy valószínűséggel a saját pártján belül szeretnék megpuccsolni. A legtöbb elemző szerint a szivárogtatás a magánéleti válságáról és az ingatlanügyeiről a Jobbik berkeiből származik. Jakab Péter miután leszerepelt az előválasztási cirkusz porondján, kínos lett már a pártvezetésnek. A Pesti Riporter keddi teljes adását ITT tekinthetik meg.

Mindenki nyugodjon meg, Ferenc keményen dolgozik, és fánkot is süt az iskolai konyhában!

SASzentkirályi András Magyar ugar 2021 november 23.
A nagy politikai gondolkodó hétfőn tíz óra tízkor Facebook-oldalán osztotta a nagy titkot: nincs nagy titok. Dolgozni kell. És nem csak hétfőn reggel. A nagy politikai gondolkodó az elmélyült politikai gondolkodás díszletéül a háta mögé varázsolt egy fotót. Azt nem kötötte az orrunkra, hogy ez a fénykép a szemlőhegyi Apró-palota mely helyiségében készült – a jacuzziban, az edzőteremben, a konyhában, vagy a nappaliban, ahol tizenöt éve a mára megtagadott Putyin elnököt fogadta. A nagy politikai gondolkodó hátterében a Nagy Imre-emlékmű fényképe látható, azé a Nagy Imréé, akit kedves feleségének nagypapájával együttműködve Kádár János gyilkolt meg. Szóval van az Apró-palotában bőven titok, de az biztos, dolgozni kell. Ferenc dolgozik is, délután elment fánkot sütni, és egy furcsa bézbólsapkával álcázta magát, kisfiát azonban sehogy.

Orbán Viktor: migráció mindig volt, de sosem egyszerre három irányból

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 november 23.
Lengyel kezdeményezésre tartottak találkozót Budapesten a V4-ek, ahol a lengyel miniszterelnök tájékoztatta az országokat a lengyel határnál kialakult helyzetről és ennek különböző aspektusait vizsgálták meg az állam és kormányfők – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a V4-es országok vezetőivel tartott közös sajtótájékoztatón a tárgyalást követően. A találkozón szó volt továbbá az energiaárak elszállásáról és az álhírekről is, valamit arról, hogy nem szabad engedni, hogy bárki konfliktust generáljon a V4-es országok között.

Újabb jelentés készül Magyarországról, ezúttal az ENSZ „független” szakértőjétől

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 november 23.
Közelednek a választások, ezért nem meglepő, hogy a Soros-szervezetek is magasabb fokozatra kapcsolnak. Az ENSZ szólás- és véleménynyilvánítás szabadságával foglalkozó „független” szakértője is épp most töltött egy hetet Magyarországon, és még mielőtt egy komplett jelentést tenne le az Emberi Jogi Tanács asztalára, megállapította, hogy komoly veszély fenyegeti az emberi jogok érvényesülését a választásokon, amiről nem meglepő módon az Amnesty International Magyarország számolt be közösségi oldalán. Irene Khan egyhetes látogatása során mindent megállapított, amit az eddigi brüsszeli ellenségeink is megtettek előtte, példaként említve az unalomig mantrázott sajtószabadság állítólagos korlátozását vagy az LMBTQ-közösség és a menekültek elleni „gyűlöletbeszédet”.

Egészségügyi szempontból káros a Mi Hazánk oltásellenes tüntetése – Polgár Csaba a Pesti Riporterben (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 23.
Minden vakcinatípus után megvan az ajánlás, hogy milyen harmadik emlékeztető oltást érmes adni. Az MRNS vakcina után adható minden fajta vakcina, a vektoros vakcinák után inkább MRNS típusú oltóanyag ajánlott – mondta el hétfőn a Pesti Riporterben Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója annak kapcsán, hogy elkezdődött az oltási akcióhét. Polgár Csaba arra biztatott, hogy aki még nem tette, oltassa be magát. A Mi Hazánk Mozgalom oltásellenes tüntetése kapcsán a főigazgató elmondta: a butaság párosult a politikai haszonszerzéssel, ez pedig rövid távon hasznot hozhat nekik, hosszabb távon azonban hiteltelen. A főigazgató hozzátette: egészségügyi szempontból káros ez az akció.

Európa energiaválságban van, de amíg Orbán Viktornak hívják a miniszterelnökünket, addig marad a rezsicsökkentés – Németh Szilárd a Boomerlázadásban (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 23.
Amíg a migránsok keletről és délről is támadják a schengeni határvonalat, amíg elérte Magyarországot is a koronavírus-járvány negyedik hulláma, amíg energiaválság van Európában, addig az Európai Unió nem lép semmit, ezért Orbán Viktor megírta levelét az Európai Bizottság elnökének címezve, hogy függesszék fel a hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljárást, amely aláássa a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit. Németh Szilárd a hétfői Boomerlázadásban leszögezte: a magyar kormány időben lépett, felépítette a határzárat, a kerítést, ami működik. A Fidesz alelnöke hozzátette: katonák, honvédek segítik a rendőrök munkáját, és a jelenlegi világjárványban a kórházakban szintén katonák támogatják százezrek oltásának megszervezését. A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy ma a magyar honvédség már felkészült arra, hogy megvédje a határainkat, ugyanis már rég megtámadtak bennünket.